Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-18 / 164. szám

2001. Június 18., hétfő BARANYAI 5. OLDAL TŰKOR Temetői rablás és biztonság A peremterületeken gyakoribbak a garázda bűncselekmények Egy idős hölgyet támadtak meg a minap a pécsi köztemetőben. Az ismeretlen tet­tes egy kézitáskát tépett ki a látogató kezéből, majd pillanatok alatt elmene­kült. Ilyen erőszakos eset szerencsére ritka a város legnagyobb sírkertjében, de a területen rendszeresen megfordul­nak olyan személyek, akik nem kegyele­ti okok miatt keresik fel a temetőt. PÉCS Mint köztudott, a pécsi köztemetőt nemcsak gyászoló tömegek, a hozzátartozóikra emléke­ző családtagok látogatják, de a terület a színes­fémgyűjtők és a virágtolvajok alkalmi terepe is egyben, sőt, mint a legutóbbi eset bizonyítja, olykor megfordulnak itt erőszakosabb bűnö­zők is. A hónap elején egy idős hölgy kezéből egy kézitáskát tépett ki egy ismeretlen, majd eltűnt a szeme elől. Nem sokkal korábban a te­PÉCS BŰNÜGYI FÖLDRAJZA A RENDŐRŐRSÖK ÁLTAL NYOMOZOTT ISMERETLEN . TETTESES ' S BŰNÜGYEK SZÁMA ALAPJÁN 1001 935 i 898 3. e 1. Uránvárosi rendőrőrs 2. Központi rendőrőrs 3. Gyárvárosi rendőrőrs 4. Kertvárosi rendőrőrs metői alkalmazottak öltözőjében értek tetten egy nőt, aki a munkások zsebeit kutatta. Akik rendszeresen megfordulnak a terüle­ten, láthatják és tudhatják, hogy elő-előfordul- nak nyugalmat sértő, zavaró események. Megtörtént már, hogy részegségüket pi­henő férfiakat kellett eltávolítani a szer­tartások közeléből, de sokszor a kerékpá­rozók is zavarják a gyászoló embereket. A Temetkezési Vállalatnak nincs fizetett biztonsági szolgálata. A pécsi Polgárőr­ség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület több mint egy éve járőrözik a város köztemetőiben, de a folyamatos je­lenlétet nem tudják biztosítani. A rendőr­ség és a Temetkezési Vállalat rendszeres kapcsolatban állnak egymással, a járőrök vezénylés alapján, illetve kifejezett kérés­re is ellátogatnak a területre.- Idén Pécsett összesen négy alka­lommal fordult elő, hogy valakinek ki- B tépték a kezéből a táskáját vagy a pénztárcáját - mondta dr. Cse­rép Attila ezredes, a Pécsi Rendőrkapi­tányság vezetője. - Három alkalom­mal találkoztunk olyan elkövetési módszerrel, hogy a tettesek kivágták a sértett táskáját, és így loptak el tőle va­lamit, ezek a bűncselekmények a tá­volsági autóbusz-pályaudvaron, a 30- as helyi járaton, illetve a vásártéren történtek. A személy elleni, erősza­kos, garázda esetek száma valame­lyest csökkent 2001-ben. Az erőszakos, garázda esetek jellem­ző helyszínei a meszesi, uránvárosi pe­remterületek, de néhány - rendőrség által jól ismert - alacsony színvonalú italboltban is rendszeresek a kisebb­J nagyobb, intézkedést igénylő konfliktusok. A közelmúltban híre ment, hogy a pécsi alvilág két csoportja rendszeresen összecsap az éjsza­kában. A rendőrségi nyomozás során kiderült, Kocsifeltörések közterületen A bűnözés gyakorisága városrészenként igen el­térő Pécsett. A legtöbb jogsértés tavaly egyértel­műen a városközpontban történt. Gépkocsifel­törések szempontjából a Móricz Zsigmond tér és körzete, a Rét utca északi része és a Főpos­tát környező utcák a legfertőzöttebbek. A Me­csek oldalában található Niké-szobor, a közelé­ben, valamint a Malomvölgyi tó parkolójában is viszonylag sok kocsit törtek fel tavaly. A Kertvá­rosban a Tildy Zoltán és a Nagy Imre utak kör­nyékén, Uránvárosban a Páfrány utca tértségé- ben jellemző ez a bűncselekmény. A gépjármű- lopások háromnegyed részét a belváros és a Kertváros utcáin követték el. hogy valóban két, rivalizáló társaságról volt szó, akik - nagy feltűnést keltve maguk körül - több alkalommal is összeugrottak. Egyszer egy kés is előkerült, de egyéb bűncselekmény el­követésére semmi sem utalt.- Az erőszakos bűncselekmények többsé­gét ismert garázda személyek követik el, álta­lában ismert helyeken - mondta az ezredes. - Pécs országos átlagban közepesen fertőzött város, és határozott véleményem, hogy a köz­területi viszonyai biztonságosak. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy ne történt vol­na néhány felháborító, a közbiztonság érzetét romboló bűncselekmény. (Háttér: www.dnnantalinaplo.ha) S. G. Tilalom ugyan nincs, de a tűzveszély létezik Baranyai körkép Több tízmillió forintos kárt okozó erdőtüzek, haláleset­tel végződő gyommentesí­tés, számtalan riasztás, fo­kozott tűzveszély kihirdeté­se - ez az eddigi országos mérleg. A megyét eddig sze­rencsére nem sújtotta rend­kívüli méretű, illetve nagy számú tűzeset, ám a tűzol­tóság illetékese szerint így is gyakori gond a körülte­kintés nélküli, gondatlan tűzgyújtás. A soproni Lövérekben egy vé­dett erdő vált a lángok martalé­kává, Nógrád megyében pedig egy figyelmetlen gyom- és bo­zótégető halt meg füstmérge­zésben. Ez csak kettő az ország­ban nagy kárt okozó, illetve em­beréletet követelő tűzesetek kö­zül, amelyek kapcsán a Föld- művelési és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium fokozott tűzveszély­re hívta fel a gazdák, illetve a kirándulók figyelmét.- A korábbi évek kedvezőtlen tapasztalataival ellentétben tér­ségünkben eddig szerencsére nem fordultak, elő nagyobb tü­zek - tájékoztatta lapunkat Bü­ki József, a Pécsi Tűzoltóság szolgálatparancsnoka. A tűzoltó szakember el­mondta, hogy ennek ellenére most is sok riasztást kapnak ­nemegyszer indokolatlanul -, ugyanis a tüzelők nem jelzik előre szándékukat sem a kör­nyezetüknek, sem pedig az ille­tékes tűzoltóságnak. A legna­gyobb problémát azok a tapasz­talatlan hétvégi kertészkedők okozzák, akik minden körülte­kintés nélkül gyújtanak a kör­nyezetükre veszélyes tüzet, sőt nemegyszer azt ott is hagyják. Büki József az esetek kap­csán arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapvető óvintézkedés - egy-egy vödör víz, az oltásra alkalmas kéziszerszám előké­szítése - nélkül senki ne gyújt­son tüzet. Ha pedig látszik, hogy baj lehet, akkor azonnal tárcsázza a 105-ös hívószámot. A már említett tüzek és az aszályos időjárás ellenére az ag­rártárca még nem látta indo­koltnak az általános tűzgyújtási tilalom elrendelését. A figye­lemfelhívás a fokozott tűzve­szélyre azonban azt is jelenti, hogy a minisztérium rendelke­zése szerint erdőben csak a ki­jelölt helyeken, erdő közelében pedig csak 200 méteren kívül lehet tüzet rakni. A kiskerti gyomégetésnél, a bozót és parlag felgyújtásá­nál pedig ajánlatos tűzvédel­mi szempontból előzetesen ala­posan megvizsgálni a környe­zetet. K. E. Lottószámok Ötös lottó: 12 36 40 71 (§> Jokerszám: 743090 Hatos lottó: Hírcsatorna PÉCSETT a Tudomány és Technika Házában kaphatnak alapos tájékoztatást az érdeklő­dők a Széchenyi-terv program­jaira meghirdetett pályázatok­ról. A konferencia 19-én 10 órakor kezdődik. (aa) A JAKAB-HEGYI hárs az igazi. A természetgyógyászok szerint a hegyen élő több évszázados fák virágjának a hatóanyaga va­lóban gyógyít, ha tea készül be­lőle. Hasonló gyógyító szirmok nyílnak Meszesen és Szabolcs­iadban is. (cs) TAVALY ÓTA KERESIK. Hosszú ideje megoldatlan rejtély a lassan a tizennyolcadik életévét is betöltő Orsós Julianna eltűné­se. A lány tavaly, január 27-én máriakéméndi lakásukból Pécsre utazott, de azóta sem tért vissza otthonába. Julianna 165 centimé­ter magas, sovány, nőies testalka­tú, vállig érő barna hajú, barna szemű, kreol bőrű. A bejelentése­ket a Mohácsi Rendőrkapitány­ságon, a 06-69-322-800-as tele- fonszámon tehetik meg._______■ Fájó szívvel tudatjuk, hogy KISS JÁNOS vásárosdombói lakos 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése június 19-én, ked­den a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után a vásáros­dombói temetőben lesz. A gyászoló család Kinyit az öreg bolt ___ Sásd-Tormás _______ Vá rható, hogy az időseket patronáló bevásárló közös­ség feloszlik a város hör- nyéki részében. Három évi kényszerszünet után ugyanis kinyit a szövetke­zeti bolt. Jó három esztendeje annak, hogy bezárt a közkedvelt üzlet a város­peremen. Ugyanitt csődöt mon­dott aztán két magánbolt is a megcsappant forgalom miatt. A négyszázas lélekszámú külterü­let beteg és magányos nyugdíja­sai egyre nehezebben jutottak napi élelemhez, hiszen a legkö­zelebbi kereskedelmi egység há­rom kilométerre működik a bel­városban, illetve az Újtelepen. A koros emberek bevásárlását könnyítendő, főként fiatalokból álló alkalmi csoport verbuváló­dott, amelynek tagjai rendszere­sen beszerzik azóta is a kenyeret ég a tejet. Az önkéntes csapat a nyártól végleg feloszlik, mivel egy fiatal tormási vállalkozó üzemeltetni fogja a boltot és a hozzá tartozó italárus helyet. Tóth István emellett ifjak és idősek szabadidős szobáját ren­dez be, amire régóta nagy igény van Hörnyéken. Úgy gondolko­dik: ahogy nő a bevétele, zöld­ségtermesztő fóliát épít, sétalo­vaglást szolgáló méntenyészetet alapít és létrehoz egy építőanyag- lerakatot. Ha sikerül, akkor a befekteté­sével legkevesebb húsz hörnyéki állástalannak biztosít munkale­hetőséget. Tervezi a baranya- szentgyörgyi kisbolt bérlését, an­nak szabadidős klubbal bővíté­sét, hogy ott is folyamatos legyen a nappali nyitva tartás. Nem mondott le arról sem, hogy áru­val töltse fel a jelenleg üresen ál­ló paléi élelmiszerkereskedést. Csak a hörnyéki vállalkozásra majd’ kétmillió forintot költ. CSUTI J. POLICE ROADSHOW. Az ORFK és az ÓBB közös programja (a jövő biztonsága) elsősorban a gyereke­ket célozza meg, a drog, a bűn és a baleset megelőzésére készít fel játékosan. Az országos rendezvény baranyai foglalkozását a hét végén tartották Pécsett. _______________________________________fotó, m. a. Ha rc egy zöld asztal körül Szekértáborok szerveződtek a fiatalok miatt Három évtizede áll a kökönyösi játszótér szomszédságá­ban az a szabadtéri, napjainkra már eléggé viseltessé lett pingpongasztal, amely a környék lakói között hosz- szú ideje tartó háborúskodás kiváltója. Illetve nem is az asztal, hanem az a mellett, avagy éppenséggel az azon történtek miatt alakult ki a saját igazát hangoztató két szekértábor. Komló Csodaszép, fákkal, bokrokkal te­li terület a Móricz Zsigmond és a Mikszáth Kálmán utcák övezte park, ahol a gyerekek minden balesetveszélytől védve, a szü­lők vigyázó szeme előtt múlat­hatják idejüket a jól felszerelt ját­szótéren. Még asztaliteniszezni is lehet. Az asztal ugyan már elég rozoga, de egy kis testmoz­gásra éppen megfelel. Mint ahogy arra is alkalmas, hogy a városrész tizen- és huszonévesei összegyűljenek körülötte, be­szélgessenek, zenét hallgassa­nak. Farka László több szom­szédjával egyetemben állítja: a fiatalok esténkénti, sőt éjszakán­kénti viselkedése kibírhatatlan, az asztalt időnként mások sze­me láttára afféle „ismerkedésre” is használják olyannyira, hogy alig győz pi­ronkodni a környéken la­kó. Ha szólnak a fiúknak, lá­nyoknak, ők semmit sem tisztelve kül­dik el mele­gebb éghajlat­ra a tisztes pol­gárokat. Az asztalt szerintük vagy végleg el kell tüntetni, vagy egy másik ház ablakai alá kell ál­lítani - örömeit élvezze más, újabb harminc évig. Az ellentábor szerint a zsörtö­lődök a gyerekeket sem szívelik. Papp Józsefné szerint az is baj, hogy a kicsinyek nap közben ott játszanak, hiszen ebből is sok konfliktus volt az évek során a két front között. Az asztalt meg­tartani akarók állítják, a sportszer csak ürügy a békétlenségre.- Két lakossági fórumot is tar­tottam, mindhiába - tárja szét karjait GeiszIstván (képünkön), a terület önkormányzati képviselő­je. - Igazságot tenni nem tudok, de nem is akarok, hiszen mind­két felet megértem. Sajnos az em­berekből kiveszett az egymás iránti tolerancia, ezen kellene vál­toztatni. Egyébként már többször szóltam a polgárőröknek, járja­nak gyakrabban a parkban. Men­nek is, ahogy a rendőrök és a köz­terület-felügyelők is, de olyankor a fiatalok is csendesek, a lakók sem zsörtölődnek. A sok vihart megért asztal pe­dig várja sorsának beteljesedé­sét, mert valószínű, az emberi gyarlóságnak előbb-utóbb áldo­zatává válik. DEÁK G. Védik a patakot is VÁSÁROSDOMBÓ Vásárosdombó és Kaposszekcső szennyvíztelepe és a vezetékháló­zat a tervezést is beleértve egy évti­zed alatt készült el, több mint 300 millió forintért. Az üzemeltető Dombóvár Víz- és Csatornamű Kft. főmérnökétől, Cser Józseftől meg­tudtuk, nem egyszerű dolog a kör­nyezetvédelmi és a közegészség- ügyi célokat teljesíteni. Csak a bio­lógiai rendszerű vízkezelésre leg­kevesebb hatvan millió forintot költenek, és további műszaki fino­mításokat hajtanak végre, hogy a Baranya-csatornába kikerülő ke­zelt ipari víz kevés ammóniát, szer­ves anyagokat, olajat és zsírt tartal­mazzon. A sűrített iszapot pedig Dombóváron komposztálják. A talajszennyeződést megelő­zendő ellenőrzik a hajdani udvari emésztőket, nehogy azokat ismét használják a magas szennyvízdíjra hivatkozva. A főmérnök szerint le­hetetlen házi eljárással leválni az új vezetékrendszerről. A szennyvíz köbméteréért fizetendő havi díj 165 forint, ha valaki nem fizeti, legfel­jebb 30 ezer forintos tartozást hal­mozhat fel. Amennyiben ez bekö­vetkezik, a jegyzőség törlesztésre kötelezi a fogyasztót. ________<äj. Ir tózatos parlagfűirtás Bicsérd, Zók és Boda területén immár harmadik éve rendezték meg iskolásoknak a három héten át tartó, a napokban befejeződött par­lagfűirtási versenyt. Az elmúlt években osztályonként hirdették meg az akciót, most azonban három fős csapatoknak lehetett nevezni. így összesen 22 gyerek 235 ezer(!) szál parlagfüvet gyűjtött, többet mint az elmúlt két évet együttvéve. Az első helyezett csapat egymaga 50 ezer szálat tudott szedni, pedig egyik tagja óvodás volt. Az ajándéko­kat a három falu önkormányzata, valamint Bicsérd háziorvosa aján­lotta fel, a főszervező Bicsérd védőnője volt. ________________ s. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom