Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-26 / 172. szám

2001. Június 26., kedd BARANYA I b. OLDAL, H TÜKÖR Kölcsönös feljelentgetés Rendkívüli testületi ülésen, zárt ajtók mögött tárgyalta a képviselő-testület a szigetvári vízüggyel kapcsolatos kér­déseket. A végén nyilatkozatot adtak ki, és megbíztak egy ügyvédi irodát, hogy lássa el a testület jogi képvisele­tét az elkövetkezendő eljárások során. Szigetvár Mint korábban beszámoltunk róla, vala­mennyi szigetvári és hoboli háztartásban rákkeltő trihalometánokkal szennyező­dött ivóvíz folyt a csapokból, feltételez­hetően megközelítőleg egy évig. Ugyan a szennyezés - körülbelül egy hónapja - a műszaki átszervezéseknek köszönhető­en nem állhat már fenn, de a kedélyeket azóta is borzolja, hogy kinek a számlájá­ra írható a mit sem sejtő polgárok egész­ségét veszélyeztető időszak. Az önkor­Elszigetelt víz mányzat szerint a Sziget-Víz Kft. saját hatáskörében kicserélhette volna a víz­minőségért felelős szénszűrőt, a szolgál­tató szerint azonban az önkormányzat megkötötte a kezét, s nem engedélyezte a szükséges fejlesztése­ket. A kft. mellett a tes­tületet hibáztatja több civil szervezet és politi­kai párt is, amelyek nemrégiben közös nyi­latkozatban lemondás­ra szólították fel a kép­viselőket. Tegnap délután rendkívüli ülést tar­tott a testület, ahol állampolgárként részt vettek a civil szervezetek és politi­kai pártok képviselői, valamint Hóból polgármestere is, aki szintén elmarasz­talja a szigetvári honatyákat az ügyben. Mivel a testület az érdemi kérdéseket zárt ajtók mögött tárgyalta, a jelenlé­vők csak a kinn sorakozó újság­íróknak válaszolva adhattak hangot véleményüknek. Hóból polgármes­tere, Joós Tibor (képünkön) sérel­mezi, hogy sem­miféle döntési jog­körrel nem rendel­keznek annak elle­nére, hogy a két településnek kö­zös a vízellátórendszere. Kifejtette: Szi­getvár egyedül döntött arról is, hogy mi­re fordítja az eszközhasználati díjból fejlesztésekre fordítható összeget, ami­ből finanszírozható lett volna a 6 millió forint értékű szénszűrők cseréje is. A polgármester elmondta, ha a Sziget-Víz Kft. nem tájékoztatja őket, talán még ma sem tudnák, hogy mi folyt egy évig a csapokból. Joós Tibor azzal kapcsolat­ban is aggályait fejezte ki, hogy Sziget­vár az önálló vízellátórendszer kiépíté­séről is Hóból meghallgatása nélkül ha­tározott. Hozzátette: törvénysértőnek tartja az eljárást, s kezdeményezi a köz- igazgatási hivatalnál a leválásról szóló határozat felülbírálatát. Király Lajos volt képviselő, a Szigetvá­ri Polgári Kör vezetője bejelentette - vá­laszként az önkormányzat izgatás vádjá­val tett feljelentésére -, hogy szervezete is bírósághoz fordul, mégpedig környe­zetkárosítás és foglalkozási körben elkö­vetett veszélyeztetés miatt. A zárt ülésen hivatalos nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben többek kö­zött ez áll: ...,,A lakosságért küzdő szer­vezetek nem tájékozódtak a tényekről, mielőtt a híresztelésekbe kezdtek volna. Az önkormányzat a tisztánlátás kedvéért lehetővé teszi a lakosság számára, hogy minden ide vonatkozó okiratba betekint­hessen.” Végül leszögezték: ...,,a vita el­döntője csak a bíróság lehet, s nem a té­nyek és szakmai ismeretek hiányában le­folytatott, politikai törekvésekkel átitatott viták”. (Háttér: www.dunantu.linaplo.hu) SZABÓ ANITA A Mohács-Víz Kft. egyenesen ivóvízminöségű vizet termel ki kútjaiból. A Pécsi Vízműnek és a Tenkes-Viznek mindössze vas- és mangántalanítást kell végeztetnie. Komlón a vas- és mangántalanítás mellett a magas ammóniumion- és metántar­talom kiküszöbölése igényel víztisztítási technológiát. A Sziget-Víz Kft. a maga 96 településével Baranya megye egy- harmadának vízellátását biztosítja. A cégnek - az itteni réteg­víz nagyon rossz adottságai miatt - szinte valamennyi előfor­duló szennyezőanyag mentesítését el kell végeznie. Ezek kö­zött szerepel a már említett vas-, mangán-, ammóniumion- és metán-, valamint a magas nitrát- és arzéntartalom. A megye- szerte megkérdezett szakemberek véleménye szerint triha- lometán-vizsgálatokat - a nyersvíz eleve jó adottságai miatt - a Sziget-Víz körzetén kívül vagy nem, vagy pedig csupán a biztonság kedvéért végeznek. TOURIST POLICE. A nyári idegenforgalmi idényre tekintettel az idén is felállították a pécsi Széchenyi téren a már jól ismert turista-rendőrség feli­ratú pavilont. A hét elejétől itt idegen nyelveken is beszélő középiskolások és egyetemisták segítenek a városba látogatóknak. fotó* tóth l. Utcahiány a névadáshoz Pécs A TIT Pécs-Baranyai Egye­sületének küldöttgyűlése Vizi E. Szilveszter akadémi­kus, országos elnök javasla­tára elhatározta: kezdemé­nyezi az önkormányzatnál, hogy közterületet nevezze­nek el Szentágothai János akadémikusról. A város ez­zel nehéz leckét kapott. Szentágothai János, a neurobi- ológia egyik legnagyobb alakja alighanem azért nem kapott No- bel-díjat, mert a második vüághá- ború idejére esett munkásságá­nak ezen része. Pécsett még sincs róla közterület elnevezve, noha az itteni orvostudományi egyetemen lett professzor. A kérelem hivatalosan még nem érkezett meg az önkor­mányzathoz, de a híre is fejfájást okoz, mert amennyire kikezdhe­tetlen a névadónak javasolt néhai tudós személye, annyira nehéz a teljesítés. Új utcák a közeljövő­ben Árpádváros területén, illetve, a beépülő külterületi zártkertek helyén alakulgatnak, névtelenek pedig a volt bányatelepeken van­nak még. A mintegy 1500 pécsi utca vagy tér valamelyikének át­keresztelése viszont nem lenne túl népszerű a lakóknál.- Szentágothai Jánosról nem il­lene akárhol elnevezni utcát, csak a belváros jöhet számításba, de ott meg nincs szabad közterület. Fel­merült, hogy az orvosi kar elméle­ti és a klinikai tömbje között van olyan félig-meddig közhasznúnak is vehető út, amely megkaphatná a tudós nevét. Az is elképzel­hető, hogy a Kálvária utcá­ban a várfal mentén létre­jön egy igazán szép sétány, és azt nevezik majd el róla. Ezek azonban csak kósza ötletek - mondja Dobi Ferenc (képünkön), a polgármes­teri hivatal főtanácsosa. A helyzet őszre fokozódik, hi­szen több hasonló kérelemmel kell majd - szakértők bevonásá­val - megbirkóznia a közgyűlés kulturális bizottságának. Például azzal a felvetéssel, hogy a mecse­ki szénbányászat megteremtőiről sincs utca elnevezve Pécsett. D. I. Kórházi tolvaj, vegyi csapdában PÉCS Vegyi csapdát állított fel a rendőrség egy pécsi kórház­ban azért, hogy lépre csal­jon egy tolvajt, aki az intéz­ményben garázdálkodott már hetek óta. A megjelölt pénz eltűnt, a tettes lebu­kott. Három hét alatt hét komolyabb lopás történt az egyik pécsi kór­házban, ahol az ott dolgozók sze­mélyes tárgyai tűntek el egy módszeresen tevékenykedő is­meretlen keze nyomán. Mivel há­zon belül nem sikerült kideríteni, hogy ki okolható a sorozatosan ismétlődő esetekért, az intéz­mény vezetői a rendőrség segít­ségét kérték a tettes kézre keríté­séhez. A nyomozók korszerű eszközt vetettek be az elfogására, ami hamar eredményt hozott.- Vegyi csapdát állítottunk fel a kórházban, és a csalétekként elhe­lyezett bankjegyet jelöltük meg úgy, hogy az - eltűnése esetén - kétséget kizáróan elvezessen a tet­teshez - mondta Jávor Zoltán őr­nagy, a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője. - A módszer bevált, és a gyanúsí­tottat nagyon rövid időn belül, a napokban sikerült elfognunk. A büntetett előéletű baranyai férfi, aki a kórház dolgozója, már előze­tes letartóztatásban van. A tolvaj az eddigi adatok alap­ján hét alkalommal nyúlt munka­társai tulajdonához, és kész­pénzt, műszaki cikkeket, vala­mint arany ékszereket emelt el. Mindeddig nem merült fel olyan információ, ami arra utalna, hogy a férfi esetleg betegeket is meglo­pott volna. A kár eléri a kétszáz­ezer forintot. S.G. Szerdán nyit a Pécs Expo Visszatértek a nagy baranyai termelők A tavalyitól eltérő helyszínen, ám a régi, hosszú éveken át megszokott bemutatóterületen nyitja meg kapuit szerdán a pécsi ipari vásár. PÉCS Eddig 270 kiállító jelentkezett a szerdán 155. évfordulóját ünnep­lő, de a jelenlegi formában 22. al­kalommal megnyíló Pécs Expóra - hangzott el a tegnapi sajtótájé­koztatón. A viharos történelmet megélt rendezvény most is bérelt helyen, ismét a nevelési központ­ban várja látogatóit, hiszen még jelenleg sincs állandó bemutatko­zási területe. A június 27-én megnyíló gaz­dasági seregszemlén az eddig re­gisztrált kiállítókból 239 cég a ha­zaiakat képviseli, a többiek job­bára a környező országok vállal­kozásait reprezentálják. Külön öröm, hogy az elmúlt évben a ki­állításról távol maradt nagy bara­nyai termelők most ismét bemu­tatkoznak; a Délhús Rt. termékei például két díjat is kiérdemeltek a független zsűri által elvégzett megmérettetésen. A 2100 négyzetméter fedett, s több mint 3000 négyzetméter szabad területen egyébként a ma­gyar vállalkozók mellett többek között 9 eszéki, 8 szabadkai és szintén 8 kolozsvári cég ismerteti meg termékeit a régióból idese- reglő érdeklődőkkel. Egyébiránt 7 országból érkeznek a külföldiek, az idén Csehország lesz a dísz­kiállító. Az sem okozhat megle­petést a „notórius” vásárlátogató­nak, hogy az évek óta bemutatko­zó chemnitzi kézművesek termé­keit most ismét megtekinthetik. Mint ahogy az már lenni szo­kott, még a megnyitás előtt ki­osztották a vásár díjait. A Szalafa Kft. ajtócsaládja, valamint a Dél­hús Rt. tavaszi májas terméke ka­pott vásárdíjat. Különdíjban ré­szesült a Délhús Rt. szezámos póker falatok terméke (a Magyar Áruk Klubja Egyesülettől), a Z- beton Kft. H-Plastbau építési rendszere (a Baranya Megyei Mérnöki Kamarától), a Szalafa 2001. ajtócsalád (a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarától), a Drávatej Rt. Aranyrúd füstölt sajtja (az FVM Közösségi Agrár- marketing Centrum Kht.-től), a Notheisz Ballon Kft. Kite-Surf er­nyőterméke (Pécs Megyéi Jogú Város Önkormányzatától), a MiZo Baranyatej Rt. AB-kultúra termékei (a Baranya Megyei Ön- kormányzattól), a Goldbut Rt. fó­liás tasakja (független szakértői zsűritől), valamint a Nagybajomi NAFA Faipari Szövetkezet hőszi­getelt bejárati ajtó terméke (a vá­sárigazgatóságtól). B. G. Indulhat a gázberuházás A költségek egy részét pályázati pénzekből fedeznék Csendes határ, ünneplő határőrök PÉCS A személyforgalom csökkent, a teherforgalom pedig nőtt az év első hat hónapjában a ma- gyar-horvát határon. A Szent László ünnepéhez kap­csolódó Határőr Napok keretében a szervezet féléves munkájáról számolt be tegnap Dakos József ezredes, pécsi határőr-igazgató. Mint elmondta, az 1992-től min­den évben megrendezett rendez­vénysorozat idén is a mattyi határ- őr-juniálissal kezdődött, majd a hosszúhetényi koszorúzással foly­tatódott. Tegnap a Nyitott Kapuk című program keretében minden érdeklődőnek lehetősége volt arra, hogy megismerkedjen a szervezet munkájával.- Jelenleg a schengeni normák adaptálása a határőrség legna­gyobb feladata, a felkészülési fo­lyamat jövőre ér a célegyenesbe - mondta az igazgató. - A határon rend van, továbbra is nagyon ke­vés rendkívüli eseménnyel kell számolnunk. A személyforgalom jelentősen csökkent, a teherforga­lom pedig valamelyest nőtt az év első hat hónapjában. s.g. Sellye-Vajszló Októberben megkezdődhet a gázberuházás az Ormán­ságban, a megvalósítás le­hetőségeiről tegnap tárgyal­tak a kistérség képviselői a szaktárca illetékeseivel. Októberben megkezdődne a ve­zetékes földgáz rendszerének ki­építése az Ormánságban, a költ­ségek jelentős részét pályázati pénzből fedeznék az érintett ön- kormányzatok. Az Ormánság Fejlesztő Társu­lás (OFT) tagjai legutóbbi ülésü­kön a terveket jóváhagyták. Nórántné dr. Hajós Klárától (ké­pünkön), az OFT elnökétől meg­tudtuk, a beruházás első ütemé­ben a fővezetékeket tizenhat köz­ségben fektetnék le.- Vajszlón és Sellyén a belte­rületeken is kiépítenék a rend­szert, mivel itt a többi település­hez képest lényegesen több vál­lalkozás, illetve önkormányzati intézmény - amelyek jelenleg a drágább tartályos gázt kénytele­nek használni energiaforrásként - található. A beruházás költségei megkö­zelítik a 490 millió forintot. Az összeg egy részét a gázszolgálta­tó finanszírozza, a fejlesztéshez az önkormányzatok és a vállalko­zók is hozzájárulnának, ezenkí­vül megyei területfejlesztési, va­lamint központi támogatást ven­nének igénybe. A Földmű­velésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium a közeljövőben írja ki a vonat­kozó pályáza­tát, siker ese­tén a kivitele­zés októberben indul. A rendszerhez csatlakozni kívánó lakóknak előreláthatólag 90 ezer forintot kell majd fizetni­ük. A szaktárca képviselőivel Bu­dapesten tartott tegnapi megbe­szélésen a horvátországi határát­kelő megnyitásának és a 67-es út fejlesztésének tervei is szóba ke­rültek, a program kezdésével kapcsolatos kormányzati döntés előreláthatólag 2002-ben meg­születik. W. K. Hírcsatorna SELLYÉN szakmai megbeszé­lést tart ma az önkormányzat a város határában található ter­mészetvédelmi terület megvá­sárlásáról, valamint a szennyvíz tisztításához használt iszap kör­nyezetbarát újrahasznosításá­nak lehetőségeiről. (wk) VAJSZLÓN az általános iskolát fenntartó 11 önkormányzat ma tartja társulási ülését. A volt ka­tolikus iskola épületében szak­képző tantermek kialakítását tervezik, egyebek mellett ennek megvalósítási lehetőségeiről esik majd szó. (wk) POLLENJELENTÉS. Az ÁNTSZ mérései szerint az el­múlt héten az ossz szállópollen mennyisége Pécs légterében mindvégig kevés volt. A vissza­térő meleg idő hatására a pol­lenszám ugrásszerű emelkedé­se várható. (b) FÜSTÖLTEK Gunarason. Egy szigetvári hölgy nyerte a hét vé­gén megrendezett lassúsági pi­paszívó versenyt Gunarason: egy óra nyolc perces idővel „ért célba”. A megmérettetésen, mely az országos bajnokság egyik fordulója is volt, a csapat- versenyben szintén a szigetvári­ak nyertek. (sa) HELYESBÍTÉS. A Pécs Városi Bíróság az alábbi helyesbítés közlésére kötelezte a Dunántúli Naplót. „Lapunk 2001. január 26-ai számában «Félnek és titko­lóznak» című sajtóközlemény­ben valótlanul állítottuk, hogy a . helyi szakszervezet képviselői­nek az üggyel kapcsolatos nyilat­kozatot megtiltották, a szakszer­vezet képviselője tett nyilatkoza­tot. Azon való tényt, hogy az igazgató személyének elfogadá­sával kapcsolatos nyilatkozatot többen nem tettek, valótlan szín­ben tüntettük fel annak közlésé­vel, hogy «sokan nem merték nyíltan elmondani a véleményü­ket, mert féltek a retorziótól».” BUSZÖBÖL kialakításába kez­dett a megyei közútkezelő kht. Pécsett, az 58-as főút Árpád hí­don átívelő szakaszának északi oldalán. A munkálatok július közepén fejeződnek be. Ez idő alatt a 3-as és a 61-es buszok a Vásárcsarnok előtt, a 30-as járat megállójában állnak meg. isni

Next

/
Oldalképek
Tartalom