Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-28 / 144. szám

6. OLDAL OTTHONUNK 2001. Május 28., hétfő ||| Az információ érték látott már IT managert messziről? Virágok a lakásban, kertben Évek óta figyelem a buja növényzete miatt feltűnő, második emeleti, budai te­raszt. Évszakoktól függetle­nül, bármikor jártam arra, mindig akadt látnivaló. Az őszi-téli kollekcióban ezüstfenyőágak, tuják, tél­álló kaktuszok és boros­tyánlevelek között erikák nyíltak a virágládákban. Március végén - a szabad földiek­nél jóval korábban - tulipánok kö­szöntötték a tavaszt. Később, már a háziasszony ismerőseként meg­tudhattam, hogyan kezdődik el áprilisban az egész nyárra szóló „teraszkert” kialakítása. A déli fekvésű teraszra természe­tesen szárazságtűrő növények va­lók, ám kellő gondoskodással a na­gyobb növények védelmében meg­élnek a félámyékot kedvelők is. Ezt bizonyítják az itt lévő különböző igényű egy- és kétnyári virágok, a dézsás növények, az örökzöldek. A tulipánok elnyílása és hagy­máik kiszedése után a talaj felfris­sítése következik. Az áprilisi fa­gyok elmúltával (május elejéig fo­lyamatosan) ülte­tik el a palántákat téli társaik, a te­rülő tuja és a ró­zsatövek mellé. A három fehér virá­gú, alacsony ter­metű rózsát ele­ganciája, nemes szépsége miatt kedvelik a házi­ak. Rendkívü­li növényszeretet- re, türelemre és próbálkozó­kedvre van szükség ahhoz, hogy valaki ennyi megszokottól eltérő növényt neveljen. Futómuskátli­ból csupán néhány tő nyílik, olyan újabb egynyári növények között, mint a balkon aranya vagy a ritkábban ültetett papucsvirág. A margarétafélék hálás nyári dí­szek, jól tűrik a szárazságot, az erős napsütést, és kerti hangulatot varázsolnak bármelyik teraszra, erkélyre. Minden májusban - a rigók nagy örömére - a háziasszony ne­velte palántákról napraforgó is vi­rágzik a ládában, a teraszfal köze­lében. Szokatlan, ám rendkívül kedves látvány a hosszú száron hajladozó óriási virágtányér. A csaknem harminc négyzet- méteres terasz a dézsás növények­kel, például a lépcsőházban telelte­tett leánderekkel, mályvacserjék­kel együtt válik „kertté”. A szobá­ban várják a tavaszt a pozsgások, és az öt évet megélt angyaltrombi­ta, amelynek hajtásait kora tavasz- szal 40 cm-re visszavágja a házi­asszony. A meleg terasz kiváló a mediterrán növények számára. Termést érlel a citromfa, a tör­pe narancsfa, a gránátalma, és pompás virágokat hoz a murva­fürt is. A kecses kis törzset nevelő cserjés margitvirág erősen meg­metszve került vissza a teraszra, az edényes növények közé. Bősé­ges öntözéssel egész nyáron hoz­za apró, fehér virágait. E nagy ter­metű növények árnyékában, véd­ve az erős napsütéstől, folyamato­san nyílik a gumós begónia és az árvácska. Az utóbbi palántái már ősszel cserépbe kerülnek, így ked­ves, sötét szemfoltos virágai már­ciusban szirmot bontanak. Két­nyári növény, egészen a fagyokig élvezhetjük társaságát, érdemes tehát ültetni belőle. ■ Örök darab Tömör bükkfából készült a külö­nösen szép és praktikus, Atag márkájú előkészítő asztal. Tete­jén kiemelhető vágódeszkát, ol­dalán felcsapható lapokat alakí­tottak ki, fiókjaiban fűszereket, polcain kenyeret vagy háztartási eszközöket, üvegeket tarthatunk. Kis helyen is elfér, de kerekein könnyen oda gurul, ahol éppen szükség van rá. Tartós, minden tí­pusú konyhához illik, nem megy ki a divatból. Díszítő frissesség A szürkéskék téli napok után las­san színesre váltott a természet, a napsütés pedig sárga melegség­gel borítja a tájat. A megújulás a lakásunkra is ráfér. Néhány apró kiegészítő segítségével könnyen felfrissíthetjük otthonunkat. Ami a színeket illeti: válasszuk példá­ul a tavaszias hangulatú pasztell­és élénk zöldeket, melyek fehér­rel, krémszínnel és ezüsttel ki­egészítve a kert üde hangulatát idézik. Természetesen elmarad­hatatlan kellék a friss virág, vagy az évszaknak megfelelő színes gyümölcs a vázában, cserépben egyaránt. az útielszámolást: tárolja az uta­zás kezdő/befejező időpontját, a megtett út hosszát km-ben és időben. A begyűjtött információ pedig egy digitális térkép és egy egyszerű számítógépes program segítségével előhívható, kinyom- Tg'S'il'gg­...................... bimm J tatható - s akár egyetlen perc alatt kész a részletes menetlevél. A „mozgó irodák” munkáját és a mobil kommunikációt jelentő­sen megkönnyíti egy svéd világ- újdonság: a mobil fax, amely nem csupán egy a sokféle fax kö­zül. A mindössze 1 kg-os ké­szülék annyi mindent tud, hogy felso­rolni is nehéz: hordozható, telefonálni, SMS-t, 1 e-mait-t küldeni, de akár fény- » másolni is lehet vele. Remélhe- * tőleg, hamarosan hazánkban is minden mozgó iroda „alapfelsze­reltsége” lesz. A fenti készülékek megvásárol­hatók és további információ kap­ható az AMC Autósboltban. AUTÓSBOLT Pécs, Zsolnay V. u. 54. TeL/fax: 72/324-986,336-238 ... mert mozgásban az üzlet! tmuavco comHost Megoldás születik Szelíd high-tech meleg színekkel Belvárosi, régi lakásból alakult ki a fiatal pár otthona Sok vállalat, vállalkozás szá­mára ismerős lehet a probléma: a hónap végi szolgálati km-ek, az üzemanyag, vagy a munkaóra korrekt elszámolása. Tévedni nem szeretnénk, de ha az adat- rögzítés nem automatikus, úgy az emberi tényező előbb-utóbb megteszi a hatását... Nos, erre az időről-időre visz- szatérő problémára jelent meg­oldást a svéd Sepab cég újdon­sága: műholdvevővel felszerelt járműkövető készüléke. A köny- nyen üzembe helyezhető (szivar­gyújtóra csatlakoztatható) szer­kezet radikálisan leegyszerűsíti A fémek egyre jelentősebb szerephez jutnak a lak- berendezésben, s ez a trend különösen a fiatalok köré­ben érzékelhető. Vendéglá­tóink is huszonévesek, akik vonzódnak a kissé hűvös, antracit árnyalatú, fémes high-teclt-világhoz - igaz, módjával. A régi, belvárosi ház lakásának egybenyitott tereiben túlzásoktól mentes, a szelíd high-tech jegyében fogant, meleg színekkel el­lensúlyozott, elegáns enteri­őrök fogadják a belépőt.- Minthogy első közös ottho­nunk a párom - egy személynek is kicsi - garzonja volt, néhány hónap múltán elhatároztuk, hogy nagyméretű, mindkettőnk­nek kényelmes lakást keresünk - meséli Gabi. - Amikor ide elő­ször beléptünk, a párommal egy­másra néztünk, s szinte percek alatt eldöntöttük, hogy ez az iga­zi, megvesszük.- Mi ragadott meg benneteket?- A nagy belmagasság, a tágas, légies, látványos terek. Az előző tulajdonosok ugyanis a hagyo­mányosan szeparált részeket, a konyhát, étkezőt és nappalit egy­benyitották. Az egész olyan volt, mintha mi találtuk volna ki.- De ahogy látom, ez a lakás már nem egészen olyan, mint amikor megvettétek...- Miután beköltöztünk, úgy másfél év múltán egyik ötlet a másikat követte, hogyan és mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy igazán a miénknek érez­zük. Kihasználhatatlan volt a csupa ajtó előszoba, túl kicsi a fürdőszoba, fölösleges a külön gardróbszoba... Változtatni kel­lene az eredeti elrendezéseken, mondogattuk. Kapóra jött a pá­Gipszkartonból készült, ívelt polcrendszer, festéktől megszabadított, a natúr fa eredeti szép­ségét láttató ajtók, ablakok szelídítik a nappalit. A kárpitozott ülőgarnitúra és a vele harmo­nizáló falszín finom pasztell tónusa ellensúlyozza a fémes hatást. A mennyezeti világítást a kötegelt villanykörtecsokor szolgáltatja rom születésnapja, amelyre talmazó átalakítási tervvel lep- H. Lóránt Ervin belsőépítész ál- tem meg. Innen már nem volt tál készített, három variációt tar- visszaút.- Milyen szempontokat adtál irányvonalként a belsőépítész­nek?- Számolja fel, illetve alakítsa át a kihasználatlan tereket, s azo­kat a lakás egészéhez kapcsolva, tágítsa a térérzetet; legyen ameri­kai rendszerű a konyha; a fürdő­szobát megnövelve kapjon he­lyet egyik álmom, a süllyesztett kád; a kandalló látványát emelje ki... Ezeken kívül kértem, hogy az antracitszínű, fémes high- tech-ilágot egyeztesse a meleg otthonosságot sugalló környe­zettel, beleértve a bútorokat is. Hogy a lakás áttekinthető, s ar­culatában egyöntetű legyen.- Rendkívül izgalmasak a kü­lönböző gipszkarton térelemek is, kezdve a szellemes polcrend­szertől a kandallót keretezőn át az elő- és gardróbszobát kiváltó darabokig.- Ervin valóban remekelt a nemcsak szellemes, hanem játé­kos, első látásra szokatlan térele­mekkel. Ezt a játékosságot való­sította meg a padlófűtést takaró csempe- és padlóburkolatok vál­togatásával, valamint a kék üveg­téglák alkalmazásával is. Az egy­öntetű arculatot pedig az'általam javasolt, a hűvös szürkéket ellen­súlyozó, a teljes lakást uraló, pasztellszínű falakkal igyekez­tünk megvalósítani. A párom ötlete a hálószoba üveg-fém kombinációjú gard­róbja, amit az azonos megjelené­sű tolóajtó ihletett. Egyszóval olyan lakásunk lett az átalakítás után, ahová a nap minden órájá­ban öröm megérkezni. Persze ez nem zárja ki, hogy ne törnénk a fejünket egy olyan családi há­zon, amelyet zöld, csönd, jó le­vegő övez, s ahol majd a gyere­keinket neveljük. Képzelje el kedves, szolgálatkész, megbízható, jól felkészített IT managerét egy távoli objektumon, az egyik legfejlettebb, leggyorsabb, legmegbízhatóbb, legnagyobb szerver társaságában... Ha ez megvan, képzeljen hozzá biztonságos adatvédelmet, kecsegtető' pénzügyi feltételeket, kiszámítható havi költségeket, mindezt különösebb beruházás nélkül... comHost a MatávCom ASP-szolgáltatása. Alkalmazásszolgáltatás az irodai szoftverektől az ERP-rendszerekig. Hát nem csodálatos? Pedig nagyon is r.omoly... Információs zöldszám: 06 80 40 80 88, www.matavcom.hu Hintázó nyugágy Hazai akácból készült a, Siestro termékcsalád tagja, a „hintázó nyugágy”, amely va­lójában nem hintaszék, de kü­lönleges szerkezeténél fogva bizonyos határok közötti mozgást megenged. Krómacélszálas csomó­pontjai és hevederre erősített lécei biztonságos és kényel­mes ülést nyújtanak minden testsúlyhoz és testmagasság­hoz. Az esőt, napot és a fa­gyos időjárást is elbíró akácfa bútor a kertben és a teraszon, de zárt térben, uszodában, té­likertben is jó szolgálatot te­het. A nyugágyat még kel­lemesebbé, kényelmesebbé tehetjük, ha az ülőfelületnek megfelelő méretű párnával borítjuk. i i A *

Next

/
Oldalképek
Tartalom