Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-19 / 135. szám

I 2001. Május 19., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA­Zongorán a liszt-életmű Király Csaba tíz évig tartó vállalkozása A komlói Színház- és Hangversenyte­remben adott a héten jótékonysági kon­certet Király Csaba, a Komlón született, ma már világhírű orgona- és zongora- művész, főpróbájaként annak a június 5-én, a Zeneakadémia nagytermében tartandó hangversenynek, amely nyitó előadása lesz egy Liszt zongoraműveit bemutató monumentális sorozatnak. A világ szinte valamennyi jelentős hangver­senytermében koncertet adó 36 éves művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zon­goratanára egy év után szerepelt ismét szülő­városában.- Nagy örömmel vállaltam a helyi termé­szetbarátok megsegítésére szervezett fellé­pést, hiszen Komlón játszani mindig különös izgalom. Itt ugyanis sokan ismernek, sokan hallottak még gyermekkoromban zongoráz­ni. Nekik minden alkalommal bizonyítani kell. Külön öröm, hogy a zeneiskola két ifjú tehetsége, a zongorista Szőke Szilvia és a trombitás Fór Zoltán is szereplőtársammá vált egy-egy rövidke darabbal. A koncert bevallottan főpróbája volt annak a várhatóan tíz évig tartó előadássorozatnak, amelyen Király Csaba Liszt valamennyi zon­goraművét bemutatja, beleértve a négykezes a kétzongorás dara­bokat, valamint a zongoraversenyeket is. A hangversenyek helyszíne a zeneszer­ző „munkahelye”, je­lesül a Zeneakadémia nagy- és kisterme, il­letőleg „lakása”, azaz a régi Zeneakadémia kamaraterme, amely­nek ajtaja a Liszt Mú­zeumra nyílik, ahol 1881-től 1886-ig a mester élt.- Számításaim sze­rint 80 koncert kell a 120 órányi zene elő­adásához. Csak érde­kességként említem, a magyar Liszt-kiadás 42 kötetnyi, a hang­anyag 95 CD-re fér el. Jó hír, hogy a Magyar Rádió a teljes sorozatot felveszi. A záró kon­certet 2011-ben, a mester születésének 200. évfordulóján szeretném megtartani. A soroza­tot Eckhardt Máriával, a Liszt Múzeum igaz­gatójával közösen ál­lítottuk össze, az ő szakmai segítsége nélkülözhetetlen volt, melyet ezúton is na­gyon köszönök. Kö­szönet illeti Király Dávid Zsolt zeneszer­zőt is, hiszen az aka­démiai nyitóhangver­seny, valamint az évenkénti ugyanott, a nagyteremben tartan­dó egy-egy koncert a Király Zenei Napok keretén belül kerül a közönség elé, bizto­sítva az anyagi hátte­ret. Az ő Pinocchio cí­mű balettszimfóniáját egyébként június 1-jén, kétzongorás változatban a pécsi Forgó György barátommal adjuk elő az Akadémián. DEÁK GÁBOR A hallgatók reformot szeretnének Az eblátórendszer jelenleg kaotikus, nehézkes, szegényes Amikor a Hallgatói Önkormányzatok országos kongresszu­sa (HÖOK) alig egy hete szakmai vitától volt hangos, lénye­gében akörül folyt a vita, hogy a hallgatói ellátórendszer re­formjára tett javaslat egyáltalában reformnak tekinthető-e. Megalakult már egy bizottság, amely igyekszik átteldnteni, milyen támogatási-ellátási rendszer segít­heti hatékonyabban az egyetemis­ták tanulását, lakhatását, megélhe­tését. Most meglehetősen kaotikus a kép. Nem sikerült például a szo­ciális támogatás elosztásának és a Bursa kifizetésének idejét sem összehangolni. Ebből számos el­lentmondás született, gyakori az alul-, illetve túlfinanszírozás. Leg­alább hat helyre kell a diákoknak pályázatot és igazolást beadniuk, ha a jelenleg élő jogcímeken (kere­tes írásunk) támogatást kémek. A konferencián a bizottság által előterjesztett reform e minősége tu­lajdonképpen mhgkérdőj eleztetett a vitában. Figyelembe kell azt is venni, hogy a HÖOK-ot is köti a két­éves költségvetés, innen többletfor­rásra már nem számíthatnak. Ezért például a Bursa-ügyben olyan ja­vaslat született, hogy majd 2003-tól a minisztérium külön költségvetési forrásból fedezze ezt az ösztöndíjat. Támogatási „címkék’- Cél az - fejti ki Kádár Péter (ké­pünkön), a pécsi Egyetemi Hallga­tók Önkormányzatának főtitkára, az országos szervezet regionális vá­lasztmányi kül­dötte -, hogy a diák által is jól átlátható, egy­szerű, objektív alapokon nyug­vó juttatási rend­szert lehessen kialakítani, ahol a két alapvető meghatározó elv a rászorultság, illetve a teljesítmény. Az említett bizottság egyebek mellett azt is javasolta az Oktatási Minisztériumnak (OM), hogy a jegyzettámogatás eddigi összege (7000 forint) kerüljön át a normatív támogatáshoz (70 ezer forint), csakhogy az említett 7000 forint 30 százalékát az intézmények a jegy­zetek kiadására fordíthatták. Ha az összeget „átcímkéznék”, ettől a pénztől elesnének. Egyébként azt is Állandó szociális támogatás (átlagos 2500 forint/hó), Rendkívüli szociális támogatás (váratlan esemény bekövet­keztekor, elérheti a 25 ezer forintot is), Lakhatási támogatás (összege intézményenként eltérő), Támogatás az Esély a Tanulásért Alapítványtól, Bursa Hungarica ösztöndíj (legmagasabb havi összege 10 ezer forint, a település anyagi helyzetétől függ), Jegyzettámogatás (alanyi jogon jár, általában 7000 forint, ennek 70 százalékát kapja meg a hallgató), Kollégiumi támogatás (nem csak szociális jellegű lehet). felvetették a diákok, hogy a piac, a termék minősége döntse el, szük­ség van-e egy adott jegyzetre. Van­nak olyanok ugyanis, amelyek má­zsaszám hevernek a raktárakban, mert használhatatlanok. Javasolták azt is, hogy az évi 33 ezer forintos lakhatási támogatás - azoknak a diákoknak jár, akik jogo­sultak kollégiumi férőhelyre, de ide nem juthattak be - felét is tegyék hozzá a normatív támogatáshoz. Ez esetben azonban azok az egyete­mek-főiskolák, akik bőviben van­nak a kollégiumi helyeknek, rosz- szabbul járnának. Egyébként amió­ta bevezették, kiderült, önmagában kevés az albérleti díjak okozta nagy terhek csökkentésére, többek kö­zött azért is, mert árfelhajtó szerepe van. A hallgatói önkormányzatok javaslata érinti magukat a kollégiu­mokat is, amennyiben szeretnék el­érni, hogy az intézmények alap­szolgáltatási kötelezettségeit jog­szabály rögzítse.- Vagyis egyeztetésekre, további tárgyalásokra van szükség - sum­mázza a kongresszus utáni állapo­tot Kádár Péter. - Azt azonban fon­tosnak tartom, hogy az említett munkabizottság most már rugal­masabb magatartást tapasztal a mi­nisztérium oldaláról. Az OM és a HÖOK ez év szep­temberéig áttekinti a hallgatói jutta­tások teljes rendszerét, s ismét neki­fognak a reformok kidolgozásához, miután a kongresszuson előterjesz­tetteket elfogadtatni nem volt mód. Néhány héten belül - véli a főtitkár - eldőlhet jó néhány kérdés, példá­ul az, mit válaszolnak az intézmé­nyek a jegyzettámogatás átcsopor­tosításához. M. A. Tanulni - élethossziglan Az élethosszig tartó tanulás aktuális problémái címmel kétnapos előadás és bemuta­tó zajlott a Pécsi Tudomány- egyetemen az egyetem és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet szervezésében. Az erről tartott sajtótájékoztatón a PTE képviseletében Komlósi László és Koltai Dénes, a megyei munkaügyi szervek részéről Fo­dor Imréné és Czuczor József, a TIT nevében pedig Schmidt Er­zsébet, továbbá a témakör legje­lentősebb szaktekintélyei: prof. Peter Jarvis és dr. Stephen McNair angol előadók fejtették ki nézete­iket. Egyetemi szinten 1929-ben indult el az a felnőttképzéssel foglalkozó elméleti és gyakorlati kutatási folyamat, amely a 70-es években élénkült meg ismét, részben a munkaerő-piaci tör­vényszerűségek következtében, részben bizonyos fejlődési folya­matok hozadékaként. Ez a szem­lélet ma már az élettapasztalatot, a történelem megélését egyaránt értéknek ismeri el, és az ember­élet nagy lehetőségének, velejá­rójának tekinti az élethossziglan tartó tanulást. Ez az embert, mint munkaerőt egyre sokoldalúbbá, a munka világában egyre értéke­sebbé alakító tényező is. Koltai Dénes és Peter Jarvis nagy ívűén vázolva az egyetemi oktatás eme különleges útjának-módjának törvényszerűségeit, vetületeit, eddigi fejleményeit és összefüg­gésrendszerét, annak a remé­nyüknek adtak hangot, hogy mindez nemcsak a felsőoktatás­ban jelent új távlatokat, hanem az európai típusú fejlődés egészé­ben is. B. K. Futnak a képek írások Charentonból Philip Kaufman Sade márki játé­kai (Quills) című filmje Napóle­on császársága idején játszódik Charentonban, az elmegyógyin­tézetben, ahová Sade márkit, a vádiratok s orvosi jelentések sze­rint: gaztetteiért s pornográf mű­veiért, bezárták. Ma már nehéz eldönteni, mit tett és mit nem, de tény, hoc- már 1772-ben, har­minckét eves korában halálra ítélték szexuális bűntény miatt, ám akkor meg tudott szökni. Egy utcalány jelentette fel, akinek ál­lítólag ajzószeres (a sértett sze­rint: mérgezett) cukorkát adott, és szodómiára akarta kényszerí­teni. Néhányan nagy bölcselőként ünnepük, holott filozófiája igen­csak sekélyes. Alapgondolata, hogy nincsen jó és nincsen rossz, az egyén az erősebb jogán bár­mely szenvedélyét szabadon kiél­heti, akár a gyengébb szenvedé­séből és megalázásából merítve a kéjt. Justine című, hírhedt regé­nyében az erényt és a hitet osto­baságnak minősíti, s arról beszél, hogy a gyilkosság, beleértve még a szülők megölését is, a lehető legésszerűbb cselekvés: „ha be­látjuk, hogy bűn nincs, illetve hogy a természet számára maga­sabb szempontból szükségszerű a bűn, könnyen elhallgattathat­juk bűneink miatt érzett lelkiis- meret-furdalásunkat”, mondja egyik hőse, eszméinek szócsöve, aki éppen anyja likvidálására ké­szül. Ez világos beszéd! Doug Wright népszerű, ám igencsak közepes értékű színda­rabja, s Kaufman hasonló színvo­nalú filmje, amely belőle készült, a Sade márki körüli kétes felhaj­tás terméke, s éppen az hiányzik belőle, ami Camus - szerintem ő mutatott példát arra, hogyan kell méltósággal és kellő komolyság­gal szólni Sade-ról - Lázadó em­ber című esszékötetében oly em­lékezetesen fogalmazódik meg. Camus ugyanis a márki magatar­tásában ragadja meg a problé­mát. Ennek lényege szerinte a metafizikai lázadás, a lét egészé­nek elutasítása. Ennyiben pedig, s ezt már én teszem hozzá, Sade, akiben a felvilágosodás tisztelet­re méltó, produktív évszázadá­nak legsötétebb arca mutatkozik meg (minden kornak több arcu­lata van), ellenállásra és kreatív vitára késztetheti azt a modern diskurzust, amely az életet érték­ként tiszteli és védelmezi, s a szo­lidaritás elvén alapuló kommuni­katív cselekvés alapjának tekinti. A márki egyébként rossz író volt, ravaszul csiszolt stílusával együtt, s mint a rossz írók általá­ban, grafomán. Az írás jogához és lehetőségéhez való ragaszko­dása azonban méltánylandó, s nem a tiltás, hanem a vita pozíci­ójából lett volna (s lenne) keze­lendő. A filmnek az a legszínvo­nalasabb rétege, amely e problé­ma körül szerveződik - eredeti címe az írás eszközére, illetve ak­tusára utal, a dráma magyarul De Sade pennája címmel jelent meg a Titkosírás című kötetben -, s a rendező a nézőre bízza ugyan a jelenség megítélését, de úgy tű­nik, s ezzel az értékeléssel egyet­értek, a szövegek megrontó hatá­sát érzékelteti a tűzvész jelképes erejű és igen gondosan fényképe­zett jelenetében, amely, átvitt ér­telemben, a lángok perzselő fé­nyével világítja meg a fel-felbuk- kanó fekete lovas démoni alakját. A színészek teljesítménye na­gyon különböző és, sajnos, ösz- szehangolatlan. Geoffrey Rush drámai tónusokkal játssza nehéz szerepét, Michael Caine viszont nem találta meg az orvos szere­pének kulcsát, pedig nagy rutinja van negatív figurák ábrázolása te­rén, Joaquin Phoenixnek, az ab­bé alakítójának eszébe sem ju­tott, hogy valamilyen kulcsot ke­ressen, Kate Winslet pedig, úgy látom, nem tud magával mit kez­deni a Titanic óta, remélem, csak a hajó süllyedt el, ő megúszta a kalandot. Végezetül, ami a charentoni el­megyógyintézetet illeti, készült már ebben a környezetben jobb film is, Marat-val és a De Sade- dal, majd' negyven évvel ezelőtt. Nagy Imre A márki és a szűz mosónő (Geoffrey Rush és Kate Winslet) Egy öregember emlékirataiból Az utolsó ripacs Kilencven éves lenne május 20-án Faludi Laci bácsi. A PNSZ örökös tagja. 1955 óta volt pécsi színész. Az operettirodalom szinte összes táncoskomikus, majd buffó szere­pét eljátszotta, de vígjátékokban, s később klasszikus drámákban is a közönség kedvence volt. Nyolc­vanéves kora után is szteppelt a színpadon. Ittam minden szavát a klub­ban. Megmutatta, hogy a harmin­cas évek elején, hogy kellett féltérdre ereszkedve a színpadon szerelmet vallani. Elmondta, mi­ért tették tönkre színházunk akusztikáját, azzal, hogy kivették a prosszéneum páholyok elejét, a színpadtér megnagyobbítása ér­dekében. A patkó alakú nézőterek páholyainak mellvértjei hangve­tőként működtek. Nem volt elekt­romos hangosítás, ám ha a szerel­mes pár a színpad elejére s szélé­re jött, s megfelelő szögben az el­ső oldalpáholy felé suttogta vallo­mását, azt az egész színházban hallani lehetett. A meghitt, érzel­mes számokat is itt énekelték, s nem a „balfenéken”, hogy ne nyomja el az énekest a zenekar. Aradon lépett először deszkák­ra, később vándortársulatoknál játszott. Könnyezve hallgattuk történeteit, hogy a nézőtér első sofában, előadás közben, tisztába tettek egy pólyást. Amikor a színigazgató százkilós és negyvenöt éves felesége tizenhat éves diáklányt alakított, partnere­ként. S előadás előtt rámeredt az átlátszó csipkeruha alatt dagadó keblekre, csak habogott:- Nagysasszony kérem, nem tetszett felvenni melltartót.- Faludikám, a tizenhat éves di­áklányok még nem hordanak melltartót - volt a válasz. Aztán az egyik szerelmes jele­netnél, az amorózó felsóhajt, hogy: ennyi báj! A „leányzó” ösz­tönös mozdulattal a kebléhez nyúl s azt rebegi: ez mind a tiéd! A nézőtérről meg felkiabáltak: elég lesz magának a fele is! Laci bácsinak tizenkét felesége volt korábban. Ez a korrekt úr, aki Pécsett haláláig, negyven évig, élt tizenharmadik nejével meghitt házasságban, daliszínész korá­ban, minden évben újranősült. Nem bohémságból. Józan parasz­ti esze diktálta. Új évad, új társu­lat, új kisvárosok, új albérletek, új étkezési helyek, új szubrett. Ha az albérletet úgy vették ki, hogy ők új házasok, ketten is elalszanak egy ágyban, félpénzzel megúsz­ták fejenként. Ketten rendeltek egy kispörköltet, mert elég az ne­kik. Ennyit is fizettek, de hatal­mas adagot adott a szakácsné a szerelmes színészeknek. Persze, ha vadházasságban élnek, egy er­kölcsös kisvárosban, nem tehet­ték volna meg mindezt. Maradt hát a sok herce-hurca, évad végén válás, szerződés után esküvő. Drága kolléga volt. A fiatalok különösen szerették. Egyszer az új fiatal primadonna magabiztos­ságát növelendő, így udvarolt: fantasztikusan jó nő vagy, úgy el­csábítanálak, hogy beleremegne a színház, de tudod, én már öreg vagyok, és fiatal a feleségem, azt a kevés férfiasságot, ami havonta összejön nekem, haza kell vin­nem. Ugye megérted? Ha amerikai primadonna lett volna, nyilván följelenti szexuális zaklatásért. De a mi egészséges hu­morú művésznőnk csak kacagott, hogy a Király utca is meghallotta. A hetvenes évek első felében rendszeresek Voltak Pécsett az ős­bemutatók. Az új dráma a próbák során is alakult. Faludi Laci bácsi ez idő tájt népszerűsége csúcsán, több drámában is játszott. Sík Fe­ri, jó kis karakterszerepre kérte föl az egyik Hernádi-darabban. A próbák során azonban úgy ala­kult, hogy lassan majd minden mondatot kihúztak Laci bácsi szövegéből. Feri nem akarta meg­sérteni, az általa is nagyon szere­tett művészt. Bocsánatkérések kö­zepette fölajánlotta, még a színlap elkészülte előtt, hogy adja vissza a szerepet, méltatlan így már hoz­zá. Az öregúr a rendező vállára tette a kezét, s azt mondta:- Ferikém! Ne tedd ezt velem. Én annyira élvezem ezt a munkát veled. Te nyugodtan húzd ki az utolsó mondatomat is, ha az elő­adás érdeke úgy kívánja, de en­gedd, hogy benne legyek ebben az izgalmas bemutatóban. S ben­ne is maradt. Ezt nevezem színészi alázat­nak és nagyságnak. Bükkösdi László I i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom