Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-10 / 156. szám

Ä *. ’ «bmü : ........................................................ De egy gepárdtól nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. ww w.dunantulinaplo.hu ontosabb eseményei. Ha azonnal kíváncsi a hírekre. M ed gvess v a kormányfőjelölt Az MSZP kongresszusán a küldöttek 99 százaléka szavazta meg Medgyessy Pétert a párt miniszterelnök-jelöltjé nek. A jelenlevők 488 szavazatából 483-an voksoltak rá, négyen nem­mel szavaztak, egy szavazat pedig érvénytelennek bizonyult. A volt pénzügyminiszter a szavazás után / l / : 99 ^ ^ kije kijelentette: a nagy munkában számít Kovács László pártelnökre és Horn Gyula volt miniszterelnökre is. A kormányfőjelölt elmondta: ők is ugyanazt akarják, mint a Fidesz, vagyis jólétet, csak nem maguknak, ha­nem a társadalomnak. ■ ■ ■ ✓ Megcsíptek a siklósi chioeket Közel egymillió forint értékben lovasítottak meg különböző al­katrészeket egy siklósi szék­hellyel működő, számítástech­nikával foglalkozó cég épületé­ből nemrég. A rendőrség adatgyűjtésének eredményeként egy siklósi fia­talember került a napokban a hatóság látókörébe, aki a gyanú szerint a betörés színhelyéről származó tárgyakkal üzletelt. A nyomozók a gyanúsítottnál az eltulajdonított értékek jelentős részét megtalálták, ám az illető - miként azt a nyomozás egyik ve­zetője elmondta - érdekes törté­netet mondott el az őt faggató zsaruknak. Eszerint egy hirdeté­si újságban bukkant rá az olcsó áron kínált portékára, s az általa megrendelt alkatrészeket min­den egyes alkalommal Pécsett, a vasútállomáson vette át a vonat­tal érkező eladótól. A rendőrkapitányság munka­társai tovább vizsgálják a bűn- cselekmény körülményeit, és a gyanúsított által előadott törté­netet is kielemzik. K. J. AUTÓALKATRÉSZEK raktárról és megrendelésre, az importőrök teljes választékával LENGÉSCSILLAPÍTÓ és FUTÓMŰ ALKATRÉSZ 10-15% KEDVEZMÉNY Pécs, Bolgár köz 4. Telefon: 72/253-488, 551-691 e-mail: ricalfa@matavnet.hu Fekete forintok a gazdaságban (2. oldal) A Balatonra csak szakáccsal (3. oldal) Eltüntetett tévéműsorok (4. oldal) Ki menti meg a Vasast? (9. oldal) Győzött a ZTE, a Dunaferr, a Sopron és a Győr (10. oldal) Interjú Puhl Sándorral (11. oldal) , ok ezer embert vonzott tegnap a pécsi Széchenyi térre a Dunántúli Napló hagyomá­nyos júniusi rendezvénye, a Napló Nap. A kora délutáni bábshow után Puhl Sándor beszélt a honi futballról, majd lovagi ceremónia, estélyi- és menyasszonyiruha-bemu- tató, aztán a tablóverseny díjkiosztása következett. A Laár-Dolák-Saly duó sajátos humorbombáit követően Göncz Árpádra figyelt az összegyűlt publikum. Bár a napnyugta enyhülést hozott a meleg délután után, a Republic fellépése újra fon ró hangulatot varázsolt a térre. A zenés fényshow és a Zsűri utcabálja annak a komlói előfizetőnknek is szólt, aki tegnaptól egy Mercedesszel gazdagabb. @ Kovács István a hét végén fejez' te be azt a hat­hetes felkészü­lést, amely­nek csúcs­pontja a jövő m szombati, kisstadion­beli címmér­kőzés lesz. Borravaló magyar módra Egyre kevesebb borravalót kap­nak a pécsi taxisok, a pincérek pedig a külföldiekre panaszkod­nak, honfitársaiktól ugyanis többnyire jóval nagyobb jattot kapnak, mint tőlük. Hírek • Hírek • Hírek • Hírek • Hírek Ebolagyanús megbetegedések a Balkánon. Az ebolához hasonló, magas lázzal és vérzékenységgel járó meg­betegedés pusztít a Balkánon: eddig négyen lettek a kór áldozatai, további húsz embert kórházban kezel­nek. A kórokozóról még nem sikerült kimutatni, hogy az valóban ebola-e. Mindenesetre az ENSZ óva int at­tól, hogy kitörjön a pánik, felhívva a figyelmet arra, hogy korántsem alakult ki járványhelyzet. Romlott a számlaadási fegyelem. Tovább romlott a szám­laadási fegyelem Magyarországon idén, az első öt hó­nap adatai erről tanúskodnak - közölte Hajdú Miklós- né, az APEH operatív osztályának vezetője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Hajdú Miklósné el­mondta: országos adatok alapján január-májusban az ellenőrzések 47,5 százalékánál találtak problémát idén, míg a tavalyi év hasonló időszakában ez az arány 43 százalék volt. Az APEH ezért szombaton egy­napos ellenőrzést tartott Komárom-Esztergom, Pest és Nógrád megye közel 50 településén. Az adóhivatal összesen 180-190 ellenőrzést tervezett szombatra, amelyből a délutáni órákig 143-at fejeztek be. Ennek adatait összegezve Hajdú Miklósné közölte, hogy az ellenőrzések 80 százalékánál találtak problémát a re­vizorok. Különösen rossz volt az arány a piacok eseté­ben, ahol 57 vizsgálat 95 százalékánál még csak kí­sérletet sem tettek számlaadásra. Késelő asszony Gércén. Két embert sebesített meg 18 centiméter pengehosszúságú konyhakésével egy 46 éves asszony a Vas megyei Gércén. Az asszony pénte­ken este tíz óra körül összeszólalkozott a rokonaival, majd a heves szóváltást követően családi házuk bejá­rati ajtajának kitört üvegén keresztül a nála lévő kony­hakéssel egyikőjüket szívtájékon szúrta, a másikat pe­dig hastájékon sebesítette meg. A szívtájékon szúrt férfi életét csak az időben érkező orvosi segítség men­tette meg, állapota jelenlegi is súlyos, életveszélyes. A másik sértett sérülése könnyű, nyolc napon belül gyógyuló. A késelő asszonyt a rendőrség több szemé­lyen elkövetett emberölési kísérlet bűntettével gyanú­sítja és őrizetbe vette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom