Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-08 / 184. szám

Sugárzó fémet loptak (Folytatás az 1. oldalról) Nemcsak az őrzés erősödött Kővágószőlősön, a tolvajlás esélyei is erősen megcsappan­tak. Legalábbis ezt állítja Bá­nik Jenő, a Mecsekére Rt. mű­szaki igazgatója, aki szerint az utóbbi napokban befejeződött a fémkihordás, és meglehető­sen nagy mennyiségű föld (közte egyelőre sugárszennye­kísérleteiről, melynek jó része nem bizonyított, s úgy véli, hogy az utóbbi hetekben ered­ményes tolvajlásra nem kerül­hetett már sor. Mindenesetre kérdésünkre annyit elmondott, hogy az uránbánya felszámolá­sa során a meddőre kikerült fémhulladékot maguk vitték volna a hulladékgyűjtő telep­helyre (és természetesen pénz 2001. július 8. * MAflYARORSZAQ-K^ÜANTÍÍi. * Z A tervek szerint átlagosan 20-30 méter magas föld­réteg kerül a fémre, ami minden tolvajt lehetetlen helyzet elé állít. A temetési munkálatokkal e hónap végére elkészülnek, és ezzel elérik azt is, hogy az ominózus terület további őrzése is teljesen felesle­gessé válik. zett is) került a gödörre. Ez a földtakaró minden őrnél job­ban vigyázza majd a hulladé­kot. Bánik Jenő szintén tud a fémtolvajok gyakori tolvajlási Megmenthető kiskatonák (Folytatás az-1. oldalról) Fodor doktor nem hisz abban, hogy a katonaidő hat hónapra való csökkentése mérsékli a honvédségnél az öngyilkosok számát, ámbár meglehet, hogy némi jótékony hatása azért van. Mindenesetre tény, hogy a civil és a katonaélet alapjaiban azo­nos tendenciákat hordoz, s ha például a 18-20 éves korú lakos­ság 31 százaléka kipróbált már valamiféle illegitim serkentő­szert, akkor ez az arány a kato­naságnál is megállja a helyét. Ekként a civil szférához hasonló arányban a fiatalok harmada küszködik érzelmi problémák­kal a hadseregben is. Ám a hadsereg, a katonaság légköre más. Fegyelmezettebb, feszültebb, zártabb, és a parancs­uralmi viszonyok között óhatat­lanul előjöhetnek azok a lelki problémák, amelyek esetleg ad­dig rejtve voltak. A pszichiáter szerint a neuró- zisos katona terápiája nem feltét­lenül a „leszerelés”, sokkalta in­kább a „szolgálatban való meg­tartás”, melyben nagy felelősség hárulhat olykor a tisztekre és tiszthelyettesekre. A Pécsi Honvédkórházban 1994 óta folyik az a mentálhigi­énés képzés, mely során a Ma­gyar Honvédség tisztjei és tiszt- helyettesei kiscsoportos foglal­kozások keretében megtanul­ják észrevenni a „problémás” katonát. Kozma F. csináltak volna belőle), ha nem lett volna sugárszennyezett, vagy ha sugármentesítése könnyen, olcsón és sikerrel el­végezhető lett volna. Sikerült azt is kiderítenünk tegnap, hogy a radioaktívan szennyezett fémhulladék tol- vajlása - a tolvajok Pécs váro­sán át szállították át titokban, éjnek évadján - nem ismeretlen a szakmai körökben. Gyakorta előfordult, hogy tetten érték őket. Varga Jenő, a Mecsekére Rt. rendészeti vezetője általá­nos megnyugtatásként elmond­ta: a tolvajoknál lefoglalt anya­got azonnal és rendszeresen dozimetriai vizsgálatnak vetet­ték alá, ám egyetlen esetben sem mutatott ki a mérés olyan sugármennyiséget, ami a lopott anyag kohászati vagy lakossági felhasználásának szabványban előírt mértékét meghaladta vol­na. Hasonló méréseket végzett, és a rendőrség számára szakvé­leményt adott az uránszennye­zett fémekről dr. Somfai Mag­dolna, aki nyugdíjazásáig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálata Baranya Megyei Intézetében a Sugár­egészségügyi Osztályt vezette. Lapunk kérdésére leszögezte: e fémektől való túlzott félelem alaptalan, ám üdvös lenne, ha minden ellopott és sugárszeny- nyezett vasanyag visszakerülne a fémtemetőbe. Azt is hozzátette, hogy csak akkor veszélyes a kővá- gószőlősi meddőbe temetett fém, ha étkezéssel vagy más­képpen (például ha nyalogat­ják) az ember szervezetébe jut. Az ilyen anyagokból nem önt­hető étkezési célú edény, fazék, lábos, tejeskanna, kávékiöntő. Ezért reménykedjünk abban, hogy a lopott sugárszennyezett fémeket nagyobb mennyiségű, nem szennyezett fémmel kever­ve olvasztották be. K. F. Hírturmix ... Hírturmix Támadtak a méhek Mohácson, az egyik Perényi utcai portán a mi­nap támadtak a méhek. A kertben kapáló tulaj­donos gyomtalanítás közben feltehetően szö­kött méhrajt bolygatott meg. A váratlanul meg­piszkált rovarok üldözőbe vették a menekülőt, akinek végül sikerült bezárkóznia a lakásba. A Peches Trabant közben riasztott tűzoltók egy méhész közremű ködésével ártalmatlanították a megvadult róva rókát. senyre 15 csapat nevezett. Elsők az óvónők let­tek a kakastökepörkölttel. A borjúpörkölttel ki- rukkolóknak csak második helyezés jutott, míg a harmadik helyen a gombás őzpaprikás készí­tői végeztek. A különdíjat a tanárok vitték el a „Disznópata nagyjával”. Nyerő a kakastökepörkölt A múlt héten Hobolban először tartottak fő­zőcskével egybekötött falunapot, a főzőver­Sásdon egy közúti ellenőrzés során nem talál­tak rendszámtáblát egy, a közlekedésben min­den jel szerint részt vevő Trabin. Az már a so­főr külön pechje, hogy sem jogosítványt, sem forgalmit nem tudott felmutatni az igazoltató rendőröknek. Cs. J. A XXIII. Országos Szőttes- és Cserépvásár várja az érdeklődőket a pécsi Széchenyi térre a hét végén. A kiállítást és bemutatót egész nap zenei és táncprogramok kísérik. fotó: müller andrea ÉMJáfJíijífó a iMföcraűáte (Folytatás az 1. oldalról) Az „ideje már tiszta lappal indulni” akció nem talált nyitott fülekre. A Magyarországi Református Egyházi Zsinat elvetette a Dunamelléki Egyházkerület javaslatát, mondván: ha a Dunamelléken ezt akarják, tegyék, ám az átvilágításra másutt semmi szükség. Tizenkét esztendővel a rendszer- váltás után kései e gondolat, nincs semmi értelme már. Az idős, esetleg „érintett” pa­pok pedig amúgy is a nyugdíj felé tekint- getnek. Ezzel a zsinati döntéssel azonban furcsa helyzet állt elő. Mint azt Peterdi Dániel (ké­pünkön), a zsinat tagja és Baranya megye espereshelyettese vázolta, a kerületi köz­gyűlés határozata kötelező, ám a zsinat ha­tározata alól sem lehet kibújni. Ezek sze­rint a politikai átvilágítás csak a Dunamelléki Egyházkerület tisztségre pá­lyázó papjainak és világi vezetőinek szá­mára kötelező, a többieknek nem. így a fontos, közhivatali tisztséget betöltő sze­mélyek ellenőrzésére létrehozott és Buda­pesten székelő bizottság elé kell járulniuk a baranyai, tol­nai, Bács-Kis- kun és a Pest megyei, külön­féle tisztségekre pályázó refor­mátusoknak. Legkésőbb már az ősszel esedé­kes jelöléseknél legalább azt kell igazolniuk, hogy e bizott­ság visszaiga­zolta az önát­vizsgálásra való jelentkezést. A helyzet miatt sokan felháborodásuk­nak adtak hangot, mások azt mondják, hogy a döntésükkel öngólt lőttek Duna­melléken. Az viszont keveseknek jutott eszébe - és csak utólag -, hogy a döntés a lelkészek „átjárását” is befolyásolja. Ugyan­is aki mondjuk Debrecenből, Pápáról, vagy netán Miskolcról Pécsre szeretne kerülni, az csak „átvilágítási igazolással” válthat belé­pőt az egyházkerületbe. Viszont aki úgy gondolja, (és nem óhajt az ítélőszék elé áll­ni), átmehet innen akármelyik másik há­romba, kikerülve az esetleges megszégye- nülést. Peterdi Dániel maga is elkeseredett a zsi­nati döntés miatt, hiszen az átvilágítást már 1990 táján maga is javasolta többekkel, de akkor sem óhajtotta a zsinat elfogadni azt. Most pedig, amikor itt lett volna az esély ar­ra, hogy a közelgő általános tisztújítás után tiszta lappal álljanak az egyházi vezetők a hívek elé, ugyancsak zátonyra futott a pró­bálkozás. Vajon miért? Kozma Ferenc MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ELLÁK nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.49, nyugszik 20.28 órakor Hírek, tudósítások közölhetők 14-16 óráig az 505-000-as telefonon. Hírszerkesztő: Kozma Ferenc Komloi cölöpverok A Petőfi utca lakói évekig vártak arra, hogy az önkor­mányzat megoldást talál a szűk utca forgalmi gondjaira. Most maguk intézkedtek.- Egy ötfős brigádot alakítottunk hozzám hasonló nyugdíjasokból, akikkel néha saját zsebünkbe is nyúlva vigyázunk arra, hogy köz­vetlen lakókörnyezetünk szép és tiszta legyen - meséli a Petőfi utca „mindenese”, Nemesi Árpád. - Már régóta szúrja a szemünket, hogy a menetirány szerinti jobb oldalon állítják meg járművüket felelőtlen autósok, annak ellené­re, hogy a bal oldalon az utca tel­jes hosszában parkolóhelyek van­nak. Hiába kilincseltek számtalan­szor a hivatalban, az ígéreteken kí­vül mást nem kaptak. Éberling La­jos nyugdíjas bányász meséli, a Komlói Lakásfenntartó Szövetke­zet anyagi támogatásával cölöpö­ket vettek, és kezdeti lépésként egy 25 méteres szakaszon lezárták a pázsitot az autósok elől. - Min­den engedélyt megszereztünk! - mondja nyomatékkai Éberling Lajos. A parkolást gátló cölöpök leve­résére az egész utca jobb oldalá­ra engedélyük van, így rövidesen folytatják a munkát. Deák G. Gyógyulás luxuskivitelben AUTÓALKATRÉSZEK raktárról és megrendelésre, az importőrök teljes választékával LENGÉSCSILLAPÍTÓ és FUTÓMŰ ALKATRÉSZ 10-15% KEDVEZMÉNY Pécs, Bolgár köz 4. Telefon: 72/253-488, 551 -691 e-mail: ricalfa@matavnet.hu n !AUK (Folytatás az 1. oldalról) A luxusosztály kuriózum a ha­zai egészségügyben. Dr. Filiczky István, a MÁV Kórház „Vitalitás” osztályának osz­tályvezető főorvosa szerint jó döntés volt az osztály fölállítá­sa, mely kétágyas szobákból áll (az ágyak elkülöníthetők), mindegyik mellett saját tévé, telefon, laptop van, adott a légkondicionálás, beállítható fényhatás. A 25 ágy mellett 15 ápolónő se­gíti a betegek gyógyulását. Ez amolyan „mátrix”-osztály: ágytól függ, mivel fekszik a beteg - bel gyógyászati, sebésze­ti vagy éppen szemé szeti bajjal. Gyógyulásu kát a kórház orvosgar­nitúrája segíti, azaz a spéci ális osztályokról jön át az éppen illetékes. A távolabbi jö­vőben az is elképzelhető lesz, hogy a beteg kérésére más, nem a MÁV Kórházban dolgo­zó orvost is meghívnak az ágy­hoz, a szabad orvosválasztás jegyében. Az egészségügyi tár­ca azon is ügykö­dik, hogy né­hány mil­liárd forin­tot elkülö­nítsen arra, hogy e luxusosztá­lyok másutt is létrejö­hessenek. Erről is volt szó a legutóbbi hazai kórházszövet­ségi összejövetelen. A tárca pénze nem a luxusosztályi be­ruházásokra, hanem az amor­tizáció elfogadtatására kéne. Ugyanis mint azt Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kórház főigazgatója el­mondta, a biztosítók egyelőre azért húzó­doznak e befekteté­sektől (a MÁV Kórházban a „sa­ját szakállára” finanszírozta a biztosító a beruhá­zást), mert az egész­ségügy momentán nem ismeri az amortizáció fogalmát, s nem tudják az értékcsök­kenést a külső befektetők leír­ni. Ezért óvatos a luxuskórházi beruházással kapcsolatban az a hazai biztosító is - nem azo­nos a MÁV-kórházi befektető­vel -, amelyikkel a pécsi kór­ház „luxusügyekben” már elő­rehaladott tárgyalásokat folyta­tott. Kozma F. Tölgy Az Ellák meglehetősen rit­ka férfinév Magyarorszá­gon. A fáma úgy tartja, hogy Attila, a hunok ural­kodó királya, az „Isten os­tora” a fiát nevezte Ellák­nak. A név talán a germán Eicke, Eilke névből szárma­zik, ez esetben a jelentése: tölgy. I Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinaplo.hu LOTTÓSZÁMOK Ötös lottó: Jokerszám: 480031 Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 403 cm, apadó, 20,4 fok, Őrti­los -47 cm, apadó, 19,0 fok, Barcs 30 cm, apadó, 19,4 fok, Drávaszabolcs 128 cm, apa­dó, 19,5 fok. i a meddőhányóról

Next

/
Oldalképek
Tartalom