Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-10 / 186. szám
8. OLDAL GAZDASÁGI TŰKOR 2001. Július 10., kedd RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2001. július 9.) Borsodchem 4 940Ft Ű Egis 10 500 Ft ff Matáv 824 Ft ff Mól 4 205 Ft ff OTP 15485 Ft ű Richter 16 215 Ft ű TVK 3 770 Ft 0 Zalakerámia 2 040 Ft Ű BUX: 6789,15 +1,50 % eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX VII. 3-VII. 9-IG 6900. 6800. 6700 6600 6500 pont 8666,51: 6689,09; 67|9,72 6716.33 m AZ MNR HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Hírek TÁJBOROK. Az Európai Unióval megkötött bormegállapodás szerint Magyarország 415 ezer hektoliter bort exportálhat vámmentesen a közösségbe. Nyu- gat-Európában főként a minőség. és tájborok keresettek. A korábbi évekhez viszonyítva tavaly csökkent a borkivitelből származó dollár-árbevétel. Kamarai szakértők szerint a visz- szaesést a harmadik világból származó olcsó borok tömeges megjelenése okozta, amely lenyomta a hazai borok árát. (G) TURIZMUS. Az év első öt hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeket 1,9 millió vendég 5,1 millió vendégéjszakára vette igénybe, a forgalom összességében 3 százalékkal, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma 7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a KSH. A szállásdíjbevételek folyó áron 11 százalékkal emelkedtek, és megközelítették a 28 milliárd forintot. POSTA-POSTABANK. Az ér tékpapírtörvény előírásait betartva valószínűleg nyilvános vételi ajánlatot tesz a Posta a Postabank részvényeire - értesült lapunk. Az ajánlat értéke akár 140 milliárd forint is lehet, de a Pénzügyminisztériumban már kidolgozták azt a lépéssorozatot, amelynek segítségével a Postabank többségének megszerzése kapcsán csak néhány milliárd forint vándorol az állam egyik zsebéből a másikba. EURÓ. Hamarosan elkészül a Magyar Nemzeti Bank rendelkezése a jövő januártól megszűnő európai valuták átváltásáról. Az átállás megkönnyítése érdekében a jegybank ajánlásokat dolgoz ki a kereskedelmi bankok számára. ■ Egyszerűsödik a pincekönyv Tourinform Az idegenforgalommal kapcsolatos információkat nyújtó Tourinform-hálózat 115 irodája a tervek szerint 2-3 éven belül több mint duplájára bővül - közölte Kiskéri Krisztina Tourinform-rendszergazda a szolgáltató intézmény fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett tájékoztatón. Nem kell szőlőpincekönyvet vezetni a szőlő- termelőknek és a szőlőbor-előállítóknak augusztus 15-től. A rendeletmódosítás közel ötvenezer gazdálkodót érint - jelentette be tegnap Kékkői Zoltán az agártárca és a pénzügyi tárca közös tájékoztatóján. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára szerint a rendeletmódosítás megkönnyíti a szőlő- és bortermelők munkáját, mivel nem kell a szőlőpincekönyvet kitölteni. Fennmarad viszont ez a kötelezettség mindazon szőlőfelvásárlók számára, akik a szőlőt továbbértékesítik. Kékkői elmondta: a jövő hónap közepétől egyszerűsödik a borpincekönyv vezetése is. A változás révén lehetőség nyílik valamennyi egyszerűsített adóraktárt működtető számára, hogy átalányelszámolást válasszon. A tulajdonosok az átalányveszteség elszámolásán felül a palackozás és a kannába töltés veszteségeit is elszámolhatják. A termelői borkimérést végzőknek a naponta értékesített mennyiségről a jövőben négy helyett csak három borkísérő okmányt kell kiállítani. Egyet a palackos, egyet a kannás és egyet a helyben fogyasztott, illetve elvitt borokról. Sok problémát okozott korábban, hogy a borok értékesítésénél borfajtánként külön kísérő okmányt kellett kitölteni. Ősztől egy szállítást egy okmány kísér, és a szőlőfajtákat csak egy mellékletben kell felsorolni. Sokan bírálták, hogy a pincekönyvet eseményszerűen kell vezetni. Az FVM-PM szakértői ezen úgy változtattak, hogy az átalányadózóknak a szüret idején a betárolt szőlőt hetente, míg az évközi'pinceműveleteket havonta egyszer kell a pincekönyvbe bevezetni. További könnyítés az adminisztrációban, hogy az adómentes borfogyasztást csak havonta, összesítve kell bejegyezni. A fajtánkénti nyilvántartást felváltja a minőségi (különleges, asztali, tájjellegű) kategóriánkénti és évjáratonkénti összevont nyilvántartás. Tállai András, a Pénzügyminisztérium politika államtitkára közölte: a rendeletmódosítás nem csorbítja a törvényalkotóknak azt a törekvését, hogy a bor útját zárt rendszerben a szőlő- termelőtől a fogyasztókig bezárólag nyomon lehessen követni. uo Angol font 420,17 Cseh korona 7,41 Euró 252,28 Német márka 128,99 Osztrák schilling 18,33 Lengyel zloty 70,19 Svájci frank 166,05 Szlovák korona 5,94 USA-dollár 298,31 Számokkal segítik a csatlakozást Az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet muníciója Magyarország uniós csatlakozásának közeledtével felértékelődik az információ, a kutatás jelentősége. Hol tart Magyar- ország a statisztikai és információs rendszer harmonizálásával? - kérdeztük Kapronczai Istvántól, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) főigazgatójától.- A munkatársak jelenleg a tagországok számára kötelezően előírt statisztikai és informatikai rendszerek kialakításán dolgoznak. Folyamatosan épül ki a mezőgazdasági számlák rendszere, az agrárpiaci információs rendszer. A kompenzációs támogatások kifizetési és ellenőrzési rendszerének kiépítésében még van lemaradás, de az a felvétel időpontjára pótolható. A munkát különféle PHARE-programok keretében végezzük. A kutatás területén is markáns feladata van az intézetnek. Folyamatosan készítjük a magyar tárgyalódelegáció számára a „muníciót” a csatlakozási tárgyalásokhoz, azok várható hatásait szimuláljuk, modellezzük. Ezzel párhuzamosan. különféle hatástanulmányok is készülnek, ilyen például annak a feltérképezése, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a csatlakozás a gazdatársadalom számára.- Az agrárkutató intézetek nem dúskálnak a pénzben...- Az intézmény finanszírozása nem bőséges, de elégséges. Különféle PHARE-pénzekre is pályázunk, s az így kapott támogatást az infrastruktúra fejlesztésére fordítjuk.- Az AKII elsődleges feladata, hogy háttérelemzésekkel lássa el a kormányt, az államigazgatást, egy-egy döntésnél segítse az agrártárcát. Az információk eljutnak azokhoz is, akikről szólnak?- Megbízható rendszer kialakítására törekszünk, továbbá arra, hogy a különféle - beruházási, piaci információs - adatok minél szélesebb körben eljussanak a termékpálya valamennyi szereplőjéhez is: a gazdákhoz, a feldolgozókhoz, kereskedőkhöz, a kutatásban résztvevőkhöz. Ez a fo- lyamat már elindult, újvári Gizella Most 400 000 Ft-ot takaríthat meg, ha a Mitsubishi kényelmes és jól variálható belső térrel rendelkező családi limuzinját választja. A különböztet pedig egy várva várt családi utazásra, vagy régi álmai megvaiositasara rordithat|a. A. Mitsubishi öpace dtar megvásárlása most olyan megtakarítást jelent Önnek, amellyel egy megbízható és elegáns autón felül újabb meglepetéseket okozhat családfának. Mutassa fel márkakereskedésünkben ezt a csekket, és a Space Star mellett már törheti is a fejét, mire költi a fennmaradó 400 000 forintot. MITSUBISHI MOTORS Mitsubishi. Élmény vezetni. Péts, Satum Service Kft., 7632 Siklósi u. 70. Tel.: (72) 448-203, Fax: (72) 445-415 Space Star Cs€kk^?P:^ OO OCX) Ft dátum alairas !.? I f 11 $ t.tit i 5 H i S *.$ : if ? t i,f f ? *|f Halászat: közel a sikerhez A feldolgozásban vannak még lemaradások A magyar haltermelőknek semmi okuk a félelemre. Termékeik az európai és a világpiacon is versenyképesek lehetnek - nyilatkozta lapunknak dr. Constantin Vamvakas, az Európai Bizottság akva- kultúra osztályának vezetője, aki a közelmúltban a brüsszeli delegáció tagjaként járt a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézetben (Haki). A halászati fejezetet illetően a csatlakozási tárgyalások Magyar- ország és az Európai Unió (EU) között lezárultak. Milyen kötelezettségeket jelent ez hazánk számára? - kérdeztük dr. Constantin Vamvakast.- A Unió működési rendje most már Magyarországra is vonatkozik. Az európai vásárlók nagyon igényesek. Az EU fokozott figyelmet fordít a termelés egész folyamatának minőségére. Az akvakultúra-fejlesztés két fő célt határoz meg: a jó minőségű hal előállítását, továbbá azt, hogy a termelő a környezet védelmének szempontjait maximálisan vegye figyelembe - mondta az osztályvezető. Hozzátette, néhány napon belül az Európai Bizottság halászati főigazgatóságának a honlapján új weboldal jelenik meg, amely az akvakultúrára vonatkozó összes jogszabályt bemutatja. A brüsszeli szakember szerint a magyar termelőknek semmi okuk a félelemre. Képesek lesznek betartani a rendelkezéseket, és olyan termékeket előállítani, amelyek állják a versenyt az európai, illetve a világpiacon.- Az Európai Bizottság akvakultúra osztályának vezetője azért látja optimistán a helyzetet, mert azon túl, hogy Magyarország szakmai téren, kivált a tavi gazdálkodásban és a halszaporításban komoly eredményeket ért el, az újabb európai halászati mozgalmakban is jelen van - nyilatkozta lapunknak dr. Váradi László, a Haki igazgatója. Magyarország aktív szerepet vállal az EU által indított akciókban. A nemrégiben Brüsszelben, magyar elnöklettel megtartott marketingtanácskozásnak több magyar szakértő résztvevője volt, miként a tavaly rendezett két halászati világkonferencia szervezésében is élen jártunk. Ezek az alapok, amelyekre építkezhetünk.- Nem elég jó minőségű halat tenyészteni, abból versenyképes terméket kell előállítani - mondta Váradi, aki szerint a feldolgozásban és a marketingben még komoly lemaradások vannak. Az igazgató szerint reményt keltő, hogy a Széchenyi-terv támogatásával idén beindul az ágazati fejlesztési program. Ez a versenyképessé váláshoz szükséges kulcs- területeket, egyebek mellett a marketing, a feldolgozás és a környezetkímélő technológiák fejlesztését foglalja magába. A négyéves program 298 millió forint támogatással számol, a lebonyolítására harminchat tagú, kutatókból és termelőkből álló konzorcium alakul. CSATH RÓZA Áremelkedés az agráriumban Leginkább a gabonafélék drágultak A mezőgazdasági termelői árak az év első öt hónapjában 22,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, májusban az éves emelkedés 28 százalék volt - hozta nyilvánosságra tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly az év első öt hónapjában a mezőgazdasági árak éves emelkedése 16 százalék volt, 2000 májusában 12,3 százalék volt a növekedés az előző év májusához képest. Az idén január-májusban a növénytermesztései és kertészeti termékek termelői ára 20,6, az élő állatoké és állati termékeké pedig 24,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gabonafélék ára 42,5 százalékkal nőtt, és az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedett a kukorica, a takarmányárpa és a zab felvásárlási ára. Az étkezési burgonya termelői ára 31 százalékkal haladta meg a múlt évit, a zöldségfélék árszintje azonos volt a tavalyival. A gyümölcsök árszintje az előző hónapoktól eltérően kis mértékben csökkent. A hüvelyesek árszínvonala 2,1- szerese volt a bázisidőszakban regisztráltnak. A vágóállatok közül 2000 január-májusához képest a sertés termelői átlagára emelkedett a legnagyobb mértékben, 52,5 százalékkal. A baromfi árszintje 24 százalékkal, az étkezési tojásé 18,4 százalékkal, a tehéntejé pedig 11,7 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év hasonló időszakában. ■ SERTÉSFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK 27. HÉT (FORINT) I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár: 373,41 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 375,94 2. szövetkezeti átlagár: 373,41 3. egyéni vállalkozói átlagár: 361,14 II. Húscéhtagok által felvásárolt élösertés-átlagár: 376,92 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 377,38 2. szövetkezeti átlagár: 379,41 3. egyéni vállalkozói átlagár: 364,77 III. Régiónkénti felvásárlási átlagárak: 1. E-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 375 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 377 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 380 4. Központ (Budapest, Pest megye): 382 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 376 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 377 7. Ny-Dunántúl (Györ-Moson-Sopron, Vas, Zala): 376 IV. Országos átlagár hasított súlyra vonatkoztatva: E: 468,57; U: 454,44; R: 437,55 O: 416,75 , F 3: 414,06 V. Nemzetközi hasítottfélsertés-átlagár: 3,15 DM Forrás: HÚSCÉH