Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-22 / 168. szám

Ül 2001. Június 22., péntek SPORT 19. OLDAL VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG A nők döntőben, a férfiak a négyben Budapest A hölgyek a harminchármas medence után az elődöntő előtt költöztek, mert ettől kezdve már az ötvenesben küzdhettek. A mieinkre nyugtatólag hatott a váltás, s a hátsó meden­cénél néha zavart okozó telt házat jelentő né­zősereg itt eloszlott. Az „előmeccsen” az olaszok a görögökkel viaskodtak a döntőért. Illetve ez erős túlzás, mert szó sem volt csatáról, az olaszok simán nyertek. Az első negyedben lőttek hármat, egyet sem kaptak, a második hét perc során nem változott semmi. A harmadik játékrész­ben 4-0-lás olasz vezetésnél megszerezték szépítő, s egyben utolsó góljukat a hellének. A záró negyedben az olaszok újabb három gólt lőttek (7-1). Újra piros-fehér-zöld csapat jött, de most jobban izgultunk, mert a mieink csobbantak a medencébe az oroszok ellen. Nemcsak a tri­kolór színei hasonlítottak, hanem a kezdés is. Lányaink szimpatizálhatnak az olasz módi­val, ennek megfelelően a magyar válogatott szintén három góllal kezdte az elődöntőt. Igaz, még az első negyedben szépítettek az oroszok, sőt a következőben feljöttek egy gól­ra, a szünetre mégis kétgólos előnnyel fordul­hatott a magyar csapat. A harmadik hét perc elején háromra nőtt a különbség, de az oro­szok egy perc alatt bizonyították, hogy a hazai pálya dacára legyőzhetőnek vélik a Faragó-ta­nítványokat (5-2 után 5-4). Csak rövid ideig reménykedhettek, mert két magyar góllal zá­rult a negyed (7-4). A záró periódusban a ven­dégek ugyan kétszer is betaláltak a kapunkba, ám a másodiknál senki sem bánkódott külö­nösebben, ugyanis ekkor már csak hét má­sodpercet kellett kibírni. Faragó Tamás szövetségi kapitány: - Nagyszerűen küzdöttek a lányok, csapatként segítették egymást. Remekül védekeztek a na­gyon jó pólót játszó oroszok ellen. Igazán ettől a meccstől tartottam. A döntőben az olaszok ellen bármi történhet, mert ugyan nagyon jók az ola­szok, ám kiszámíthatób- bak, mint az oroszok. A rá jellemző mosollyal hozzá­tette: - Ha nincs kérdés, mennék, hogy begyűjthes- sek még néhány gratuláci­ót. Soós Ildikó kapus, a csapat egyik legjobbja: ­Az első két nap roppant idegesen védtem, most vég­re megnyugodtam és ez meglátszott a produkció­mon is. Már nem bénított a rengeteg néző sem. Szom­baton is nyerni akarunk! A második magyar - orosz meccsen is a győzel­méért őrjöngött a margitszigeti uszoda dugig megtelt lelátója. Nem sokkal a kezdés után alábbhagyott a hangzavar. Az ex-Vasas-játékos, Gorskov találata után az oroszok két gólunkra is rögtön válaszoltak, de Vári újra egyenlített, majd a következő negyed elején a vezetést is megszerezte. Nem sokkal a szünet előtt ismét ő juttatta előnyhöz a mieinket (5-4). Vasas-napot tartottak az uszodában, mert Kósz parádés védései és Vári mesterhármasa után kettős fórból Varga T. növelte kettőre a különbséget. Megint kihagytuk a szimpla elő­nyöket, az oroszok keveset hibáztak és a har­madik negyed utolsó percében átvették a ve­zetést, de újra egyenlítettünk (7-7). Az utolsó hét percre Szécsi váltotta Kószt a kapuban. Megint előnybe kerültünk, az oro­szok megint fordítottak, majd Benedek újfent egyenlített, végül Biros megszerezte a győztes gólt, az oroszok - talán joggal - azt reklamál­ták, hogy a labda nem volt bent teljes terjedel­mével a kapuban. Ezután ők hagytak ki egy előnyt, labdát szereztünk és kezdődött az ün­3 luoßlßteßltßO .oson rüwirTI Alekszej Panfili előtt zár a magyar védelem a döntő pillanatban neplés. Az oroszok pedig verekedést provo­káltak, csekély sikerrel, majd a találkozó vé­gén a bírókat győzködték, hasonló eredmény­nyel, illetve eredménytelenséggel. Ma a döntőbe jutásért a csütörtökön lap­zártánk után véget ért görög - olasz találkozó győztesével játszunk. Női elődöntők Magyarország - Oroszország 7-6 (3 -1,11, 3 -2, 0-2 j Góldobóink: Stieber és Valkay Á. 2-2, Valkay E„ Pelle és Primász 1-1. Olaszország-Görögország 7-1 Férfi negyeddöntők Magyarország - Oroszország 10-9 (3-3, 2-1, 2-3, 3-2) Góldobóink: Vári 3, Benedek és Biros 2-2, Steinmetz, Varga T„ Molnár T. Horvátország - Spanyolország 7-6. A Görögország - Olaszország és a Jugo­szlávia - Szlovákia mérkőzéseket lapzártánk után játszották. Schiller Zsolt Öttusa Eb: Füri hetedik Szófia A legjobb magyar, Füri Csilla a he­tedik helyen végzett a szófiai öttu­sa Európa-bajnokság hagyomá­nyos versenyében. A győzelmet az olimpiai bájnak búi Stephanie Cook szerezte még. Csapatban szintén a britek nyertek, a Füri, Vörös Zsuzsanna, Szathmáry Ad­rienn összeállítású magyar együt­tes hatodik lett. A kizárólag egyé­niben érdekelt Vojtkó Edit 1112 pontjával a mezőny második felé- berrzárt. ■ OLIMPIA ÉS ÜZLET. Az olimpi ák esetében nemcsak a rendezés, .hanem már a pályázat benyújtá­sa is óriási gazdasági lehetőség- Mondta Deutsch Tamás, Buda­pest tervezett 2012-es pályázatá­ról szólva. Demján Sándor, a Trigránit Rt. elnöke ugyanerről azt mondta: nemzeti érdek, hogy Magyarország olimpiát rendez­zen, történelmi bűn lenne, ha meg sem próbálná. _______ ■ Sc humacherek csatája Szerepelt már jó néhány testvérpár a Forma-1-ben a sport­ág története során, de mindig csak az egyik vitte valamire. A két Schumi fivér ebben is rekordokat döntöget. Nürburgring Az első szenzáció a Brazil Nagydí­jon esett meg: Michael mellett Ralf sorakozott fel az első rajtsorban. Aztán jött Imola, ahol az FI 52 éves gyakorlatában először fordult elő, hogy egy nagydíjgyőztesnek a testvére is versenyt tudjon nyerni. Legutóbb pedig két hete Kanadá­ban az első testvérpár-kettősgyő- zelemnek lehettünk tanúi, ráadá­sul úgy, hogy az ifjabbik végzett az élen! Ám maga a „testvérháború” nem újdonság, minden korábbi évtizedben adódott egy-egy csalá­di vállalkozás az autósport csú­csán, de érdekes módon Schumacherékig mindig csak az egyik versenyző testvér vitte vala­mire. Az 1960-as évek legelején a mexikói Rodriguez fivérek robban­tak be a Forma-l-be, ám Riccardo már 19 évesen szörnyethalt egy Lotus volánja mögött, míg Pedro ugyan nyert 2 futamot, de 1971- ben őt is szólították az örök ver­senypályákra. Minden kétséget ki­záróan a Fittipaldi testvérek voltak a legsikeresebbek, mármint Emerson, aki 1972-ben Lótusszal, 1974-ben McLarennel lett világbaj­nok, míg bátyjának, Wilsonnak örök bűne, hogy megalakította a Copersucar névre hallgató brazü nemzeti istállót, ahova Emersont is átcsábította, ami voltaképp egyet jelentett a sikerek végével. A Brambilla testvérek közül Ernesto semmi maradandót nem alkotott, igaz, öccse, Vittorio is leg­inkább az autók aprításában szer­zett magának nevet. De végül is megnyerte az 1975-ös Osztrák Nagydíjat, amit eső miatt szakítot­tak félbe, Brambilla annyira örült, hogy miközben két kézzel intege­tett, szépen belerohant a korlát­ba... A 80-as években a két Fabi, Teo és Corrado tette tiszteletét a Benetton, illetve Brabham csapat­nál, de csak Teo jutott el 3 pole position-ig és néhány pontig - őrá is csupán a nagy öregek emlékez­nek már... Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy Michael Schumacher pályája csúcsáról tekint alá az FI mező­nyére, és ha valami egészen külö­nös nem történik, minden bizony­nyal megszerzi 4. vb-címét. Öccse, a nálánál 6 évvel ifjabb Ralf előtt viszont még nagy lehetőségek áll­nak, hiszen a BMW már most a legerősebb motor, és ha a Williams autó állóképessége kicsit javul, 2002-től valóban ő lehet fer- raris bátyjának a legádázabb ellen­fele. És akkor már valóban róluk fog szólni a világbajnokság. Hogy is mondta Häkkinen Montreal­ban? „Még szerencse, hogy nincs egy harmadik Schumacher..,.” Az biztos, néha a jóból is megárt a sok! MÉHES KÁROLY Röviden TÚRA A HARAMIAHOZ. Június 23-án, szombaton nyílt túra indul a Kakasd-Haramia-forrás-Grábóc-Bonyhád 18 km-es útvonalon. A túravezetővel, Lakatosné Novotny Saroltával a pécsi távolsági autó­busz-pályaudvaron lehet találkozni 8.45-kor. (kma) MODELLEZŐ MECSEK-KUPA. A hagyományos modellező Me- csek-kupát szombaton és vasárnap tartják Pécsett, az újmecsekaljai bázison. Mindkét napon 10 órakor kezdődik a verseny, amelyre 5 ország 35 körrepülőjét várják. A résztvevők három kategóriában (műrepülő, túra, sebességi) versengenek egymással. (n) OLD-BOYOK TENISZEZTEK. A pécsi Elektromos SE tenisztele­pén megrendezett Misina-Major old-boys teniszverseny végeredmé­nye. 50-60 év közöttiek: 1. Bogyay Ferenc, 2. Keresztes László, 3. Csirke István és Krumpach Lajos. 60 év felettiek: 1. dr. Wébel József. (szz) MECSEKSZABOLCSI HÖLGYSIKER. A hét végi Potyka kerékpár- versenyen a nők mezőnyében kettős mecsekszabolcsi diadal szüle­tett, az első helyen Bíró Katalin, a másodikon Rigó Éva, a harmadi­kon Rigó Dávidné (Pécs) ért célba a 30 km-es távon. Felnőtt férfi, 50 km: 1. Speciár Viktor (Budapest), 2. Steig Gábor (Budapest), 3. Kálóczi Árpád (Nagykanizsa). 40-50 év közötti férfiak, 50 km: 1. Erb Zsolt (Fit Boys Pécs), 2. Josip Fric (Eszék), 3. Cseke Károly (Pécs). 50 év feletti férfiak, 50 km: 1. Ante Grbesa (Eszék), 2. Farkas László (ANK Pécs), 3. Villányi Lajos (Pécs). 12-14 év közötti fiúk, 30 km: 1. Bognár Péter (Mecsek Aszfalt-Battery Akku), 2. Rozinger Szabolcs (Mecsekszabolcs), 3. Dévai Dániel (P. K. C.). (kma) GÉPOSZTÁLYGYŐZTES SIKLÓSI RALISOK. Az elmúlt hét vé­gén Szombathelyen megrendezett Savaria-rali másodosztályában megismételte székesfehérvári sikerét a Keller Péter, Spitzer Gábor páros, ugyanis mind a Suzuki-kupában, mind az Nl-es géposztály­ban az első helyen, míg az abszolút kategóriában az ötödik helyen végeztek. A siklósi versenyzők az idei bajnokságban géposztályuk­ban továbbra is veretlenül állnak az élen. (kj) SPORTKARNEVÁL DEBRECENBEN. Augusztus 12-14. között 11. alkalommal rendezik meg a gyermeksportfesztivált Debrecen nagydíjáért. Az idén a futball mellett leány és fiú kosár-, illetve le­ány kézilabdában is összemérhetik az erejüket a résztvevők. A szá­mos egyéb programmal színesített tornára az ország egész területé­ről várják a jelentkezőket június 25-ig. Bővebb információval a (06- 30) 9458-288-as telefonon szolgálnak a szervezők. (szz) TIZENEGY ÉREM A LENDÜLETNEK. A moz­gássérült úszók országos bajnokságán, Budapes­ten szerepeltek a pécsi Lendület SE sportolói. A kétnapos versenyen ezúttal a szokásoktól eltérő- en nem kategóriánként hirdettek végeredményt, ami a súlyosabban sérültek számára nem kevés hátrányt jelentett, ennek ellenére a pécsiek remek teljesítménnyel 11 érmet gyűjtöttek. Tari Imre edző tanítványai közül Kovács Ervin (képünkön) 100 és 200 mellen arany-, 200 vegyesen, 50 pillan­gón és 100 gyorson ezüstérmet nyert, Poprócsi Tímea 50 és 100 gyorson első, 50 mellen 3. lett, míg Sági Jenő 100 mellen a 2., 100 gyorson és 50 háton pedig a 3. helyen ért célba. (szz) HIDASI TEHETSÉGKUTATÁS. Második alkalommal szerveztek labdarúgó-tehetségkutató tornát a Hidasi SE vezetői. A torna vég­eredménye: 1. Szigetvár, 2. Sellye, 3. Mohács, 4. Szentlőrinc, 5. Pécsvárad, 6. Hidas, 7. Pécsi FC. A gólkirály Czár Tibor, a legjobb mezőnyjátékos Bartha László, kapus Salamon Dávid lett. (kma) ASZTALITENISZ-IDÉNYZÁRÓ. A fiú utánpótlásnak szerveztek idényzáró versenyt Baranyában. Ifjúságiak: 1. Erdélyi Szabolcs (Mohács), 2. Pál András (DDGÁZ SE), 3. Zombori Gábor (Siklós). Serdülő: 1. Erdélyi Szabolcs, 2. Zombori Dávid (Siklós), 3. Mihály Máté (DDGÁZ SE). Újonc „A”: 1. Gálosi Tibor (Sásd), 2. Vass Péter (PEAC), 3. Fertői Zsigmond (PEAC). Újonc „B”: 1. Fertői Zsigmond, 2. Odor Botond (PEAC), 3. Pápai Levente (PEAC). (kma) IDŐFUTAM BARÁTÚRON. A Pannon Volán-Mecsek Aszfalt-kupa keretén belül rendeztek időfutamot Barátúron. A felnőttek között Rück Jonatán nyert, a szeniorok mezőnyében Maul Péter győzött, gyermekkategóriában Dévai Dániel kerekezett a leggyorsabban (mind Mecsek Aszfalt-Battery Akku). A túrakategóriában Varga Já­nos (Komló) állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A gyöngyösi or­szágos Diákolimpián Orsós János, a Mecsek Aszfalt-Battery Akku versenyzője ötödik helyezést szerzett. _____________________ikm*i Ma gyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési NEMZETKÖZI ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓ A PÉCS EXPÓN Tisztelettel meghívjuk Önt az ITD Hungary által támogatott magyar-horvát-német-román-jugoszláv üzletember-találkozóra. Az üzletember-találkozó időpontja: 2001. június 28-án 10.30 óra helyszíne: Apáczai Cs. J. Nevelési Központ Közhasznú Társaság “D” ép. I. em. Könyvtár különterem Az üzletember-találkozó a Pécs Expo hivatalos belépőjével, __________vagy meghívóval látogathatól_________________ PÉ CS EXPO 22. Pécsi Nemzetközi Vásár 2001. június 27-július 1. A kiállítás helyszíne: Pécs, Apáczai Cs. J. Nevelési Központ Nyitvatartás: szerda-szombat: 9.30-19 óráig vasárnap. 9.30-18 óráig Ne feledje, számoljon vele, legyen családi programja a régió legnagyobb rendezvénye, a Pécs Expo! Szeretettel várja Önt is a Pécsi Ipari Vásár Kft. Pécs Expo REPCE­TERMELŐK IIGYELEM! A Gabona Rt. a Dunaújváros Kikötő Portolán Kft. raktárában 2001. július 10. és augusztus 31. között heti kettő alkalommal legalább 200 tonnás tételekben szabad repcetételeket vásárol fel AZONNALI készpénzfizetés mellett. Várjuk érdeklődésüket a 06-1/319-9763-as telefonszámon. Név szerint keressék Fábián Jánost, illetve Vágó Máriát. BAUM& INGATLANFEJLESZTÉSI SZÖVETKEZET UJ BAUMAG IRODA NYÍLT BAJÁN! Új lakások leköthetők: Bp. XIV., Ilka u. 17. alatt 44 db lakással, parkolókkal és 3 db üzlettel épülő társasházban 40. 56, 86, 110 nm-es lakások egyedi fűtéssel, két lift és nagy kert használatával. Szoc. pol. engedmények és kedvezményes hitel igénybe vehető. Lakások, üzletek átadása 2001. III. negyedévében. Bevezető ár 2001. június 30-ig: 233-257 eFt/nm. Információ: 06 (23) 508-705 BAUMAG Szövetkezeti értékpapír A BAUMAG Szövetkezet ajánlata tagjainak NETTÓ ÉVES HOZAM Lekötési idő 10 000-2.99 MFt-ig 3 MFt-6.99 MFt-ig 7 millió Ft-tól 1 hónap évi 12% évi 12% évi 12% 3-5 hónap évi 13% évi 13.5% évi 14% 6-12 hónap évi 14% évi 14.5% évi 15% RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁJÁBAN: 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 13., I. emelet TeL: 06 (79) 522-261 Nyitva: hétfő-csütörtök 9-17, péntek 9-14 óráig Információ a TELETEXT 536. oldalán, valamint a 06 (1) 327-8420, 327-8430-as telefonszámokon ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM ÉS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY SZÜKSÉGES! ÉÍL uuiokm-tM Nyugot-Európa legnagyobb értékesítési és beszerzési hálózata Pécsen nyitotta meg első üzletét! Fiatalos, lendületes csapatába keres ERTiEK€SIiTlGK€iT es REN&TAWSiTi Elsősorban olyan, magukkal szemben mogas elvárással rendelkező személyek jelentke­zését várjuk, akik érdeklődnek az elektronikai cikkek kánt. Előnyt jelent a szakmai Fényképes Önéletrajzokat „EURONKS Pécs"jeligére,«kö­vetkező címre kérjük: VorSskő Kft. 8200 Veszprém, Budapest a. I. Jelentkezési határidő: 2001.06.27. M ) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom