Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-08 / 154. szám

20. OLDAL SP O R T 2001. Június 8., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Eredményes óvással az élen ______________Mohács-Pécs______________ Régen v olt ennyire izgalmas a bajnokság a labdarúgó me­gyei I. osztályban, ahol egy forduló van vissza. Még négy csapat reménykedhet abban, hogy feljut. A felkerülésről ezúttal nemcsak a pályán el­ért eredmények döntenek, hanem azt a zöld asztalnál hozott határozat is befolyá­solhatja. A megyei I. osztályban csak egy forduló van vissza. Ha csak a pá­lyán elért eredményeket nézzük, akkor a Mohács állna az élen (57), a Kozármisleny a második (53), a Bóly a harmadik (53), a Hidas a negyedik (53), utóbbi három között a gólkü­lönbség dönt. Csakhogy a Bóly megóvta a Mohács ellen otthon 2-0-ra el­veszített talál­kozóját, a veze­tői szerint Lajos Tibor (képünkön), az MTE hát­védje jogosulatlanul szerepelt elle­nük, három sárga lapja volt, ezért nem léphetett volna pályára. A ügyben tegnap délután hozott döntést a Baranya Megyei Labda­rúgó Szövetség fegyelmi bizottsá­ga, helyt adott az óvásnak, a baj­noki eredményét törölte, és a há­rom bajnoki pontot, 3-0-ás gólkü­lönbséggel a Bóly javára írta. Lajos Tibor, az érdekelt futbal­lista eléggé feldúltan fogadta a döntést: - Inkorrektnek tartom az egészet. Nagyon lehangolt volt a tárgya­lás szobájából Idfelé jövet Nagy Sándor, az MTE szakosztályelnö­ke: - Nem fellebbezünk, mert saj­nos, jogilag a Bólynak van igaza. Mi nem vétettünk, hivatkozhatnék emberségre vagy játékvezetői hi­bára, de nem teszem. A döntés át is írta a tabella ele­jét, ahol most ez a helyzet: 1. Bóly 56,2. Mohács 54,3. Kozásmisleny 53 (70-35), 4. Hidas 53 (59-42). A kiírás értelmében a 20 megye baj­noka felkerül az NB 111-ba, rajtuk kívül feljut még a 20 másodikból a legjobb 16. De még korántsem biz­tos, hogy a baranyai második ősz­től NB III-as lesz, ez a többi me­gyék végső tabelláitól is függ. A megyei I-ben az utolsó fordu­ló párosítása: PEAC - Mohács, Sze­derkény - Pécsvárad, Szászvár - Majs, Bogád - Szigetvár, Bóly - Sellye, Lánycsók - Hidas, Siklós - Patapoklosi, Kozármisleny - Bicsérd. Mindegyik találkozóra va­sárnap 17 órakor kerül sor. Bunda volt, van, lesz. Függetle­nül attól, hogy egyesek azt hiszik: megakadályozható. Például azzal, hogy MLSZ-rendelkezés alapján az utolsó három fordulóban minden mérkőzést azonos időpontban kell játszani. Ezt az előírást simán ki le­het játszani, főleg 2001-ben, a mo­biltelefonok korában, amikor pilla­natokon belül meg lehet tudni, hogy áll a rivális csapat, és annak függvényében lehet alakítani az eredményt. Lépten-nyomon azt halljuk, hogy megtisztulóban van a magyar foci, akkor pedig minek ez az ósdi rendelkezés? így fordulhat elő, hogy vasárnap Pécsett 17 óm­kor egyszerre három meccs lesz. Ide­haza szerepel a PEAC, a PVSK és a PMFC is. Az a kevés néző, aki még mérkőzésekre jár, három felé nem tud szakadni. Miért nem lehetnek mondjuk az NB I. B-s bajnokik mind szombaton, a megyebajnoki­ak vasárnap 2-kor, az NB Il-esek pe­dig 5-kor, vagy az utóbbi kettő for­dítva így senki sem maradna le semmiről. Állítólag a labdarúgás a szurko­lókért van. Biztos, hogy ez az elv nem mindig érvényesül. Mint pél­dául most sem. Horváth László Új kosárpalánkok A szeptemberi, franciaországi Euró- pa-bajnoki döntőre készülő magyar női kosárlabda-válogatott július vé­gétől két hétig Pécsett edzőtáboro­zik majd, és a kerettagok már azo­kat az új, Szombathelyen gyártott palánkokat használják a Lauber De­zső sportcsarnokban, amelyek a mennyezetről lógnak majd le, és az önsúlyukon kívül 480 kilót kell ki­bírniuk. A hamarosan felszerelendő palánkok egyenként másfél millió forintba kerülnek, a felszerelésük a hónap végén kezdődik. Velük a je­lenlegi egy tonnát nyomókat váltják ki, a régieket még 1997-ben szerel­ték fel a pécsi Eb-re, és most meg­próbálják eladni. A cserére azért van szükség, mert az eddigi palánkok a súlyuk­nál fogva alaposan igénybe vették a parkettát, ezért újra is kell par­kettázni a sportcsarnokot. De nem az egészet, hanem csak mintegy 900 négyzetméternyi területet, ami körülbelül kézilabdapálya méretének felel meg. Erre azon­ban csak jövőre kerül sor, bár a fel­újításhoz a parkettát idén megve­szik, aztán raktárban helyezik el, és csak 2002-ben használják fel. ____ H. L. Röviden MOLNÁR TENISZBRONZA. Tatán rendezték meg az orszá­gos veterán teniszbajnokságot, ahol az 50 év feletti férfiak mező­nyében Molnár István (PVTC) bronzérmet szerzett. (szz) HORGÁSZVERSENYEK. A tótszentgyörgyi tavon rendezte meg a Horgász Egyesületek Ba­ranya Megyei Szövetsége az I. és II. osztályú megyei horgász­versenyeket. Az I. osztályban a csapatok közül a Komlói HE el­ső, a Pécsi HE második, a BCM HE harmadik helyezést ért el. Az utolsó három helyezett csa­pat, az Orfű, a Lánycsók és a Dunafalva jövőre a II. osztály­ban indulhat. AII. osztályban induló csapatok közül az Iparo­sok HE első, Sellye HE máso­dik, Hóból HE harmadik helye­zést ért el, ők jövőre az I. osz­tályban versenyezhetnek, (me) POHL-SIKEREK PÁROSBAN. A pécsi Elektromos Sportkör volt Baranya megye korosztályos pá­ros teniszbajnokságának házi­gazdája, ahol a 12 és a 14 éves fi­atalok léptek salakra. Végered­mény. Fiú páros, 12 évesek: 1. Károly Barnabás, Bors András, 2. Bredács Dániel, Bencze Norbert, 3. Pohl Attila, Pongrácz Tamás. 14 évesek: 1. Pohl Balázs, Arnold Csaba, 2. Lövi Balázs, Pohl Ist­ván, 3. Károlyi Barnabás, Bors Ádám és Pohl Attüa, Pongrácz Tamás. (szz) KÉTSZER 100 KILOMÉTER két keréken. A Baranya megye országútjain megrendezett 100+100 kilométeres teljesít­ménytúra 100 kilométeres táv­ját 85-en teljesítették, ebből 74- en a megadott szintidőn belül. Itt a leggyorsabb Jandó Balázs és Lipcsik Gábor volt, ők 3 óra 23 perc alatt értek célba. A 200 kilométert Baranyai Sán­dor és Erb Zsolt teljesítette a leggyorsabban, 7 óra 24 perc alatt. (szz) RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS. A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége rendkívüli küldöttgyűlést tartott, amelyen sor került a szövetség alapsza­bályának módosítására. Meg­történt az elnökség (Mitzki Er­vin elnök, Misota István alel- nök, dr. Kovács Zoltán ügyveze­tő elnök, Bokor Károly, Székely Miklós, Tóth Imre, Minorics Mátyás, Kórodi János, Lemel József, Schán János, Kozma Jó­zsef, Futó József elnökségi ta­gok), a felügyelőbizottság (Ge­lencsér Zoltán elnök, Hollender József, Török Mihály tagok) tit­kos szavazással történő újravá­lasztására. ' (ME) Megtartották az értékeket Mindkét első osztályú férfi kézilabdacsapatnál lassan körvonalazódik, kikkel vágnak neki a következő évi pontvadászatnak. A szurkolók­nak nem kell sok új nevet megtanulniuk őszre. Komló-Pécs A V. Tabac-Pécsi KK-nál csak Frey T., Horváth T. és Katzirz szerződése jár le, velük tárgyal a jövőről Kálóczy Lajos ügyvezető. A többi játékos sem lehet azért teljesen nyugodt, szerződésmódosításokra számíhatnak, ugyanis a csapat nem került be a leg­jobb hatba, márpedig a kontraktusokat úgy állították össze, hogy a felsőházban végez a V. Tabac-Pécsi KK. Ősztől ismét ez lesz a cél, és a költségvetés sem válto­zik számottevő mértékben az ideihez képest. Egy át­lövővel folytatnak előrehaladott megbeszéléseket, az Apatinból érkezett 20 esztendős, jobbkezes Bursac Bozidarral szóban tulajdonképpen már megállapod­tak. Képben van egy fiatal balkezes játékos is, aki Nyíregyházáról érkezne. A szakmai stábban nem lesz változtatás, továbbra is Füzesi Ferenc dirigálja a csapa­tot Kovács Jenő segítségével, aki egyben az NB I. B-s Pécsvárad edzője. A Komlói Bányásznál akad néhány távozó, Nagyvi- zeli Szigetvárra szerződött, Iván kölcsönadása lejárt, visszament Pécsre, Koncz jövője kérdéses és az ifiből kiöregedett Bodacz esetében a kölcsönadás vagy a ket­tős igazolás merült fel. Az elnökség elfogadta a szak- osztäy 35 millió forintos költségvetését a 2001-2002- es bajnokságra, amelyben a 7-8. helyet tűzte ki célul. A jövő héten tesztelnek három kelet-magyarországi kézilabdást, egy beállóst és két átlövőt. Az erősítést szolgálja a Fotex Veszprémmel kö­tött megállapodás, amelynek kere­tében 2-3 kölcsönjátékos jöhet Komlóra. Ugyanakkor Hoffmann László menedzser is letett egy hosszú listát igazolható és kölcsön­be hozható kézisekről az alelnök, Hoffmann György (képünkön) asz­talára, rajta kubai válogatottakkal, ismert klasszisokkal, tehetséges fi­atalokkal. Miután sikerült megőriz­ni a tavalyi csapat szinte egészét - a fel nem soroltak mindegyikével megállapodás született -, összességé­ben 2-3 igazolást tervez a vezetőség a Békésről érkező balátlövő Minya Balázson kívül. Újabb kétéves kont­raktust kötöttek az edző Fenyvesi Károllyal, három évet írt alá az ificsapat edzőjeként Papp László és a ser­dülők szakvezetőjeként Czimmer Tamás. ' ______________________________________M. Z. Pé csi tumultus a dobogón A ritmikus gimnasztika Diákolimpia baranyai aranyérmesei fotó: müller a. A több mint 600 tanuló részvételével megrendezett ritmikus gimnasztika Diákolimpia országos döntőjén remekül szere­peltek a pécsiek. Az ország egyik legnagyobb bázisának te­kinthető Pécs mellett Kozármisleny és Lánycsók versenyzői is jó eredményt értek el. Fonyód Aranyérmesek. Óvodások: Anikó U.-i Óvoda (Födi Alexandra, Lenner Dorottya, Kummer Zita, Wiezner Krisztina). 0/B: Köztársaság Téri Is­kola (Szilágyi Dorottya, Háber Eve­lin, Szabó Alexandra, Kása Vanda, Bukta Borbála). 4/B: Jurisics U.-i Is­kola (Bácsalmásy Dóra, Lugosi Nó­ra, Solti Kata, Balogh Kata). 4/B egyéni: Martina Kitti (Leőwey Gim­názium). 6/A egyéni: Balog Diána (Pécsi Tud. Egy.). Ezüstérmesek. 0/B: Szent Mór Kát. Isk. (Láposi, Tóth, Popov, Farkas). 5/B: Leőwey Gimnázium (Parusev, Martina, Ke­nései, Gőcze). Bronzérmesek. 3/B: Nagy L. Gimnázium (Farkas, Kato­na, Bessenyei, Markó). 4/B: Nagy L. Gimn. (Tamai, Sinkó, Schmidt, Kelényi). Negyedikek. 1/A: Kozár- mislenyi Isk. (Gergics, Pál, Budija, Balázs, Dukovits). Ötödikek. 0/B: 2. sz. Gyakorló „Kormos Cica” csa­pata (Teszlák, Kosa, Pacskó, Haj­dú). 1/B: Mezőszél U.-i Isk. (Né­meth, Harci, Kiss, Molnár), Jurisics U.-i Isk. (Bácsalmási, Meszlényi, Jász, Mannó). 2/B: Kozármisleny (Kumli, Mammel, Sásdi, Jónás). Hatodikak. 2/B: Jurisics U.-i Iskola (Gyenis, Strácz, Földi, Élő). 3/B: Kozármislenyi Iskola (Józsa, Kismihály, Miátovics, Lierer, Cseke, Csepregi). Hetedikek. Óvoda: Vik­tória u. (Rigó, Zombár, Mázik, Tóth). 3/B egyéni: Varga Tímea (Bártfa U.-i Isk.). Nyolcadikak. Óvoda: Bimbó u. (Bocz, Leuts, Kon­dor, Hengl). 1/B egyéni: Nagy Dal- ma (2. sz. Gyakorló Isk.). m. z. föQBMiűffiűswistomzemeii A környezet kultúrált, színvonalas, légkondicionált. Non-stop nyitvatartással, /'Ofl udvarias kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket ; a SÖRÖZŐBE pßm és a RULETTEREMBE. CÜ3l5(%3GÜM Keresse szórólapjainkat és plakátjainkat! Pécs. Vasat u. I la vastitaHonm Ismerkedés az ígérettel Pécs-Budapest Bemutatkozó, ismerkedő jellegű látogatást tett a PVSK-nál az atlétikaszövet­ség két új vezetője, akik egyben felvázolták a sport­ág megújuló koncepcióját és megszemlélték a pécsi műanyag pálya tervezett helyszínét is. A pécsi villámlátogatás egyik fő na­pirendi pontja az aüétikai szövet­ség azon elképzelését vázolta föl, amely szerint a minőség mellett a mennyiség is többet nyom a latban, azaz a következő olimpiára min­den atléta kijuthat a szövetség tá­mogatásával, aki teljesíti a nemzet­közi szinteket. Héder Barna elnök (képünkön) és Makszin Áron főtit­kár emellett Czerpán Istvánnal, a PVSK és Fogarasi Sándorral, a PÁC elnökével, valamint Bödő László­val, a pécsi sportbizottság vezetőjé­vel együttesen és külön-külön is eszmecserét folytatott a két klub tervezett fúziójáról, és minden szempontból támogatandónak tar­totta azt. Az érdekeltek újból meg- erősítették együttműködé­si szándékukat, amelynek első lépéseként Kiss Enikő mostan­tól a PVSK szí­neiben verse­nyez. Szóba került a műanyag atlé­tikai pálya ügye is, sőt, közösen megtekintették a kiszemelt Verseny utcai helyszínt. A két fővárosi veze­tő az infláció miatti, valamint a ki­egészítő berendezésekhez szüksé­ges további milliók előteremtésé­hez további támogatást ígért. sz. zs. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVA1 DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. * Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 fo­rint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény- pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer # Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ «panda Sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ’Í/ÍATESZ szerkesztőségi saira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ISSN 0865-9133 tag)a

Next

/
Oldalképek
Tartalom