Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)
2001-06-26 / 172. szám
14. OLDAL SPORT 2001. Június 26., kedd | ÉÜ lilesiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Tavasszal” megelőzték a Haladást Harmadik helyen végzett a PMFC a vasárnap véget ért NB I. B-s labdarúgóbajnokságban. A piros-feketéknél a gyenge rajt miatt a kilencedik fordulót követően edzőt cseréltek, Torna Árpádot az addigi szakmai tanácsadó, Róth Antal váltotta a kispadon. A szakvezető reálisnak ítéli a bronzérmet, ami több ok miatt nem válhatott fényesebbé. Pécs A PMFC úgy vágott neki az október 4-én kezdődött bajnokságnak, hogy a vezetők kereken kijelentették: a csapat lehetőleg rögtön harcolja ki a visszakerülést az NB I-be. Róth Antal (képünkön), az akkori szakmai tanácsadó az egyik hibát, a feljutás elszalasztását épp ebben látja, szerinte reálisabb, visszafogottabb célokat kellett volna kitűzni az együttes elé.- A szezon elején próbáltam csitítani az elnökséget, hogy ne csak az első helyet tűzzék ki célul, hiszen a labdarúgóknak igy óriási nyomás, hatalmas elvárások alatt kellett harcolniuk. Amikor a kilencedik forduló után átvettem a csapatot, már Góliszony a gólvadászoknál A PMFC házi góllövőlistáján az első helyen a középpályás Horváth Sándor végzett kilenc találattal, s ez rögtön nyilvánvalóvá teszi a csapat másik égető problémáját. A két, mondhatni állandóan a kezdőben helyet kapó csatár, Horváth Gyula és Sit- ku Illés összesen mindössze nyolc gólt szerzett, előbbi ötöt, utóbbi hármat. Többször is eredményesnek bizonyult még Márton Gábor (öt gól), valamint Kulcsár Árpád is (4 találat). megváltozott a helyzet, az addigi eredmények arra késztették a vezetőséget, hogy újragondolják az elvárásokat, s szerintem helyesen az első négy hely valamelyikét tartották reálisnak. A huszonkét forduló után végül harmadikak lettünk, így a célkitűzésnek megfeleltünk, én nem vagyok csalódott. A még jobb szereplést már óriási bravúrként értékeltem volna - gondolt vissza a szezonra Róth Antal. A pécsiek a bajnokság során egyetlen egyszer sem álltak a tabella élén, végig több pont hátrányuk volt az első helyezetthez képest. A remény sokszor megcsillant, hogy végre talán meg lehet közelíteni az aktuális listavezetőt, de a piros-feketék legtöbbször éppen ezekben a pillanatokban botiottak - ahelyett, hogy felzárkóztak volna. Róth Antal legénysége sok fájó pofont kapott az idény során, ide sorolható természetesen az egyetlen hazai vereség (még Torna Árpád idejéből), de nem lehet büszke a csapat a Marcali és a Kaposvár elleni újme- csekaljai döntetlenre sem. Áz „őszi” szezon (okt. 4.-ápr. 15.) alatt Dienesék tizenegy meccsen a lehetséges 33-ból mindössze 15 pontot gyűjtöttek (4 győzelem, 3 dönteüen, 4 vereség), fordulás után a mérleg javult, hiszen 21- gyel gyarapították pontjaik számát (6-3-2-es mérleg), s ezzel ebben az időszakban a bajnok Haladást is megelőzték (20 pont). Róth Antal edzősége alatt a csapat kétszer is szép sorozatot produkált, először a 10-14. (5 meccs), majd a 16-21. fordulóban is (6 mérkőzés) veretlen maradt. Hazai pályán mindössze egyszer szenvedett vereséget a PMFC (64-1, 19-10-es gólarány), idegenben azonban ötször is az ellenfél bizonyult jobbnak (4-2-5,14-15). Róth Antal a szezon értékelésekor a nehézségek közül kiemelte, hogy olyan sérüléshullámmal, amilyen jelenlegi csapatánál volt, még nem találkozott edzői karrierje során. Lantos Leventére egyáltalán nem számíthatott, Tomka János kilenc, Dienes András hét, Závo- da Gábor, Toldi Gábor, Berdó Balázs hat-hat, Szabó Zsolt pedig öt mérkőzést hagyott ki kényszerből a 13 forduló alatt. Ezért is tartja fontosnak a szakvezető, hogy az egy hónap múlva (július 28.), szinte pihenő nélkül kezdődő következő bajnokságban óriási jelentősége lesz annak, melyik csapat rendelkezik majd megfelelő minőségű és mennyiségű játékossal. Ha már a következő pontvadászatnál tartunk: a PMFC július 4-én délután tartja első edzését, addig pihenhetnek a játékosok. Három és fél hét áll tehát a csapat rendelkezésére az első fordulóig, s ahogy Róth Antal fogalmaz, „ez mindenre elég, csak egy hagyományosan vett felkészülésre nem”. K. MAYER A. Búcsú a bajnoktól Az örökös magyar bajnok, Ranga László az utolsó időellenőrző állomáson nem állt meg a stopnál. Tovább száguldott az égi pályák felé. Ő, aki mindig nyert, most alulmaradt. A versenyzőtársakat le tudta győzni, a gyilkos kórt nem. Pedig hihetetlen akaraterővel szállt szembe az elhatalmasodó betegséggel. Műtétről műtétre járt a versenyek között, s csak kevesen tudták, milyen fájdalmakkal, milyen szenvedések árán ült a volánhoz. Egész életében küzdött. A stopperral, az ellenfelekkel, a technika ördögével, az időjárással, az úttalan utakkal és a sportban oly gyakori intrikákkal... Hatszor volt magyar bajnok, többször nyert Eb-futamot. Minden idők legsikeresebb pécsi raliversenyzője pályafutása utolsó éveit a gyógyíthatatlan betegséggel viaskodva versenyezte végig. „Oly sok szépet kaptam az autósport révén a Jóistentől, hogy most már biztos vissza kell adnom valamit” - mondta egyszer, így fogadva el megváltoztathatatlan sorsát. Negyvennégy éves korában bekövetkezett halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar ralisportot, Pécs sportéletét. Sportsikereiről bajnoki trófeák tucatjai tanúskodnak. Keveseknek adatik meg, hogy már életükben nevüket viselje egy létesítmény. Az egyik pécsi autósiskola biztonság- technikai pályáját tavaly májusban Ranga Lászlóról nevezte el. Pécs önkormányzata Pro Communitate kitüntetéssel és Millenniumi Emlékéremmel ismerte el teljesítményét. Ranga Lászlót Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Barátai, tisztelői, szurkolói tegnap, június 25-én 14.30-kor búcsúztak tőle a pécsi köztemetőben. Ezüst a diákolimpián Tiszaújváros Szép pécsi siker született az V. korcsoportos diákolimpia kosárlabda országos döntőjében. A lányoknál a TÁSI-AKG a nyolcfős mezőnyben csak egy jobb csapattal találkozott, a kecskeméti Bólyai Gimnázium együttese a csoportmeccsek során és a döntőben is jobbnak bizonyult. A lányok az elődöntő során is kemény ellenfélre akadtak, a soproniak ellen csak hosszabbítással tudtak továbbjutni. A fiúknál a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium gárdája a csoportmeccseket sikerrel vette, de az elődöntőben és a harmadik helyért folyó találkozó már nem sikemlt, negyedik helyezett lett. A TÁSI-AKG csapata: Zsolnay Barbara, Szabó I. Eszter, Czukor Tünde, Veres Orsolya, Izsáki Nikolett, Cselei Judit, Pénzes Kitti, Szabó II. Eszter, Tamás Rita, Müller Mariann. Edző: Szentendrei Áron. A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium összeállítása: Eller Szilárd, Rab Miklós, Kati Richárd, Kovács Attila, Nagy László, Őri Péter, Danka Dániel, Erdei Tibor, Osz- vald Károly, Kutasi Marcell). Edző: ifj. Gáspár Gábor. ______izj To tónyeremények 25. hét 13+1 4 db 1 139 371 Ft 13 2 db 396 303 Ft 12 6324 Ft 11 506 Ft 10 129 Ft Röviden MAJDNEM A DOBOGÓN. A Mecseki Motorsport Egyesület öt versenyzővel képviseltette magát a Sas-kupa második futamán, Kecskeméten. Közülük a robogósoknál Pécsi Dániel 6., Wéber Tamás 7., Németh Péter 10., a 250 köbcentiseknél Hauptmann Gábor 4., míg a sport kategóriában Barkóczi Zoltán szintén 4. lett. (n) HORGÁSZVERSENY Bissén. Sikeresen rendezte meg első 24 órás horgászversenyét június 23-tól 24-ig a Bissei "Hunyadi" HE. Első helyezést ért el Szabó Károly (Bisse) 13.55 kg kifogott hallal, Garai Béla és Jakab Róbert egyaránt 9,55 kg halat fogott, az előbbi lett a második mivel darabszámúban megelőzte versenytársát. A legnagyobb halat egy 6.55 kilós amurt Nagy István (Bisse) fogta. A résztvevők kérésére az egyesület jövő évben is rendez hasonló versenyt. (w) DUATLON VASÁRNAP. Orfűn július 1-jén 10.00-tól rendeznek a Kis-tó strandjánál duatlon- versenyt. A felnőtt kategóriákban 2 km erdei futás, 13 km kerékpározás és 1 km futás vár a rajthoz állókra, a 14 év alatti kategóriákban 1 km erdei futást 6,5 km kerékpározás és 1 km futás követ. Jelentkezni a helyszínen lehet 9.00-tól 9.45-ig. A verseny része a „Gyújtsd a kilométert!” akciónak. _________________________!S A siklósiak duplán hetedikek PÉCS Szombaton véget ért labdajátékok diákolimpiájának országos döntője, amely három napig tartott a baranyai megyeszékhelyen. A szervezésre és a lebonyolításra nem lehetett panasz, az összes résztvevő kiválóan érezte magát, sikeresnek ítélte az idei diákolimpiái döntőt. Az 56 csapat között mindössze két baranyai együttes szerepelt, s a siklósi kézilabdások mind a fiúk, mind a lányok mezőnyében egyaránt a hetedik helyen végeztek. Kézilabdában a fiúknál a mezőkövesdi Mező Ferenc Ált. Isk. csapata nyerte az aranyérmet, második a budapesti Sport és Angol Tagozatos Ált. Isk. lett, míg a harmadik helyen a fehérgyarmati Bárdos Lajos Ált. Isk. gárdája végzett. A lányoknál a sorrend: 1. Békéscsaba (II. számú Gyakorló), 2. Debrecen (Hunyadi János Ált. Isk.), 3. Győr (Balázs Béla Ált. Isk.). A kosárlabdázóknál a lány mezőnyt a soproni Lackner Kristóf Ált. Isk. tanulói utasították maguk mögé, az ezüstérmeket a nagykőrösi Arany János Ált. Isk. sportolói vehették át, a dobogó alsó fokára pedig a debreceni Angyalföld Téri Ált Isk. csapata állhatott. A fiúk végeredménye: 1. Budapest (Sport és Angol Tag. Ált Isk.), 2. Kecskemét (Bányai Júlia Alt. Isk.), 3. Nyíregyháza (Apáczai Ált. Isk.). A röplabdázok között a fiúknál a kecskeméti Arany J. Ált. Isk. csapata bizonyult a legjobbnak, mögötte a debreceni Bocskai I. Ált. Isk., valamint a kecskeméti Vásárhelyi Pál Ált. Isk. gárdája végzett. A lányok végeredménye: 1. Eger (Szent- györgyi A. Ált. Isk.), 2. Nyíregyháza (Hunyadi J. Ált. Isk.), 3. Nyíregyháza (Bem József Ált. Isk.). Labdarúgásban csak fiúcsapatok indultak, közülük a békéscsabai Madách Úti Ált. Isk. futballistái szerepeltek a legjobban, az ezüstérmet a ménfőcsanaki Petőfi Alt. Isk. tanulói kaparintották meg, míg a harmadik helyen a dunaújvárosi Vasvári Pál Alt. Isk, csapata végzett. k. m. a. A fehér mezes győriek a dobogó harmadik fokára küzdöttek magukat fotói tóth László Bodor Kínába utazhat PÉCS-SZÉKESFEHÉRVÁR Már három úszóválogatottja van a TÁSI-nak, Bodor Richárd, Financsek Gábor és Czakó Andrea. Bodor Richárd (22), a TÁSI versenyzője a vasárnap befejeződött országos felnőtt úszóbajnokságon a 200 méteres mellúszásban megvédte a tavalyi bajnoki címét, körülbelül 8 méteres előnnyel nyert, 100-on pedig a veterán Gürtler Károly csak jobb benyúlással győzött ellene, 50-en a harmadik helyen végzett.- Ezt vártam Ricsitől, az első és második helyével elégedett vagyok, javultak az időeredményei is. Az ob után, vasárnap elnökségi ülést tartott a szövetség, ezen eldöntötték, hogy az augusztus 22-én, Kínában kezdődő Universiádén Bodor is indulhat 100 és 200 mellen - büszkélkedik edzője, Sántics Béla. Kitett magáért a székesfehérvári _ob-n a felnőttmezőnyben a TÁSI másik két sportolója, a 13 éves Czakó Andrea (szintén mellúszó, 100-on 4., 200-on 5., 50;en 7. lett), Financsek Gábor (TÁSI, 16) pedig Bodor mögött 200-on a 4. helyet szerezte meg, 50-en hetedikként ér célba. Mindkettőjük jó szereplésének jutalma: a Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében ott lehetnek július 22-éri a spanyolországi Múmiában, ahol a serdülő Európa-bajnokságot rendezik.- Örülök, hogy tavalyhoz képest nagyot léptünk előre, a szakosztályunknak már három válogatottja van. A két kicsi a felnőttek között is bizonyított, Bodor eredményéhez csak annyit, hogy ezzel a 100-as idejével, az l:03.09-cei pillanatnyilag a 20. hely körül van a világranglistán - említette Sántics Béla. H. L. Lesz pályájuk SZENTLÁSZLÓ A szentlászlóiak képviselték Baranyát a III.-IV. korcsoportos kisiskolák országos leány kézilabdadöntőjén, Békéscsabán. A baranyai együttes négy mérkőzést játszott, hármat megnyert, egyet elveszített, így végül a győztes Kocsola és a második helyezett Söjtör mögött harmadik lett. A Szentlászló edzője Torma Zsolt, szakvezetője Golob István volt. A harmadik hely értékét növeli, hogy egy kis iskoláról van szó, amelyben mindössze 120- an tanulnak, és öt éve nincs pályájuk, egy 12x24 méteres tornateremben edzenek, ott is készültek fel erre a tornára. Szerencsére azonban ez nem lesz mindig így, mert most készül a bitumenes kézilabda-pályájuk, ami a már meglévő sportközpontjukban kap helyet, azt augusztus 20-án avatják. ____________h.l. Dun ántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2001. június l-jétöl egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 forint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer ® Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ • p a n d a sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- 1/6ATESZ szerkesztőségi sajra felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ,SSN 0865_9133 tagja *