Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)

2001-04-03 / 91. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló NGATLANPIAC 2001. Április 3„ kedd Oldalszerkesztö: Mészáros B. Endre Hír-téglák AZ EPITESI-SZERELESI mun­kák körében az elmúlt esztendő­ben Baranyában 8,5 milliárd fo­rint értékű szerződést kötöttek, amelynek 56 százaléka vonatko­zott épület, a maradék egyéb építmények kivitelezésére. A múlt év végén a szerződésállo­mány értéke 1,2 milliárd forint volt, ami a 2000. évi produktu­mot alapul véve lényegében egy havi teljesítésnek felel meg. (c) VÁLTOZATLAN MARAD a la kás-előtakarékosság támogatá­sa. A kormány visszavonta a la­kástakarék-pénztárakról szóló törvény módosítását célzó elő­terjesztését. Technikai lépésről van szó, vagyis nem módosítják a lakástakarék-pénztárakról szóló jogszabályt, hanem a pénzügyi jogszabályokon fino­mítanak azzal a szándékkal, hogy változatlan maradjon a tá­mogatás mértéke. (c) AZ ÉPÍTŐANYAG iránt nő a kereslet az országban, ezt iga­zolja az a tény, hogy az építő­anyag-piac háromötödét birtok­ló Wienerberger Téglaipari Rt. 2000-ben 15,9 milliárd forint nettó árbevételt és 3,59 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el - köszönhetően annak, hogy téglagyárat is megvásárol­tak -, ami 36, illetve 100 száza­lékos növekedést jelent 1999- hez képest. A cég tavaly 800 millió forintot költött fejlesztés­re, az idén 3,1 milliárd forintot szán beruházásra. __________________________________(C) Építőipar: óvatos derűlátás Enyhe fellendülés jellemzi az építőipar pil­lanatnyi helyzetét Baranyában Neumann Ádám, a Baranya Megyei Építőipari Egyesü­lés (BÉÉ) elnöke szerint. A beruházási top­listán a megyében az összteljesítménye már a harmadik az ágazat, igaz, hogy volt idő, amikor éveken át az első volt. Az országban már csak ez az egy szervezet mű­ködik az ágazaton belül, s a térség 1100 építőipari vállalkozásának 8-10 százalékát tömöríti. A BÉÉ évente rendszeresen szervez szakmai találkozót, kiállítással, előadásokkal, ágazati helyzetelemzés­sel megspékelve. A múlt heti összejövetel már a 38. volt a sorban, s itt Neumann Ádám ki­emelte, hogy a megyében a múlt évben megindultak olyan kedvező folyamatok, amelyek hiánya az elmúlt évtizedben az ágazatot mindig visszafogta az országos fejlődés menetétől. Az igazi gondot az jelenti, hogy Bara­nya nagy építőipari cégei a rendszerváltás során apró részekre bomlottak, és kisvál­lalkozásokban folytatták a szakemberek a munkát. Nem volt tőkeerő, s évente 2-3 százalékkal rendre elmaradt a térség épí­tőipari termelése az országos átlagtól. A megyei cégek többnyire csak alvállalko­zókként vettek részt a régió nagy projekt­jeiben, a munkából részesültek, de legfel­jebb csak a második körben, így a hasz­nuk igen alacsony volt, s ez az iparág le­szakadását eredményezte. Adatokkal igazolható, hogy 3 éve még a me­gyei termelés felét más régiókból érkező vállal­kozások adták. A múlt esztendő pozitív tapasz­talata, hogy a baranyai társaságoknál nőtt a ka­pacitás kihasználtsága, a helybeni, és a más me­gyében történő munkavállalások mértéke is (utóbbi érték 2000-ben megkétszereződött). Mindemellett az összkép még nem kedvező, más régiók építőipari vállalkozásai több megren­delést kaptak Baranyában, mint fordítva. Kedvező változás az is, hogy a megyei, pécsi és más baranyai önkormányzati beruházásoknál újra feltétel a kivitelezésnél a megyei cégek be­vonása. Neumann Ádám szerint az uniós csatla­kozás egyáltalán nem hat még a piacra, sokkal inkább a lakásépítési kedvezmények bevezeté­se. Azonban azon el kell gondolkodni, hogy a nyolcvanas években egy-egy esztendőben 4 ezer lakás épült, de még 1990-ben is 1600. Ehhez ké­pest nem lehet sikerként elkönyvelni, hogy az 1999. évihez képest tavaly 29 százalékkal nőtt az átadott új lakások száma a megyében, hiszen még így is csak 726 lakásról van szó. Ugyanak­kor az új otthonok négyzetméter átlaga is csök­ken, mert egyre több az önkormányzati garzo­nok, és a bérbeadási céllal készülő apartmanok száma. Az építőanyagárakat illetően a BÉÉ elnöke el­mondta, hogy minőségben vetélkedhetünk a nyugati színvonallal, Skandináviában sem kínál­nak manapság korszerűbb elemeket. Az anyag­árak emelkedése inflációkövető, idén azonban az évkezdeti 10 százalékos növekedés után vár­ható még egy hasonló arányú szeptemberben is, Ipar 26 085 1 Közigazgatás 4343 Építőipar Kereskedelem Mezőgazdaság,' halászat Oktatás Gazdasági1 szolgáltatás - Szállítás,' távközlés 1665 1383 1363 2921 2852] 2794Í BARANYAI BERUHÁZÁSOK ÉRTÉKE ÁGAZATOK SZERINT (2000-ben, millió forint) Forrás: KSH Baranya Megyei igazgatósága a kedvezményes lakáskölcsönök okozta építési kedv növekedésének köszönhetően. A megye építőiparát jól minősíti, hogy a múlt évi 13,7 milliárd forintos teljesítés negyedét az 50- nél több embert foglalkoztató cégek adták, ame­lyek a megyei átlagot (2,6) meghaladóan 8,5 szá­zalékkal növelték termelésüket 1999-hez képest. A 20-50 fős szervezetek teljesítése 5,4 száza­lékkal csökkent, s az összérték másik negyede származik tőlük, míg a 4-19 fős kisvállalkozá­sok végezték a munka felét 5,1 százalékos nö­vekvő produktummal. Az építőipar beruházási jellegű tevékenysége már sokkal kisebb tételt je­lent (2,92 milliárd forint), de még ez az ala­csony összeg is dobogós helyet teremt a beruhá­zási toplistán (a mellékelt grafikon ezt ábrázol­ja). Nem véletlen tehát, hogy a régiók összeveté­sében Dél-Dunántúl adja a legkisebb hányadát (5,6 százalék) az ország beruházási összteljesít­ményének. Házépítési tanácsok Arak és minőség Tetőtér, sorház, társasházi lakás, vagy családi ház. Mi­ben gondolkodjunk, hogyan kalkuláljunk? Az építkezés, az otthonteremtés előtt állók­nak igyekeztünk adalékokat gyűjteni a választáshoz. A baranyai lakossági építkezésekre jellemző, hogy igen népszerűek a 70-90 négyzetméteres társasházi lakások, és helytől függően 150-220 ezer forint a négyzetmé­teráruk - vélekedik Brázay János építésztervező (képünkön). Új ten­dencia, hogy már a pécsi peremvá­rosi részeken, sőt a megyeszékhely 10-20 kilométeres körzetében fek­vő községekben is készülnek ilyen többlakásos épületek. A családi házakat illetően a 100-120 négyzetméteresek építése a leggyakoribb, itt az anyagminő­ség függvényében 100-200 ezer forint a négyzetméterár. Az alsó határ a legolcsóbb burkolatokkal, alapanyagokkal, nyílászárókkal számol (gyakorlatilag a panelott­honok tartozé­kairól van szó, ugyanolyan, vagy rosszabb minőségű ele­mekről). Cél­szerű azzal is kalkulálni, hogy a korábbi anyagdíj és munkadíj két­harmad-egyharmados arány mindinkább a 3/5:2/5 érték felé tolódik. Másrészt ismét van igény a te­tőterek beépítésére (20-30 száza­lékkal olcsóbb módozat, mint a családi házas változat), azt azon­ban nem árt megjegyezni, hogy Pécs belvárosában egy-egy épít­kezéshez a garázs megváltása másfél millió forint. ■ Az ingatlan öröklése A nagyszülő elhunyta után az unoka lakást és kisebb szőlő­ingatlant örökölt - írja egyik olvasónk. Kérdése pedig az, hogy milyen mértékű illetéket kell fizetni az örökség után? Ingatlan öröklése esetén az illeték- fizetés mértéke annak függvénye, hogy az érintett milyen rokonsági csoportba tartozóan örököl, vala­mint attól, hogy milyen az ingat­lantulajdon - ismerteti a körülmé­nyeket dr. Cséri Kont ingatlanjo­gász (képünkön). Az I. csoportba az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, va­lamint a háztartásában eltartott, szülő nélküli unokája tartozik. Ide sorolandó az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a ne­velőszülő. Az általános ületék egy- egy örökösre nézve az örökség’ tiszta értékének 11%-a. A lakásin­gatlan öröklése esetén az illeték mértéke: 2,5%. AII. csoport­ba az örökha­gyó I. csoportba nem tartozó unokája, nagy­szülője, testvére terhére az álta­lánosan megál­lapított illeték mértéke: 21%, lakás- ingatlan esetében 5%. Az olvasó esetében az unokának a lakás után a forgalmi érték 4%-át kell illeték­ként fizetni, míg a szőlő után a for- galmi érték 15%-át. ___________■ Pé csett, forgalmas útvonal mellett, új épületben, utcára néző kirakattal iroda, üzlet, raktár és mélygarázs- együtt ­Érd.: 30/9470-332 ÜZLET IRODA Exkluzív helyen, Pécsett a Barbakánra és a Székesegyházra néző, főút melletti új épületben 128 m2-es üzlethelyiség, egyben vagy megosztva • BEMUTATÓTEREMNEK, ÜZLETNEK • IRODÁNAK, KÉPVISELETNEK • ÜGYVÉDI, ORVOSI, EGYÉB TEVÉKENYSÉGRE ELADÓ FREIBURG KFT. 06.30.97.62.456 Kulcsrakész társasház teremgarázzsal Pécs belvárosában! 40-50-60-70 nm-es lakások korlátozol számban leköthetők. Érd.: 72/525-025, 06-20/980-3938, 06-20/315-2918 -730»2­CANDY ^ GROUP KFT. INGATLANIRODÁJA Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Irodaház I. em. 113. ad-vesz, közvetít • pécsi lakásokat • családi házakat (Baranya megye területén) • Balatoni és harkányi üdülő és kereskedelmi ingatlanokat. Széles kínálatunkból telefonon, faxon és személyesen is kérhet információt Megbízás díjmentes! Tel.: 72/479-661, 72/212-277/122 y Mobil: 06-70/212-5683 > • Értékbecslés • Ingatlanközvetítés • Társasház alapítás Eladó- A Zsolnoy V. úton, Mohácsi út közelében 6-9 ezer nm földterület vagy 12 ezer nm földterület épülettel- 3027 nm épület (kereskedelemre és szolgáltatásra egyaránt alkalmas) a centrumhoz közel, a Siklósi úton egyben vagy megosztva- Szalántán családi ház Keresünk- legalább 8 lakás építésére alkalmas belvárosi ingatlant Érdeklődni: Pécsi Vagyonkezelő Kft. Pécs, Jókai t. 2. (Tünde Áruház) Tel./fax: 72/213-209 Mobil: 06 30/3486 721 nm WELBAU BT. Ingatlanközvetítés, építőipari-kivitelezés, értékbecslés, hitelügyintézés, költségvetés­készítés, teljes körű jogi ügyintézés, ingyenes jogi tanácsadás. Pécs, Király u. 75/1. Tel/fax: 72/335-199 E-mail: welbau@dravanet.hu Ajánlatunk Horvátországban: Eladó tengerparti apartmanok, kedvező Keresünk: Pécsen eladó családi házakat, belvárosi lakásokat és a Dél-Dunántúlon nagy területtel rendelkező, esetleg felújításra szoruló, olcsó parasztházakat külföldi vevőink számára. Kínálatunkból Pécsett:- Rózsadombon fszt.-i, 3 szobás, 70 nm-es lakás saját tárolóval 6,2 MFt- Szabadság úton 68 nm-es, 3 szobás lakás 7 MFt- Fürj utcában 72 nm-es, 2 szobás, felújított családi ház 8,5 MFt- Bagoly-dűlőben 720 nm-es panorámás építési telek 6,7 MFt- Római udvarban 25 nm-es üzlet 6,25 MFt- Római udvarban 100 nm-es kétszintes üzlet 10.5 MFt- Megye utcában 14 nm-es üzlet+20nm-es raktár 3,2 MFt Vidéken:- Pécs-Vasason kétgenerációs (2x131 nm) családi ház, garázzsal 15 MFt- Kozármislenyben 190 nm-es családi ház+3 lakás, dupla garázzsal 30 MFt- Szabadszentkirályon 100 nm-es családi ház 3.5 MFt- Szalántán 90nm-es 3 szobás felújított családidiáz 7,9 MFt- Szigetváron 57 nm-es 2 szobás lakás 3,5 MFt Nagyértékű ingatlanok vállalkozók figyelmébe. *729/0* IS AZ ÚJ DTM-BE! 10 éves a Continuum Ingatlanközvetítő 7626 Pécs, Felsővámház u. 58. Tel.: 72/215-191,60/467-848- Jogi egyetem környékén új építésű lakások bruttó 150-170 ezer Ft/nm áron leköthetők ez évi átadással- Illyés u-ban 73 nm-es gázfűtéses lakás 9,2 MFt- Endresz u.-ban 45 nm távfűtéses lakás 5,1 MFt- Jókai térnél 78 nm-es lakás 13,6 MFt- Wallenstein u-ban 3,5 szobás lakás 6,1 MFt- FIársfa u.-ban házrészek 4,5-5-5 MFt-ért- Kálvária u.-nál 3 szobás családi ház 13 MFt-ért- Kórház térnél felújítandó ház 3 szobás lakással 13 MFt- Családi ház a Rácvárosi útnál üzlet céljára is 14,3 MFt- Széchenyi térnél 60 nm üzlet 60+40 nm 14,6 MFt- Malomvölgyi tónál 1350 nm üdülő-telek 1,8 MFt- Cserkúti csárdánál hétvégi ház gyümölcsössel 4,8 MFt- Patacsnál múzeális présház gyümölcsössel 6,5 MFt- Diósviszlón családi házak telekkel 2,5-3,5, 4,3 MFt- Siklós környékén nagy szőlőterület 30 MFt-ért- Belvárosi műhely Pécsett 23 MFt+ÁFA- Bérbevehető exkluzív lakás 100 EFt/hó+rezsi- 60 nm új műhely, raktár Felsővámház u-ban 5,5 MFt Ezen kívül áruház, lakópark, családi ház építésére alkalmas területek, kastélyok, kis szállodák családi házak bőséges kínálata. Teljes körű ügyintézés, értékelés garanciával! , Bővebb kínálatunk: www.continuum.hu r Ingatlanközvetítői tanfolyam indul Pécsett Magyarürögi úton, most épülő, lakópark jellegű sorházban, kétszintes lakások eladók! Költözés 2001. novemberében. Érdeklődni. Tel.: 72/516-909 1+*^ -1 in »I— 114 ...... i'« IN QATLANBORZE A Hársfa utcában kétgenerációs családi ház eladó. I. ár: 11,5 MFt. 06-20/9567- 352 *72783* A Mecseken 3 szobás felújított lakás ga­rázzsal eladó. I. ár: 15,5 MFt. 20/9567- 352 *72785* SAbaligeti úton 1492 nm-es, építésre al­kalmas telek eladó. Tel.: 06-30/341-8015 Az iirögi városrészben kétgenerációs újsze­rű családi ház eladó. 06-20/9567-352 •72784" Baranya megyében családi házat, lakást keresek. T.: 06/24-442-204 •71898* Barcson, 170 nm-es, tetőtérbeépítéses, szép parkosított udvarral, padlófűtéses családi ház eladó. I. ár: 14 MFt. 06- 30/2174-061 *70988* Belvárosi 47nm;es IV/4., tégla, 3 EFt havi fűtéssel eladó. Ár: 5,8 MFt 20-355-2296 MURETTO BT. GYORS ÉS GONDTALAN ÉPÍTKEZÉS Kínálatunk:- Bogádi sorházi lakások- Pécs, Palahegy utcai lakások- Móricz Zs. téri- Hársfa úti- Kisszkókó-dűlői társasházi lakások Tervezés alatt:- Damjanich utcai lakások AKCIÓS AJÁNLATUNK:- Bartók B. utcai 1 1/2 szobás és- Munkácsy M. utcai 83 nm + 25 nm galériával 98-99-es áron! Teljeskörű hitelügyintézés, referenciák, részletes terv és műszaki információk. (Esetenként lakásbeszámitás) MURETTO BT. Cím: Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva.: H-P.: 8.30-16.00-ig Tel./fax: 72/333-451, i 72/222-247 Bogádi képviselet: 72/702-039 Belvárosi, 60 nm-es panel eladó. 210-518 •72948* Déli ipari úton terület eladó. 210-977 •72970* Dómusz közeli tégla-központifűtéses, 1+2 félszobás lakás eladó. Ár: 6,7 MFt 325-905 •72047* Eszék u.-i 62 nm-es, kecskeméti tip.JJ. em.-i lakás eladó. 4,6 MFt. 30/216-7305 *71143* Ferencesek utcai 2. em.-i, új 70 nm-es la­kás eladó. I. ár: 12,5 M Ft. 72/214-756 *72234* FONYÓDON 3 szintes családi ház Bada­csonyra néző panorámával eladó. Tel.: 06- 30/9579-395. *72484* FONYÓDON 73 nm-es, 3 szobás, felújított, erkélyes lakás eladó. Tel.: 30/267-7378. •72492* Görcsönyi 4 szobás ház gazdálkodásra, vál­lalkozásra alkalmas eladó. 8,5 MFt. 444- 342 •72398* s Harkányban a „Tavasz” társasüdülőben 23 nm-es, felújított üdülő, berendezéssel együtt eladó. Tel.: 06/20/353-0622 •72207* Harkányi 2 szintes nyaraló 60 nm-es, 4 szo­bás, kb. 180 nm területen 5,7 MFt-ért el­adó. 516-635 Hosszúhetényben 62 nm-es, garázsos csa­ládi ház eladó. I. ár: 4,9 MFt. 30/216- 7305 •72310* Istvándiban parasztház nagy területteUel- adó. Ár: 1,4 MFt. 72/516-635 *12148* Kertváros, Júlia u.-ban IV/2. fütésszabá- lyozós 2 szobás lakás eladó. 30/292-5922 *72107* Kertvárosi X/VII 1,5 szobás erkélyes lakás eladó. 4,2 MFt. 314-829,20/9530-538 *72862* Kertvárosban, Nevelési központ környékén, buszközeli, 2 szobás, erkélyes lakást, III. em.-ig, 4 M Ft-ig vásárolnánk kp. fizetéssel, azonnal. Tel.: 06/30/308-4763 •72985* Kertvárosban VI. em.-i 3 szobás lakás el­adó, 4,8 MFt. Tel.: 72/448-726 •72614* s Kertvárosi, Nagy I. úti, 7. emeleti, 64 nm-es, 3 szobás lakás eladó. I. ár: 4,95 MFt. 435-578 •72742* Kertvárosi, X/VI. em.-i, 2 szobás, felújított lakás eladó. 4,4 MFt. 06-20/9735-403 •71852* Készpénzért lakást veszek. 314-829, 30/9293-984 •72864* Malomvölgyi tónál, Keszüben új családi­ház, 150 nm.-es eladó. Érd.: 72/461-325 •72375* Keszűi építési telek eladó 3,5 MFt. 214- 756 •72228* Kisdeindoli úton 490 n-öl közműves telek (víz, gáz, vili.) eladó. 5,3 MFt. Lakáscsere is lehet, kivéve Kertváros. 30/359-9942 •72699* Kodolányi úti IV/4.3,5 szobás lakás eladó. Ár: 6 MFt T.: 06/20-355-2296 *72044* Koksz utca elején 1500 nm építési telek ki­sebb házzal eladó. Ár: 6 MFt. 326-052 •71880* Komló-körtvélyesi IV/4 em-i, 2 szobás fel­újított lakás eladó 2,4 MFt-ért. Tel.: 30/340-1955 •71326* Komlón, a Bajcsy u.-ban, 4. em.-i, 2,5 szo­bás, 57 nm-es, jó állapotú, összkomfortos, lakás eladó. Ár: 3,35 MFt. 72/481-688 es­te. •71856* Komlón, a Nagy L. u.-ban, 2 szobás, egyedi közp.-i fűtéses, igényesen felújított lakás eladó. I.ár: 3,3 MFt. Tel.: 72/483-763 *72466* Kozármislenyben lakható tégla présház el­adó. I. ár: 800 EFt. 72/370-629, 18 h után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom