Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)

2001-04-04 / 92. szám

2001. Április 4., szerda

RIPORT

Új Dunántúli Napló - 7. oldal

K ULTÚ

R A Hamlet „bulgáriai” és „németül”

Vendégművészek hat országból a bábfesztiválon

Közel húsz bábegyüttes, számos stílus, egyéniség képviseli a műfajt a XII. Pécsi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválon, amely június 21-én nyitja kapuit.

Emlékezetes képként él bennünk a közelmúltból a fővárosi Maskarás Együttes gólyalábas produkciója, műfajtörténetileg is izgalmas előadásokkal csalták a függöny elé a felnőtt közönséget a szaporodó miniegyüttesek. A háromévenként sorra kerülő nemzetközi seregszemle idén is újdonságokat ígér. Először érkezik hozzánk az Esfera Színház az andalúziai Alzala la Reálból, új vendég a Plovdivi Állami Bábszínház és a Wilde és Vogel Stuttgartból. Mindkét együttes a Hamletet állítja színre. Az azonos témaválasztás a nézői élmény mellett szakmai összevetésre is lehetőséget ad.

Itt lesz ismét a korábban indiai táncokat feldolgozó Pannanal s Puppets Géniből, és világ egyik legrangosabb együttese, a prágai Drak Színház is. A hazaiak közül szám szerint a főváros delegálja a legtöbb csapatot ' Figurina, Bud- Báb, Hattyúdal, Maskarás stb., a „vidékiek” közül Biatorbágyról érkezik a Ládafia, Debrecenből a Vojtina, Győrből a Vaskakas és Egerből a neves Harlekin. Most mutatkozik be a fesztiválon először a pécsi Titiri.

Az egy éve közzé tett felhívásra sokkal többen jelentkeztek ennél. A meghívottak névsora az előadásokról küldött kazetták, a kialakítható műsorrend alapján vált véglegessé. Természetesen a június 21-től 24-ig tartó találkozó „méreteit”, arányait szakmai, s nem utolsósorban a pénzügyi szempontok is formálták. A fesztivál nem versenyjellegű, de a Nemzetközi Bábművész Szövetség, az UNIMA is delegál egy öttagú zsűrit lengyel, cseh, francia szakember, valamint Szilágyi Dezső és a hazai bábozás nagy egyénisége, Kós Lajos (képünkön) személyében, egy nagydiplomát, két kisdiplomát, valamint szakmai díjakét osztanak majd ki.

________________________________________B. R.

He

gymászás közben - játszani

Nagy Adrienne ugyan nem tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak, de mégis olyan szerepekkel vétette észre magát az elmúlt és a mostani évadban, amelyek kíváncsivá tettek: hogyan alakult ez a pálya, Egertől Pécsig, Los Angelestől az Aranyemberig.- Nem tudom azt mondani, hogy már ötévesen színésznő akartam lenni - kezdi Nagy Adrienne -, sőt még a gimnázium végén sem tudtam, mi akarok lenni. Bizonytalanságból fakadt, hogy a főiskolára jelentkeztem, egyáltalán nem érettségből. Nem is vettek fel, elmentem hát Kaposvárra, ahol két évadot csináltam végig. Nehéz volt így, minden előzmény nélkül, hiszen korábban csak álmodoztam, verseket olvastam, néha szavaltam. Viszont most ott volt előttem egy hegy, amit meg kellett mászni, mert látni akartam, mi van a túloldalon. Ráadásul az egész környezetváltozás, a hirtelen életmódváltás szabályos kulturális sokk volt a számomra.- Ehhez képest a főiskola? ,- Csalódás volt, négy stresszes esztendő.

Most már úgy látom, védekezésből, de mindenből a rosszat mutattam magamból. Bálint András sokat oldott a görcsökből, gyakorlatra is odahívott a Radnóti Színházba. Nehéz volt megtalálnom, miért akarok színész lenni.

Nem a hivatástudat vezetett, sokkal inkább a szeretetéhség, hogy figyeljenek rám.- De végül ott volt a pályán, dolgozhatott egy fővárosi színházban, amikor döntenie kellett: férjével, Márton Andrással elmegy Amerikába.- Nehéz volt otthagyni egy jó közösséget, kivonni magamat a forgalomból. Az első amerikai év kutya nehéz volt, de mindig azt mondom magamnak: a kint tapasztaltaktól is tán böl- csebb lettem valamelyest. De az is igaz, ott találkozhattam Szeleczky Zitával, Szörényi Évával, akivel sokszor fel is léptem irodalmi eseteken,

és tanultam tőle a klasszikus színjátszást. Paradox módon, hiszen nem játszottam, azt éreztem: egyre jobban el tudnék játszani bármit.- Aztán 1998 tavaszán végleg Pécsett telepedtek le. Ahol, ugyebár, van egy nagy színház...- Hát igen, azt a bizonyos hegyet még nem másztam meg. Figyeltem a régi osztálytársakat, már mindenld sínen volt. Balikó Tamás, akivel régóta ismertük egymást, azt mondta: kétszeres pályaelhagyóként nem lehet csak úgy visszasétálni, de majd lesznek feladatok. így is lett. Amikor Gálffi Lászlóval játszottam a Butley-ban, ráA Butley-ban Gálffi Lá&ló páftnére volt

jöttem, nem az a fontos, hogy engem nézzenek és csodáljanak, hanem hogy részt vegyek valami olyanban, aminek van értelme. Az idei évadban a Yonkersi árvákban és most az Aranyemberben játszom még. Eljutottam oda, hogy azt tudom mondani, inkább legyen kevesebb a szerep, de olyan, hogy legyen közlendője és én is kapjak általa valamit... m.k.

Kiemelt Jelenkor

A Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) szakkollégiumai több mint 438 millió forintot oszthattak szét. A folyóirat-kiadási kollégiumnak 244 mülió forint jutott, de a tavalyinál 50 millióval nagyobb összeg is kevésnek bizonyult. Az NKA felhívására mintegy kétszáz lap pályázott - köztük szép számmal határon túli magyar nyelvű folyókátok - összesen 623 millió forint támogatást kérve.

A kiemelten támogatott folyóiratok esetében elsősorban hagyományaikat, színvonalukat nézték, és azt, hogy megalapozott-e az igényelt összeg, van-e más erős támogatási forrása. Ezek a lapok kedvező elbírálás estén is általában csak az igényelt pénz 85-90 százalékát nyerték el. A jelentősebb anyagi segítséget kapott, kiemelten támogatott folyóiratok között van a Jelenkor is. A pécsi folyóiratnak megítélt 9,5 milliót hozzámérhetjük más hasonló lapoknak nyújtott NKA-támo- gatáshoz. A Kortárs 16, a Holmi 14, a Tiszatáj 10, a Forrás 9, a Magyar Napló 8,5, az Alföld 8,5, a Hitel 8,5 millió forintot kapott.

D.l.

Lezárult a

Jogerős bírói döntéssel lezárulni látszik a plágiummal vádolt dr. Vuics Tibor, a pécsi egyetem tanszékvezetőjének ügye. A bíróság helybenhagyta a Pécsi Tudományegyetem fegyelmi határozatát, bár az oktatót az egyetemi tanári tisztéből csak a köztársasági elnök mentheti fel.

Egy évvel ezelőtt indult vizsgálat a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézet Magyarország Földrajza tanszékének vezetője, dr. Vuics Tibor ellen. A vizsgálat okát az az írás szolgáltatta, amelyet az oktató egy tankönyvbe szó szerint másolt át egy szegedi kolléganője tíz évvel korábban megjelent munkájából. A botrány kirobbanása után Vuics Tibor írt neki egy bocsánatkérő levelet, amelyben megkövette a tévedésért, azért, hogy az a húszoldalas anyag átkerült az új könyvbe, s jelezte, hogy a plágiumnak még a halvány szándéka sem merült föl benne. Továbbá arra hivatkozott, hogy a kifogásolt cikk alatt ott szerepel pontos oldalszámmal a korábbi tankönyv voVuics-ügy

natkozó fejezete, de azt nem vitathatta, hogy a hosszabb szövegrészek valóban megegyeznek.

A Pécsi Tudományegyetem háromtagú fegyelmi tanácsa határozatában javaslatot tett a plágiummal vádolt oktató fölmentésére. A novemberben meghozott bírósági határozat helybenhagyta a PTE döntését, amelyet Vuics Tibor megfellebbezett, de a közelmúltban másodfokon, immár jogerősen is elmarasztalták, tájékoztatta lapunkat dr. Kóbor Gyula, az egyetem főtitkára. S bár az oktató március 1-jétől kérte előrehozott nyugdíjazását, a fegyelmi elbocsátás már ezt megelőzően hatályba lépett.

Az 1993. évi, felsőoktatásról szóló törvény szerint az egyetemi tanárokat a köztársasági elnök menü fel, jelen esetben várhatóan annak a passzusnak az alapján, amely kimondja: „a tudományos etika normáit súlyosan megsértette, vagy más okból vált méltaüanná az egyetemi tanári tisztség viselésére, s ezt fegyelmi eljárás keretében megállapították.” Az ügyben ez a procedúra még hátra van.

_____cseri László

A Zsolnay az élete

A Zsolnay Manufaktúra Rt.-ben tegnap 60 évet pörgött vissza az idő kereke. Egy kollégát köszöntöttek a dolgozók, vezetők. Istokovics Károlyné, ahogy munkatársai ismerik, Maca élete ösz- szefonódott a Zsolnay gyáréval. Hatvan évvel ezelőtt 16 éves bak- fisként lépte át először a gyár kapuját, és azóta nagyon sokat köszönhetnek egymásnak. Az aktivitását, tehetségét máig megőrző hölgy keze munkáját immár megszámlálhatatlan Zsolnay-díszmű őrzi, az ő nevéhez fűződik a „híresen” Zsolnay búzavirágos, illetve lepkés dekoráció megálmodása és megvalósítása.- Még a Zsolnayak idején léptem be az akkoriban Margit nagyasszony irányította részlegbe. Annak idején szolgálati lakásunk volt itt. Később részt vettem a gyár háború utáni újjáépítésében, részese voltam az eozin- programnak. Az évek hosszú során alakult ki ez a kölcsönös ragaszkodás, aminek eredményeként hetente két napot még most is dolgozom. Egyszerűen azért, mert nagyon szeretem - fogalmazta meg a nem mindennapi ju-' bileum titkát az ünnepelt.

KASZÁSÉ.

Istokovics Károlyné munkakedve még ma is töretlen

$

Tárca

Havas Henrik, a vidám, eszes vadkan

Néhány éve új portréköteten dolgozom. Címe: „Nekrológok előlegbe”.

A kortárs főszereplőkről szól, főleg barátaimról, akiknek jó hosszú életet kívánok - már csak kíváncsiságból is. Meg olykor szeretet- ből. Néha bosszúból. Alábbi följegyzéseimet a készülő könyv nem végleges vázlatai közül emeltem ki. Annyit változtattam rajta, hogy áttettem jelen időbe. Mert egyébként a hosszú életet kívánó nekrológok is múlt időben szólnak.

Ha fiatal lennék, szeretnék megverekedni Havassal. Legalább sakkban. Vagy biliárdban. Megtanulnék ellene pókerezni. Holott irigyen utálom a finom vagy kemény politikai játékokat. A biliárdban pedig még a golyók színét sem bírom.

Csak hát sráckorunkban is a megismerés egyik biztos módja az összecsapás volt. Bírókra kelve kitanultuk egymás erejét, jellemét. Alattomosságát és lovagiasságát. Nemcsak azt tapasztaltuk a másikról, hogy erősebb-e, fortélyosabb, vakmerőbb avagy gyávább nálunk.

Gőgös vagyok: ritkán vallom be magamnak, ha valakit nem értek. Ötvennégy éve vagyok a pályán - egyetlen, hajdani kollégám kivételével mindenkiről hittem: tudom, mi lakik benne, milyen srófra jár. Vagy legalább megmagyarázhatom magamnak. Regénybe írhatom.

Havast nem fejtettem meg.

Nagyformátumú, nehéz fickó, pengeéles az esze, villámgyorsan vált, holnap a tőzsdén is győzne - de fogalmam sincs, igazából mit is akar önmagától és a világtól. Azt-e, csak azt, amit elért? Aligha. Már sok-sok egyéb trófeája is lehetne - de vajon akarta-e? Erősebb, leleményesebb (és ha kell, agyafúrtabb) Torgyánnál, de láthatólag fütyül az üyen politikai karrierre, Torgyánnak pedig semmijét sem irigyli. Gyanítom, Havas az államtitkárságot is megtarthatta volna, ha nagyon akarja - de valamilyen okból talán már nem is akarta. Hihetetlenül könnyen dumál akármiről, nem kedveli az aprómunkát, szabad szájú, megjátssza a fecsegőt, roppant élvezi saját csattanóit - de nem tudok egyetlen titkáról sem, amelyet kikotyogott volna. Igazából még azt sem sejtem - s talán az ország sem -, hogy ra- jongana-e valakiért, valamilyen politikai irányzatért, gondolatért, irályért, viszont már-már mindegyiket (derűsen vagy élesen) fitymálta. A szellemi közélet nagy dulakodásairól (urbánus-népies) álláspontja mintha Márai Sándoréhoz állna a legközelebb, de minden idevágó mondatát csúfondáros-szomorú idézőjelbe teszi.

Ha egyébként örökre összevesznénk, akkor is a javára írnám, hogy nagyobb kéjjel-kedwel űz gúnyt a közéletben mindig abból, aki hatalmon van.

Ám közben ugyancsak gúnyos fölénynyel vagy ingerült erőszakossággal fogadja, ha valaki ellentmond neki. Még ha másnap megbánja is. (És ugyanannak titkon segít, ha bajba jut. Annyira titkon, hogy a szerencsétlen talán meg sem tudja soha, ki szólt bele szépen-jól a sorsába.)

Ha kiismertem volna, most megmondhatnám például: milyen főnököt viselne ’ el maga fölött. Talán egy Churchill-sze- rűt.

Vajon milyen, s hogyan működik érzelmi memóriája? Igaz, sosem felejti el, mit köszönhet első mentorának, a remek rádiós kolléganőnek - de vajon másokkal •„hogy van”? Hálás? Bosszúálló? Barátaihoz, cimboráihoz hűséges?

Eléggé nem lehet a javára írni, menynyire (cselekvőén) szolidáris. („Segíti a

lebukottakat” - főként, ha kellően tehetségesek.)

Egy ideig a kíváncsiságom azokhoz hajtott, akik szidták. A szeszélyességét. Fölényességét. A rögtönzéseit. Aztán észrevettem, hogy utólag olykor stratégiailag is értelmezhető volt, amit képtelen improvizációnak láttam.

Tekintélyéből, szakmai súlyából akár mostanság (vagyis az orbánságban) is jó politikai üzletet kovácsolhatott volna - de (mintha csak dacból) újra meg újra fordítva ül a székére.

Gyakran kiszámíthatatlan - de vajon a helyes kóddal számolok utána?

„Nagyvonalú, mint a sátán” - írja róla opálszemű tanítványom, aki reménytelenül szerelmes belé. „Kicsinyes, mint egy milliárdos” - jegyezte meg a fiú, aki féltékeny volt rá.

Irigylem humorát, rámenős, gladiátor természetét - s barátin somolygok, látván, hogy (ő is) csak a győzelmet szereti. Hiúsága keresi a harcot. Öregembernek sem lesz szelíd. Aki eltűri, azt megalázza, gondolván talán, hogy dühében a megtiport okul a rosszból.

Kajánul mulat a sors tréfáin, de mintha csak annyi hatalomban érezné otthon

magát, amennyit maga szerez magának. Ajándék hatalom, úgy látom, nem kell neki. Ezért nemigen képes szolgálni, még ha hasznára lenne is.

Valószínűleg kamionos, fuvarozószállítmányozó vállalatot is teremthetett volna, tudná ott is, mi a dörgés, mennyire kell engedni az autósztrádák maffiáinak is - és hogyan lehet őket is sakkban tartani. (De a Mercedesét simán elkötötték.)

Valószínűleg short-story szerzőként is befutott volna bárhol a világon.

Igazi képességeit azonban a televíziós hatalmi show érvényesíti: agresszív szellemessége, egyéniségének erélyessége, színes szubjektivizmusa, gyors judíciu- ma, és értékelvűsége (abban, hogy felismeri a mások tehetségét is), kiváló média-egyéniséggé tette.

Van benne svung és gyanakvás, férfiasság és gyermekesség, igényesség és barkács tempó, öntörvényűség és palástolt készség a megrendülésre. Már-már szemtelenül vakmerő, imádja a kockázatot, de főként akkor támad vadul, ha zavarba hozzák: azt (és a ráfizetést) ugyanis utálja.Ez az ál-laza, ál-hedonista, valójában örökké feszes férfi, aki mindig oly koncentráltan slágfertig, mintha Kennedy testőre lenne, jobban élvezi a jó mondatokat, ötleteket, képeket, mint a százéves, szerzetesi pálinkát.

Bodor Pál (DIURNUS)

h

k

t