Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)
2001-06-09 / 155. szám
2. OLDAL A MAGYAR diplomácia nagy diadalaként, egyben a lengyel tárgyalási pozíció további gyengüléseként értékeli a lengyel sajtó azt a tényt, hogy a magyar tárgyalóküldöttségnek valószínűleg sikerül lezárnia a következő napokban a munkaerő és a tőke szabad áramlásával kapcsolatos fejezeteket az EU-csat- lakozási tárgyalásokon. Ugyanakkor kétségessé válhatnak az Európai Unió keleti kibővítésének tervei, miután a nizzai szerződés törvénybe iktatásáról tartott írországi szavazáson az első részeredmények szerint egyre nagyobb az elutasítók aránya. A NAGYRÉSZT magyarok lakta ausztriai Alsóőrben (Unterwart] pénteken ünnepélyesen - a többi között Németh Zsoltnak, a külügyminisztérium politikai államtitkárának és Barsiné Pataky Etelka bécsi magyar nagykövetnek a jelenlétében - megnyitották az új magyar média- és információs központot. A multimédiás eszközökkel is bőven ellátott könyvtár alapját Galambos Ireneusz atya könyvgyűjteménye alkotja, s a könyvtárat ebből, a falu régi iskolájának tetőterében, a szombathelyi könyvtár erkölcsi, anyagi támogatásával, EU-segély igénybevételével építették Id. CSEH LABORATÓRIUMI vizs gálatok szerint szivacsos agysorvadást előidéző priont tartalmaz az a minta, amelyet egy BSE-gyanús csehországi szarvasmarha agyából vettek a szakértők - jelentette be péntek délután Prágában a cseh mezőgazdasági minisztérium. „A minták közül legalább egy esetben a vizsgálat pozitív volt” - közölték a sajtóértekezleten. A szarvasmarhát a dél-morva- országi Jihlava melletti Dusejov község szövetkezetének állat- állományában találták. A PALESZTINOK és az izrae liek közötti konfliktus miatt a palesztin gazdaság legalább négymilliárd dollár kárt szenvedett az elmúlt hónapokban. Minden negyedik felnőtt palesztin lakos munka nélkül van az izraeli blokád miatt a palesztin autonómia területén, és az Izrael által megszállt területeken. A palesztin gazdaság tavaly október óta gyakorlatilag összeomlott - írták a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) elemzői pénteken nyilvánosságra hozott jelentésükben. MACEDÓNIÁBAN az albán szakadárok tűzszüneti felhívása ellenére a kormányerők péntek hajnalban összehangolt támadást indítottak a gerillák állásai ellen. Három albán civil meghalt és öt további súlyosan megsebesült az albán gerillák elleni pénteki támadásokban. TÖBBHETI huzavona után pénteken megegyezés született a német légitársaság és pilótáinak bérvitájában, így elhárult az újabb sztrájkok veszélye. A felek elfogadták a március óta tartó konfliktusban közvetítő Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter kompromisszumos javaslatát. Ennek értelmében idén a pilóták fizetése 12 százalékkal emelkedik. Ezen felül részesedés jár nekik a Lufthansa nyereségéből: ez konkrétan kéthavi pluszfizetést jelent. EGY ÁMOKFUTÓ férfi hat gyereket megölt pénteken Japánban, Oszaka egyik külvárosában, Ikedában, a helyi általános iskolában. További húszán megsebesültek az iskola osztálytermeibe váratlanul berontó férfi késszúrásaitól, többen súlyosan. A halálos áldozatok és a sebesültek többsége első és második osztályos kisdiák, de van egy tanár is a súlyosan sérültek között. A rendőrség őrizetbe vette a 37 éves tettest. ■ VILÁG TÜKÖR 2001. Június 9., szombat Államfők az európai értékekről Mádl Ferenc és Ion Iliescu tárgyalt a státustörvénnyel kapcsolatban Mádl Ferenc köztársasági elnök az európai integráció és az európai értékrend témaköréről folytatott, illetve folytat eszmecserét közép-európai kollégáival tegnap és ma Észak- Olaszországban. Verbania A Lago Maggiore partján fekvő festői városban a tágabb térség országainak legfőbb méltóságai vannak jelen. A vendéglátó Carlo Azeglio Ciampi olasz köz- társasági elnök ünnepélyes keretek között fogadta Mádl Ferenc magyar, Milan Kacan szlovén, Thomas Klestil osztrák, Václav Havel cseh, Leonyid Kucsma ukrán, Aleksander Kwasniewski lengyel, Petar Sztojanov bolgár, Rudolf Schuster szlovák, Johannes Rau német, Stipe Mesic horvát, Vojiszlav Kostunica jugoszláv, Ion Iliescu román és Vlagyimir Voronyin moldovai elnököt. A közép-európai országok legfőbb közjogi méltóságai Európa jövőjét és értékrendjét állítják kötetlen beszélgetéseik középpontjába. A földrész kulturális identitásáról, az integráció megvalósításának elvi és gyakorlati vonatkozásairól hallgatják meg egymás véleményét a zárt ajtók mögött zajló tanácskozásokon. Elemzik egy jövendő európai alkotmány kidolgozásának lehetőségét is. Mádl Ferenc pénteken Stre- sában külön találkozott Ion Iliescuval, Románia elnökével. A két államfő első személyes találkozóján Mádl Ferenc Magyarország támogatásáról biztosította Románia demokratikus fejlődését. Magyarország szeretné mielőbb NATO-szövetségeseként üdvözölni Romániát. A magyar fél üdvözli az akkreditációs bizottság döntését a magyar magánegyetem három szakának engedélyezéséről, és előremutatónak tartja a hivatalos kisebbségi nyelvhasználat számára is lehetőséget nyújtó új helyi közigazgatási törvény életbe lépését. A magyar államfő szorgalmazta a kisebbségi közösségi és egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, köztük a kolozsvári Erdélyi Múzeumi Egyesület épületének, valamint a nagyváradi katolikus püspökségi palotának visszaadását a vonatkozó román törvényeknek megfelelően. Ion Iliescu a megbeszélésen felvetette a státustörvénnyel kapcsolatos román fenntartásokat. Mádl Ferenc részletes tájékoztatást adott a törvény céljairól, kifejtve, hogy az nem hoz létre extraterritoriális jogokat (ami egyébként a román fél egyik legfőbb aggodalma), nem teremt közjogi státust. Mádl Ferenc felajánlotta, hogy szakértői szinten folytassák a már megkezdett konzultációkat a román aggodalmak eloszlatása érdekében. A román elnök ezt megelégedéssel fogadta. Blairék túlnyomó többségben Először sikerült újra győznie a Munkáspártnak A papírformának megfelelően a Tony Blair vezette Munkáspárt nyerte meg a csütörtökön megrendezett törvényhozási választásokat Nagy-Britanniában. Kihívója, William Hague pénteken lemondott a Konzervatív Párt vezetői tisztségéről a toryk súlyos választási vereségét követően. London Az eddigi eredmények szerint a Labour 412 helyet már biztosan megszerzett a 659 fős parlamentben, a konzervatív ellenzék eddig mindössze 160 képviselőre számíthat. Tony Blair kevéssel dél előtt a Munkáspárt londoni székházánál a párt támogatói előtt mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez történelmi lehetőség, hiszen eddig egyetlenegy munkáspárti kormánynak sem adatott meg a párt történetében soha, hogy kétszer egymás után birtokolhassa a Downing Street 10. kulcsát, és ez természetesen azt jelenti, hogy a Munkáspártnak lehetősége van azokat a radikális terveket végrehajtani, amelyeket a választási kampányban előterjesztett. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Tony Blair arcán a mosoly egy picit kevésbé volt villogó, mint 1997-ben, és ennek oka egyszerűen az, hogy az angolok jó része távolmaradásával tüntetett. A mintegy 40 millió választásra jogosult brit szavazópolgár közül mindössze 58,9 százalék ment el szavazni, ami azt jelenti, hogy ebben a században 1918 óta nem volt ilyen alacsony a részvételi arány. A Munkáspárt győzelmének legfőbb oka az, hogy a párt alapvetően bebizonyította: képes a gazdaságot rendben tartani, menedzselni. Azelőtt a toryk mindig azzal riogatták az embereket, hogy a Munkáspárt kezében elszalad a gyeplő. Nos, ez nem igaz, a párt kiváló gazdának bizonyult, és Tony Blair múlhatatlan érdeme, hogy az alkotmányreform megkezdésében - a Skóciának és Wales- nek adott autonómiával - jelentős lépéseket tett. Az ő személyes tekintélyével sikerült asztalhoz ültetni a harcoló feleket, és a nagypénteki egyezmény aláírásával elérni azt, hogy tulajdonképpen két éve gyakorlatilag béke van Észak-Irországban. _________________________■ To ny Blair és felesége a repülőn, úton hazafelé William Hague lemondott fotók: europress/epa ____________________ÁLLÁSPONT____________________ NAG Y LÁSZLÓ Elaludt a minisztérium Egy egész várost bolonddá tett az FVM Somogybán. Maguk a városlakók fogalmaznak így, amikor az itteni határátkelő, és ezen belül a növény- és állategészségügy szóba kerül. Barcs önkormányzata ugyanis jól felfogott érdekből évek óta minden követ megmozgat a határátkelő fejlesztéséért. Milliárdokat nyertek ide útépítésre, kamionterminál kialakítására. Ennek a határfejlesztésnek a része a növény- és állat-egészségügyi állomás létrehozása is. A barcsi törekvést szakmai érvek alapján teljes mellbedobással támogatja a VPOP és a határőrség. Tavaly októberben hosszú meggyőzés után végre az FVM jóváhagyását is elnyerték. A tárca illetékesei az érintett hatóságok és szervezetek vezetői, valamint a horvát szakminisztérium képviselői előtt jelentették be, hogy néhány héten belül indul a szolgáltatás. Ma júniust írunk. Persze annyi fontosabb feladat hárult azóta a minisztériumra - a chilei cseresznyeüzlettől az agrárinnovációig -, hogy érthető, ha nincs idejük ilyen kicsinységre. Csakhogy közben a városban és környékén sorra zárnak be a boltok, küldik el az embereket a vállalkozások. A munkanélküliség itt már húsz százalék fölé emelkedett, miközben országszerte csökken. Merthogy ez a város és térsége a horvátok- ból él. Másból nem tud, mert a rossz infrastruktúra és a fővárostól való távolság miatt munkahelyteremtő cégek nem igyekszenek ide. Az állomás azért fontos, mert új piaci lehetőségeket teremtene a térség sok vállalkozása számára Horvátországban. A határ túloldalán már egy ideje működik növény-egészségügyi állomás. A horvátok eddig arra vártak, hogy a barcsi átkelőn is beinduljon a többször megígért szolgáltatás. Mára azonban megunták az egykapuzást, és az állomásuk . bezárását tervezik. Azt mondják: kilenc hónap még egy szülésre is elég. Csakhogy a meddőség ellen ők sem tudnak jó gyógymódot. SZARKA KLÁRA A fiúknak nehéz Nemrég hallhattuk a rádióban reklámpszichológusoktól, hogy a gyerekek a televíziónak háttal állva, pusztán az adott reldám zenéjéből, szövegének intonációjából, ritmusából meg tudják állapítani, hogy a hallott hirdetés fiúknak vagy lányoknak szól-e. A fiú macsó, hangos, agilis, a kislány szelíd, butácska, passzív. Márpedig a mai gyerekek már óvodás kortól több órát töltenek a televízió előtt, és az onnan kapott mintákat ugyanúgy hajlamosak követni, ahogyan a felnőttek is. Különösen akkor, ha egyéb, normálisnak mondható példákban szűkölködnek. Elsősorban a fiúk látszanak e tekintetben hátrányos helyzetűnek. Az elvált szülők esetében a gyerekek zömmel az édesanyjuknál maradnak, és ha jó esetben a mama nem használja is fel férje zsarolására a láthatást, az édesapával akkor is csak ritkábban találkoznak. A pedagóguspálya végzetesen elnőiesedett, ami különösen kisebb korban okoz nehézségét a nemi identitás megtalálásában. Számos esetben a kisfiúkat pusztán azért kárhoztatják, mert fiúként viselkednek. Az óvó néni, a tanító néni tehetetlenül bosszankodik, amikor a szép nyugodtan gyöngyöt fűző kislányok körül vad hordaként tombolnak a „rossz” fiúcskák. Általában nincs olyan pedagógus, aki a csapat élére állva a természetes módon összegyűlt fiúi energiákat mederbe terelné, és jó irányba kormányozná. Hol vagytok, Pál utcai fiúk? A B-szériás tucatfilmekből sugárzó, puszta külsőségekre szorítkozó nemi minta lépten- nyomon kísérti a mai fiúkat, miközben a fiúi-férfiúi lényeg naponta átélhető életreceptje kitöltetlen marad'sokuk esetében. Önállóság, lovagiasság, felelősségérzet, bátorság, önfegyelem és következetesség dolgában, hogy csak néhány szép férfi (ember) erényt említsünk, a felnövekvő generációk kevés valódi tréninget kapnak a sorstól. Kamaszkorra aztán szegény fiúk muszklicentikben, ká- romkodási stílusbravúrokban, agresszivitásban képesek csak mérni a férfiasságot, és amikor igazi férfimunka várna rájuk, gyakran azt sem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Válság a német fővárosban Reformkommunista előretöréstől tartanak Megbukott a német fővárost kormányzó koalíció. Jövő csütörtökön a szociáldemokraták bizalmatlansági indítványt terjesztenek be Eberhard Diepgen polgármester leváltására. Berlin Jó ideje eredményesen igazgatta a kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíció a dinamikusan építkező régi-új német fővárost, ám nemrég válságot robbantott ki, hogy Berlin tetemes költségvetési deficitjét képtelen kezelni a CDU befolyása alatt álló bankszövetség. Utóbbi elnökségében a korábbi konzervatív frakcióvezető, Klaus Landowsky látta el a csillagászati veszteségeket fölhalmozó ingatlanágazat felügyeletét, s posztjáról csak az SPD nyomására köszönt le néhány héttel ezelőtt. A szociáldemokraták most fölmondták a koalíciót, és előrehozott választásokat szorgalmaznak a tartományi rangú fővárosban. Ennek időpontja még kérdéses: míg az SPD, a Zöldek és a reformkommunista PDS szeptember végét javasolja, a kormányzó polgármester pártja ezt korainak tartja. Diepgen egyelőre nem közölte: jelölteti-e ismét magát, ám azt reméli, hogy a választók előnyben részesítik a CDU-t az NDK-s múlttal megterhelt, posztkommunista utódpárttal (PDS) szemben. A szociáldemokraták nem zárják ki, hogy esetleg koalícióra lépjenek majd a reformkommunistákkal, de a nagy pártok országos vezetői közül többen végzetesnek tartanák, ha a „mindenkinek mindent megígérő” PDS-alapító, Gregor Gysi „kaparintaná meg a fal ledöntése után tizenegy évvel egész Berlint”, és „piros-vörös kormány” alakulna. Klaus Meyer, a CDU főtitkára úgy vélekedett, hogy „nem szabad együttműködni olyan vezetőkkel, akik az NDK letűnt korszakából érkeztek”. _______________________________(TORONYI) Eu rópát lehallgatják Még Nagy-Britannia is részt vesz a kémkedésben Az illetékes brüsszeli munkabizottság hivatalosan is megerősítette: valóban működik az USA titkosszolgálata által fenntartott nemzetközi lehallgató szervezet, az Echelon. A jelentés fő érdeme, hogy feltárja az amerikaiak által mindeddig tagadott tényt, amely szerint az USA nemzetbiztonsági ügynöksége (National Security Agency) az úgynevezett Echelon révén „ellenőrzi” a műholdak által továbbított adatforgalmat. A jelentés készítői ugyanakkor nem tudták rábizonyítani „a világ fülét” üzemeltetőkre a szándékos gazdasági kémkedést. Az Echelon-vizsgálóbizottsá- got két évvel ezelőtt hozták létre. Bennfentesek most arra számítanak, hogy a brüsszeli szakértők dokumentumának közzététele után az amerikaiak kemény bírálattal illetik majd a bizottságot. Tavaly a többi között a CIA volt igazgatója, James Woolsey sajtókonferenciáján erősítette meg, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálatai ellenőrzik a világ fax-, e-mail- és telefonforgalmát, s az így szerzett ismereteket az amerikai gazdaság rendelkezésére bocsátják. Ráadásul kiderült, hogy az Európai Unió alapító tagja, Nagy-Britannia is részt vesz az Echelonban, és ezzel a magatartásával súlyosan vét a Tizenötök ellen. Az Európai Parlament jelentésének készítői azt ajánlják az Unió polgárainak, hogy kommunikációjukban használják a rendelkezésükre álló kódoló-titkosító programokat. KULCSÁR LÁSZLÓ Á 4 A »