Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)
2001-04-20 / 107. szám
V;| 2001. ÁPRIUS 20., PÉNTEK BARANYA I TÜKÖR Űj Dunántúli Napló - 5. oldal Több száz tanú a bíróság előtt Feltorlódtak a komoly ügyek - Prostitúció, természetkárosítás, sertésfelvásárlás A napokban több, közérdeklődésre is számot tartó büntetőügyet tárgyalt a Pécsi Városi Bíróság. Bár a határnapok kitűzésénél még nem volt kizárható, hogy akár ezen a héten ítélet születhet némelyik ügyben, a bekövetkezett események, fordulatok mégis úgy hozták, hogy legkorábban a jövő héten hirdethetnek ítéletet a bírák - első fokon. Pécs, Városi Bíróság Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a héten a Pécsi Városi Bíróság elé álltak azok a vádlottak, akik ellen egy 1999-ben elkövetett csalás- sorozat, az emlékezetes sertésfelvásárlási ügy miatt indítottak büntetőeljárást a hatóságok. A rendőrségi nyomozás és az ügyészségi vizsgálat eredményeképpen tizenhármán kerültek a vádiratba. A vádak között szerepel többrendbeli, nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, több mint ötszáz rendbeli csalás, önbíráskodás, súlyos testi sértés, orgazdaság, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása, valamint kábítószerrel való visszaélés is. Az önbíráskodás azért került fel a bűnlajstromra, mert a vádirat szerint a pénzek elosztása közben a tettestársak között nézeteltérés támadt, és érdekeik érvényesítése közben egyikük nem rettent vissza a baseballütő használatától sem. A csalással vádolt cég tagja öt hét alatt több mint 500 gazdát károsítottak meg Baranya, Somogy és Tolna megyékben, több mint hetvenötmillió forinttal. A bíróság a héten a vádlottakat hallgatta meg, a jövő héten pedig a sértettek idézik fel a történteket. Bár a tárgyalássorozat kezdetén még nem volt kizárható az sem, hogy néhány napon belül megszületik az ítélet, most már biztos, hogy csak közvetlenül az ítélkezési szünet előtt, júniusban fejeződik be a büntetőügy az első fokú bíróságon. H | || m ir#'"1-' 1® Hl Ä 'kh. /i HH1 Nem sikerült pontot tenni a tettyei, a vádirat szerint természetkárosító férfi hosszú évek óta húzódó ügyének végére sem. A szabályos idézés ellenére ugyanis az illető nem jelent meg kedden a Pécsi Városi Bíróság előtt - és előzőleg nem is mentette ki magát. Az ügy éppen egy évtizeddel ezelőtt kezdődött azzal, hogy a vádlott beépítetlen területet vásárolt meg a különös természeti értéket képviselő pécsi Havihegy belváros felé eső oldalában. A férfi 1994-ben nagy erejű munkagépekkel a hegyoldal átalakításába kezdett, kimélyítette, majd különböző eredetű, törmelékes földdel töltötte fel a területet. A pécsi önkormányzat 1996-ban helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyüvánította a környéket, ezzel a szóban forgó telkeket is. Bár a rendelet a megnevezett területen minden telekátalakítást, beépítést megtiltott, a férfi tovább folytatta tevékenységét. A bíróság a tárgyalást kedden elhalasztotta, a következő határnap május huszonnegyediké lesz, nem kizárt, hogy a hatóság kényszerintézkedést alkalmaz a most távolmaradt vádlott ellen. IMIÉ Ül111111 A vádlottakat hallgatta meg csütörtökön a pécsi bíróság az utóbbi évek egyik legnagyobb baranyai prostitúciós ügyében. A hatóság öt személyt - két férfit és három nőt - vádol, az ügyészség szerint mindannyian pécsi, illetve a város környéki nyilvánosházak működtetésében .vettek részt. A prostituáltak között többen voltak, akik kényszerből vitték szobára a vendégeket.- A vádirat a következő bűncselekményeket tartalmazza: bordélyház fenntartásával elkövetett, üzletszerű kéjelgés elősegítése; többrendbeli, bűnszervezet tagjaként, kiskorút foglalkoztató bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítése; valamint többrendbeli, aljas célból, tizennyolc év alatti személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése - tájékoztatta a Dunántúli Naplót dr. Kalmár Éva, a bíróság szóvivője. - A tárgyalást a bíróság június ötödikére napolta el, amikor a szakértői bizonyítékok előadására kerül sor. (Előzmények: www.dunantulinaplo.hu) __ __ S. G. Má sfél száz millió a Gyivi-ért Kollégium és továbbképzési központ lesz az épületben Százötvenmillió forintért adta el tegnap a Baranya Megyei Önkormányzat a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet pécsi, Mikes Kelemen utcai épületét. Az ingatlant a Magyarországi Németek Önkormányzata vásárolta meg, és a későbbiekben kollégiumként kívánja üzemeltetni. HÍRCSATORNA A JÚNIUS 9-EI pécsi Napló napon kisorsolandó Mercedes nyereményautót ma reggel 8 és délelőtt 10 óra között a siklósi Spar áruház előtt, 11.30 és 12 óra között a beremendi Polgármesteri Hivatalnál, majd délután kettőtől négyig a komlói Zengő Áruház előtt tekinthetik meg az érdeklődők. A helyszínen bárki előfizethet lapunkra. ENYHÜLT a száj- és körömfájás kiváltotta szigor. A napokban a Magyar Kecsketartók Országos Szövetsége szervezésében Baranya, Somogy és Zala megyéből csaknem háromszáz gidát és bárányt szállítottak a Veszprém megyei baji vágóhídra. Megyénkben Ujpetrén adták le az állatokat például a helesfai, a kővágószőlősi, a hetvehelyi és a mindszentgodisai gazdák a szövetség dél-dunántúli képviselőjének segítségével. A jövő héten újabb szállítás lesz. (cs) AZ ERDÉLYI Kovásznán mától három napon át Körösi Csorna Sándorra emlékeznek a róla elnevezett magyarországi társaság tagja. Pécsi résztvevők tartanak előadást, dr. Bárdi László Kína-kutató például az ujgur-kapcsolatokat elemzi. Csajághy György népzenekutató egy Tatán lelt cserépsíp másolatát szólaltatja meg. A nemzetközi rendezvényen részt vesz az ugyancsak baranyai, Csajághy- né Duha Julianna zenetanámő is. Kőrös Csorna szülőhelye a Kovászra melletti Csomakőrös. (cs) PÉCS Tegnap délben írta alá ünnepélyes keretek között Siedhard Gamper, az észak-olaszországi Trentino-Dél-Tirol tartomány elnökének képviselője és dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a Pécs, Mikes Kelemen utca tizenhármas szám alatt található Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet ingatlanának adásvételi szerződését. Az épületet a Magyarországi Németek Önkormányzata vásárolta meg a BaraEltérnek a vállalkozói vélemények a szerdán kezdődött és ma Villányban záruló kistérségfejlesztési szakmai napok kapcsán, derült ki a siklósi várban tegnap lezajlott rendezvényt követően. Szabó Zsolt vállalkozó kerek perec úgy fogalmazott: semmi haszna nem volt számára az egésznek, lévén csak az derült ki, hogy semmilyen pályázati formánya Megyei Önkormányzattól százötvenmillió forintért, a költségek nagy részét a Trentinoi-Dél- Tirol tartomány fedezte. Az épület felújítása körülbelül ugyanannyiba kerül majd, mint a vételár. A renoválást eddig az Oktatási Minisztérium negyvenmillió forinttal és a Néba nem fér bele, így teljesen feleslegesen ült ott a találkozón. Varga Zoltán, a helyi Vállalkozók Egyesületének elnöke úgy vélekedett, a rendezvény abból a szempontból mindenképp jónak tekinthető, hogy legalább most már tudják, „melyik könyvet kell levenni a polcról”, vagyis az igazi haszon az információk bővülése. Az is kiderült, egy-egy sikeres pályázat rengeteg energiát igényel a vállalkozók részéről. met Belügyminisztérium hétszázezer márkával finanszírozta. Pörös Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke (képünkön) elmondta, az épületben alapfunkcióként a magyar-német nyelvű iskolaközpont kollégiuma működik majd és emellett továbbképzési központként is funkcionál a tervek szerint a létesítmény. Ez az oktatási központ többek között azt a célt szolgálja majd, hogy a diákok megtanulják és elsajátítsák a kisebbségek iránti toleranciát. Ennek a szellemnek megfelelően tanárokat képeznek ki a megyéből és az olaszországi partnertartományból egyaránt. Az intézmény előreláthatólag idén októberben nyitja meg kapuit a diákok előtt. B. E. Velzer Ferenc vállalkozó, egyben a Vár Kht. felügyelőbizottságának elnöke szükségesnek tartja a hasonló programokat, ám véleménye szerint az előadóknak nem országos - a Széchenyi-terv- ben is olvasható -, hanem helyi feladatokkal, specialitásokkal kellene foglalkozniuk - előzetes fel- térképezést követően -, hogy helyzetbe hozhassák az adott régió vállalkozóit. K. J. Fejlesztési napok: több bírálat Siklós Vallanak a képviselők Szinte az összes vagyonnyilatkozat megérkezett Budapest Tegnap éjfélkor a vonatkozó törvény értelmében lejárt a képviselői vagyonbevallá- sok határideje. Csütörtökön este a létszám még nem volt teljes - a mulasztó képviselők tiszteletdíja csökken, és a Tisztelt Házban sem szólalhatnak fel. Idén márciusban fogadta el az országgyűlés a képviselői jogállásról szóló törvény módosítását, amely szerint egy ciklusban ösz- szesen hat nyilvános vagyonnyilatkozatot kell tenniük a honatyáknak. A változtatás szerint az első nyilatkozatot a jogszabály után harminc nappal kell megtenni, ez a határidő járt le tegnap éjfélkor. Csütörtök késő délutánig a 385 képviselőből csaknem 362- en adták le a dokumentumot. Érdemes volt sietniük a képviselőknek, miután azokat, akik elmulasztják a határidőt, különböző szankciókkal is sújtják: nem gyakorolhatják például jogaikat, így fel sem szólalhatnak a parlamentben. Ezenkívül a renitensek tiszteletdíját is csökkentik a késés időtartamával arányosan. A vagyonnyilatkozatok hétfőtől nyilvánosak, azokat a mentelmi bizottság az országgyűlési könyvtárba, a parlament sajtóirodájára juttatja el, ahol azokhoz bárki hozzáférhet. M. B. +BARANYASPORT-FBRRFiNVRlTlETEO + BÁRÁNY“ HER Küldje el a +BARANYASPORT hívószót SMS-ben a 900-as telefonszámra. Egy SMS áráért egy héten át értesül a baranyai vonatkozású sporteredményekről. A hétvégén a MiZo-PVSK Final Four szereplését is negyedről negyedre nyomon követheti SMS-ben a Dunántúli Napló és a Westel+Press segítségével. Elmarasztaló állásfoglalás Komló A polgármester lakásvásárlásait vizsgáló ad hoc bizottság tegnapi ülésén elkészítette jelentését. A leírtak alapján a vásárlások körül több, vélelmezett jogszerűtlenség is volt, melyekért valószínűleg a hivatal vezetőjét is felelősség terhelheti.- A záróülésre két jelentés készült - közölte Mátyás János bizottsági elnök. - Az egyik, mindent rendben találó vélemény előterjesztője Geisz István szocialista képviselő, a másik, dokumentumokkal alátámasztott véleményt Gelb Miklós fideszes képviselő és én készítettük. Bizottságunk utóbbit fogadta el, Geisz István anyaga kisebbségi véleményként kerül a képviselő-testület elé. A grémium a Petőfi utcai és a szilvási orvosi rendelő tetőterén lévő lakás Páva Zoltán polgármester általi megvásárlásánál sorozatos jogszerűtlenségeket vélelmezett. Éppen ezért 4:1 arányban javasolja az önkormányzatnak, hogy április 26-i ülésén szavazzon arról, hogy a vélt jogsértések megállapítása érdekében a Baranya Megyei Köz- igazgatási Hivatal foglaljon állást.- A vizsgálat egyik vitatott pontja tárgyalásakor egy eddig dr Somogyi Károly jegyző által át nem adott korábbi testületi határozat került elő, amely további kérdéseket vet fel - tette hozzá az elnök. Hogy melyek ezek, arra egyelőre nem kaptunk választ. (Háttér www.dunantnlinapb.hu) DEÁKG. Éhes, szomjas betörő Szigetvár-Kaposvár Vándorló présházbetörőt fogtak el nemrég a szigetvári rendőrök, aki csak Almamelléken 12 szőlőhegyi épületbe hatolt be. Mindegyik esetben ételt és italt emelt el, illetve fogyasztott a helyszínen. Végül egy erdő közelében bukkantak rá lakossági bejelentés nyomán. A pécsi fogdában letöltötte a rá kiszabott, őrizeteseknek járó időt, aztán pár nappal ezelőtti kiszabadulása után Kaposvár környéki szőlőhegyi telkeket látogatott meg. Ugyanúgy mint Baranyában, karóval feszítette fel az ajtót, törte be az ablakot több mint húsz helyen, hogy élelemhez és borhoz jusson. Á megszerzett portékával sose kereskedett, s műszaki cikkeket egyszer sem emelt el. Hasonló cselekmény miatt nemegyszer ült már börtönben. Nincs kizárva, hogy ez vár rá most is sorozatbetörés bűntette miatt. CSUTI J. A PÉCSVÁRADI háromnapos nemzetközi cirfandliverseny és szakma tanácskozás fő eseményéhez érkezett ma. Az ausztriai Gumpoldskirchen település cirfandlitermelőinek közreműködésével, pécsi kezdeményezésre, a megye és a város önkormányzatának támogatásával létrehozott verseny célja, hogy a Pécstől, Versenden át, egészen Mohácsig, Dunaszekcsőig terjedő Mecsekal- jai borvidékre egykor jellemző szőlőfajta és bor minőségi termelését ösztönözze. A versenyt a többnyire magas alkoholtartalmú, fűszeres borfajtáról szóló szakmai vita is kiegészíti, (sn) A SZIGETVÁRI termál-kempingben történelmi íjász- és lovasbemutatóra, valamint dél-dunántúli csülökpörköltfőző versenyre készülnek május első napján. Az akciót tíz városbeli vállalkozó támogatja anyagilag. A bemutatón történelmi kosztűmben vonulnak fel a nagypeterdi lovasok. A színes kavalkád az ünnepélyes kem- pingnyitó részének számít, icsi Tüskékkel támad a sül Az afrikai eredetű állatok szabadon kóborolnak Pécs,Mecsekszentkút Kedden késő éjjel egy lakására tartó autózó férfit támadott meg az állatkertből elszabadult tarajos sül. Tucatnyi csontnyilacskát lövellt ki az afrikai eredetű állat a bőréből. A szúrás nem veszélyes, de kezelés nélkül elmér- gedhet a seb. Egy autósra lőtte nyílhegyes, egyenként 20-30 centis tüskéi egy részét kedd éjszaka Pécsett a Rózsahegyi úton, Mecsekszentkúton egy tarajos sül. A bajba jutott férfi autóján záporoztak a csonttüskék, néhány a gumikba fúródott, az utastérbe is becsúszott, de tucatnyit lelt a fák törzsébe és a homokba fúródva is másnap, amikor a helyszínt bejárta, éjjel ugyanis csak a menekülésre volt ideje. Az állatkertben tegnap kérdésünkre elmondták, hogy tavaly ősszel két fiatal tarajos sül kibújt a dróthálón, és azóta sem lelik őket, pedig csapdákat helyeztek el a kert területén. .Az állatok a Mecseki Kultúrparkban, időnként az állatkertben is feltűnnek, amikor nagyon éheznek. Egy ilyen alkalommal hiába üldözték őket, az erdei hajtóvadászat nem járt sikerrel. Speciális csapdákat a kirándulóutaktól sűrűn szabdalt erdőben nem tehetnek ki, hiszen akkor veszélyeztetnék a sétálókat. A megkérdezett szakemberek szerint a sül csak legvégső esetben támad az emberre, késő éjjel jár és roppant óvatos. Félreismerhetetlen állat, maximális testhossza majdnem 70 cm, farka eléri a 12 cm-t, súlya 15 kg-ig terjed; fején és nyakán erős, hosszú tüskékből álló taraja van, ezek sokkal hosszabbak (40 cm-ig terjedőek), mint a sündisznóé, amely az egyetlen emlős, amellyel talán össze lehetne téveszteni. A harminc pengeéles tüskét a megtámadott férfi lakásán őrzi. csuti j. Elsült a tarajos: tüskéi nagyok ugyan, de csak ritkán veti be őket FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A » k k