Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-03 / 119. szám

I 2001. Májds 3., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Az Európa-kút madártávlatból Megjelent Aknai Tamás hiánypótló művészettörténeti munkája Nem könnyű művészettörténetet írni egy olyan korban, amelyben a művészet, amióta maga te­szi fel a filozófiai kérdést saját lényegéről, filo­zófiává vált, és ily módon voltaképpen kilépett tulajdon történetéből. Azért sem könnyű, mert a modernség betörésekor még nem volt világos, hogy a klasszikus művészettörténelem tovább- írható-e, aztán amióta egyértelművé vált, hogy a nagy törésnek, az avantgárdnak is van elme­sélhető története, azóta az emberiség egy máso­dik művészettörténelemmel is rendelkezik. S miközben a két művészettörténeti-modell alig vett tudomást egymásról, az idő múltával kide­rült, hogy egy harmadik művészettörténetre is szükség lenne, mert az avantgárd emlékké ne­mesedett, történelemmé vált, s közte és a ké­sőbbi kor között hasonlóan mélynek tűnő sza­kadék tátong, mint az avantgárd és az azt meg­előző korok művészete között. Színesíti a prob­lémát az a tény is, hogy ma már egyértelmű: többé nem lehet az Európa-centrikusság szem­szögéből vizsgálni a kultúrát, ahogy Aknai Ta­más művészettörténész mondaná, nem nézhet­jük az Európa-kút fenekéről a világot, mert on­nan keveset látunk. Aknai Tamás majd húsz éve dolgozik hazai és külföldi tudományegyetemeken, művészeti főiskolákon, s adja elő a legújabb kori egyete­mes művészettörténetet. Hosszabb időt töltött az indianai, az amsterdami és a tübingeni egye­temen, német és lengyel könyvtárakban gyűjtött a modern művészetről adatokat. S miután saját gyakorlatából is tudja, hogy a hazai felsőoktatási intézményekben hiányoznak azok a magyar nyelvű szakkönyvek, amelyek a legújabb kor egyetemes művészettörténetét próbálnák rend­szerbe foglalni, húszéves előkészítő munkával megírta hiánypótló nagy művét. Hiszen infor­mációink szegényesek, esetlegesek a határain­kon túl lévő világ művészetének rendkívüli gaz­dagságáról. Aknai munkája, az 1945-től 1980-ig tartó korszakot feldolgozó, közel ötszázoldalas kötet az alábbi fejezetcímeket tartalmazza: Az absztrakció Európában; Európa és Amerika pár­harca; Európai reakciók az absztrakt expresszio- nizmusra; A „pop” képzőművészet; A Fluxus; Kinetikus optikai művészet; A fogalmak művé­szete; A minimal art; A „táj művészete”; A land art; A „performance”; A képzőművészek „elő­adásai”; Az olasz transzavantgárd. A könyv, amely rendet próbál teremteni a kí­vülálló számára áttekinthetetlenül sokrétű és színes művészeti kavalkádban, a maga négy és fél ezer adatával elsősorban hallgatóknak ké­szült, de jó szívvel ajánlható minden, művészet iránt érdeklődő olvasónak. S ha azt is tudjuk, hogy készül a folytatása, az 1980-tól 2000-ig tar­tó korszak egyetemes művészettörténete, akkor minden elismerésünk a szerzőé, aki nem min­dennapos feladatra vállalkozott a Dialóg Cam­pus Kiadó segítségével. CSERI LÁSZLÓ ÁPRILIS 3-ÁN HUNYT EL PÁRIZSBAN, életének 78. évében Pierre Székely nemzetközi hírű szobrász, építész, festő és filozófus. A Párizsi Magyar Intézet szerint Székely Péter személyében az egyik legerede­tibb és legnagyobb kortárs művészt vesztette el hazája, Magyarország és fogadott hazája, Franciaország. Azt tervezte, hogy hazatelepszik Budapestre, s otthon folytatja tovább kivételes oktatói és alkotói mun­káját. Sok szállal kötődött Pécshez, több munkája is itt található. Szombatig tekinthető meg emlékkiállí- tása a Művészetek Háza tetőtéri galériájában. ______________________________________fotó: tóth László ti-» A Campanella ezüst tízese A pécsi és baranyai énekkarok már jó ideje a hazai kórus­éneklés legjobbjai közé tartoznak. Ezt bizonyítja a napok­ban Budapesten megtartott nemzetközi verseny is, ahol ki­tűnő eredményeket értek el a baranyaiak, köztük egy olyan iskolai kórus, amely nem zenei tagozatos gyerekekből áll. A Campánella Gyermekkar Schö­bet Tamás vezetésével az ezüst mi­nősítés legmagasabb fokozatát, a tízest érte el a napokban a VIII. Bu- dapesü Nemzetközi Kórusverse­nyen, a Vigadóban, ahol 67 kórus lépett fel a verseny négy napja alatt. A kötelező versenymű éppen az a Liszt-mű, a Szent Erzsébet le­gendája volt, meséli a karnagy, amelyet annak idején ugyanott, a Vigadóban mutattak be. Nem volt könnyű, mondja Schóber Tamás, hiszen először egy CD-t kellett elküldeni, majd a kórust „életben tartó” iskola, a PTE I. Gyakorló Általános Iskolája befizette az ötvenezer forintos ne­vezési díjat márkában. Aztán meg kellett vásárolni a kottákat, ame­lyeket 2000 decemberében dolgo­zott át a versenykiíró, ez a költség, továbbá az utaztatás már a szülő­ket terhelte. Az ezüst tízes egyéb­ként mindössze három ponttal maradt el a legjobbtól, s amatőr lé­tükre negyven kórust előztek meg. A siker olyan nagy volt, hogy szá­mos meghívást kaptak, amelyeket kénytelenek voltak visszautasíta­ni, hiszen Miamiba, Kanadába, az Egyesült Államokba vagy Izraelbe anyagi okok miatt nem tudnak el­utazni. De meghívást kaptak a 2002-es koreai kórusolimpiára is, amely egyelőre vágyálom marad. Az önálló CD viszont elképzelhe­tő, ennek elkészítésére májusban reális esélyük van. Pécsről egyébként a Lakner Ta­más által vezetett Bach Singers arany hármas, a Jobbágy Valér-féle Puellae PTE Női Kamarakórus arany kettes, a Hoppál Péter által irányított Mohácsi Bartók Béla Ve­gyeskar pedig ezüst hatos minősí­tést nyert. CSERI L. MaGYARUL - MAGYARÁN Nyelvtan és helyesírás Jelenkor-est A Jelenkor folyóirat májusi szá­mát mutatja be a vendégszer­kesztő, Márton László május 9- én 20 órai kezdettel a Dante Ca- féban. A folyóirat-bemutatón a legújabb szám egyik alkotója, Szálinger Balázs olvassa fel ver­seit és az érdeklődők Márton László új regényéből is hallhat­nak részleteket a szerző előadá­sában,. Ezen az esten adják át a 2000. év legjelentősebbnek ítélt publikációjáért a Jelenkor nívó­díját, a Szinnyei Júlia-díjat, me­lyet ezúttal Csuhái István, a lap egykori főszerkesztője vehet át a júniusi számban megjelent „Ne ijedjenek meg, Mr. Gould itt van” című esszéjéért, valamint Glenn Gould „A hangfelvétel ki­látásai” című írásának fordításá­ért. A díjazott részleteket olvas fel az esszéjéből. ____________■ Hír csatorna KIVÁLÓ MESTERJELÖLT. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny szakközépiskolai dön­tőjében Hideg Norbert, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szak- középiskola és Szakiskola 13. i évfolyamos tanulója első helye­zést ért el, évfolyamtársa, Tóth István hatodik lett. (br) OLASZ NYELVI VERSENYT rendeznek május 4-én Pécsett, a Testvérvárosok Terei Általános Iskolában, amelyre 200 diák ér­kezik az ország általános isko­láiból. A diákok országismeret­ből, szövegértésből, dramatikus játékokból, vers és próza olasz nyelvű előadásából vizsgáznak a nap folyamán. __________ibri Kü lönféle szövegek (publi­cisztikai, tudománynépsze­rűsítő) olvasása közben föl­figyeltem a napról napra, lé­pésről lépésre típusú szó- kapcsolatok írásmódjára, arra, hogy helytelenül kötő­jellel állnak. A magyarázatot a nyelvtanban ta­láljuk meg. Az elemzésnek neve­zett módszer lényege, hogy az er­re kiszemelt szöveg vagy szöveg­rész minden szerkezeti elemét el­helyezzük a nyelv mint rendszer hálójában. Ennek az eljárásnak legmagasabb szintje a szöveg- elemzés (explication de text). Ez után következik a mondat-, a szó- és a hangtani elemzés. Ez alka­lommal a mondatelemzést alkal­mazzuk a jelenség helyesírásának magyarázására. Induljunk ki egy idézetből: „Száll a madár ágrul ág­ra, / Száll az ének szájrul szájra.” (Árany: Buda halála) A felületes elemző az alany (madár, ének) és az állítmány (száll), hajlamos két határozónak felfogni az ágrul ágra és a szájrul szájra szókapcsolatot, amelyeknek a tagjai honnan? és hova? kérdésre felelnek. A nyelv­tan viszont szorosan összetarto- zónak fogja fel őket, és komplex határozónak nevezi. A lényeg te­hát a határozók irányhármasságá­ból (honnan? hol? hova?) az első­nek és a harmadiknak a szoros kapcsolata. Idézett szövegünkben az első azt jelenti, hogy a madár nem gubbaszt, hanem állandóan változtatja a helyét, az ének pedig szóképként (megszemélyesítés) a történelmi hagyomány nemze­dékről nemzedékre, vagyis folya­matos öröklődését jelenti. A min­dennapi beszédben leggyakrab­ban előforduló komplex határo­zók: időről időre, lépésről lépésre, sorról sorra, egytől egyig, tetőtől talpig, látástól vakulásig. Ez az ún. alaki komplexitás, amelynek a lényege az egyenrangúság, a kö­zöttük fennálló kapcsolat a logi­kai-tartalmi mellérendelés. Egy másik idézet: „És ez így megy év­ről évre (Télen-nyáron szünet nél­kül.” (Arany: Ágnes asszony) Az első az eddig mondottak alapján könnyen minősíthető (mettől? meddig?). A másodiknak a tagjai közé kötőjelet teszünk. A harma­dik (szünet nélkül) nyomósítja az előző kettőt más szavakkal kife­jezve. Bár alakilag ez is kéttagú, mégis egyetlen határozó, amelyet névutós névszóval fejezünk ki (pénz nélkül = pénztelenül; ész nélkül = esztelenül). A komplexitásnak másik válto­zata az, amelyben a tagok egy­máshoz való viszonya alárende­lő. Pl. Az autó a falutól száz mé­terre fordult az árokba. A három szóból álló szerkezetre csak így kérdezhetünk: hol? Ezért vessző­re, kötőjelre nincs szükség. Ilye­nek még: mához egy hétre (mi­kor?), tavaly télen (mikor?), teg­nap este (mikor?), fejjel lefelé (ho­gyan?), arccal a földre borulva (hogyan?). Vagyis a szókapcso­latok együtt jelentenek egy körül­ményt. Ez ugyanis a határozónak nevezett mondatrész funkciója, szerepe. Rónai Béla A múlt alázatos szolgálói A régészeti emlékek restaurálása, állagának megóvása, kiál­lítási tárggyá varázslása óriási türelmet igényel. Ne aranyra, a köznyelvben kincsnek sejtett leletekre gondoljunk. Elég egy bronzkori edény megmaradt több tucat cserépdarabja is annak elképzeléséhez, hogy leül a restaurátor a műhelyben, heteken át rakosgatja a kerámiadarabokat, mígnem edény lesz a töredékekből. Az újból napfényre került tárgyak első­ként az ő kezük munkája nyomán kezdenek el egész mon­datokat mondani régvolt idők ünnep- és hétköznapjairól. Egy elszívó nagyon jó lenne. És fény, sokkal több fény, mint ameny- nyi most a dobozokba, zacskókba raíkott leletekkel telepakolt asztalok­rendelkezésükre álló eszközökkel, anyagokkal, idők során kiérlelt módszereikkel minden munkába bátran belekezdhetnek, legyen szó Restaurátorképzés A tárgyrestaurátoroknak régebben nappali képzésük nem volt. A tudnivalókat levelezőn sajátíthatták el. El kellett végezniük az alaptanfolyamot, szükség volt a múzeumi gyakorlatra is. Ha mindezeken átesett, jelentkezhetett a Képzőművészeti Főisko­lára (ma már egyetem), ahol a festményrestaurátoroknak már korábban is volt nappali oktatás. Újabban beindították a speci­alisták képzését, például a fém- és szilikátrestaurátoroknak kü­lön is indítanak tanfolyamokat, a tanulmányi idő 3 év. ra vetül. És persze még sok minden. A múzeumi tevékenység minden részterülete szenved a pénztelen­ségtől. Azt mondja Czopf Jánosáé, ne gondoljak csúcstechnológiával felszerelt laboratóriumra, mert a restaurálásra váró fémről, üvegről, kerámiáról. Különös világ egy üyen műhely. És különös emberek dolgoznak itt. Valamilyen alázat mozgatja őket a múlt iránt. A sajátjukkal szemben is, a szakmában töltött évek alapján. Czopfné, Horváth Éva, Gardánfcdvi- né Kovács Magdolna, Horváth Zsu­zsa is évtizedek óta dolgozik a Bara­nya Megyei Múzeum régészeti osz­tálya restaurátoraként. Évezredek fo­rognak az ujjaik között. Gardánfalvi- né például azt mondja, ha két tenye­re közé ölel egy kis kerámiafazekat, ismerősévé válik készítője, a hajdan­volt mester. És ezt az érzést, gondo­latot újból és újból örömmel éli át. Ezekben a hetekben állandó ria­dókészültségben vannak. A terve­zett autópálya Pécs melletti nyom­vonalán kutakodnak a régészek, megmentendő az építkezés szük­ségszerű rombolásától történel­münk hagyatéka. A műhelyben fo­lyamatos a várakozás a bármikor felbukkanható gazdag leletre. Azt pedig sürgősen el kell kezdeni res­taurálni, minden egyebet félre téve. Kincsek? Horváth Zsuzsa a XVIII. század végén elásott, majd pár éve előkerült ezüstérmeket mutatja. Le­hetnének ezek aranyból is, semmi­vel több gondoskodást nem kapná­nak. Ha kincsről van szó, akkor az a ritkaság. Egy Marcus Aurelius- portré, vagy a pécsi ókeresztény sír­kamránál Krisztus nem is oly rég megtalált monogramja. Adott esetben egy-egy lelet resta­urálása, arra alkalmassá tétele, hogy kiállítási tárgy legyen belőle, éveket igényel. Hiszen még egy római kori bronzfibuláról - a tógát a vállnál összetartó „ókori biztosítótű”, igen szép példánya került elő Dunaszek- csőnél - is csak hónapok múlva de­rülhet ki, milyen volt eredetileg, hányféle fémből rakták össze, van-e a korrodálódott réteg alatt díszítés.- Nagyon óvatosnak kell lenni - mondja Czopf Jánosné -, mert a ke­zelés során a leletek, közöttük a fé­mek is megduzzadnak. Más esetben arra kell ügyelni, hogy a felszínre ho­zott késpenge-töredékből a restaurá­lás végére nehogy tű legyen... Vegyszerszag van. Minden reg­gel hurutos köhögéssel kezdődik a nap a műhelyben. És egyre erősebb szemüvegre van szükség. A műhely alulról felázott falai között a múltat teszik alkalmassá arra, hogy a jövő­nek megmaradjon, eközben azon­ban a jelennel gond van.- Egy nagyobb szárító is jó lenne - mondja Horváth Éva. - Nem kel­lene akkor szakaszonként, infra- lámpával szárogatnunk egy kard­pengét... Persze nem minden kerül kiállí­tásra. Sok restaurált tárgy a raktárak polcain pihen. Néha évtizede­kig. Időnként ezeket is elő kell venni, új­ból lekezelni. Oda egyébként belépni nem le­het, csak két kí­sérővel, mint egy banki tre­zorba. A rak­tár sem ép­pen klimati- zált, ugyanúgy része a Széche­nyi téri épület hátsó traktusá­nak, mint ma- Jó kezekbe került bronzkori leletek ga a műhely. A restaurátor a régész és a lelet között van. Az utóbbi hozza fel­színre az ásatáskor, átadja a mű­helyben dolgozó kollégáinak, ők szóra bírják a tárgyakat, hogy mon­dandójukat elsősorban a régész hallgassa meg. A hivatásukat tisz­telő régészek tudják és elismerik, hogy a restaurátor és műhelye egyenrangú állomás a feltárással. Néha-néha a múzeumi tárlók a res­taurátorok munkáját dicsérendő telnek meg. Ezek ünnepi alkalmak, FOTÓ: TÓTH L. konferenciák, egyéb jeles esemé­nyek. A pécsi régészeti restaurátor­műhely a szakmában fogalom volt nagyszerű eredményei, az itt dol­gozók hozzáértése alapján. Ma már kevesebb alkalom kínálkozik ennek bemutatására, de például egy római kori, ripityára törött üvegedény most is valóságos cso­daként születik „újjá” az itt dolgo­zók türelme, szakmai tudása ered­ményeként. MÉSZÁROS ATTILA * i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom