Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)
2001-04-14 / 102. szám
8. oldal - Uj Dunántúli Napló 2001. Április 14., szombat Kenyér, bor, bárány: Isten gasztronómiája Húsvéti pillanatok Vasárnap a családé, hétfő a rokonoké Feledésbe merülő nemzetiségi népszokások A Baranyában élő nemzetiségek húsvéti szokásai lassan már feledésbe merülnek. Jóllehet néhány évtizeddel ezelőtt például a húsvéti sonka, tojás, torma és kenyér megszentelése is alapvetően az ünnephez tartozott. A negyvennapos böjtöt néhány évtizeddel ezelőtt még szigorúan betartották, húshagyó kedden még az edényeket is hamuval tisztították meg, nehogy véletlenül zsír maradjon rajta. A Baranyában élő horvát nemzetiségűek a húsvét előtti negyvennapos böjt ideje alatt kizárólag tökmagolajjal főztek, a jobb termés reményében nagycsütörtökön - amelyet zöldcsütörtöknek is hívtak - sóskából vagy spenótból készült ételeket ettek. Nagypénteken szigorúan koplaltak, legfeljebb hideg, esetleg babból, rántás nélkül készült ételeket vagy mákos gubát fogyasztottak, a hal néhány évtizeddel ezelőtt még nem tartozott a böjti eledelek közé. A Baranyában élő svábok és horvá- tok a böjt mellett a megtisztulás további jeleként nagypénteken napfelkelte előtt a Duna vagy a Dráva vízében mosakodtak. A különböző nemzetiséghez tartozó katolikus férfiak általában negyven napig nem borotválkoztak, hajukat sém vágatták le ez idő alatt, a házasélet is tilos volt a böjti napokon. A húsvétot megelőző nagyhéten mindenütt nagy- takarítást végeztek, a házakat ekkor tették rendbe. Begovácz Rózsától, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának néprajzi osztályvezetőjétől megtudtuk, a horvát nemzetiségűek nagyhéten a földeken semmilyen munkát nem végeztek, kizárólag nagypénteken mentek ki a kertekbe, hogy a tormát kiássák. A Baranyában élő horvátok szokása volt, hogy a nagycsütörtökön Rómába szálló harangok hangját visszatértükig, azaz nagyszombatig kereplővel helyettesítették a gonosz szellemek távoltartása érdekében. Nagycsütörtöktől kezdve - amikor is a tüzeket eloltották - a nagyszombati új tűz gyújtásáig csak rendkívül indokolt esetben főztek a horvát asszonyok. A falvakban nagypénteken árgus szemekkel figyelték, hol füstölnek először a kémények. A hagyomány szerint ugyanis a környéken élő patkányok, bogarak és különböző rágcsálók mind azt a házat „támadják meg”, ahol először tüzet gyújtottak. Kenyeret nagypénteken soha nem sütöttek, a kenyér ugyanis kővé vált volna a horvátok hiedelme szerint. Jézus sírjához nyers tojást - ami a katolikus egyház tanítása szerint a feltámadó Krisztus jelképe - és pénzt vittek, a Szent Sírt egy pillanatra sem hagyták magára, folyamatosan őrizték. A nagyszombat a hagyományok szerint sonka-, tojás- és tormafőzéssel telt. A Dráva mentén élő horvátok ezeket az ünnephez elengedhetetlen ételeket a kenyérrel együtt egy kosárba tették, kifejezetten erre a célra készült díszes kendővel letakarták, és úgy vitték másnap a templomba, hogy a pap megszentelje. A hagyomány néhány baranyai településen még nem merült teljesen feledésbe, de mára már csak az idősebbek viszik a templomba a húsvéti ételeket. zet vittek, majd hazatérve, néhány megszentelt barkaszemet beletéve ebben főzték meg a sonkát és a tojást. Ezután a gyerekek ebben a vízben mosakodtak, arcukat a tojással megtörölték, a népszokás szerint így maradtak egészségesek. A húsvéti ételek főzéséhez szükséges víz csodatévő erejében a Dráva mentén élők is hittek annak ellenére, hogy .másfajta hagyományaik voltak. Úgy tartották, a szeplős lányok, akik abban a vízben mossák meg arcukat, amelyben a húsvéti tojást megfőzték, szeplőiktől megszabadulnak. A megszentelt ételek maradékát a horvát nemzetiségűek nem adták az állatoknak, még a kenyér asztalról lehulló morzsáit is inkább a tűzbe vetették. A sonka csontját pedig a len- vagy kenderföldekre vitték, és ott temették el, Az Emmausz-járás vallási és világi háttere A húsvéthétfői Emmausz-járás ma már nemcsak a bólyiaknak jelent délután kezdődő pinceszert, amikor a családok a barátokkal, rokonokkal együtt kivonulnak a település pincesorainak egyikébe, és ott többnyire az esti órákig esznek-isznak, játszanak és beszélgetnek. Szajk, Töttös, Versend, Szederkény lakói sorra átvették ezt a barátságos húsvéti szokást, így jó idő esetén a lakások itt is kiürülnek, és nótaszó, gyerekzsivaj tölti meg a pincesorokat. Mint arra Bősz József, Boly egykori tanácselnöke rámutatott, az Emmausz-járás a vallásos népélet része, és Nyugat-Európa katolikus németek lakta területeiről származik. A szokást Magyarországra - elsősorban Bolyba - a 18. században betelepített németek hozták magukkal, de a helyi körülmények miatt hosszú ideig nem gyakorolták. A bólyi földművesek számára csak 1809-ben mértek ki szőlőterületet, értelemszerűen a pincék építése is csak ezt követően kezdődhetett meg. 1821-ben a pincesorok között kihagyott területen megépült a település kálváriája, 1843-ra pedig a kálvária temploma is elkészült. Ebben az időben kezdte Baumholczer János akkori plébános a húsvéti szertartások egy részét ezen a helyszínen megrendezni. Az Emmausz-járás bólyi újjáéledésével kapcsolatban a kálváriái szentmise és az azt követő borkóstolgatás összefüggéseit hangsúlyozza Guth József is. Véleménye szerint az újdonsült borosgazdák szívesen folytatták a délelőtti mise után megkezdett beszélgetéseket egy-egy pohár bor mellett, és előbb- utóbb a háziasszonyok is jobbnak látták, ha nem otthon várnak az uraikra, hanem mindjári a pinceasztalon terítenek meg a húsvéti ebédhez. Néhány évtizeddel ezelőtt a kosár tartalmának megszentelése után az asszonyok sietve hazamentek, a hiedelmek szerint ugyanis aki legelőször hazaért, az végzett először a kapálással. A sonkát, tojást, tormát és kenyeret a megszentelés után is a kosárban tartották, és csak miután jól ösz- szeért az étel, akkor fogyasztották el. A mohácsi sokacoknál az ünnephez szükséges ételekkel kapcsolatban másfajta szokások éltek. A nagyszombati tűzszente- lésre a templomba fazekakban vimondván: olyan erős és fehér legyen a termés szála, mint a sonka csontja. A Dráva menti horvátok szinte teljesen feledésbe merült szokása volt, hogy a helybéli nagylányok és menyecskék, akiknek még nem voltak gyermekeik, nagyszombattól a húsvétot követő fehérvasárnapig minden szentmise után húsvéti kólót jártak a templom előtt vagy az útkereszteződésekben. Ezt a táncot a lányok csak ezeken a napokon járhatták, a hozzá tartozó énekeket csak ezeken az alkalmakon dalolhatták. A nagyszombati kóló nem csak a gonosz szellemeket tartotta távol, de felnőtté avatási szertartás is volt egyben. A szűzlányok ezen a napon keresztanyjuk vagy bér- ma-keresztanyjuk ídséretében álltak be a körtáncba, ettől az alkalomtól kezdve felnőttként kezelték őket. A húsvétvasárnapi és -hétfői szokásokra is ma már csak kevesen emlékeznek. Húsvét első napja annak idején kizárólag a családé, a hétfő pedig a rokonoké volt. A hímes tojásoknak is fontos szerepük volt hajdanán, nem volt mindegy, hogy ki, kitől és mikor kapta az ajándékot. A mohácsi sokacoknál például a hagyomány szerint a keresztszülők húsvét második napján ajándékozták meg hímes tojással a gyerekeket. A Dráva mentén élő horvátoknál viszont a tojások ajándékozása a húsvétot követő fehérvasárnap volt szokás. Az örök barátság jelképeként a férfiak azoknak a férfiaknak, a nők pedig azoknak a nőknek adták, akiket később esküvői tanúnak vagy keresztszülőnek kértek fel. A temetőkbe az elhunyt hozzátartozókhoz is mást-mást vittek a különböző nemzetiséghez tartozók Baranyában. A svábok például nagyhéten a virágvasárnap megszentelt barkákat vitték szeretteik sírjára, míg a sokacok húsvét másnapján látogattak ki a temetőbe, és hímes tojást tettek a sírboltra. A locsolkodás kifejezetten magyar szokás, sem a horvátok, sem a svábok körében ez nem volt hagyomány. Szintén magyar szokás volt, hogy nagypénteken csalánt tettek a hajába annak, akinek gyakran fájt a feje. Nagycsütörtökön tilos volt fésül- ködniük a magyaroknak, aki mégis megtette, Szűz Mária haját húzta. Nagypénteken pedig varrni nem volt szabad, mert ez Jézus testét sértette. Ezen a napon csak száraztésztát dióval főzhettek az asszonyok, ha mást is készítettek, szerencsétlenség érte a családot a hiedelem szerint. Míg a horvátok nagypénteken nem dolgoztak a földeken, addig a magyar hagyományok szerint ezen a napon kellett a krumplit és a répát elvetni, hogy szép és bőséges legyen a termés. A gyümölcsfákat, hogy termésüket megtartsák, nagycsütörtökön kellett megrázni, nagyszombaton pedig azért, hogy sok termésük legyen. A svábok és a horvátok nagypénteken, a magyarok húsvét hajnalán mosakodtak folyóvízben egészségük megőrzése érdekében. WALD KATA A zsidóságnál az Egyiptomból, míg a keresztényeknél a bűnből és a halálból való szabadulás emlékére hét napon át tartó ünnep a húsvét. Mint Kajtár Edvárd, a Pécsi Hittudományi Főiskola Rómában végzett fiatal tanára elmondta, az ünnepnek a messzi múltban gyökerező hagyománya, az ételnek-italnak önmagán túlmutató jelentősége van. A pászka - vagyis a kivonulás - megünneplése családi esémény, mondja Kajtár Edwárd. A Mózesnek tulajdonított Kivonulás Könyve 12. fejezete szerint a tíz egyiptomi csapás végeztével közös, rituális étkezésre szólítja fel a zsidó népet, majd ezt követi a kivonulás. Mózes adja tudtukra, hogy a kenyérnek kovásztalannak kell lennie, hiszen indulásra készen kell elfogyasztani, ahol nincs idő a kenyér kelesztésére. A kovászhoz mint „erjedéshez”, „erjesztéshez” a romlás, a bűn fogalma kapcsolódik, és a tészta jelképe is - viszont a vacsora erkölcsi és anyagi értelemben sem lehet tisztátalan. A fiatal hím bárány leölése és a vérével bekent ajtófélfa a törvény szerint az Istennek felajánlott elsőszülötteket védte a rítus szerint, míg a vacsorához felkínált keserű saláta az elvágyódás jelképe: a távozás, a szabadulás vágya Egyiptomból. De lehet ez zeller vagy torma is. Az Utolsó vacsorával Jézus új hagyományt teremt, amikor tanítványaival lakomát ül: a legerősebb jelképpé a bor és kenyér válik. Az első kehellyel (általában korttyal) szentelik meg az ünnepet a testes, mézszínű délszaki borba egy kis vizet is csöppentve, majd a második kortynál a család legifjabb tagjának kell feltennie a kérdést, hogy mi is a húsvét. Erre a családfő válaszol. Ezt az áldás, végül a dicsőítés kelyhe követi a záró himnusszal. Jézus az Utolsó vacsorán megáldotta, megtörte a kenyeret, majd odaadta tanítványainak: „Vegyétek, ez az én testem”. Majd emelte a kelyhet - második és harmadik között - és azt mopdta: „Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kion- tatik”. Tehát Jézus megjelenésével egy új szövetség köttetik Isten és a zsidóság küldetése által minden nép között, amit a Sínai-he- gyen bikaáldozat tesz teljessé. Jézus a Golgotánál a mirhával kevert bort csak megízleli, (a keresztfán borból erjesztett ecettel is kínálják), az Utolsó vacsorán tett fogadalmát tartja: „Mostantól nem iszom, amíg újat nem iszom Atyám országában.” Ezzel is jelzi, hogy Istenhez tér meg, ez is átvonulás, hasonlóan ahhoz, ahogy a zsidók keltek át a Vörös-tengeren - a vízen, amely számukra az élet és a halál jelképe. Ismeretes, hogy Jézus Krisztus az a bárány, aki bűneinket megváltva hal meg a kereszten, és azután a keresztény hit szerint feltámad. A bárány és a bor mellett a kenyér az a harmadik nagy erejű jelkép, amelynek rendkívüli szerepe van. A kenyér törése, szétosztása a szövetség, a közösséget egybeforrasztó jelképe is, és amikor Péter kérdezi, ki lesz közülük az áruló, Jézus feleli: „Az, akinek a bemártott falatot adom”. S mint a Bibliából is tudjuk, ezt Júdásnak nyújtotta át. A katolikus hitvallás a sorolt ételekben az egyház rituális ünneplése által Jézus valóságos jelenlétét hiszi, míg a református jelképes erejükben hisz. B. R. A gyerekek a nyulaknak örülnek a legjobban A jutalom sokszor hímes tojás A mai locsolók már kölnit használnak FOTÓK: MÜLLER A., TÓTH L. Vízzel már csak a fotósok kedvéért locsolnak x i
