Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-16 / 162. szám

Ü 2001. Június 16., szombat RIPORT 7. OLDAL K U L T U R A ­Miért megy el a Rögtön jövök? Vámos Miklós vallomása a sorozat befejezéséről Az utolsó Rögtön jövök műsort Vámos Mik­lós Pécsett készítette, afféle jutalomjáték volt ez a Pécsi Országos Színésztalálkozó berkein belül. A tévésorozat befejeződik, s nem lesz hasonló folytatása sem. A miértről kérdeztük az alkotót. A népszerű író és tévés műsorvezető lapunknak kifejtette, hogy ő most nem lép ki a tévé köteléke­iből, hiszen valójában sose volt benne. Mindösz- sze két sorozatot készített, a Lehetetlenből 1995-1998 között 73 rész született, míg a Rögtön jövőkből 52 az elmúlt két év során.- Egy tévésorozatból ennyi elég. Számomra az egész egy kaland volt, mondja Vámos Miklós, hozzátéve, hogy mint tudjuk, a kalandok hamar véget érnek, a házasságok, vagyis esetében az írás, egész életen át tartanak. Kiderült, hogy az egész tévézést azért kezdte el, mert 1995-ben még csak egy televízió volt, s abból teljesen kiszorultak a színészek. Megszűn­tek az irodalmi színházi műsorok, a tévéjáték- és tévéfilmkészítés, s akkor nemes feladatnak érez- . te, hogy a magyar színészeket jó részletesen és nyugodtan bemutassa. Nem színészként, ha­nem emberként. A tévézésből történő kivonulását így magya­rázta Vámos Miklós:- Napjainkra a kereskedelmi tévék K.O.-val ki­ütötték a Magyar Televíziót, amit egyébként az MTV gyanús készséggel hagyott. Ezeknek az adóknak a saját gyártású műsoraiban szinte kizá­rólag a hazai sztárok beszélnek magukról. Én is ezt csináltam, lehet, hogy valamivel jobban, de akkor is csak ugyanezt. Ugyanakkor nagyon sok­szor tapasztalom, hogy a LeheteÜen során a szer­kesztői segítségemmel összeállított történeteket többen ezen színészek közül most sikkes keres­kedelmi műsorokban szóról szóra elmondják. Félreértés ne essék, nincs ezzel kapcsolatban semmiféle irigység, vagy rossz érzés bennem, hi­szen én nekik csináltam. De én akkor most mit csináljak? Ez egy kicsi ország, s lényegében min­denkivel beszélgettem, akivel én tudok, aki hoz­zám közel áll. Ugyanis csak olyanokkal tudok diskurálni, akiket a lakásomra is beengednék. Szóval ilyen műsort már nem szeretnék csinálni. Az más kérdés, hogy a Buda Stage nevű színház­ban ezután is megpróbálok majd beszélgetni normális emberekkel. Nem híresekkel és nem művészekkel, hanem akik odajönnek. Nekem prózaíróként minden ember érdekes, hogy más­nak is az-e, azt nem tudom, majd a helyszínen el­dől. Ha ez egyszer egy televíziót érdekelni fog, akkor leülünk és megbeszéljük. De ez nem a kö­zeljövőben várható. Vámos azt is elmondta, hogy a biztos siker tit­kát nem tudja, de a biztos bukásét igen. Ha az ember meg­próbál úgy ír­ni, énekelni, zenét szerez­ni, ahogy azt a közönség elvárja. Mert az elváráso­kat nem is­merhetjük. Kiemelte, hogy a mun­káját nem be­folyásolja a tévés szerep­lés, de a munkája fo­gadtatását drámaian. Olyan elké­pesztő szere­tet érkezik fe­lé, mintha egy amerikai rocksztár lenne. Ez megható, s ezért is igyekszik az olvasói felé igényes maradni. Például ezért nem ír köny­vet a Rögtön jövőkből, hiszen a Lehetetlentől jobbra úgysem sikerülhetne. MÉSZÁROS B. ENDRE A PTE díjazott szellemi alkotásai Eredményt hirdettek a hé­ten a Pécsi Tudományegye­temen folyó kutatómunka és művészeti tevékenység elismerésére létrehozott „Az év legjelentősebb szelle­mi alkotása” pályázatra beérkezett pályamunkák között. Az idei év díjazottjai: dr. Benke József, az Általános Orvosi Kar (ÁOK) egyetemi docense, dr. Gőcze Péter, az ÁOK egyetemi adjunktusa, dr. Rekettye Gábor, a Közgazdaság-tudományi Kar (KTK) egyetemi tanára, dr Nagy Imre, a Bölcsészettudományi Kar (BTK) egyetemi tanára, dr. Kollár László, a Természettudo­mányi Kar (TTK) egyetemi taná­ra, dr. Litz József, a TTK nyugal­mazott főiskolai docense, dr. Hernádi László, az Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese, dr. Petrétei József, az Állam- és jogtudományi Kar (ÁJK) egyete­mi docense, dr. Kiss György, az ÁJK egyetemi tanára, dr. Kajtár István, az ÁJK egyetemi tanára, dr. Pókecz Kovács Attila, az ÁJK egyetemi adjunktusa, dr. Barakonyi Károly, a KTK egyete­mi tanára és dr. Vargyas Gábor, a BTK egyetemi docense. A nyertesek történeti és esz- szégyűjteményért, könyvért, ta­nulmánykötetért, tankönyvért, szakcikkért, tudományos közle­ményért, az egyetemtörténeti gyűjtemény gazdagításáért ré­szesültek az elismerő oklevelet és pénzjutalmat jelentő pályá­zati díjban, amelyet dr. Tóth Jó­zsef rektor nyújtott át részükre. VÁRKONYI NÁNDOR Az írás és a könyv története című kötetét mu­tatták be az ünnepi könyvhét alkalmából - hol is másutt? - a Várkonyi Nándor Könyvtárban. Felvételünkön a könyv szerkesztője, Keresztúri József és a Széphalom Könyvműhely igazgatója, Mezey Katalin. ___ FOTÓ: TÓTH L A POSZT programja Június 16., szombat 11.00: Ifjúsági Ház: Játszóház gyerekeknek* 15.00: PNSZ Stúdiószínház: Grimm-mesék (Merlin Színház Atlantis Társulata) 17.00: Pécsi Nemzeti Színház: A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása Arthur'Miller: A SALEMI BO­SZORKÁNYOK, rendezte: Bagó Bertalan 17.00: Széchenyi téri könyvszín­pad: Összegző beszélgetés az Ünnepi Könyvhétről, a POSZT- ról* 17.00: PNSZ Szobaszínház: A Pécsi Nemzeti Színház előadá­sa: Bűntény a Kecskeszigeten, rendezte Kincses Elemér 18.00: Ifjúsági Ház: Játszóház fel­nőtteknek* 18.00: Fesztivál-sörsátor: Just 4 Fun koncert* 18.00: Sétatér: McDonald's - etű­dök, helyzetgyakorlatok. I. éves színészhallgatók vizsgaelőadása Méhes László betanításában* 20.00: Áfium étterem: Miért nem bírjuk a franciákat és az angolokat?* 20.00: Dante Café: „Kézzel-láb- bal” válogatás - a SZFE bábszí­nész hallgatóinak vizs­gaelőadása* 20.30: PNSZ Kamaraszínház: A Budapesti Kamaraszínház elő­adása O’Neill: AMERIKAI ELEKTRA, rendezte: Tordy Géza 21.00: Sétatér: Shakespeare-ösz- szes - fizikai táncház (GNM Színitanoda) * 21.30: Dante Café: Vissza a pa­lackba! Az Ifi Géniuszt italba fojt­ja a művészek serege* 22.00: Fesztivál-sörsátor: ef Zámbó Happy Dead Band Június 17., vasárnap 11.00: Ifjúsági Ház: Játszóház gyerekeknek* Fesztivál-sörsátor: 16.00: J Dance Klub műsora* 17.00: Fordan-Stoll Rock 'n' Roll klub bemutatója* 18.00: A Coctail zenekar koncert­je* 20.00: Pécsi Nemzeti Színház: díjkiosztó gála 22.00: A Könnyű Esti Sértés bu­dapesti, és a pécsi színészzene- kar közös koncertje __________■ 1 Fut nak a képek lij Lavinaveszély Őszintén szólva nem szívesen írok jegyzetet bűnügyi filmről. Részint azért nem, mert egy jó krimit in­kább nézni-olvasni kell (ha valaki kedveli a műfajt, én igen), sem­mint beszélni róla, részint pedig azért, mert az ember szinte óhatat­lanul elfecseg valami olyant (nem mondom meg, ki a gyilkos, úgy­sem hinnék el, hogy éppen egy üyen félkarú, pepitakabátos alak), amit inkább a rejtvényfejtés izgal­mában égő nézőnek-olvasőnak kellene kitalálnia. Hogy most mégis egy krimiről esik szó, annak két oka is van. A Bíbor folyók (Les Riviéres pourpres) francia film, s mióta Clouzot annak idején egy-két maradandó értékű művel ajándékozta meg az izgal­makat kedvelő nézőket (kivált az Ördöngösök-re gondolok), az em­ber figyelni kezd, ha Bretagne-tól Chamonix-ig valaki nyomozni kezd a filmvásznon valami rejté­lyes ügyben. Annál is inkább (s ez a másik, jegyzetírásra inspiráló ok), mert Mathieu Kassovitz alko­tása az európai mozi Hollywood­dal szembeni ellentámadásának hadműveletí egységét képezi, s ez a tény növeli jelentőségét. Ebből a szempontból bizonyára nem vélet­len, hogy Mathieu Kassovitz és Luc Besson jó barátok, mondhat­nám: szövetségesek. Ez utóbbi körülmény magyaráz­za, hogy, akárcsak Bessonnál, Kassovitznál is sorra felbukkannak az amerikai kalandfilm elemei az ökölharctól az elmaradhatatlan au­tós üldözésig, a Bíbor folyók jelene­tei pedig ráadásul a legkülönbö­zőbb helyszíneken játszódnak a tengerszinttől kezdve háromezer méteres magasságig bezárólag, já­runk elhagyott kriptában és jégalag- útban, s akad olyan felvétel is, ahol mínusz harminc fokban a szél 120 km/órás sebességgel vág arcunkba (a többes szám első személy a kör­nyezetrajz valószerűségét kívánja érzékeltetni), szóval a tengerentúli kalandfilm kedvelői is megkapják a magukét, de azért van itt más is. Mi ez a más? Valami rokonszen­ves, tradicionális elem, már-már azt mondanám, ha nem krimiről lenne szó, hogy klasszicizáló tö­rekvés. Az európai detektív például Sherlock Holmes óta elképzelhe­tetlen Watson doktor nélkül, aki mintegy a befogadót képviseli: tisz­telettel néz fel a mesterre, s ez időnként leereszkedik hozzá és atyailag feltárja előtte zseniális el­képzeléseit. Ebben a filmben az előbbit a Jean Reno által játszott le­gendás nyomozó, Pierre Niémans helyettesíti, utóbbi pedig (ez a tör­ténet szellemes csavarja) szintén rátermett rendőr a maga módján, Vincent Cassel alakítja, aki egy má­sik ügyben nyomoz, míg tó nem derül, hogy a gleccseren talált, megcsonkított holttest ügye és a feldúlt kripta lakójának esete volta­képpen egy történet. Egyébként addig igazán izgal­mas ez a misztikus elemekkel is kacérkodó thriller, amíg külön szá­lon fut a két eseménysor, s a pár­huzamos szerkesztés finom össze­illesztéseit figyelő nézőnek kell a hiányzó információkat kitalálnia és helyes sorrendben összerakni a képkockákat. Igazolván ezzel a maga nézői tapasztalata által a cse­lekmény egyik helyszínéül szolgá­ló egyetem falán olvasható felirat igazát: Boldogok, akik ismerik a dolgok rejtett okait és a történések magyarázatát. A titkok keresése azonban alig­hanem izgalmasabb, mmt a birtok­lásuk. Talán ez magyarázza, hogy a film veszít érdekességéből, ami­kor a történet két fonala találkozik, s egyre közelebb kerülünk a meg­fejtéshez. A gordiuszi csomó átvá­gására pedig bizony nem kifejezet­ten eredeti módon kerül sor. így hát a legnagyobb meglepetés, azt hiszem, Niémans felügyelőt éri: neki, aki köztudottan fél a kutyák­tól, s ezért haragszik rájuk, meg kell érnie, hogy egy derék mentőeb ássa tó a lavina alól. Ez tehát nem a sátán kutyája. Sőt. Ehhez azonban tudni kell, hogy a gyilkos... még­sem a félkarú, pepitakabátos alak, minthogy ilyen nem is szerepel eb­ben a filmben. Nagy Imre Nyerő páros: Jean Reno és Vincent Cassel Egy öregember emlékirataiból Bizonyítványosztás Én a középiskolát, nem elvégez­tem, hanem túlevickéltem vala­hogy az évfolyamokon, alig öt év alatt. Amikor végre-valahára egye­temre kerültem, az indexemben a legrosszabb átlag, az érettségi át­lagom volt. Hogy ennek mi min­den volt az oka, egy kisregényben sem férne el. Ám így bizonyít­ványosztás táján, rendre visszatér egyik évzáróm emléke. Bár nem is a legszörnyűbb volt. Akkor még negyedévben és há­romnegyedévben is lezárták a je­gyeket. Én háromnegyedévben ötösre álltam földrajzból. Ám az utolsó évnegyedre más földrajzta­nárt kaptunk. A tanár úr az osz­tályfőnökünk is volt, Is túlzottan nem kedvelt engem. Nem voltam túl jól nevelt. • En is haragudtam rá, mert egy­szer rámfogták egy bűnrossz vers szerzőségét, valamelyik éretlen osztálytársam egy idétlen versel- ményben gúnyolt valakit a tanári karból. Ócska ragrímekre, kínrí­mekre, egyenlőtlen hosszúságú sorokra emlékszem, mert az or­rom alá dugták. Nevetni sem tud­tam rajta, csak a silánysága raga­dott meg. Osztályfőnököm tudta rólam, hogy verseket írogatok. Kész volt az ítélet, én követtem el a förmed- vényt. Megnézték ugyan az egyik füzetemet, de úgy gondolták, el­változtattam kicsit az írásomat, nehogy fölösmerjenek. Nem az igazságtalan intő bántott, hanem az, föltételezték rólam, hogy vers- tanilag csak ennyire vagyok ké­pes. Mindez év elején volt. S bizony nem tett a dolog csendesebbé. Az­tán jött a csapás, átvette az oszti a földrajzot is. Az utolsó negyedévben három­szor feleltem nála. Kétszer ötösre, egyszer négyesre. Naiv, ifjú em­ber lévén, szerettem volna bizto­san ötöst kapni, mint a korábbi negyedek mindegyikében is, je­lentkeztem hát nyakra-főre év vé­ge előtt, hogy szeretnék felelni még. A tanár úr leintett: - Neked nem kell felelned, Laci, te fixre állsz. Gondoltam, a két ötös a döntő. Aztán eljött a bizonyítványosztás napja, s látom, hogy közepest kaptam földrajzból. Egész évben nem volt a tárgyból ilyen rossz je­gyem. Odaálltam a tanár úr elé, s megkérdeztem, hogy kaphattam hármast? Először végighallgattam egy ti­rádát a cinizmusomról, majd azt mondta, hogy egy meg négy meg öt az tíz, s ha elosztom hárommal pont három egész három jön tó. Mikor megkérdeztem, hogy kerül oda az egyes, még szemtelenebb fráter lettem. Megnéztük végre a naplót, kiderült, az egyik ötöst olyan karcsúra írta a tanár úr, hogy nagyon felületesen ránézve, akár egyesnek is tűnhetett. Föl­ajánlottam, hogy hozom az ellen­őrzőmet, ott betűvel is olvasható, hogy jeles. Nem kellett. Sajnálta, ő úgy látta. S most már mindegy. Nagyon cinikusan mosolyog­hattam, mert ő fordult sarkon. Ma már talán örülök is, hogy így történt a dolog. Edzésnek kitűnő volt, s végül is az iskola az életre nevel. Hamar megtanul­tam, milyen az élet. Otthon meg sem próbáltam el­magyarázni, tudtam, úgysem hin­nének nekem. És Karinthy közis­mert bizonyítvány-magyarázása után lapos dolgokkal minek ho­zakodtam volna elő. Persze voltak nagyszerű tanára­im is. Ők többnyire erős személyi­ségek voltak. Ezért nem felejtem el őket, s hálás vagyok mindenért, amit kaptam tőlük. Csak a megke­seredett, önmagát sajnáló tanártól mentsen meg minden diákot az ég. A mai tizenhat éveseknek csak azt üzenem, soha, senki nem kér­dezte meg tőlem, hányast kaptam i gimnázium második osztályában év végén földrajzból. Ám azt igen, hogy hogy nevezik Marokkó fővá­rosát, s hogy hol ered a Gangesz. Tudást kell szerezni. Az előbb- utóbb kifizetődik. Bükkösdi László i \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom