Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-04 / 120. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. Május 4., péntek Rosszul tervezett a költségvetés? Az ellenzék szerint a városvezetés nem reális bevételekkel számolt További pénzek foglalkoztatásra Pécs Fontos döntések és éles politikai viták jellemezték a közgyűlés tegnapi ülé­sét: határozat született a világöröksé- gi programról, a gázközművagyon előlege napokon belül megérkezhet a város kasszájába, kemény csatározá­sok dúltak ugyanakkor egy önkor­mányzati közvélemény-kutatás és a FEMA megvétele kapcsán megmaradt pénzösszeg körül. Eközben az is ki­derült, a 100 milliós tétel jelenleg nincs meg, sőt egy jelentős összeg még hiányzik is a bevételi oldalról. PÉCS A közgyűlés előtt Horváth Zoltán sza­baddemokrata képviselő bejelentette: megalakult az SZDSZ városi frakciója, amelynek rajta kívül Papp Béla és Weller János lesznek tagjai. Az újdon­sült frakcióvezető a kérdésünkre el­mondta: jelenleg is tárgyalnak koalíciós partnereikkel a szervezeti és működési szabályzat újbóli átalakításáról (amint az ismeretes, a napirend előtti hozzá­szólások eltörlése kapcsán volt vita az MSZP és az SZDSZ között), valamint a jövőben a képviselőcsoport kiemelten kívánja kezelni egye­bek mellett a repülő­tér, az informatika és a helyi úthálózat ügyét. Az első napirendi pont, a lejárt határide­jű határozatokról szó­ló beszámoló már ko­moly vihart kavart, az ellenzék ugyanis kifo­gásolta, hogy az ügy­rendi bizottság megbízott egy helyi cé­get közvélemény-kutatással, azonban pályáztatás nélkül. Körömi Attila fideszes városatya felvette, összefonó­dás is elképzelhető az ügyben, hiszen a társaság munkatársai között az egye­tem politológia tanszékén oktató szak­ember is van, s az egyik MSZP-s helyi képviselő szintén ott tanít. Knnszt Már­ta szocialista képviselő, aki a politoló­gia tanszék tanára, válaszában kifejtet­te: ez a cég egyebek mellett a Minisz­terelnöki Hivatalnak is dolgozik, s ne­ves szakemberekből áll, így a hitelessé­ge politikai és szakmai okokból sem kérdőjelezhető meg. Ennél jelentősebb politikai csatáro­zást hozott De Blasio Antonio (első ké­pünkön) fideszes városatya javaslata, amely szerint célszerű lenne a FEMA megvételének meghiúsulása során ‘ megmaradt 100 millió forint felét a Fel- sővámház utca felújításának befejezé­sére, másik felét pedig az első lakáshoz jutók támogatására fordítani. Bókay Endre MSZP-s frakcióvezető kifejtette: jelenleg nem tudják támogatni az első lakáshoz nyújtandó önkormányzati tá­mogatás gondolatát, hiszen most erre nincs külön megfelelő nagyságú forrás. Ennél azonban nagyobb meglepetést keltett Papp Béla alpolgármester (máso­dik képünkön) bejelentése, miszerint ez a 100 milliós összeg jelenleg nincs is meg, hiszen a korábbi részvényeladá­sokból kevesebb pénz folyt be a terve­zettnél, sőt még forráshiány is mutatko­zik. Az ellenzék szerint ez újabb példá­ja annak, hogy a koalíció nem megfele­lően tervezte a költségvetést, s olyan be­vételekkel számolt, amelyek nem reáli­sak. A többség végül úgy döntött, a FEMA kapcsán „megmaradt” forrást nem osztja most fel. Jóval nagyobb egyetértés mutatkozott a világörökség kérdésében, a programot teljes összhangban fogadta el a testület. Ennek jegyében további egyeztetések szükségesek az egyház­zal, a megyei önkor­mányzattal és a kincstár­ral, s a működtető kht-t legkorábban szeptember­ben hozzák létre. Hasonlóképpen egy­hangúlag fogadta el a közgyűlés a gázközmű- vagyon-előlegről szóló szerződést is, amelyet Toller László polgármester és Mikes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára tegnap alá is írt. Ennek értelmében több mint 350 millió forint érkezik hamaro­san a város kasszájába, ezt azonban a büdzsében tervezték is. (Háttér, előzmények: mimt danantnlinaplo.hu) NYAKA SZABOLCS A Baranya Megyei Munkaügyi Tanács tegnapi ülésén szorgalmazta új pén­zek mozgósítását a megváltozott mun­kaképességű személyek foglalkoztatá­sának támogatására. A három fordulós pályázat első körében elfogyott az erre a célra elkülönített több mint 100 mil­lió forint. Jcmovics Lászlótól, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgató- helyettesétől megtudtuk, a második félév első heteiben van esély arra, hogy a megye új forrásokban részesül­jön a központi keretekből. Az év eleji tapasztalatok alapján a munkaügyi tanács átcsoportosította a foglalkoztatási eszközölje szánt ösz- szegeket. Szembetűnő, hogy - a ha­sonló jellegű közcélú foglalkoztatás ' elterjedése miatt - a tavalyihoz képest mérsékeltebb volt az igény a köz­hasznú munka finanszírozására. Az itt, illetve a pályakezdők támogatásá­nál megtakarított pénzeket az idén népszerű bértámogatásra csoportosí­tották át. K. E. MAROKNYI BUSZMEGÁLLÓ. Egy tenyérnyi átlátszó műanyagtörmelék maradt annak a pécsi autóbuszmegállónak az üvegéből, ame­lyet a közelmúltban helyeztek el a 40-es járat Bánomi úti megállójában. A környékbeliek szerint ismeretlenek zúdítottak kőzáport a buszváróra. FOTÓ: laufer LÁSZLÓ Hírcsatorna CSER ÁGNES VIZITÁLT. Tegnap délután a pécsi Szivár­vány Gyermekházban bemu­tatkozó fórumot tartott Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgo­zók Demokratikus Szakszerve­zetének (EDDSZ) elnöke. Az elnök többek között szorgal­mazta, és a hosszú távú tervek közé sorolta, hogy az EDDSZ Baranya megyében is alakuljon meg. (be) MÁGOCSI TŰZ. Tűz ütött ki Mágocson tegnap a délutáni órákban, egy idős épület eddig tisztázatlan okból kapott láng­ra. Egy családi ház melléképü­letéből indult ki a tűz, amely onnan továbbterjedve elérte a padlás területét is. A dombóvári és a komlói tűzoltók közös erő­vel, két óra alatt oltották el a lángokat. Sem jelentős anyagi kár, sem személyi sérülés nem történt. (mzs) ÉGETT A SZEMÉTGYŰJTŐ. Eddig ismeretlen okból gyul­ladtak ki szelektív hulladéktá­roló egységek tegnap délután a Pálos templom mellett. A tűzol­tóság felmérése szerint nem je­lentős az anyagi kár. A vizsgá­lat nem talált elegendő bizonyí­tékot sem a szándékos gyújto­gatásra, sem a véletlen tűzeset­re. (mzs) SZEDERKÉNYI FELÚJÍTÁS. Az önkormányzat ebben az esztendőben ötmillió forintot költ az utak és járdák felújításá­ra. A pénzből 230 méternyi út­szakasz újraaszfaltozására, és a szőlőhegyi földutak egy részé­nek kőalapozására futja majd. A munkát rövidesen elkezdik a szakemberek. (mb) EGYHÁZASHARASZTI kapu­ja. A község református és ka­tolikus temetője elé székelyka­put állít egy lakossági közös­ség Szente József önkormány­zati képviselő kezdeményezé­sére. Helyi és harkányi vállal­kozók, köztük Tarr István és Szász József is segítenek. A közösségi munka értéke legke­vesebb százezer forint lesz. A terv szerint két héten belül he­lyére teszik a díszes létesít­Phare-97: késett, de jól működik Az Európai Unió 1997-es Phare-programja másfél-kétéves késedelmet szenvedett ugyan, mégis sikerrel működik, és jól szolgálja a dél-dunántúli és az északkelet-magyarorszá­gi régiók alkalmazkodását az EU normáihoz - összegezték a félidejénél tartó projekt tapasztalatait elemző csütörtöki regionális vidékfejlesztési fórumon, Pécsett. PÉCS séklése, valamint a területfejlesz­— tés intézményrendszerének kor- Baranya, Somogy, Tolna és Zala szerűsítése volt - hangzott el a ipari szerkezetátalakítását, hu- pécsi fórumon, mán erőforrás-fejlesztését, illet- A program előnyben részesítet- ve vidékfejlesztési projektjeit te a regionális együttműködés több mint egymilliárd forinttal tá- erősítését, az EU strukturális ala- mogató Phare-97-es program leg- pok elveinek megismertetését, a főbb célja a régiók gazdasági és regionális stratégiába illő kistér­szociális különbségeinek mér- ségi és helyi projekteket, a vállal­kozások, az állami szektor és a nem kormányzati szervezetek partnerségét, az állami források elosztásának decentralizálását. A Phare-97 forrásainak legnagyobb hányadát vidékfejlesztési célra, ezen belül pedig a falusi térségek turizmusának fejlesztésére ítélték oda - közölte Donáth Béla, a VÁT1 Kht. területfejlesztési igazgatósá­gának képviselője. Elmondta, a Dél-Dunántúlon példás előkészí­tettséggel és sikerrel folytatták le a pályáztatást. Molnár Annamária, az EU ma­gyarországi delegációjának képvi­selője hangsúlyozta, hogy a Phare-97 késedelmes indulása és a finanszírozás problémái ellené­re sikeresen segítette a forráshiá­nyos magyarországi önkormány­zatok fejlesztési terveinek támo­gatását. Kovács Dezső projekt­szakértő elmondta: a pályázók felkészültségét dicséri, hogy öt­ven százalékuknak sikerült meg­szerezniük tervezett fejlesztési szükségleteik 75-90 százalékát az EU-forrásból, és nyolcvan száza­lékuk hosszú távú partneri együttműködést alakított ki, mely a jövőben további sikeres pályá­zás alapja lehet. Jelentősen átalakulhat a vár Siklós A tervek elkészültek, már csak az ÁNTSZ engedélye szükséges a ki­vitelezés elkezdéséhez annak az egészségügyi blokknak, ame­lyet a várat lá­togató rokkan­tak is igénybe tudnak majd venni - tájékoz­tatott Kovács Ferenc, a Vár Kht. vezetője (képünkön). Hozzátette, a műemlékvédelemi hivatal már megadta az építési engedélyt. A blokkot az erődít­mény előtti parkoló és a millenni­umi emlékpark között enyhén a földbe süllyesztve építik meg, mely szervesen illeszkedik a táj­ba. Épp ezért az építőanyagot is a környezethez igazodva választot­ták ki a tervezők. További fejlesztést jelent, hogy a vár bejáratánál kerámia ivókutat helyeznek üzembe Németh Sára siklósi keramikus tervei alapján, melyhez a vezetéket a helyi víz­mű építi ki - ingyenesen. A kht. a látogatók minél jobb kiszolgálása érdekében új, négy­nyelvű - a magyaron kívül angol, német és horvát - információs táblát is elhelyez a várkapunál, il­letve az első emeleten még má­jusban kialakításra kerülő hely- történeti kiállításon összesen húsz nyelven vehetnek kézbe tá­jékoztatót. Miként a „várkapitány” mond­ta, még a kínaiak is saját nyelvü­kön olvashatják majd a tudniva­lókat. Az erődítmény látnivalóinak sora már a június végi, első alka­lommal tíznapos várfesztivál előtt bővül, így például a máso­dik emeleten és a Kanizsai Do­rottya rózsakertben a kerámia­szimpóziumok 30 éves anyagá­ból eddig soha nem látott alkotá­sokból nyílik kiállítás, továbbá szintén ezen a szinten helyezik el a Duna-Dráva Nemzeti Park élővilágát és növényzetét bemu­tató tárlatot. Az időszakos kiállításoknak helyet adó lovagterem - melyben jelenleg a Siklós Art 2001 című ki­állítás tekinthető meg - funkciója továbbra is megmarad, valamint a múzeumi szárny alsó szintjén kisgaléria nyílik június első felé­ben. Itt a helyi képzőművészeken kívül - meghívásos rendszerben - az országban alkotó művészek számára biztosítanak bemutatko­zási lehetőséget. K.J. Az év tűzoltója ha kell, akkor darazsakkal harcol Komló-Pécs Az utóbbi években Szent Flórián-nap alkalmából ado­mányozza Pécs közgyűlése elismerésként Az év tűzoltója címet. Idén egy huszonéves fiatalemberé, Szőke Szabolcs törzsőrmesteré (képünkön) lett a kitüntetés. Mindössze öt éve tűzoltó. Komlói születésű, ott él jelenleg is - nőt­lenként - a szüleivel és a nagy­mamájával. Ugyanakkor kezdet­től Pécsett teljesít szolgálatot. Ahogy tűzoltóéknál mondják, a Pécs I. vonulós szeren, ami a civi­lek számára a fecskendős tűzol­tóautóval azonosítható. Melles­leg a kerékpározás a hobbija. A kitüntetésre sajátosan tekint:- A tűzoltóságnál végképp úgy van, hogy egy ember teljesítmé­nyét nem igazán lehet kiemelni, mert épp a csapatmunka a lényeg. Az egész pécsi tűzoltóállomány el­ismerése, hogy ez a cím létezik.- Milyen viszonyban van a tűz- zeV Ellenség?- Inkább ellenfél, amit végül mindig legyőzünk.- Miért ezt választotta?- Megtetszett, hogy itt nagy tétre megy minél gyorsabban végrehajtani a feladatokat. Nem csalódtam, sőt! Remélem, innen mehetek majd nyugdíjba.- Családjában van hagyomá­nya a tűzoltó hivatásnak?- Semmi. Még az ismerőseim körében sem volt tűzoltó. Úgy csöppentem bele, és azóta folyama­tosan tanulom a hivatás fortélyait. Persze ezt igazából megtanulni so­hasem lehet. Az elméleti ismere­teknél is jobban képezi a tűzoltót a begyakorlás és az élesben szerzett tapasztalat, amivel felvértezve me­het a káresetekhez. Nem csak tűz­oltással foglalkozunk, hanem a közlekedési balesetektől az állat­mentésekig többmindennel.- Nevezetes esetek?- A leghíre­sebb a Fema- tűz volt, de száznál is több kevésbé látvá­nyos eset volt már, s köztük nem egy szak­mai szempont­ból veszedelmesebb. Igazán izgal­masan telt az eddigi öt év.- A legfurcsább munka?- Volt már néhányszor, hogy ne­kivadult darazsak miatt hívtak ki bennünket családi házhoz. Ne­künk kellett leszedni a darázsfész­ket a padlásról.- Érdekes, hogy darazsak ügyé­ben a tűzoltók a specialisták.- Sokszor van úgy, hogy nem feltétlenül nekünk kellene beavat­kozni, de a köztudatban ez él, s ál­talában minket hívnak. És ha hív­nak, nekünk mennünk kell, még a darazsakhoz is. dunai i. k l \

Next

/
Oldalképek
Tartalom