Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-11 / 157. szám

12. OLDAL S P O R T 2001. Június 11., hétfő Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Labdarúgó NB I. B, 20. forduló A listavezetőt győzte le a PMFC PMFC - Százhalombatta 2-1 (1-1) Pécs, 500 néző. V.: Ember 6. Szögletarány: 8-4 (4-2). 5. p.: Szabó Z. bal oldali szög­letét Károlyi G. az ötösről csúsz­tatta fejjel a hosszú sarokba (0-1). 35. p.: Kulcsár (képünkön) 20 méterről, jobbról végzett el sza­badrúgást, s bal lábbal csodálato­san csavart a jobb felső sarokba. A vendégkapusnak esélye sem volt a hárításra (1-1). 87. p.: Márton lőtt passzát Sza­bó Zs. mellel levette, majd gon­dolkodás nélkül jobb lábbal paza­rul a jobb alsó sarokba bombázott (2-1). A labdarúgó NB I. B listaveze­tőjét fogadta a PMFC vasárnap délután, s a vendégek már az el­ső percekben igazolták, hogy nem véletlenül állnak a tabella élén. A kezdést követően har­minc percig stílusos, erőszakos, agresszív futballt mutattak be a százhalombattaiak, Károlyi G. pedig az ötödik percben meg­mutatta, miért is tartják veszé­lyes csatárnak. A battaiaknál fő­leg Domokos tűnt ki, a fürge jobbszélsőt nem tudták tartani a pécsiek, ezért Róth Antal tak­tikai cserére szánta el magát, Királyt a védő Kutas váltotta. Az első félórát követően a PMFC egyre inkább mezőnyfölénybe került, Kulcsár szépségdíjas gólját azonban nem követte több, ugyanis az agilis Sitku se­hogy sem tudott túljárni Nagy E. eszén. A második félidő elején a pi­ros-feketék rögtön tudatosítot­ták, hogy nem elégednek meg a döntetlennel: többször is hely­zetbe kerültek - főleg pontrúgá­sokból de a fejesek ezúttal pontatlanok voltak, így sor­ra elkerülték a vendégkaput. A Százhalom­batta játéka szétesett, Her- bertnek szinte semmi dolga nem akadt. A 45 percnyi meddő egykapuzásnak az ismét kiváló cserének bizonyult Sza­bó Zs. vetett véget, pazar gólja - és ezzel a pécsi győzelem - azt jelentette, hogy Róth Antal csa­patának továbbra is megmaradt az esélye az NB I. B első helyére. Róth Antal: - A játék képe alapján úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk. Igazi rang­adó hangulatú mérkőzést játszot­tunk. Gálvölgyi István: - Egyenlő erők küzdelméből nem mi jöttünk ki jobban. Azt hiszem az egy pont­ra rászolgáltunk volna. További eredmények: REAC - Marcali 1-2, Kaposvár - Hévíz 1-1, Dorog - Siófok 2-1, Pápa - Nagy­kanizsa 1-0, Haladás - Celldö- mölk 9-2. NB I. B, Nyugati cs. 1. Szombathely 19 11 4 4 46 19 37 2. Sz.batta 20 9 8 3 37 22 35 3. PMFC 20 9 6 5 31 23 33 4. Pápa 20 9 5 6 25 27 32 5. Kaposvár 20 7 8 5 24 15 29 6. Hévíz 19 7 7 5 27 19 28 7. Celldömölk 20 8 4 8 30 31 28 8. Siófok 20 7 6 7 25 29 27 9. Marcali 20 6 6 8 28 35 24 10. REAC 20 5 4 11 20 40 19 11. Nagykanizsa 20 4 4 12 20 36 16 12. Dorog 20 4 4 12 24 41 16 A 21. forduló (június 17, vasárnap, 17.00) párosítása: Százhalombatta - Hévíz, Marcali - Kaposvár, Celldömölk - REAC, Nagykanizsa - Haladás, Siófok - Pápa, PMFC - Dorog. A Haladás június 13-án elhalasztott mérkő­zésen a Hévízt fogadja. K. MAYER A. ___________________Labdarúgó megyei I. B, záró forduló___________________ Fo ciünnep Nagyárpádon Hosszúhetény ­Felsőszentmárton 3-3 (1-2) Hosszúhetény, 120 néző. V.: Bar­ka. Hosszúhetény: Kovács - Pora, Katona, Bocz, Szabó J. - Lovas, Dö­ntős, Szabó G. (Cseke), Apari - Perényi, Prigli (Szabó A.). Edző: Ka­tona Mihály. F.sztmárton: Berki - Óvári, Pinczehelyi, Szabó, Kereszt­hegyi (Grosics) - Hegedűs, Schmidt, Szigecsán, Baranyi - Becker, Juhász. Edző: Szabó Nándor. G.: Szabó J„ Apari, Perényi, ill. Schmidt, Baranyi, Becker. Magyarszék - Palotabozsok 4-2 (2-2) Magyarszék, 150 néző. V.: Szige­ti. Magyarszék: Túrna - Bemula, Albert, Rókus, Sulyok P. - Lukovics (Korpa), Szeberényi (Ramháb); Buzádi (Sulyok A.), Horváth (Vígh) - Seemayer (Simányi), Schubert. Edző: Kovács Lajos. Palotabozsok: Lelkes - Bura, Kerner G., Trapp, Csibi - Kemer F., Márton, Csemik (Németh), Somogyi - Kemer Z., Koller (Märcz). Edző: Fiochsz Fe­renc. G.: Schubert (2), Sulyok P., Al­bert, ill. Márton (2). Magyarbóly - Újpetre 6-1 (1-0) Magyarbóly, 100 néző. V.: Kozári. Magyarbóly: Takács ­Luthár, Müller, Hordós, Tisza - Schmidt, Elek, Csalló (Zátrók), Jóni - Németh (Strepka), Borsós (Vinczellér). Edző: Kirchner György. Újpetre: Safarik - Vida, Kurucsai, Gergely, Forgó - Kresz, Telekdi (Rácz), Horváth, Farkas - Hajku, Balázs. Edző: Ritter János. G.: Elek (2), Borsós (2), Zátrók, Németh, ill. Hajku. Sásd - Gödre 3-2 (1-1) Sásd, 200 néző. V.: László. Sásd: Gazdag - Király, Szemes, Rácz, Schneider (Sipos L.) - Kuhl, Schil­ler (Kolesznyikov), Sipos Zs. (Sohonyai), Rodrigó (Jankó) - Somodi, Kázmér. Edző: Nagy Sán­dor. Gödre: Lukács - Pagány, Far­kas, Prucsi, Vukman A. (Pető) - Vukman J„ Kéri, Ablanczki (Joós), Kovács - Bódli, Gasparics. Edző: Herbert József. G.: Somodi, Schneider, Kuhl ill. Farkas, Kéri. Kovácshida - Boda 2-1 (1-1) Kovácshida, 400 néző. V.: Trecskai. Kovácshida: Szabó - Fo­dor, Pintér J., Madar, Török - Kör­mendi, Pintér Zs. (Hajdú), Bíró (Matlag), Havas - Lajtmann, Avdicsevics. Edző: Szabó Károly. Boda: Fenyősi - Kovács Cs., Kovács Á., Szabó, Kovács Zs. - Kerék, Zsótér, Nagy, Réger - Balogh Cs. (Balogh I.), Bartalovics (Mészáros). Edző: Baumann István. G.: Bíró, Madar, ill. Zsótér. Somberek - Töttös 3-1 (3-1) Somberek, 150 néző. V.: Muhrin. Somberek: Patassy - Kemer (Kiss), Honvéd, Hoffmann - Burján (Emmert), Müller, Mátyás (Bősz), Szomor, Jakab - Illés, Rablánszky (Simon). Edző: Mohi Lajos. Töttös: Csizmán - Gillichter, Hosszú, Géczi, Kövy - Buchwald (Somogyvári), Bauer, Merkler, Hor­váth - Vadász, Nagy (Wéber). Játé­kos-edző: Merkler Attila. G.: Müller, Rablánszky, Illés, ill. Vadász (11-esből). Nagyárpád - Drávafok 4-0 (3-0) Nagyárpád, 300 néző. V.: Bawiecz. Nagyárpád: Csóti (Szabó) - Kistóth (Nádasdi), Papp (Kosko- csák), Fekete, Tóth - Schweier (Pálfalvi), Nagy, Dárdai, Balázs - Kovács, Gergely. Edző: Sztázics Márk. Drávafok: Gyimesi (Gáli) - Szigecsán, Kovácsevics, Andai, Pin­tér - Orsós, Kakuk, Brunner, Kisiván - Morvái (Mozsgai), Ko­vács. Edző: Marton Tibor. G.: Balázs, Fekete, Kovács, Ger­gely. Hóból - Egerág 1-2 (1-2) Hóból, 100 néző. V.: Gergely. Hóból: Bálint - Guczogi, Bosnyák, Bisztricz, Kerekes - Pucsli, Szabó, Tabak (Somogyi), Zöld - Varga (Wágner), Hajdú (Boda). Edző: Tu­lipán István. Egerág: Bánfai - Hajdú, Spenger, Kiss (Vass), Rácz (Scheffer) - Kanyó, Dózsa, Nagy (Végh), Öcs (Varga) - Kurucz (Kál- secz) Tóth. Edző: Rákóczy Gábor. G.: Pucsli, ill. Tóth, Bánfai (11-es- ből). Megyei I. B csoport 1. Nagyárpád 30 23 6 1 87 16 75 2. Magyarszék 30 20 5 5 82 24 65 3. Egerág 30 18 6 6 65 37 60 4. Magyarbóly 30 17 5 8 80 55 56 5. F.szentmárton 30 15 7 8 86 44 52 6. Újpetre 30 13 8 9 59 35 47 7. Somberek 30 13 6 11 65 53 45 8. Töttös 30 12 6 12 48 50 42 9. Kovácshida 30 11 8 11 50 55 41 10. Sásd 30 11 6 13 50 55 39 11. Boda-Bobiser 30 10 8-12 48 43 38 12. Hosszúhetény 30 10 5 15 53 65 35 13. Hóból 30 7 3 2040­101 24 14. Drávafok 30 6 5 19 32-80 23 15. Palotabozsok 30 4 7 19 45-99 19 16. Gödre 30 3 3 2425­103 12 Összeállította: Szentesi László, Lukovics Gábor, Jóni József, Gáspár János, Szabó Károly, Csoboth Ta­más, Futó Géza, Tóth Gyula Labdarúgó megyei I. osztály, záró forduló A Boly ért célba Szederkény - Pécsvárad 3-4 (2-2) Szederkény, 300 néző. V.: Szloboda. Szederkény: Volcsányi- Vitkó, Hollósi, Lantos, Mammel (Nyíró) - Tukacs (Iliin), Hergenrőder, Faludi, Kalapos - Lázár, Scheffer (Szilágyi). Edző: Márkus László. Pécsvárad: Pfaff - Stolcz, Adorján, Gyurkity, Schulteisz (Kovács) - Fullér, He­gedűs, Galambos, Mink - Magyar, Steigerwald. Edző: Gungl László. Nem érdemelt vereséget a ha­zai csapat. G.: Kalapos, Lázár, Scheffer, ill. Gyurkity (2), Mink, Steigerwald. Siklós - Patapoklosi 7-0 (3-0) Siklós, 150 néző. V.: Tamás. Sik­lós: Horváth B. - Horváth N. (Bor- bandi), Knézics, Bajusz, Mizera - Bircsák (Valkai), Újvári, Keresztes, Kisabonyi - Török, Sztankovics (Balogh). Edző: Patocskai János. Patapoklosi: Füredi - Papp, Bog­dán, Manguld, Gyócsi - Arany (Go- lobits), Biodrovics, Jóvér, Csigeti (Babulják) - Török (Szlavinics), Asztalos. Edző: Kardos Zoltán. Tetszetős, gólratörő játékkal búcsúzott a Siklós a bajnokság­tól. G.: Újvári (2), Borbandi (2), Sztankovics, Mizera, Keresztes. Szászvár - Majs 0-2 (0-2) Szászvár, 100 néző. V.: Kiss. Szászvár: Jánh - Dunai, Lakatos- Tóth, Érsek, Schautek - Dobó, Má­té, Kovács (Magyari), Kelemen - Hánzs (Pöczmann), Lép. Edző: Ko­máromi Tibor. Majs: Gül (Orovecz)- Cseperka, Dárdai, Burai, Pintér - Hóhman, Nagy G., Nagy Cs., Füle - Lajtai (Varga), Újvári (Sárdi). Edző: Tukerics János. A vendégcsapat jobban akar­ta a győzelmet. G.: Lajtai, Nagy G. Boly - Sellye 5-1 (2-0) Bóly, 400 néző. V.: Kovács N. Bóly: Stettner (Juhos) - Vajta, Keibl K., Hári, Kerner - Tóth T. (Kohlmann) Kelbert R., Tóth B., Keibl E. (Andreidesz) - Horváth, Szijas. Edző: András Géza. Sellye: Pandur - Orlovics, Kanász, Patkó (Farkas), Labricz - Hirth G., Hirth N„ Telek, Baliga (Hofscheuer) - Kovács, Goják. Edző: Labricz Attila. Közönségszórakoztató játék­kal szerezte meg a bajnoki címet a Bóly. G.: Szijas (3), Keibl E„ Kovács (öngól) ill. Goják (11-esből). D. Bogád - Szigetvár 2-2 (1-1) Bogád, 200 néző. V.: Vasi. Dunaszekcső-Bogád: Petrohán - Vajdics, Adrevácz, Leipold, Cse­resnyés - Kriszton, Jávor, Lehota, Molnár - Kruller, Krézmánovics (Lőrincz). Edző: Czár Tibor. Szi­getvár: Széles - Kresz, Kiss, Riba, Major - Rack, Palaczki, Szabó G. (Szigetvári), Tárnái - Berkics, Da­rázs. Edző: Amigya Pál. A hazaiak nem tudták megis­mételni az előző heti jó játékot. G.: Leipold, Molnár ill. Berkics (11-esből), Major. Kozármisleny - Bicsérd 3-0 (2-0) Kozármisleny, 200 néző. V.: Czakó. Kozármisleny: Torma - Jagicza, Kovács, Papp, Bánfai - Bo­dor, Kövesligeti (Hoffmann), Schweiczer, Galamb (Réfi) - Lauer, Szabó. Edző: Réfi Gábor. Bicsérd: Viszt - Berta, Kaufmann, Mátyás, Volnhoffer - Elekes, Fábián, Csizy, Schaub, Miolkovics - Rózsahegyi. Edző: Guzsvány János. Végre eredményesen játszott a Kozármisleny, úgy, ahogy egész évben kellett volna. G.: Lauer, Schweiczer, Szabó. Lánycsók - Hidas 2-2 (2-1) Lánycsók, 250 néző. V.: dr. Rugási Endre. Lánycsók: Schweier- Eberhardt, Hegedűs, Auth, Rablánszky - Orosz (Brecska), Csike, Foki, Dömötör (Farkas) - Martina, Bélavári (Ziegler). Edző: Martina Péter. Hidas: Ömböli - László I., Forgács, László Gy„ Szé­kely - Luczek (Daradics), Szászfái, Tobak, Lakatos (Dávid) - Siha, Bocz. Edző: Hambuch Ferenc. Nagy iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. G.: Dömötör, Martina ill. Szászfái, Siha. Kiállítva: Szászfái. PEAC - Mohács 0-2 (0-1) Pécs, Egyetemi sporttelep, 100 néző. V.: Agócs. PEAC: Todika - Lovas, Matus, Takács, Szakály - Horváth (Jávor), Vető, Papp, Róth (Hang) - Vanyur (Hűek), Mándli. Edző: Matus Péter. Mohács: Tóth- Domokos (Strigencz), Lajos, Lázár, Peterke (Rumán) - Jakab, Jancsarics, Bíró (Bárdos), Bódis - Bogos, Auth. Edző: Bíró Ferenc. Két gyenge csapat találkozó­ján a Mohács két talált góllal nyert. G.: Bogos, Auth. Megyei 1. OSZTÁLY 1. Bóly 30 16 11 3 59 - 23 59 2. Mohács 30 17 6 7 53 - 26 57 3. Kozármisleny 30 17 5 8 73 - 35 56 4. Hidas 30 15 8 7 60-44 53 5. Sellye 30 14 10 6 60 - 35 52 6. D.-Bogád 30 14 9 7 55 - 36 51 7. Siklós 30 13 9 8 44 - 32 48 8. PEAC 30 13 1 16 38 -48 40 9. Szederkény 30 11 6 13 50 - 56 39 10. Patapoklosi 30 11 5 14 49 - 56 38 11. Szigetvár 30 8 10 12 42 - 51 34 12. Pécsvárad 30 9 7 14 39 - 51 34 13. Bicsérd 30 9 5 16 35-43 32 14. Szászvár 30 8 4 18 25- 59 28 15. Lánycsók 30 6 7 17 28 - 79 25 16. Majs 30 7 1 22 29-65 22 Összeállította: Schnell Zoltán, Vetró Dezső, Szabó Béla, Pfilf László, Auth József, Feleki Attila, Farkas Márton, Boros Ervin Tökéletes Munkamegosztás Mi az árból engedünk, Ön a kisértésnek. Okaimat kezelési gs hitelbírálati „ költség nélkül. Márkakereskedésünkben - a raktáron lévő készlet erejéig - hihetetlen kedvezménnyel juthat hozzá a Nissan egyik legnépszerűbb modell­jéhez, a Nissan Vanette Cargo összkomfortos maximinibuszhoz, amely a kényelem, a szállítási kapacitás és a kedvező finanszírozás tö­kéletes kombinációját nyújtja. Sót! Mindezek mellett, a Nissan a ha­szongépjárműveire 3 év garanciát is ad. (NISSAN Prof3 SOUTH-CAR KFT. Pécs, Vadász u. 83. Tel.: 72/215-970 Nissan. Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni. www.nissan.hu Röviden CSAK A RADNÓTIK. Megyei középiskolás ifi leány kézilab­da-bajnokság: Radnóti Mo­hács - Nagy Lajos 28-14 (12-5), Kereskedelmi - Radnó­ti I. Pécs 26-39 (9-15), Radnóti II. Pécs - 508-as 39-5 (19-1), 508-as - Radnóti Mohács 6-37 (3-17). _________________________ffl Lé ^kondis, szervókormányos $ SUZUKI 1.3 GC akcióban Szabolcs Kft. Pécs, Komlói út 79. Tel.: 240-393 www.suzukiszabolcs.hu Totóeredmények 1. MTK - Győr 1-2 2 2. Dunaferr - Debrecen 2-1 1 3. Matáv-Sopron - Vasas 1-0 1 4. Atalanta - Udinese 0-1 2 5. Bari - Internazionale 1-2 2 6. Bologna - Lecce 2-2 X 7. Lazio - Fiorentina 3-0 1 8. Milan - Brescia 1-1 x 9. Napoli - Roma 2-2 X 10. Parma - Verona 1-2 2 11. Perugia - Reggina 1-1 X 12. Vicenza - Juventus 0-3 2 13. Venezia - Empoli 2-2 X + 1 14. Kispest - FTC 0-0 X Néhány meglepetés született az e heti totószelvényen. Kevesen gondolták volna, hogy nyer a Győr a Hungária körúton és hogy a Milan valamint a Roma nem tud győzni. Az olasz kieső­jelöltek jó eredményeket értek el, egyik-másik idegenből vitt el egy, illetve három pontot. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 fo­rint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer # Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ « p A n d a sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^j/fcATESZ szerkesztőségi saira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ISSN 0865-9133 tag,a *

Next

/
Oldalképek
Tartalom