Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)
2001-05-25 / 141. szám
6. OLDAL S Z I N HÁZ FESZTIVÁL 2001. Május 25., péntek Rendező: Pécsi Országos Színházi Találkozó Kht. Fővédnök: Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke Védnökök: Rockenbauer Zoltán, a Magyar Köztársaság kultuszminisztere Toller László, Pécs város polgármestere A fesztivál fő szervezői: Jordán Tamás, Simon István A versenyprodukciók válogatója: Forgách András A zsűri: Huszár Judit, Nyíregyháza, gimnáziumi tanuló Nagyné Répási Éva, Gávavencsellő, ált. isk. tanár Ruszka Jolán, Nagykálló PukkaiJudit, Budapest, egyetemi hallgató Varga Ágnes, Budapest, egészségügyi kutató Divta Miletta, Pécs, egyetemi hallgató Tarcsi Ádám, Halásztelek, egyetemi hallgató Bocsa Tibor, Hatvan, könyvkiadói szerkesztő Molnár Ferenc, Nagykálló, ny. belső ellenőr Rékai Gábor, Budapest, üzletkötő Nagy István, Budapest, ügyvezető igazgató Nagy László, Budapest, ügyvezető igazgató Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2001. június 10-17. Nagy a tülekedés az első POSZT-ra A szakmabeliek közül többen tamáskodtak, hogy a civil zsűri népünnepéllyé degradálja majd az 1. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT). Nos, a POSZT valóban népünnepély lesz, de azért, mert a művészek a szakma állapotáról is mentális képet festenek azzal, hogy utcán, tereken is fellépnek, elvegyülnek a közönséggel, és a 16 versenyprogram mellett 121 kiegészítő rendezvényen népszerűsítik a műfajt. Van olyan színházfesztiváli előadás a pécsi programban, amelyre 15 perc alatt fogytak el a belépőjegyek, és minden jegy elkelt a többi versenydarabra is. Ez azért meglepő, mert legutóbb Győrben már temették ezt a rendezvényt a teljes érdektelenség miatt. Eddig 19. országos színházi találkozót rendeztek az ország különböző pontjain, de többnyire szűk szakmai körre korlátozódott a részvétel. A megújulás igényéről és folyamatáról, no és természetesen az új módi lebonyolításáról számolt be tegnap budapesti sajtótájékoztatón Jordán Tamás (képünkön) és Simon István, a szervezést végző POSZT Kht. két ügyvezető igazgatója. Úgy fogalmazott, hogy példátlan a konszenzus minden vonalon, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Pécs városának vezetői egyaránt az ügy mellé álltak. Hetven- millió forintot sikerült összegyűjteni, hogy igényes közönségcsábító rendezvénysorozat kerekedjen a halódó szakmai összejövetelből, így június 10-17. között nyolc napon át igazi népünnepély lesz az I. Pécsi Országos Színházi Találkozó. Ezentúl mindig ily módon, és eb- ben<a városban rendezik ezt a szakmai megmérettetést, melyen azokból a darabokból válogatnak, amelyeket az eltelt egy esztendőben legkésőbb március 31-éig bemutattak. A nagyszínházak igazgatói két-két előadást javasolhattak, az állandó játszóhellyel rendelkező alternatív színházak egyet, de alkalmilag összeverbuvált csapatok is jelentkezhettek megfelelő ajánlást mellékelve. A kiválasztást Forgách András íróra bízták, aki 114 darabot nézett meg, s ebből maradt fenn a végső rostán 7 kőszínházban (az államilag támogatott játszóhelyekről van szó) , valamint 9, az önköltségesen működtetett teátrumban játszott verseny darab. A legnagyobb társulat Szegedről érkezik 83 fővel, míg a legkisebb Nyíregyházáról (2 fő). A fellépők fele fővárosi, fele vidéki. Rendhagyó a zsűri is, mint arról már korábban beszámoltunk, 1260 színházi nézőből kiválasztott 12 dönti majd el, hogy a kilenc kategóriában kiknek adják át a díjakat június 17-én este a gálaműsoron. Ők mindennap végignézik a versenyprogramot, s részt vesznek a másnap délelőtti szakmai vitán, majd az utolsó napon kategóriánként egytől ötig rangsorolják az indulókat, s ezek a pontok döntenek á helyezettekről. Színházi ünnepet rendezünk - mondta Jordán Tamás. Ennek jegyében a programokat kiviszik a színház épületén kívülre is, a Sétatéren, éttermekben, mozikban is lesznek produkciók. Koncertek, kiállítások, bábosok, táncosok, gyerekprogramok és meglepő előadások várnak egy hétig mindenfelé a látogatóra, külön utcát kapnak az „Ifi Géniuszok” (fiatal művészek), és a drámaírók nyílt fóruma is része lesz a POSZT-nak. MÉSZÁROS B. ENDRE A hivatalos versenyprogram Bubik István, a Pillantás a hídról egyik főszereplője Nagyszínház JUNIUS 10., 17.00 A Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása Joseph Heller után Irta Mohácsi István, Mohácsi János és a Társulat: MEGBOMBÁZTUK KAPOSVÁRT Rendezte: Mohácsi János JÚNIUS 11., 1700 A Pécsi Nemzeti Színház előadása Arthur Miller: PILLANTÁS A HÍDRÓL - dráma Rendezte: Szikora János JÚNIUS 12., 1700 A Szegedi Nemzeti Színház előadása B. Britten: SZENWÁNÉn ÁLOM - opera Rendezte: Zsótér Sándor JÚNIUS 13., 18.00 A Vígszínház előadása Ibsen: NÓRA Rendezte: Marton László JÚNIUS 14., 1700. A Kecskeméti Katona József Színház előadása David Hirson: A BOHÓC Rendezte: Bodolay Géza JÚNIUS 15., 21.00 A Szolnoki Szigligeti Színház előadása P. Shaffer: AMADEUS Rendezte: Szikora János JÚNIUS 16., 1700 A Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg előadása Arthur Miller: A SALEMI BOSZORKÁNYOK Rendezte: Bagó Bertalan Kamaraszínház JÚNIUS 10., 21.30 A Budapesti Katona József Színház (Kamra) előadása Thomas Bernhard: A SZÍNHÁZCSINÁLÓ Rendezte: Gothár Péter JÚNIUS 11., 20.00 A Krétakör Színház és a Thália Színház közös produkciója Molnár Ferenc: LILIOM Rendezte: Schilling Árpád JÚNIUS 12., 20.30 A Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása Csehov: PLATONOV - színmű Rendezte: Rusznyák Gábor JÚNIUS 13., 21.30 A Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása Euripidész: ALKÉSZTISZ Rendezte: Stefano De Luca JÚNIUS 14., 20.30 A Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása Molnár Ferenc: LILIOM Rendezte: Lukáts Andor FOTO: MULLER ANDREA JÚNIUS 15., 19.00 A Merlin Színház-Atlantisz Társulata előadása Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA Rendezte: Horgas Ádám JÚNIUS 16., 20.30 A Budapesti Kamaraszínház előadása O’Neill: AMERIKAI ELEKTRA Rendezte: Tordy Géza PNSZ Szobaszínház JÚNIUS 14., 22.30 A Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza előadása NÉRÓ, SZERELMEM Koreográfus rendező: Horváth Csaba Harmadik Színház JÚNIUS 11., 22.30 A Szkéné Színház előadása Pintér Béla: A SEHOVA KAPUJA Rendezte: Pintér Béla PNSZ Nagyszínház JÚNIUS 17, 20.00 díjkiosztó gála (Részletes program szereposztással: www.dunantulinapb.hu) Lebilincselő számok Hihetetlen méretek, nagyvonalú, ám körültekintő előkészítés jellemzi az I. Pécsi Országos Színházi Találkozót - tudtuk meg Simon Istvántól (képünkön). Aki a több, mint tíz tucat programot mind végignézi, az bizonyosan másként látja ezentúl a színházi világot. A produkciók igen sok embert és céget mozgatnak meg a városban, egy héten át 255 szobát foglalnak le a fesztivál vendégei. A pécsi színházakban 199 színész lép fel ez idő alatt, a kísérő rendezvényeken ennek többszöröse. Utóbbi műsorokra most kezdik a jegyárusítást, de szép számmal akadnak majd ingyenes előadások is. Hogy micsoda méretű és gyors munkára lesz szükség, arra csak néhány adat: a díszletezés 126 órát vesz igénybe, 19 kamionnal érkeznek a társulatok, a közreműködő zenészek is közel százan jönnek. Több étterem, és egy taxistársaság 20 százalékos engedményt ad a POSZT kitűzős vendégeknek a feszüvál ideje alatt, a Pécsi Tömeg- közlekedési Rt. pedig külön- busszal körjáraton gyűjti be éjszakánként a közönséget. A versenyelőadások közül a Színházcsináló, az Amadeus és a Nóra volt a legkeresettebb, de egy nap alatt elfogyott a többire is a belépő. Ha tízszer újrajátszanának minden darabot, akkor is telt ház lenne mindenütt, de erre nincs mód, sőt a rendezői elvek miatt a stúdiódarabokat csak 100-200 fős helyszíneken lehet bemutatni. m. b. e. Kiegészítő programok JÚNIUS 10., VASÁRNAP PNSZ előcsarnok. 15.00: Színről színre Művészetek Háza. 14.00: SZÍN-KÉP, 14.30: MALÁT 2001 Széchenyi tér. 16.00: A Budapest Fesztiválzenekar fúvósainak promenádkoncertje*, 16.30: megnyitó* Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: Besh o droM Pécsi Harmadik Színház. 19.00: A mizantróp (Kolozsvári Állami Magyar Színház) Ifjúsági Ház: Bábkiállítás* Civil Közösségek Háza 19.00: Garda Lorca: Vémász (Alternatív Roma Színház) JÚNIUS 11., HÉTFŐ PNSZ Stúdiószínház. 19.00: Az egyetemi színjátszó fesztivál győztes produkdója PNSZ Szobaszínház. 18.00: Rob és Tot pont még nevet egyet* Dante Café. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: Favágók Murphy’s Pub. 20.00: Számok és számok (Darvas Ferenc estje)* Művészetek Háza 15.00: Rob és Tot pont még nevet egyet (bevezető beszélgetés)*, 20.00: Villon-est (Mácsai Pál és Huzella Péter) Pécsi Harmadik Színház. 22.30: A sehova kapuja Pécsi Horvát Színház. 19.00: Szegény Dezső (Máté Gábor Kosztolányi-estje), 21.00: Shakespeare abridged (angol nyelvű előadás) Pécsi Kulturális Központ. 11.00: Szakmai beszélgetés* Sáatér. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában, 21.00: Godspell* Széchenyi téri könyvszínpad. 15.00: Gyerekműsor*, 17.00: Könyvhét* JÚNIUS 12., KEDD Művészetek Háza 10.00: Filó Vera bemutatójának vitája*, 15.00: Toepler Zoltán: A Michelangelo-rejtély-fó- rum*, 20.00: Én és a kisöcsém (Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza) Pécsi Kulturális Központ. 11.00: Szakmai beszélgetés* Széchenyi téri könyvszínpad. 15.00: Gyerekműsor*, 17.00: Könyvhét* Dante Café. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában Sétatér. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: Cserhal- mi-Novák (CD-bemutató koncert) Pécsi Harmadik Színház. 19.00: Csárdás! A Kelet Tangója Művészeti Szakközépiskola 19.00: Pannónia dicsérete (Merlin Kommandó), 21.00: Kaszting (Gothár Péter játékos szereplőválogatása) Ifjúsági Ház. 20.00: Változások (Hűvösvölgyi Ildikó és barátai) Murphy’s Pub. 20.00: Gyöngyszemek a showderben (Fábry, Bagi, Nacsa)* Pécsi Horvát Színház. 21.00: Szarvasok háza (Sámán Színház) PNSZ Stúdiószínház. 15.00: Rózsa és Ibolya (Stúdió „K”) JÚNIUS 13., SZERDA Művészetek Háza 10.00: Péterfy Gergely: A vadászgö- rény-fórum*, 15.00: Kamondy Ágnes: Johanna nőpápa - fórum*, 17.00: A Vilmos-díj átadása - a fórum zárása* 20.00: Rejtelmek - énekelt versek (Sebő Együttes) Pécsi Kulturális Központ. 11.00: Szakmai beszélgetés* Széchenyi téri könyvszínpad. 15.00: Gyerekműsor*, 17.00: Könyvhét* Dante Café. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában, 21.00: Duende-koncert* Sáatér. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: Ghymes Pécsi Galéria 18.30: @®©-estek (Geszti Péter és vendégei)* Művészeti Szakközépiskola 20.00: Zongorapárbaj (Sel- meczi György, Szakcsi Lakatos Béla, Jávori Ferenc, Darvas Ferenc és Mácsai Pál) Pécsi Horvát Színház. 21.00: Éjféli Marathon (Ladányi Andrea és a La dance company) PNSZ Stúdiószínház. 18.00: Oedipus (Színház- és Film- művészeti Egyetem) JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK Pécsi Kulturális Központ. 11.00: Szakmai beszélgetés* Széchenyi téri könyvszínpad. 15.00:.Gyerekműsor*, 17.00: Könyvhét* Dante Café. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában Sétatér. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában, 21.00: Eső lépés (Színház- és Filmművészeti Egyetem) * Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: Budapest Ragtime Band Pécsi Galéria 18.30: @®©-estek (Geszti Péter és vendégei)* PNSZ Stúdiószínház. 19.00: Hogyan szöktem meg... az ólombörtönből (Teatro Capricdo - Alternatív Színházi Fesztivál győztese) Művészetek Háza 19.00: Színész költők*, 21.00: Színházi zongora Áfium 20.00: Miért nem bírjuk a ruszkikat és az amcsikat?* Művészeti Szakközépiskola 20.00: Budapest anno (Fehér Anna, Radó Denise, Kerekes József, Silló István) Pécsi Nemzeti Színház. Vámos Miklós Rögtön Színháza a fesztivál sztárjaival PNSZ Szobaszínház. 22.30: Néró, szerelmem JÚNIUS 15., PÉNTEK Pécsi Kulturális Központ. 11.00: Szakmai beszélgetés* Széchenyi téri könyvszínpad. 15.00: Gyerekműsor*, 1700: Könyvhét* Ifjúsági Ház. 15.00: Az Óperendán innen... - világkörüli kalandozás gyerekeknek, 18.00: Játszóház felnőtteknek* Művészetek Háza 16.00: Diafilm gyerekeknek, 19.00: Diafilm felnőtteknek a szocializmus építéséről Dante Café. 17.00: Ili Géniusz az Aulában Sáatér. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában, 21.00: Chioggiai csetepaté (Nemzeti Színi Akadémia Pesti Magyar Színház)* Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: Ando Drom Áfium. 20.00: Miért nem bírjuk a digókat és a németeket?* Művészeti Szakközépiskola 21.00: Együttélősdi - Bács- kay Juli Pszicho Színháza (Börcsök Enikő, Galkó Balázs, Bóna János) JÚNIUS 16., SZOMBAT Pécsi Kulturális Központ. 11.00: Szakmai beszélgetés* Ifjúsági Ház. 11.00: Játszóház*, 18.00: Játszóház felnőtteknek* Bóbita Bábszínház. 16.00: Lemminkáinen anyja Dante Café. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: ef Zámbó Happy Dead Band Sétatér. 17.00: Ifi Géniusz az Aulában, 21.00: Shakes- peare-összes - fizikai táncház (GNM Színitanoda)* Széchenyi téri könyvhá. 15.00: Gyerekműsor - Táncház*, 17.00: Könyvhét* Áfium. 20.00: Miért nem bírjuk a franciákat és az angolokat?* PNSZ Stúdiószínház. 15.00: Grimm-mesék (Merlin Színház) JÚNIUS 17, VASÁRNAP Ifjúsági Ház. 11.00: Játszóház* Pécsi Kulturális Központ. 11.00: Szakmai beszélgetés, 15.00: Szakmai beszélgetés Fesztivál sörsátor. 18.00: Pécsi zenekar, 22.00: A Köny- nyű Esti Sértés budapesti és a pécsi színészzenekar közös koncertje A *-galjelöÜ programok ingyenesen megtekinthetőek! á á r