Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-17 / 133. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK OTP-hitelek: az utolsó szalmaszál Új támogatási forma a lakáskölcsönök rendezésére Több sikertelen próbálkozás után célegye­nesbe fordult az OTP lakáshitel-tartozások kifizetésének ügye, a napokban megkezdő­dött a második ütemben érintettek értesítése is. Várhatóan az ősszel és az év végén - két csoportban - születhet döntés arról, kik kap­hatnak állami támogatást a kölcsön és a ka­matterhek rendezésére. A Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium (SZCSM) a bankkal közösen 1,4 milliárd forintból gazdálkodhat. Pécs-Budapest Már az előző kormányzati ciklusban is történt kí­sérlet arra, hogy az 1993 előtt felvett OTP-lakás- hitelek rendezése állami segítséggel megtörténhessen (lásd keretes írásun­kat), hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy az adósok többsége - különböző okok mi­att - képtelen a törlesztésre. Az SZCSM tájékoztatása szerint meg­kezdődött az a program, amely új esélyt kínál a hátralékosok egy részének. A mintegy 1,4 milliárd forintos alap kiírása szerint adós családnak számít az, akinek a pénzintézet 2001. január 1-je előtt fel­mondta az 1989. január 1. és 1993. december 31. között vagy az úgynevezett kedvezményes, majd később felemelt kamatozású, 1988. december 31-e előtt aláírt szerződését. Emellett akkor kaphat va­laki központi támogatást, ha a család összes jöve­delme nem teszi lehetővé a hátralék fizetését, a pi­Korábbi kísérletek aci értékesítés esetén a lakás nem nyújt fedezetet az adósságra, a hátralékosnak egyéb vagyona nincs a törlesztésre, illetve az adós abban a lakás­ban lakik, amely miatt a hitelt felvette. Az 1989 és 1993 között felvett kamattámogatá­sos kölcsönök törlesztésének ügyintézése már megkezdődött, az SZCSM információi szerint az érintett hátralékosok az OTP-től már az értesítést is megkapták. Nekik május 31-éig kell kérelmü­ket a polgármesteri hivatalokban leadni. A másik csoportot, azaz az 1988. december 31-e előtti • adósokat a pénzintézet május végéig tájékoztat­ja, ők legkésőbb július 15-éig kereshetik fel az ön- kormányzatot. Ha valaki mégsem kapott értesí­tést, ám úgy véli, megfelel a feltételeknek, az OTP-lakáshitel számlakezelő fiókjánál érdeklődhet. A bank az értesítéssel együtt egy for­manyomtatványt küld a hátralékosok­nak, amelyet ki kell tölteni, majd a pol­gármesteri hivatalban a rászorultság megállapításához a további információ­kat pontosítják, ugyanitt kell mellékelni a szükséges jövedelemigazolásokat is. Szintén ekkor választhatnak az adósok a különböző támogatási konstrukciók közül. Lehetőség van a tőketartozás kifizetésére (akár egy összegben vagy először a tőke negyedét lehet törleszteni, majd a többit egy év alatt), és így az állam átvállalja a kamatterhet. Arra is van mód, hogy a tőketartozást új hitellé minősítsék, ezután 10 évig lehet fizetni a tartozást. A polgármesteri hivatal a kitöl­tött nyomtatványt a szükséges igazolásokkal az OTP-hez továb­bítja, ahol ellenőrzik, majd eljut­tatják a szaktárcához. Minisztéri­umi döntés először ősszel várha­tó, a határozatról minden érintett kap értesítést. A megítélt támoga­tást csak akkor lehet igénybe ven­ni, ha az adós a pénzintézettel új szerződést köt. (Előzmények: www.dnnantulinaplo.hu) NYAKA SZABOLCS Az előző kormányzati ciklusban többször is indultak progra­mok a lakáshitel-hátralékok rendezésére, 1998. szeptember végéig az önkormányzatoknak kellett volna rendeletet alkotni a segítségről. Az akköri konstrukció szerint a tartozás 30 százalékát az adós fizette volna, a maradékon az állam és a település osztozott volna 55-45 százalékos arányban. Ez a kísérlet azonban a városok-községek pénztelensége miatt nem volt átütő erejű. 2000 decemberében született meg a jelenlegi elképzelés, 2001 áprilisában kormánydöntés is szólt az 1,4 milliárdos alapról, amelybe a településeknek nem kell beszállniuk. SZÚRÓS KAVICS GÖMBÖLYŰ HELYETT. A közelmúltban a Köztársaság tér kedvelői és a környéken lakók nagy örömére felújították és átalakították a sokak által szívesen látoga­tott közterületet. A megszokott, ám a hosszú évek során szétszóródott, eltűnt, sárga folya­mi kavics helyett azonban apró, éles zúzalék­kal borították be a tér felszínének egy részét, ami a csetlő-botló, apró gyermekek számára akár balesetveszélyes is lehet. A Pécsi Város­üzemeltetési és Vagyonkezelő Rt. arról tájé­koztatta a Dunántúli Naplót, hogy ma már nem, vagy csak borsos áron lehet hozzájutni a gömbölyű, sárga kavicshoz, ezért a helyben kitermelt komlói, illetve villányi alapanyagot használják a gyalogutak befedésére. Szakem­berek szerint a Köztársaság téren alkalmazott zúzalék rövid idő alatt „bekopik”, és az éle­sebb darabok is legömbölyödnek majd. A ját­szóterekre azonban továbbra is finom homo­kot hintenek. _____________________________________|*N) MOST MÉG CSAK A HALAK ÚSZNAK. Hiába fordult melegebbre az időjárás az utóbbi napokban, fürdőzőkkel mégsem találkozunk a megye folyóiban, tavaiban.___________________________fotó:tóthl Tablóverseny: voksolás indul Többen már beküldték a szer­kesztőségünk által meghirde­tett tablóversenyre az osztály­képeket. Interneten már sza­vazhatnak az olvasók. A szerkesztőségünk által meghir­detett tablóversenyre már több osztály jelentkezett. Az elektronikus levélben a web- hirszerk@axels.hu e-mail címre beérkezett tablók lapunk interne­tes honlapján, a www.dunantuli- naplo.hu címen megtekinthetők. Olvasóink mától ugyanezen a cí­men szavazhatnak a képekre. Hagyományos postai úton is több iskolából küldték már be a tablók fotóját. A levélben jelent­kező pécsi és baranyai középis­kolásoknak a beadás végső határ­ideje május 30-a. Az osztályok tablójáról egy A3-as vagy A4-es, lehetőleg színes másolatot ké­rünk. A szakemberekből álló zsűri június 4-én értékel. Cí­münk: Dunántúli Napló - Tabló­verseny, 7601 Pécs, Pf. 134. Tele­fonszám, ahol a részletekről ér­deklődhetnek: (72) 505-000. A kategóriák győztesei 20-20 ezer forint jutalomban részesül­nek. A díjakat június 9-én Pé­csett, a Széchenyi téren rende­zendő Napló Napon adjuk át. W. K. Ifjúsági önkormányzat alakul Hírcsatorna ____ SE LLYÉN a tanév elején kezdő­dött, több fordulós tanulmányi verseny eredményhirdetését teg­nap tartották a város általános is­kolájában. A szinte minden tan­tárgyat magában foglaló megmé­rettetésen 10 ormánsági iskola 475 alsó és felső tagozatos tanu­lója vett részt. A tervek szerint hasonló versenyt jövőre is szer­veznek. (wk) A BARANYA Megyei Önkor­mányzat Hivatala tegnap ünnepé­lyes keretek között vehette át teg­nap minőségügyi rendszerének az ISO 9001 nemzetközi szab­vány szerinti tanúsításáról szóló oklevelet Pécsett, a Megyeházán. A dokumentum igazolja a hivatal nemzetközi normák szerinti tu­datos működését. (wk) A BÜKKÖSDI horgásztóban 57 kilós, 202 cm hosszú harcsát fo­gott a minap Kontra József hor­gász. A harcsa rekordméretűnek számít ebben tóban, ahol az ezt megközelítő méretű lény egy két esztendeje kifogott 32 kilós állat volt. A mostani halról fénykép nem készülhetett, mert a horgász kénytelen volt kettévágni, hogy beférjen a Polski Fiatjába. (d) PÉCS nyugati végén, a 6-os út mellett, az egyik nagy bevásárló- központ parkolójában meghívá­sos tűzijátékversenyt rendeznek szombaton este, amelyen össze­sen négy produkciót csodálhat­nak meg (ingyenesen) a kíván­csiak. (mz) AZ APEH Baranya Megyei Igaz­gatóságának pécsi, Rákóczi úti központjának épületén mától te­tőjavítási munkákat végeznek, emiatt a székház előtti buszmeg­álló helyett ideiglenesen a követ­kező, vagyis a Rákóczi út 60. előt- ti megállót lehet használni, insi Kerékpárral a határra Villány A város pályázati pénzből, Beremend irányába kíván­ja bővíteni meglévő kerék- párútját. Az önkormányzat a kérdéssel legkorábban ősszel foglalkozik, ugyanis a tavaszi tervekbe nem fért bele, lévén összetett, na­gyobb léptékű tervről van szó, mely 18 települést érint, mondta el Takács Gyula polgármester. Az elképzelések szerint a fej­lesztés szerves részét képezi majd annak a nemzetközi kerék­párúinak, melyet a horvát-ma- gyar együttműködési program keretében kívánnak megvalósí­tani. Ha minden jól megy, Vil­lányból Beremenden át jutha­tunk majd el a Dráva-töltésen a kopácsi rétig, s onnan Mohácsig. Mint a polgármester elmond­ta, az érintett települések össze­fogására is szükség van, sikeres pályázat esetén jövőre indulhat­na a kivitelezés. K. J. PÉCSVÁRAD Június elején a képviselők meg­választásával hivatalosan is meg­alakulhat a város ifjúsági önkor­mányzata, az eseményt megelő­zően szombaton, május 19-én 16 órakor a művelődési központban az érdeklődők egy tájékoztatót hallgathatnak meg a szervezet­ről. Kárpáti Árpád, a fórum szer­vezője elmondta, a városban a célközönség, azaz a 15-30 éves korosztály majdnem a lakosság egynegyedét teszi ki, így komoly súlya lehet az ifjúsági önkor­mányzatnak. A célok között szerepel a fia­talság érdekképviselete, kulturá­lis programok létrehozása, s a drog elleni küzdelem is. A telepü­lés vezetése pozitívan állt a kez­deményezéshez, s támogatja a fi­atalok akcióját. A szervezők ab­ban bíznak, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázati úton szintén segítséget ad a szer­vezet infrastrukturális és szemé­lyi kiadásaira. NY. SZ. Művésztelep a két parton Dunaszekcső-Dunafalva A tervek szerint a két egymással szemközt fekvő településen nem­zetközi alkotótelepet hoz létre egy országos művészeti szövet­ség és egy helyi alapítvány. Bíró Zsolt, az alapítvány munkatársa elmondta, a mű­vészszövetséget a Duna két partján lévő település szépsége ragadta meg, s szeretnének kü­lönböző művészeti ágak képvi­selői számára nemzetközi alko­tótelepet létrehozni. , Elképzelésük alapján minden nyáron megnyitnák a tábort, s ez a program is szervesen üleszked- hetne a már hagyományossá vált „Dunaszekcsői Nyár” elnevezé- sű rendezvénysorozatba. m.b. Veszélyben a könyvkereskedések Nincs döntés a kútról PÉCS Megszűnés veszélye fenyegeti Siklós egyetlen könyvesbolt­ját, bérleti szerződése lejárt. A megyében más könyvkeres­kedések is könnyen kerülhetnek hasonló helyzetbe, bevéte­leik ugyanis - a vásárlók számának visszaesése miatt - fo­kozatosan csökkennek. Siklós Lejárt a bérleti szerződése az egyetlen siklósi könyvesboltot működtető cégnek, a városban lábra kapott híresztelések szerint butik üzemel majd a helyén. A pletykát több képviselő is cáfolta, a helyi rendeletben előírt pályáza­tot funkcióhoz kötötten írják ki. Koller Zoltán, a jogi és ügyren­di bizottság elnöke úgy tájékozta­tott, a testület jövő heti ülésén mindenképp megkeresik annak a lehetőségét, hogy a bolt tovább működhessen. A megyében működő könyv- kereskedések többsége szintén bérli a helyiséget, a szerződések lejárta után a tulajdonos dönthet úgy, hogy a magasabb bérleti dí­jat kínálónak adja ki az üzletet. A könyvárusok azonban nem biz­tos, hogy a versenyt vállalni tud­nák, a növekvő árak miatt ugyan­is a vásárlók száma fokozatosan csökken, az üzemeltetők komoly nyereségre nem számíthatnak. A vevők többsége ajándéknak kell fizetni. A legdrágább albu- szánja a könyveket, általában 3-4 mok 15 ezer forintért vihetők ha- ezer forintos kiad- ^ i ványt Választanak. Konytopl.sta, eladas. szamok alapjan A gyerekkönyvek iránti kereslet je­lentősen nem csökkent, egy szebb kiadású, ol­csóbb portéka 700 forint körüli áron kapható. A legol­csóbb könyveknek számító kötelező olvasmányok 800­1000 forintnál kéz- ........................................................ dődnek. A szintén az olcsóbb kategóriájú kiadvá- za, ezekből a nagyobb boltokban nyok közé sorolható divatos si- is keveset adnak el. kerkönyvekért'1700-2000 forintot ______________________ilj.-w.il ,í 1. Jean P Sasson: Hercegnő (3 kötet) 2970 Ft 2. Vujity Tvrtko: 12 pokoli történet 1790 Ft 3. Alexandra ajándékkönyvek 990-1490 Ft 4. Havas Henrik: Negyvenkilencesek 1790 Ft 5. Eszterházy Péter: Harmónia caelestis 2990 Ft 6. Dr. Czeizel Endre: Költők, gének, titkok 3900 Ft 7. Faludy tárlata - limerickek 2990 Ft 8. Helene Szielding: Bridget Jones naplója 1500 Ft 9. Jack Higgins: A fehér házi kapcsolat 1980 Ft 10. Harry Potter-sorozat 1290-2390 Ft G A Jókai tér átalakítása miatt köl­tözik onnan a centenáriumi Zsolnay-kút. A Művészetek Háza mellett működő bírálóbizottság tegnap vitatta meg Gazder Antal alkotásának új elhelyezését. A lektorátus kevéssé szerencsés­nek találta azt, hogy a díszkút ke­rüljön a Széchenyi tér nyugati ol­dalára, a Király utca tengelyének . vonalában. Sok egyéb változat közül a Boldogság Háza előtti belső teret javasolta a grémium. A témát tegnap megvitatta a köz­gyűlés város- és környezetfej­lesztési bizottsága is, és szintén a Boldogság Háza udvara mellett foglalt állást. A kulturális bizott­ság pénteken tárgyal erről, majd végül a közgyűlés dönt. d. i. i á <

Next

/
Oldalképek
Tartalom