Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)

2001-04-29 / 116. szám

2001. április 29. ★ MAGYARORSZÁG-DÉL-DUNÁNTÚL * Vihar egy esőember körül (Folytatás az 1. oldalról) Az állam 16 éves korukig gondos­kodik az autistákról, ezt a beteg­séget a közvélemény leginkább Az esőember című filmből ismer­heti, ahol Dustin Hoffman mutat­ta be ennek a kórnak a sajátossá­gait. A sérülteket 16 éves korukat követően is egész nap gondozni kell. Göncz Árpádné védnökségé­vel született meg a Kézenfogva Alapítvány, amelynek segítségé­vel központi támogatást lehetett az elmúlt években szerezni a spe­ciális otthonok létrehozásához. így jött létre tavaly Kozármis- lenyben az Élet-Esély Egyesület közreműködésével a Fészek Fo­gyatékosok Otthona, igaz, az in­tézményt ma már önköltségi ala­pon kell fenntartani. Az öt alapító tag gyermekei mellé később további négy sérül­tet vettek fel, köztük a most ki­zárt lányt is. Édesapja lapunknak elmondta, mindeddig nem is volt baj, ám egy hete aláírattak vele egy olyan szerződést, amely sze­rinte teljesen egyoldalú feltétele­ket tartalmaz. Számszerű eltéré­seket az ellátás díját illetően, va­lamint a gondozott gyámját 10 évre kötelezik, hogy fizessen, de az egyesület hat hónap múlva dönthet úgy, hogy kiteszi az ellá­tottat. Szorultságában így is aláírta a papírt, melyben az ellátás díja­ként havi 28 800 forint szerepelt a korábbi 20100 helyett, de közöl­ték azt is vele, hogy csak akkor maradhat tovább a gyermeke, ha befizet 700 ezer forintot az egye­sületnek adományként. Ezért el­lenértéket, a gyermek végleges maradására garanciát nem kap, de a szervezet alapítói is befizet­tek kezdetben 300 ezer forintot (ennyi önrész kellett a központi támogatás megszerzéséhez, az épület^ vételárának kiegyenlítésé­hez). Ő a 300 ezer forint kifizeté­sét vállalta, de több, mint a duplá­ját - mondja - nem áll módjában kifizetni. Megjegyezte ugyanak­kor, hogy a másik három gyer­meknek - akik később kerültek az otthonba - a gyámjai postázták a 700 ezer forintos adományt. Hoz­zátette azt is, hogy sem az alapító okirat, sem a most készült szerző­dés nem említi ennek a pénznek a szerepét, valamint, hogy mit kap­nak érte cserébe az érintettek. Vé­leménye szerint az is megtörtén­het, hogy hat hónap múlva ezeket a gyerekeket is elküldik. Mivel részéről az adománybe­fizetés elmaradt, közölték, hogy a gyermek nem jöhet ide többet. Nyomatékül a múlt héten őrző­védő szolgálattól felfogadott em­ber várta az apát és az autista kis­lányt, s a gyermeket nem engedte be az otthonba. Lóczy István, az egyesület el­nöke kérdésünkre kifejtette, hogy ez a személyenkénti plusz 400 ezer forint sem fedezi azt a mun­kát, amit eddig végeztek külön- külön az egyesületi tagok az ott­hon felújítása során. Másrészt a mostani befizetéseket is a gondo­zottak jobb ellátására, a Fészek fejlesztésére fordítják. Ugyan­akkor az elküldött ítislány apjá­val közölték, hogy az önköltsé­gi térítési díj végleges elhelye­zéskor már havi 65 ezer forint, ha azonban az adományt befi­zeti, akkor csak 28800 forint. Eddig egyébként 20100 forint volt a havi díj, de ez csak az egyéves próbaidőre érvényes, ami most lejárt. Kiemelte azt is, hogy az autisták otthonban va­ló elhelyezése luxusszolgálta­tás, aminek a fenti ára van. A szerződést most jogászok értelmezik, mindkét fél sérel­mezi a történteket, de az igazi vesztes az autista kislány, aki semmit nem ért az egészből, ami körülötte folyik. Mészáros B. E. Tudatszűkülés Máig nem tudják az orvosok el­dönteni, hogy az autizmus gene­tikus okokra vezethető vissza, vagy másutt keresendő a kór ere­dete. A megyében mintegy 50- 100 ember él ebben a külvilágtól elzárkózott, kóros állapotban, s reájuk felnőttként is egész nap ügyeim kell. A szakemberek ezt a tudatszűküléses betegséget úgy magyarázzák, hogy az ideg­végződések esetükben csak egy­irányú információközlésre képe­sek. Az idegszálak vagy egyálta­lán nem továbbítják az agy pa­rancsait a szerveknek, vagy a vá­laszinformáció nem tud bejutni az idegszálba. Bár az autistákra jellemző, hogy a külvilágtól teljesen elfor­dulnak, többségük mindemel­lett kifejezetten igényli a társas együttlétet. Csillogó arany Személyautóból került elő ezen a tavaszon a barcsi határ- átkelőhelyen a legutóbbi, csempészáruként lefoglalt, ék­szerekből, karkötőkből, láncokból álló aranykollekció. Egy-egy fals üzlet után rendre mindenki nagyon okos lesz, aztán... Hiába a vaskos rizikó, sötéten csillogó kínálatával és keresletével újjászületik a fe­ketepiac. A turistaforgalom élénkülésével a nemesfémek is útra kelnek. A vásárlókig azonban a bar­csi áru sem juthatott el. Az eset még nem zárult le, de mint dr. Bús Szilvia főhadnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántú­li Regionális Parancsnokságá­nak szóvivője elmondta, újab­ban nem a déli határ felől kerül be az a tetemes mennyiségű arany, platina és drágakő, amit az elegánsabb helyeken lévő, legális ékszerüzleteknek is rendre fölkínálnak. E tekintet­ben a feketepiaci tevékenység nem évszakfüggő. Korábban Törökországban és Olaszországban voltak az aranybeszerző helyek, dél felől mostanság viszont elsősorban a kábítószer súlya nehezedik az országhatárra, az ékszerszállít­mányok alighanem más irá­nyokból jönnek. Az ékszerek és műtárgyak nem igazán nagy horderejű tételei a turisták poggyászából kerülnek elő, és akadnak fenn a fináncok háló­ján. A 31700 forintig vámmen­tesen behozható mennyiség vá­moltán 100 ezer forint fölé is el­mehet, ez azonban bejelentési kötelezettséggel jár. Elmulasz­tására a bűncselekményi .érték­határ 50 ezer forint, A feketepi­aci nemesfém-behozatal leg­főbb életben tartója a jelenlegi 35 százalékos luxusadó és a ho­nosítási költség, amelyek a le­gális kereskedelmet kedvezőtle­nül érintik. Eme piacon az ezüst, az arany, a fehérarany és a platina kínálja magát az aranynál hivatalos 4-5000 forin­tos grammonkénti ár helyett 3000 körüliért. A drágakövek: külön világ. A piaci egyik térfél a nagy áruismeretű vagányoké, a má­sik a balekoké. Az égből remélt ingyen haszon folyamatosan biztosítja az utóbbiak utánpót­lását. B. K. Pécs, Ferencesek u. 6. (Jókai térnél, a Goldmark Házban) Tel.: 72/215-686. 516-102 Tel./fax: 72/2IO-798 POREC, VELENCEI KIRÁNDULÁSSAL Pécsről autóbusszal. Idegenvezetővel, szállodában félpanzióval: 39.500 Ft/fő Lanterna apartmanban: 22.125 Ft/fő Utazás: felnőtt 13.500 Ft gyermek 12.500 Ft AUTÓS UTASOKNAK Porec, Pavilon Bellevue" lp. 37.100 Ft/fő Laterna apartmanok 20.100 Ft/fő Losinj sziget, családi szoba. lp. 83.000 Ft/család Rab sziget, apartmanok 164125 Ft/fő IHUKTER sziget lakókocsi* üdülés 25.000 Ft/hét/kocsi (hűtő, mélyhűtő, komplett felszerelt konyha, hintaágy) 2001. évi kemping katalógus magyar nyelven irodánkban kaphatói Szeretettel várjuk irodánkban hétfőtől péntekig: 9.00-18.00, szombaton: 10.00-13.00 óráig. Tanuljon alacsony áron nagy eredményekkel angolul beszélni a KREATÍV nyelvklubban. 72/515-157 w Disznóölés pétisóval Harkányban egy eddig is­meretlen személy pétisó­val nyolc disznót mérge­zett meg nemrég. Az egyik gazda portáján valaki péüsót szórt a minap a sertések itatóvizébe. Nyolc állat szinte azonnal elpusztult, öt viszont csodával határos módon meg­menekült. A tulajdonos gya­nakszik, ugyanis számos irigye van, rendőrségi feljelentést azonban nem tesz, ki tudja, mi­ért. A Baranya Megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer-el­lenőrző Állomáson a húsmin­ták alapján megállapították, hogy nitrát (nitrit)-tartalmú pé­tisóval történt a mérgezés, te­hát az állatoknak alig volt esé­lyük a túlélésre. Legutoljára hat esztendővel ezelőtt történt ha­sonló eset, de akkor patkány­méreggel pusztítottak a vandá­lok, akiket máig nem sikerült kézre keríteni. A méreg beépül a disznó szervezetébe, ezért sütve-főzve sem szabad fo­gyasztani a húst, így az ürömbe még egy cseppnyi öröm sem tud vegyülni. Csuti J. AUTÓALKATRÉSZEK raktárról és megrendelésre, az importőrök teljes választékával LENGÉSCSILLAPÍTÓ és FUTÓMŰ ALKATRÉSZ 10-20% KEDVEZMÉNY Pécs, Bolgár köz 4. Telefon: 72/253-488, 551 -691 e-mail: ricalfa@matavnet.hu Cserháti Zsuzsa május 11-én Pécsett mutatja be új lemezét. A magát a fílinges funky zene előadójaként aposztrofáló énekesnő igényes vendéget hoz magával, Szentpéteri Csilla zon­goraművésznőt. I A komolyabb könnyűzene és a könnyedebb ko­molyzene két legjelesebb hazai előadója érkezik hamarosan Pécsre koncertezni.- Elégedett vagyok, megkaptam a közönségtől azt az elégtételt, amire hiába vártam pályám kezdetekor, a hatvanas évek végén - mondta el lapunknak Cser­háti Zsuzsa (képünkön). Akkoriban ugyanis Aretha Franklin és Diana Ross nyomán a funkyt próbáltam meghonosítani itthon, de a könnyűzene mindenható hivatalnokai nem láttak ebben fantáziát. így hiába kaptam 1972-ben a táncdalfesztivált követően elő­adói díjat, azt a stílust, amit igazán szerettem és szí­vesen énekeltem, nem folytathattam. 28 évet kellett várni, hogy ez a műfaj végre beke­rüljön a hazai könnyűzenei életbe, köszönhetően egy szerencsés talál­kozásnak is Vada Attilával és Mik­lós Gáborral. Ezzel az alkotógárdá­val jött létre a tavalyelőtti Adj még a tűzből! album. A legutóbbi Várj! című lemez adja a mostani koncertsorozat magvát, s ez is két évtizedes folyamat eredmé­nyeként született meg. Azokat a számokat frissítettük föl, s hangszereltük át, amelyeket a sanzonbizottság a nyolcvanas, küencvenes években nem választott ki be­mutatásra. Persze vannak ismert slágerek is a CD-n, a Porsche szerelem raggie változata, vagy egy duett Gál- völgyi Jánossal. Az előadás fényét emeli, hogy Szentpé­teri Csilla zongoraművésznő klasszikus művek feldol­gozásaival érkezik, melyeket elektromos és akusztikus hangszerekkel tesznek könnyedebbé. M. B. E. Véletlenül lőtte szíven az őzt? A mohácsi rendőrség kénytelen szakértő vélemé­nyét is kikérni ezúttal arról, hogy riasztólövés le­adása közben, abszolút véletlenül, szívtájékon tudja-e lőni a vadász az őzbakot? A minap a Jenyei-árok mentén lelőtt őzbak körül vizsgálódtak a mohácsi rendőrkapitányság nyomozói, miután a területen il­letékes babarci vadásztársaság tagjai bejelentették, hogy illeték­telen személy oltotta ki az állat életét. Az őz eszmei értéke alapján a 300 ezer forintos károkozás ügyében csakhamar gyanúsí­tottként hallgatták ki W. J. mo­hácsi lakost, aki nem is tagadta, hogy járt azon a területen. El­mondása szerint miután maga is vadász - bár más egyesület­hez tartozik, tehát a babarciak körzetében nem jogosult be­cserkészni egyetlen állatot sem -, az Új Barázda Szövetkezet fel­kérésére a gazdaság földjeinek termését rendszeresen dézsmá­ló, és ezzel a gazdaságnak jelen­tős veszteséget okozó vadak el­riasztása volt a teendője. Állítot­ta, hogy a Jenyei-árok közelé­ben, amikor meglátta a legalább tíz őzből álló csordát, kettőt lőtt a fegyveréből, de nem célzott, kizárólag azért húzta meg a ra­vaszt, hogy a durranás elűzze őket. Az pedig, hogy eltalálta az egyiket, kizárólag a véletlen műve lehetett. Amúgy az ilyen esetre is szol­gált világos szakmai magyará­zattal: „nagy valószínűség­gel gurulatot kapott a lőszer” a földön, ami aztán az őz életébe került. A rendőrök hiába érveltek az­zal, hogy a fegyver csövét az ég felé tartva, fölfelé irányítva szok­tak riasztólövést leadni. Ha egy­szer az engedély nélküli kilövés­sel gyanúsított személy ragasz­kodik ahhoz, hogy gurulatot ka­pott a lőszer, számukra kötelező a szándékosságot szakértő be­vonásával bizonyítani. Ja, és a szakértői díjat megelőlegezni, amit aztán a jogerős bírói ítélet fog a kárral együtt megtéríttetni, amennyiben pontosan megálla­pítják, behatolhatott-e véletlenül egy lövedék pontosan az őz szí­vébe. Berta M. Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából PÉTER, RÓBERT nevű kedves olvasóinkat. A nap kél 5.31., nyugszik 19.53 órakor. Hírek, tudósítások közölhetők 14-16 óráig az 505-000-ás telefonszámon. Hírszerkesztő: Bebessi Károly A kőszikla. A Péter név a görög Petrosz latin változatának, a Petrusnak a rövidüléseként jött létre. Jelentése kőszikla. ■ jJlMobil hívószámunk: H 06-30/247-0001 Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinapio.hu LOTTÓSZÁMOK Ötös lottó: Jokerszám: 439290 Vízállások és -hőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 517 cm, áradó, 10,0 fok, Őrtilos 12 cm, apadó, 8,0 fok, Barcs 49 cm, áradó, 12,3 fok, Dráva- szabolcs 127 cm, áradó, 11,0 fok. Sportcélú, belvízi, kisgéphajó■ vezetői tanfolyam (jet-sky, motorcsónak, yacht) indul, májusi kez­déssel teljes kürű bo­nyolítással. Pécsett elméleti, Mohá­cson gyakorlati okta­tással, helyi vizsgázta­tással. Jelentkezés, bővebb felvilágosítás: Tel.: 72/525-081; Fax: 72/525-080 DAHLIN KFt. A ) Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom