Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-12 / 188. szám

R I P 0 R T 7. OLDAL 2001. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA­Először eredmény, azután pénz A Múzeumi Közalapítvány egyelőre nem keresett szponzorokat 9 Lassan egy éve lesz, hogy bejegyezték a Pécs-Baranyai Múzeumi Közalapítványt. Az alapítók szándéka a megyei múzeumigazgatóság szerény anyagi helyzetén való javí­tás volt. Már a két alapító - Pécs Megyei Jogú Város, illetve Baranya Megye Önkormányzatai - által egyenlő arányban biztosított 500 ezer forint induló vagyon sem túl magas összeg. A közalapítvány célja a mú­zeumi keretek között folyó, szakmailag ahhoz kapcsolódó természettudományi, régésze­ti, néprajzi, képző- és iparmű­vészeti, új- és legújabb kori történeti kutatások, műtárgy- védelem támogatása, azok eredményeinek nyilvánossá té­tele. A felsorolás önmagában gyors ritmusban inflálja az alaptőke reálértékét.- Azt nem lehet csinálni - mondja mintegy mentegetőzve Bokor Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, a kuratóri­um egyik társelnöke -, hogy az alapítvány bejegyzését követő első pillanattól elkezdünk a le­hetséges támogatók zsebében kotorászni! Ilyen szempontból - meg­erősíteni a múzeumi igazgató­ság anyagi bázisát - egyelőre valóban nem tud eredményt felmutatni a közalapítvány.- Ezért gondoljuk legfonto­sabbnak azt, hogy elsőként a múzeumi kiállítások, kutatási eredmények iránti érdeklő­dést keltsük fel - mondja Bo­kor Béla. - Lehetőleg olyan mértékben, hogy a város és a megye lakói számára ez a kulturális kincs értékké vál­jon, amivel akár dicsekedni is szabad. Ezért például a Mo­dern Magyar Képtár új helyre költözését követő megnyitóra - még ebben az évben - már olyan akciót tervezünk, amely ezt a célt szolgálja. A termé­szettudományi osztály köz­ponti támogatás elnyerésére pályázik, ennek eredményes­sége a feltétele annak, hogy a múzeum munkájához kötődő, vagy köthető szakmai elittel olyan megbeszélésre üljünk le, amelynek eredménye to­vábbi, közös munkán alapuló fejlesztés lehet. Csak ilyen közfelfogás megteremtése után lehet - de ekkor is csak konkrét célra - a közalapít­vány feladatainak megoldását pénzzel segítő támogatók után néznünk. M. A. GYEREKEK AZ ERDŐBEN. Vakációzó diákok sokasága tölti a szünidőt a Mecseki Erdészeti Rt. erdei iskoláiban. A kicsik a szervezett programokon megismerkedhetnek a Mecsek és a Zselic növény-, és élő­világával. Képünk a Sasréten készült, ahol szigethalmi iskolások töltik a nyári szünidő egy részét. ___ __ ___ _____________ FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A fűz és a szárazfa között... Újsághír: Vasárnap délelőtt egy idős férfi nyakába követ akasztva a pogányi tóba ölte magát. A pécsi tűzoltók, men­tősök a riasztást követően azonnal a helyszínre igyekeztek, de a segítség későn érkezett. A halőrt mindenki ismeri a környéken, s a do­log fordítva is igaz. Itt nemigen akad olyan em­ber, akivel ne váltott volna néhány szót, akiről ne tudna valamit. Ilyen a halőr szakmája, rá­érős... Az idős embert azonban nem látta még soha, vagy legalábbis nem emlékszik arra, hogy találkoztak volna. Pedig mondják, hogy itt la­kott a közelben, s olykor le-le járt a partra, néz­te a horgászokat... Talán ha egyszer, mintha mégis ráköszönt volna. Rémlik valami. A pogányi tó ma is békés. A hőség megviseli a szürke víz felületét, a pá­rolgás meglehetősen erős itt a dombok ölelésé­ben is. A békés, már-már nyomasztó csöndet megtöri néha egy-egy erősebb csobbanás, föl­veti a hal magát levegő után nyelve, vagy csak valami élősködőt szeretne lerázni. A halőr mutatja, hogy itt a fűz és a szárazfa között ballagott le az öreg a tóhoz. (A szárazfa törzse alatt valaki tüzet rakott, s a tűz kiégette jócskán, de aztán újraéledt. Lombkoronája ter­jedelmes árnyékot vet a tóra.) A halőr bódéjától talán ha száz-százötven méterre vezet le az a gyalogösvény, betonlapok­kal lerakva, félúton ketté ágazik, de a magas nádtól nem látni, hogy hová vezet. Vasárnap délelőtt ketten is horgásztak a lejá­rat közelében, ráérősen. Jobbról egy hölgy, bal­ról egy férfi. Hőség volt akkor is, s alig akadt ka­pás. Pedig hemzseg a hal a tóban. Ponty, har­csa, csuka, busa, amur, kárász, keszeg, süllő... Tavaly itt fogták a világrekord, több mint hat­vankilós busát, de már az idén megakasztott valaki egy 43 kilós harcsát. Itt a lejáratnál gyalogolt be az öreg a térdig sem érő vízbe, s ment egyre beljebb, beljebb. A hölgyhorgász vette észre előbb, még rá is szólt, hogy vigyázzon, sok a tuskó, a meder csúszós lehet. Aztán kapcsolt, és azt már kiáltot­ta, hogy forduljon meg és jöjjön ki, majd segít... De az öreg csak nem állt még. Futottak a halőrért, jött is a szögletes orrú la­dik, de mire nyúltak volna érte, az öreg előre­bukott és eltűnt a vízben. Nem megcsúszott, nem elesett hanem be­ledőlt. Pár perc... Mennyi is lehetett? Valaki azt mondta, hogy még élt, az orra tele volt iszappal, s a száját összeszorította, hogy ne kapjon levegőt. De ez nem igaz. A halőr meg­erősítette, hogy bár nemigen telhetett el sok idő a mentésig, amikor kiemelték, már halott volt. A víz itt a lejáratnál tényleg nem mély. A part­tól tizenöt-húsz méterre sem lehet több hatvan- hetven centisnél, néhány tuskó áll ki belőle (ki- fűrészeit fűzfák csonkja), zavaros. A vízből rám köszön valaki, tegezőleg. Nem jövök rá azon­nal, hogy kicsoda, csak akkor rémlik fel, amikor magyarázni kezd, hogy fürödni indult, ám has­ra kell feküdnie, hogy legalább nyakig érjen... A személyi igazolvány is az öreg zsebében; abból állapították meg a rendőrök, hogy kicso­da. Kilencvenhárom éves volt. Tudta, hogy mit tesz. Nem idevaló: valahol a Tisza partján nőtt fel, ott élt sokáig. Az idősek leikével foglalkozó gerontológus szerint a megmagyarázhatatlan dolgok közé tartoznak néha az idős emberek cselekedetei, hirtelen dolgokra szánják rá magukat. Olykor meg- gondolt-meggondolatlanok. Mint a gyerekek. A nádas mellett ácsorogva a Tán- ti jutott eszembe, aki maga is majd­nem egyidős a huszadik századdal, hallása, látása megromlott, s már ritkán és nehezen mozdul ki ott­honról. A nyáron látogattuk. Fehér hajú, madárcsontú, törékeny asz- szonyka, aki egyre inkább hiszi már, hogy megfeledkezett róla az Is­ten, ezért hagyta itt. Talán büntetés­képpen. Véli, hogyha csak maga nem vet véget az életének, soha nem fog halni. Mindene megvan, szeretik, mégsem jó már. Belefáradt az életbe. Csitítgattam, ne beszéljen így. Mondtam neki, ne panaszkodjon, meg, hogy én is szeretnék száz évig élni... Legyintett. Nyikordul a tó partján a szárazfa, felsír a hirtelen támadt szélre. A hozzátartozók sebe még nyitott, a sírt a he­lyi temetőben a .pogányi polgármester tegnap­előtt jelölte ki. Senki sem érti, hogy mi vitte a víz felé a öre­get, nyakában kötéldarabbal, s arra kötve (?) nejlonzsák, benne kővel. Szerető emberek vet­ték körül, s maga is tele volt életörömmel, ener­giával. Még az idén tavasszal is figyelte a fákat, a vi­rágzást, sőt a minap látva, hogy érik az egyik kertben a cirmos, hirtelenpiros nyári alma, be­szólt, hogy talán már szedni kéne... __ KOZMA FERENC Mag yarul - magyarán Korszakok E többes számú szónak gaz­dag a jelentéstartalma. Az ún. történeti tudományokban az időben egymást követő hosszabb-rövidebb időegysé­geket jelöljük vele. Közis­mert az időnek a történelem­ben ős-, ó-, közép-, új- és leg­újabb korra való felosztása. Rendszerint megtoldjuk még az­zal az eseménnyel, találmánnyal, fölfedezéssel, amely az éppen tárgyalt időszakra jellemző. A mi korunkat az atom általánossá vá­lása után egyre inkább az infor­máció széles körű elterjedése jel­lemzi, ezért bizonyosan az infor­máció forradalma néven vonul be a legújabb kor történetébe. Ennek a szinte áttekinthetetlen kérdéskörnek csupán a nyelvi, és abból is a helyesírási vonatkozá­sait érintem. Néhány évvel ezelőtt a helyes­írásra érzékenyebb újságolvasók igen gyakran írásban adtak kife­jezést a lapokban sűrűn előfordu­ló hibák miatti méltatlankodá­suknak, amelyek többsége a szö­vegszedés és -tördelés modern technikájából következtek. Ma már elmaradott embernek számít az, aki megbotránkozik a számítógépes újságírás, szöveg­nyomtatás hibáin. Főként a rövid sorokból következően a szóelvá­lasztásban fordultak elő hajme­resztő esetek (pl. isk-olai, Harkán­yban, menyas-szony stb.). Napjainkban viszont - a tech­nikai fejlődés eredményeként - csecsemő és aggastyán egyaránt az információs szupersztrádán száguldozik. Mégis elgondolkod­tató az a tanács, amelyet egy öreg rókának számító internetes leve­lező adott a listára frissen felirat­kozott hallgatónak: „Szokd meg, hogy a eseten nincs ojan (így!), hogy hejesírás!” (ismét így). Akkor lát napvilágot vagy éj­szakai sötétséget ez az intelem, amikor a tanulók (kicsik és na­gyok) csak aláhúznak, karikáz- nak, x-elnek, és ugyanakkor még az elfogadható mértéknél (a tű­réshatár alatt) is bizonytalanab­bak a helyesírásban. Az interne­tes levelezés gyákorlott tagjai igyexenek lyó példát mutatni. Boldog ifjú koromban a gyer­mekújságok Humor rovatában találkozhattunk az egyszeri diák szövegeiben ilyen érdekességek­kel, mint a 6-ásos orvosság, a zöl­dülő töxár, vagy az illetlenkedők beszédéből vett tyux... A mai gyakorlatban ilyenek vannak, mintáz 1-etért, lütt, lxű, próbáld+, mexűnik stb. stb. stb. Szemlélet, egyéni ízlés, felfo­gás kérdése vagy esetleg a tan­terv elleni merénylet kérdése, hogy szellemesnek vagy humo­rosnak tartjuk-e őket. Szerintem a nyelvi humor eszközeiként is együgyűek. Az a tény viszont, hogy ez az írásmód ebben a for­mában képernyőre kerülhet, és bárki olvashatja, aki hozzáfér a számítógéphez és internethez, szomorú és elkeserítő. Nesze ne­ked, magyar helyesírás! Ne csodálkozzunk az ilyen hirdetéseken, mint: Mexűnik a dugulása, ha a Raczio Stúdiót hívja; „Vigyázzon, mert a pacal- pörkölt megfexi a gyomrát!” Rónai Béla Ám ekkor szól bele a játékba Zsiga. - Ne izguljon, doktor úr. Nálam még van egy kis aranytartalék, ha arról van szó.- Ó, nem. Mondtam, kisnyug­díjas vagyok, kérem szépen.- Bízza csak rám, mit csinálok a pénzemmel. Csak figyelje a la­pokat.- Na mi az, má’ meg kibice- lünk? Anyád ne sirasson... - hör­dül fel rögtön Feri bá.- Azt csak bízza az anyámra. Zsiga Szolnoki mögé hajolva fi­gyeli a lapjárást, tippeket ad. Feri bá emeli a tétet, előbb tíz, majd ti­zenöt forintra, amit Zsiga, Szolno­ki úr csöndes tiltakozása ellenére is tart.- Adj még egyet! - csikorgatja a fogát Feri bá.- Itt a nyerő lap! - nyújtja át Lenyó.- A francba! - fúj egyet Feri bá. - Sok lett, te baromagyú! Innentől Feri bá veszi kezébe az ügyeket, ő oszt. De a szeren­cse, úgy tűnik, végképp elpártolt tőle, ahogy néhány perce még Szolnokinak nem jött össze sem­mi, most neki sem.- A doktor úréknak a Waterloo bridzset adja, Feri bá! - ökörkö- dik tovább Lenyó. De ez sem se­gít. Feri bá izzad, egyre-másra húzza a lapokat, miközben a licit már húsz forintnál tart.- Anyád ne sirasson. Ha többed van, megöllek. Húsz - hörgi.- Azért csak nem fog megölni - vigyorog most már Zsiga is. - Hu­szonegy!- Rohadt stricik! - kiáltja Feri bá, és Zsiga arcába vágja a lapokat.- Ugyan már! Nemes küzdelem volt, vagy mi. Van ez így néha, amikor a teknősbéka megveri a nyulat futásban. Régi bölcsesség - nevet Zsiga, miközben feláll az asztaltól. De Feri bá eléje ugrik.- Rajtam mersz röhögni, te te­tű? Te nem fogsz rajtam röhögni, megértve? Gyere csak, most meg­kapod... Óriási lendülettel, ököllel Zsiga arcába akar vágni, de a fiú elkapja a kezét, megrántja. A hatalmas test meginog, majd a férfi fejjel a betonasztal sarkának esik. 2. Feri bá bekötözött fejjel fekszik a kórházi ágyban, körülötte gépek csipognak-zümmögnek, lassan csöpög az infúzió. Mellette ül a felesége, Törökné, aszott, jelen­téktelen külsejű asszony. Mögötte két fapofájú, egyenöltönyös férfi áll, láthatólag rettenetesen unat­kozva. Zsiga érkezik beteglátogatóba, vele van barátnője, Sári is. Zsiga kezében becsomagolt ajándékot szorongat.- Jó napot kívánok. Csókolom. Az egyik öltönyös hozzá lép, és szinte kitépi a kezéből a csomagot.- Ez volt az, Török elvtársnő? - kérdezi durva hangon.- Ő az, a Zsiga gyerek. A lányt nem ismerem - feleli halk, fáradt hangon az asszony.- Maga agyonverte a Török elv­társat - esik neki az öltönyös Zsi­gának. - Igen? Zsiga megkövültén áll, alig jut szóhoz.- Tessék? Török elvtársat? Csak nem a Feri bácsiról beszél?- Török elvtárs civil rendőrként dolgozott. Akár csak én, meg ott a társam. Maga szolgálatteljesítés közben agyonverte őtet. Zsiga a meglepettségtől és a kez­dődő félelemtől csak dadogni tud.- Sejtettük, hogy izé... valami ilyesmi. Mindig lent volt a téren, nem járt melózni. Nem is nagyon hívtuk zsugázni, de ő akaratosko- dott. De nem verhettem agyon, hi­szen szerencsére él még! Láthat­ják maguk is. Különben sem ütöt­tem meg, csak kitértem az ütése elől. A lendülettől esett el és verte be a fejét abba a betonasztalba. Tisztára véletlen volt. Én hívtam ki a mentőket. Meg szóltam a fele­ségének is.- Ez igaz, a Zsiga jött fel hoz­zám azzal, hogy a Ferit idehozták - fűzi hozzá az asszony a sarok­ból.- Ez mindegy - folytatja az öl­tönyös sziszegve. - Szögezzük le: maga agyonverte Török Ferenc rendőr zászlóst. Tanúk vannak rá. Amióta behozták, nem tért esz­méletre. A dokik nem sok jóval biztatnak, azt mondják, nincs sok neki hátra. De az a perc, amikor meghal a Török elvtárs, az lesz a maga utolsó szabad pillanata. Rendőrgyilkosság miatt lecsuka­tom, és nincs az a védő, aki kihúz­za a nyakát a hurokból! 3. Néhány nappal később csön­getnek Zsigáék ajtajánál a gan­gon. Zsiga anyja nyit ajtót, két rendőrrel találja magát szemközt.- Na végre. Itt lakik Vándor Zsigmond 21 éves egyén?- Csak nincs valami baj?- Velünk kelletik jönnie. A Népköztársaság nevében letartóz­tatom Török Ferenc rendőr zász­lós meggyilkolására tett kísérlet vádjával. Zsiga, aki a szobából kerül elő, nem akar hinni fülének.- Micsoda? Engem? De hiszen nem is ütöttem!- Édes istenem. Zsiga, Zsiga! Mi lesz így velünk? - kezd keser­ves óbégatásba az anyja.- Ne rendezzen itt nagyjelene­tet - szól rá a rendőr foghegyről. - Na, tartsa a csuklóját. Úgy. Jöjjön, ne ácsorogjon. Indulás. (Folyt, köv.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom