Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)
2001-04-25 / 112. szám
2001. Április 25., szerda R I P 0 R T Új Dunántúli Napló - 7. oldal KULTÚR A VATA EMIL JÁSZAI-D ÍJ AS DÍSZLETTERVEZŐ, FESTŐMŰVÉSZ alkotásai várják az érdeklődőket a pécsi Műtár Galériában. A tárlat áp- rilis végéig látogatható.__________________________________________________________________________________ fotói múller andre* Egyetemalapító a panteonban Baranya Nagy Lajost önteti szoborba Öt év alatt a nemzet nagyjainak portrésorozata készül el ez év nyarára. Az alkotásokat Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban állítják fel. Baranya megye az egyetemalapító (Pécs, 1367) Nagy Lajos király szobrát készítteti el. Az öt év alatt az ötlet felvetésétől eltelt idő értendő. Ópusztaszeren 1996 júniusában rendezték a Megyék II. Országos Gyűlését. Akkor határozták el, hogy az államalapítás 1000. évfordulójára készüljön el a panteon. Minden megye egy- egy király, fejedelem portréját ajánlotta fel. A Baranya Megyei Önkormányzat Nagy Lajos királyt választotta. Rajta kívül még két nem Árpád-házi király szerepel a névsorban, a Nóg- rádban készülő Luxemburgi Zsigmond-szobor, illetve a Pest megye által felajánlott Mátyás király. Ehhez képest meglehetősen rövidnek tűnik a szobor tényleges megalkotására rendelkezésre álló idő. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a „rendszergazdai szerepet” felvállaló Csongrád Megyei Közgyűlés meglehetősen késedelmesen adott tájékoztatást az alkotás elkészítésének részletes szempontjairól. Most már azonban készül a szobor Vanyúr István szigetvári műtermében. A megyei közgyűlés nem írt ki pályázatot, az idő rövidsége és a költségek kímélése érdekében - a kulturális bizottság javaslatára - kérte fel a művészt. Az alkotás agyagváltozata már bírálatra vár, ezekben a napokban a lektorátus ennek alapján zsűrizi le a mintegy 80 centiméter nagyságú mellszobrot. Vanyúr István szerint a még rendelkezésre álló szűk másfél hónap elegendő ahhoz, hogy a portré végleges változata június 1-jéig elkészüljön. A panteon létrejöttét támogatja a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal is 20 millió forinttal. A baranyai közgyűlés a költségekhez 625 ezer forinttal járul hozzá. A szomszédos megyék közül Somogybán Szent László, Tolnában I. Béla portréja készül. A húsz alkotás között a királyok, fejedelmek mellett ott lesz Hunyadi és Kossuth kormányzóké, illetve Batthyány miniszterelnöké is. A Nemzeti Történeti Emlékpark Géza fejedelem szobrát készítteti el. A panteon avatása a Megyék III. Országos Gyűlése alkalmából, június 30-án lesz. _________________________ MÉSZÁROSA. Va nyúr István Nagy Lajos király szobrával FOTÓ: MÜLLER A. HÍRCSATORNA A X. ORSZÁGOS Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál megyei találkozóját tartották meg szombaton Himesházán. Több mint háromszáz lelkes fiatal színjátszó jött össze a reggeltől estig tartó eseményre, melynek legjobb csoportjai a májusi pécsváradi regionális találkozóra juthatnak el. Az idei fesztivált a minisztérium tízmillió forinttal támogatja. (d) ANGOL NYELVEN tart ma konferenciát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara közgazdasági programokról. A karon már öt éve folyik angol nyelvű képzés, a végzettek a londoni Middlesex University diplomáját is megkapják. (d) LVHIQ tiyntftC’- :■ •: . AZ ORSZÁGOS Oboa- és Fagottversenyen Veszprémben a Pécsi Művészeti Középiskola 11. osztályos tanulója, Würth Boglárka harmadik helyezést ért el, a győri Országos íg0tjétve.rsenyen pedig a 10. osztályos Tari Gergely negyedik lett. Ugyanitt a ll. osztályos Tóth Ada Eszter különdíjat kapott. (d) NYILATKOZAT. A bíróság az alábbiak közlésére kötelezte lapunkat. „Az Új Dunántúli Napló szerkesztősége elismeri, hogy a napilap az 1999. február 11-i számának portré rovatában a riportot adó személy közeli hozzátartozójának személyhez fűződő jogát megsértette. Egyúttal tőle elnézést kér, és a jövőben nagyobb körültekintéssel jár el.” |W1 Ili Küldje el a -3ARANYAHIR hívószót SMS - ben a 900-as telefonszámra. • * Egy SMS áráért a Dunántúli Napló és a • Westel+Press segítségével így egy hé• ten át értesül a legfrissebb baranyai, #* közéleti, politikai és bűnügyi hírekről! J *BARAN¥A3P0RT hHBARAMV AMETEO 1 o/ÄBsa A matematika kis varázslói Az országos matematikaversenyeken évtizedes hagyomány volt a budapesti iskolák kiemelkedő szereplése, a vidékieknek csupán egy-egy kivételes tehetség révén akadt olykor-olykor keresnivalójuk. Most mintha kezdene megváltozni a helyzet, s úgy tűnik Baranya ebben úttörő szerepet vállal. Az elmúlt hetekben két jelentős országos matematikaversenyen is kiválóan szerepeltek baranyai diákok. Leginkább pécsi tanulók jeleskedtek, de az egyik korosztály versenyzője, a harmadikos Szabó Kristóf a vásáros- dombói iskola tanulója (első képünkön). Kovács Lilla tanítónő már az első osztályban felfigyelt Kristóf matematika iránti jó érzékére. Az elmúlt tanévben egy dombóvári versenyen második lett, így már októbertől készültek az idei kecskeméti Zrínyi Ilona Országos Matematika Versenyre, amelynek első fordulójában közel hatvanötezren vettek részt, Kristóf évfolyamában 11.700-an. Végül a harmadikosok közül Kecskemétre a legjobb 67 jutott el. Az nem volt egyértelmű, hogy a kisfiú ilyen kiemelkedő teljesítményt nyújt majd, hiszen az első húszban nem volt benne, de amikor átnézték a feladatlapját, kiderült, hogy mindössze egy hibája akadt a húsz feladat során. Kristóf egyébként a kecskemétit két nappal megelőző dombóvári versenyen is első lett. A hatosztályos Janus Gimnáziumban speciális matematikaképzés folyik, magyarázza Kárpáti Ágnes, a matematika munkacsoport vezetője. Mindez nemcsak azt jelenti, hogy a matematika tanszakosok magasabb óraszámban tanulhatnak, hanem azt is, hogy a matematikatanárok szakosodnak egy-egy területre, más tanítja tehát a geometriát, más az algebrát, s ez Baranya megyében egyedülálló módszer. Ennek köszönhetőek a kiváló eredmények, bár a mostanihoz hasonlót eddig még nem sikerült felmutatni. Hiszen a nyolcadikos Poronyi Balázs (második képünkön) is első lett a Zrínyi, a 10. év- folyamos Ruppert László (harmadik ké- p ü n k ö n ) ugyancsak első lett a hasonló szisztéma szerint lebonyolított, néhány hete Pécsett megtartott Gordiusz versenyen. A középiskolások versenyén tízezren indultak. Poronyi Balázs egyébként, mondja Kárpáti Ágnes, azóta a Kalmár László matematika- verseny megyei fordulóját is megnyerte. cseri László Idővonat, betűsínen A Baranya Megyei Könyvtár hozta létre az Idővonat Olvasótábor Alapítványt. Idén - immár 14. alkalommal - ismét várják Sikondá- ra a megyében élő hátrányos helyzetű, illetve a határokon túli tanulókat. Az Idővonat a Határokon Túli Magyarságért Alapítvánnyal közösen pályázatot írt ki a megyében élő, tanuló 6. osztályos iskolásoknak. Közülük azoknak kínálják a lehetőséget, akik vagy nehéz anyagi körülmények között élnek, vagy hátrányos helyzetű kistelepülésen laknak. Idén augusztus 7-16. között lesz az olvasótábor. A gyerekek a középkorba utaznak majd a betűsínen, s az iskolában szerzett ismereteiket egészíthetik, bővíthetik ki. A pályázni szándékozó kisdiákoktól az Idővonatra szóló „jegyet” - a pályamunkákat - április 30-ig még elfogadják, a cím: dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka, Pécs, Móra F. u. 48. m. a. Tárca A spion és a sztár St. Jung hollywoodi sztár és a mesterkém első találkozása. Kamera előtt. Az ügynök kalandjaiból remek filmeket forgattak, a főszerep mindig Jungé volt. A kém látta a filmeket, a színészt. Jung most találkozik első ízben a spi- onnal. A tekintetük sem hasonlít. Szerencsére hamar megfeledkeznek a kameráról. Vagy csak megjátsszék.- És ugye, színészkednie is kellett...? - így Jung, kissé zavarban.- Persze. A legnehezebb: beszédhibás, tájnyelvet beszélő, vagy idegen anyanyelvű embert játszani. Angol létemre németül beszélő bolgárt! Ez csak egyetlen napig tartott, de mihez kezdek, ha megszólít valaki bolgárul... Még jó, hogy sosem beszéltem álmomban. Mert ugyan ki beszél álmában németül, szláv akcentussal?- És a kézírása...?- Hát az cudar... Lehetőleg nem jegyeztem fel semmit, de épp érvényes szignómat jól megtanultam. Tudja, a folyamatos, következetes hazugságba könnyebben éli bele magát az ember. Osztrák is voltam két évig, kopasz, görbe lábú, tiroli bőrnadrágban kirándultam.- Óh, igen! - kiáltott fel Jung - és a liftakna alatt működött a rádióadója!...- Ne-em! - nevetett a kém - ezt csak a forgatókönyvírók találták ki. Hogy valójában hogyan tartottam a központtal a kapcsolatot, az egyik filmből sem derült ki.- És... Mi volt a legnehezebb alakítása?- Színészileg?- Igen.- Képzelje, színészt kellett játszanom, az USA-ból hazatérőt. Rábízták hirtelenében egy beszéd előadását, és politikus lett. Mint a Reagan sztoriban. A szerep Önnek való volt, tehetség és tapasztalat kellett volna hozzá. A feladat az volt, hogy a politikus, akit „hozok”, valójában született gonosz, de megjátssza a jóságos, csupa segítőkészség közéleti Mikulást. De időnként meg kellett mutatnom a lólábamat is. Az ördögét tudniillik.- Ki a csudának kellett ez? Különben is, nincs a világon nehezebb, mint gonosz emberként megjátszani a jóságost. Pláne jóként a gonoszt, aki megjátssza a jót...,- És fordítva... A szerepet a rivális csoport bízta rám. De belebuktam. Bár elhitettem, hogy ős gonosz, de épp ezzel lett sikere. Minél krampuszabb volt, vad hívei annál inkább tomboltak. „Na ez majd megmutatja nekik! Ez majd megtanítja őket kesztyűbe dudálni!”-S a vége?- Két nappal a választás előtt eltűntem, de közreadtam a búcsúlevelem. „Tisztelt Választópolgárok! Igazi nevem Rolf Gutenbrunn. Tíz évet ültem rablógyilkosságért. Lám, aki ismeri a dörgést, jó kis beszélőkéje van, és tudja, mit nem mernek hívei kimondani, de örökké az jár a fejükben - megnyerhet bárhol egy kis parlamenti választást.”- És nem ütötték agyon?- Másnap már Izlandon nyaraló, pösze olasz bőrgyáros voltam. De a rádió bemondta, abban a német körzetben a választást a megbízóim nyerték meg. A rabló mégsem...- Lelkiismeret-furdalása nem volt? - kérdezte tágra meredt gyerekszemmel Jung, aki filmjeiben savba oldotta áldozatait. - És bármilyen politikust meg tudna játszani?- Hát... Talán az őszintén szerény, jót akaró, önzetlen politikust, akiben a tapasztalat semmiféle morális relativizmust, célszerű cinizmust nem alakított ki, hát azt talán nem... Egy buta, részeges hordárt könnyebben. Túl jól ismerem a politikára ráállt, tapasztalt társaságot. Legtöbbje előbb az üzleti világban, vagy ügyvédként próbálkozott, de nem jött ki a lépés, s valaki meglátta: jó kiállású, megnyerő, ravasz, talán jó lesz a politikában...- Nem brutális egyszerűsítés ez? A második világháború egyetlen nagy politikusára sem illik ez a kép. Még a zsarnokokra sem.- Most csak szónok- és menedzser-politikusokra van szükség. Nem prófétákra, megszállottakra, közéleti jézusokra. Sem nagy akaratú katonákra....- De hát az csak jó, ha szónokok és menedzserek...- Persze. S a jó menedzser, ugye, „termék-semleges”. Profi, akár intim betétet, akár reform-programot kell divatba hozni. Ön mit tud képviselőjéről? Annyit se, mint a híres manekenről. „Mr. Brown jó katona volt, eszményi, háromgyerekes családapa, templomjáró anglikán, de nem bigott, körzeti golfbajnok volt, a Yale-n végzett...” Mit tud róla? Talán még annyit, hogy vegetáriánus, de ez sem igaz...- Ön politizál?- Nem. És az merő utópia, hogy a működő hatalom a nyüvá- nosság ellenőrzése alatt álljon. Bár, persze, akadhat néhány naiv szereplője is a politikai hatalomnak, aki őszintén jót akar - a kollégái titkon összeröhögnek a háta mögött.- Ezt globálisan érti? Az egész világra?- Nem. így csak a fejlettebb, szabadabb, demokratikusabb szeletére. Mert másutt ugyanez sokkal kegyetlenebb, véresebb. Mi jólnevelten, civilizáltan intézzük. De mindenütt az erő, az érdek, a félelem tart kézben mindent. Kongóban ezt mindenki érzi, Belgiumban csak a beavatottak: hiszen jobban fungál és olcsóbb, ha a milliók észre sem veszik.- Ön forradalmár?!- Fenét. Csak buta nem akarok lenni.- Tehát ön nem is szavaz?- Dehogynem. Mindig ugyanolyan rosszul, mint ön. Ui. Az írás tanulsága nem azonos a szerző véleményével. Néha azt szeretném, ha csupa olyan naiv, őszintén jót akaró, önzetlen politikust látnék a közéletben, akik háta mögött a cinikusok ösz- szeröhögnek. S még inkább, hogy a jó szándékúak nevessenek végre cinkosan össze. Bodor Pál (DIURNUS)