Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-23 / 139. szám

2001. Május 23., szerda B ARANYA 1 T ÜK Ö R 5. OLDAL Az ellenzék nem szavazott a Mecsek Tours eladásáról Pécs, Megyei Közgyűlés Soron kívüli ülést tartott teg­nap Pécsett a Baranya Me­gyei Önkormányzat Közgyű­lése. Ezt részben a Harkányi Gyógyfürdő pályázatának közelgő beadási határideje, részben a Mecsek Tours Kft.- ben lévő üzletrész értékesíté­se is indokolta. A megyei közgyűlés ellenzéki ol­dala korábban is kifogásolta a köz­gyűlés többségi tulajdonában lévő Mecsek Tours Kft. privatizációját célzó törekvé­seket. Tegnap a határozati ja­vaslat szavazá­sában nem vet­tek részt. A 21 igenlő vokssal elfogadott dön­tés értelmében az önkormány­zat a 650 millió forint jegyzett tőkéjű céget a ki­sebbségi tulajdonossal együtt tel­jes mértékben áruba bocsátja, a másik változat szerint csak az ön- kormányzati részvényeket - ezek értéke 550 millió köriíl van - adták volna el. A közgyűlés tegnap arról is határozott, hogy támogatja a Harkányi Gyógyfürdőkórház fej­lesztését célzó, a Széchenyi-terv keretében beadandó pályázatot. Megváltozott az a jogszabályi környezet, amelyben az önkor­mányzat és a gazdasági kamarák korábban együttműködési megál­lapodást kötöttek. A változtatás szükségességét néhány, az agrár­kamara működési területét, tevé­kenységét érintő adat is alátá­masztja. 1999 decemberének vé­gén Baranyában például 1675 ős­termelő kamarai tag volt, egy évre rá már csak 68. Ugyanezen idő­pontokban egyéni vállalkozó 1245, illetve 107. Csökkent a kft.-k és a szövetkezetek száma is. Ugyanak­kor például a Pécs-Baranyai Keres­kedelmi és. Iparkamara önkéntes tagjai termelik meg a megyei GDP több mint 75 százalékát. A megyei közgyűlés tegnap arra hatalmazta fel dr. Kékes Ferenc el­nököt (képünkön), hogy tegyen javaslatot a kamarák felé a megál­lapodás módosítására. Többek kö­zött hangsúlyos terület a nemzet­közi kapcsolatok (Duna-Dráva- Száva Eurórégió, a kamara eszéki képviselete fenntartásának támo­gatása), a térségmenedzselés, az infrastruktúra fejlesztése, a gazda­ságfejlesztési irányelvek kidolgo­zása. (Háttér: www.dunantuUnapb.hu) ____________________________________________M. A. Tizenöt évesen előzetesben Világörökség: még várnak a pénzre A cím őszi átadására nagy valószínűséggel már felállhat a közhasznú társaság Bár pontos dátum még nincs, a közeljövőben megérkezhet a mű­emlékvédelem által folyósított több tízmillió forint a középkori egyetem és az ókeresztény sír­kamra feltárására és bemutatha- tóvá tételére. Az érintettek szerint ugyanakkor legalább 200 millió forintra lenne összesen szükség, hogy a teljes terület átalakulhas­son. Az anyagi kérdések mellett megkezdődtek a tárgyalások a be­mutatást működtető kht. létreho­zására. Pécs-Budapest Cselovszki Zoltán, az Országos Mű­emlékvédelmi Hivatal (OMVH) el­nöke a közelmúltban pécsi látoga­tásán jelentette be: idén összesen 57 millió forint érkezhet a világ- örökségi helyszín támogatására - ennek egy része a kultusztárca, másik fele az OMVH idei, mintegy 900 millió forintos felújítási kereté­ből származik. Az ókeresztény sír­kamra feltárására 30 millió, míg a középkori egyetemre 27 millió fo­rintot utalnak át. Lapunk megke­reste a műemlékvédelmi hivatalt, ahol elmondták, a pénzt még nem utalták, azonban az elnök ígéreté­hez híven a közeljövőben a város­ba érkezhet a központi támogatás. Ebben bízik Újvári Jenő pécsi alpolgármester is, aki szerint min­denképp szükség lenne arra, hogy a forrást minél előbb megkapják, hiszen a nyári munkákat annál előbb el lehetne kezdeni. A napok­ban egyébként a pécsi vezető Pan­nonhalmán tárgyalt, ahol vala­mennyi magyar világörökségi szín­hely képviselője megjelent. Az álla­mot négy minisztérium reprezen­tálta, s egyetértettek abban, hogy az érintett városok-községek képte­lenek csak saját forrásból pénzt ke­ríteni a kulturális emlékek megóvá­sára és látogathatóvá tételére, így mindenképp szükség van központi támogatásra. Ehhez képest előrelépést jelent, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma felméri, milyen se­gítséget tudna adni a pécsi terület­nek. Bár arról egyelőre - mint a Dunántúli Napló megtudta - nincs szó, hogy 100-150 millió forintos támogatást nyújtana azonnal a tár­ca (a közelmúltban megjelentek ilyen sajtóhírek), arra azonban van esély, hogy a különböző pá­lyázati és egyéb források mellett még érkezhet segítség a terület megóvására. Ezzel párhuzamosan megkez­dődtek a tárgyalások annak a köz­hasznú társaságnak a létrehozásá­ra, amely az egész területet - a műemlékeken túl a parkolók, il­lemhelyek üzemeltetését, a kör­nyék rendezését - kezelné. Ha a megbeszélések sikerrel zárulnak, akár a világörökségi cím hivatalos, őszi átadására felállhat ez a szerve­zet. (Háttér: www. dunantulinaplo. hu) NY. SZ. Világörökségi értékek fólia alatt: a kőtár csak üvegen keresztül látható PÉCS Előzetes letartóztatásba került egy tizenöt éves fiatal lány, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy egy szervezett csoport vezetője­ként sorozatos bolti betöréseket követett el.- A társaság legidősebb tagja tizenkilenc, a legfiatalabb tagja tizenhárom éves - mondta el Arató Attila őrnagy, a pécsi kert­városi rendőrőrs parancsnoka. - A fiatalok közül többen állami nevelőintézetből szöktek el, és az eddigi adataink szerint a Kertvá­rosban, illetve az Uránvárosban törtek be élelmiszerboltokba. Összesen mintegy tíz esetről tu­dunk, a kárérték eléri az egymil­lió forintot. A társaság a gyanú szerint amit csak tudott elvitt az üzletek­ből, főként élelmiszert, dohány­árut és alkoholt. A fiatalok a zsákmányért kapott pénzt ma­gukra költötték, ruhát vettek, vagy elszórakozták, de van infor­máció arról is, hogy esetenként kábítószert is vásároltak.- A csoport vezetője, egy ti­zenöt éves lány előzetes letartóz­tatásba került, mert fennáll a szö­kés veszélye, és az, hogy ismét bűncselekményt követ el - mondta az őrnagy. _________s^o. Di ákok mutatják be az uniót gELLYE letes módszerekkel a térség isko­^ lásainak feladata lesz majd. A di- Már megkezdték az ormánsági ákok unióval kapcsolatos ismere- általános iskolák az Európa Nap- teikről a strandon megrendezen- ra való felkészülést, amely idén dő kvízjátékon adhatnak tanúbi- egy nyertes pályázatnak köszön- zonyságot. hetően Sellyén, augusztus 31-én A nap folyamán nagykövetek kerül megrendezésre. A program és szakértők részvételével nyilvá- célja, hogy a lakosság minél bő- nos politikai fórumra is sor kerül, vebb információt kapjon az Euró- amelyen a térség adottságaihoz pai Unióról. Az egyes tagállamok igazodva elsősorban a zöldség-, jellegzetességeinek bemutatása gyümölcs- és gyógynövényága- képekkel, táncokkal, gasztronó- zat uniós piacon való kilátásairól miai specialitásokkal és egyéb öt- esik majd szó._____________w. k. Pó tlékok: pert nyertek a tűzoltók A Baranya Megyei Munkaügyi Bíróság helyt adott a pécsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság nyolcvannyolc tűzol­tója által benyújtott kereset egy részének, és a kamatokkal együtt megítélte a munkavállalóknak a négy éve elmaradó pótlékokat. A részleges ítélet azután született meg, hogy a tűzoltók jogi képviselője a ma délelőtti tárgyaláson bejelen­tette, a készenléti díj tekintetében elállnak a követeléstől. mények összegét. A pécsiek ugyanis - másokkal ellentétben - nemcsak a legfelsőbb igazság­szolgáltatási fórumo­kon is megítélt délutáni és éjszakai pótlékra ad­tak be keresetet, hanem az úgynevezett készen­léti és távolléti pótlék­ra is. A tegnapi tárgyalá­son a tűzoltók jogi kép­viselője bejelentette, hogy a készenléti díj te­kintetében elállnak a követeléstől - ez össze­sen nyolcvanmillió fo­rintot jelentett volna - és megelé­gednek a kamatokkal együtt mintegy ötvenmillió, tűzoltón­ként, azaz családonként három­négyszáz ezer forintra tehető, délutáni és éjszakai szolgálatok után járó pénzek kifizetésével. PÉCS Mint arról lapunkban már beszá­moltunk, nyolcvannyolc pécsi tűzoltó tavaly munkaügyi pert in­dított a munkáltatója, vagyis a pé­csi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság ellen, az 1997 óta já­ró, de azóta is elmaradó pótlékok ügyében. A munkavállalók nem voltak egyedül ezzel a kezdemé­nyezésükkel, egy sikeres fővárosi próbaper után a Hivatásos Tűzol­tók Független Szakszervezetének ösztönzésére sorra indultak az el­járások szerte az országban, így Baranyában is. A Baranya Megyei Munkaügyi Bíróság tavaly szeptemberben független igazságügyi szakértőt bízott meg azzal, hogy foglaljon állást a pécsi tűzoltók követelésé­nek jogosságáról, és állapítsa meg az esetlegesen kifizetendő illet­A bíróság részleges ítéletében tizenöt napos határidőt szabott meg a szóban forgó, elmaradt juttatások kifizetésére, a távollé­ti díj ügyében pedig közös meg­egyezéssel szünetelteti az eljá­rást. A munkáltató az ítélet kihir­detése után nem mondott le a fellebbezés lehetőségéről. Infor­mációink szerint a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata ­A HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁGOK VONULÁSAINAK SZÁMA BARANYÁBAN 2000-BEN Pécs Komló Mohács Siklós Szigetvár mint fenntartó - hajlandóságot mutat a pótlékok kifizetésére azzal, hogy az összegre igényt jelent be a Belügyminisztérium­nál. (Háttér: www.dunantulinapb.hu) S. G. Új telkeket akarnak Harkány A közelmúltban kialakított Szent István utcában található szabad telkek nagysága 500 és 700 négyzetméter között mo­zog. Mint az egyik helyi ingat­lanforgalmi irodában elmond­ták, az elmúlt esztendőben na­gyon sok külföldi vásárló akadt, idén e tekintetben csak március­ban volt felfutás. Az ingatlanok négyzetméterenkénti ára 3 és 10 ezer forint között változik, a ve­vők főként az olcsóbb kategóriá­sok közül választanak. Mint Albrecht Ferenc műszaki osztályvezető elmondta, a város tervei között szerepel további, a Szent István utcaihoz hasonló nagyságú építési telkek kialakí­tása a Rózsa Ferenc utcától délre eső részen, azonban a területet az önkormányzatnak előbb ki kell sajátítania, s csak ezt köve­tően indulhatnak az építkezé­sek. K. J. PEZSGŐRENDI KÖZGYŰLÉS. Éves közgyűlését tartotta tegnap este a pécsi Don Perignon Követői Gasztronómiai Pezsgőrend. A közös cso­portkép elkészülte után megválasztották a Rend zászlós pezsgőjét, egy rizling alapú, ’96-os évjáratú, ’97-ben pezsgősített Fünkirchen nevű Italt. FOTÓ; LÄUFER LÁSZLÓ Hírcsatorna ÁTALAKUL A SZENTLŐRINCI vállalat. A szentlőrinci Közüzemi Vállalat a jövőben kht.-ként mű­ködik majd az önkormányzat te- * rületfej lesztési bizottságának dön­tése értelmében. A vállalati forma megszüntetése régóta váratott magára. Bár a cég folytat üzlet­szerű tevékenységet is, az önkor­mányzat kicsúszott a jogszabályi kínálta határidőből, amikor még más társasági formát, például kft.-t alakíthatott volna. (sza) KONFERENCIA a termálról és a víziközművekről. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége tegnap konferenciát rendezett Pécsett a víziközművek és a termálvíz hasznosításának té­makörében. A rendezvényen több szakember és önkormányzati ve­zető vett részt, a következő elő­adást ősszel rendezik a bányare­kultivációról. (ns) MÁRIAKÉMÉNDEN megszépült a kultúrház. A közelmúltban elké­szült a máriakéméndi művelődési ház bejáratának viakolor burkola­ta, ezzel megszűnt az a tarthatat­lan állapot, hogy esős idő esetén csak a sarat dagasztva tudták megközelíteni az épületet a kultu- ráüs rendezvények látogatói. isni Regionális fesztivál PÉCSVÁRAD A város ad otthont a hétvé­gén kezdődő dél-dunántúli regionális gyermekszínját- szó-fesztiváínak. A jubüeumi, tizedik alkalommal sorra kerülő megmérettetés utol­só előtti „szűrőjét” ezúttal Pécsváradon rendezik szomba­ton, ahova Somogy, Tolna, Fejér és Baranya megyékből várják azo­kat az általános iskolai színjátszó csoportokat, amelyek túljutottak a megyei válogatón. Baranyát Harkány, Siklós és a házigazdák egy-egy csoportja képviseli a szombaton egész napon át tartó előadás-sorozaton. A szakmai zsű­ri a legjobb együtteseket az orszá­gos gálára juttatja tovább, ahol az előadásokon majdan már tét nél­kül, igazi jutalomjátékként szóra- koztathatják a közönséget, m. b.

Next

/
Oldalképek
Tartalom