Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)

2001-04-13 / 101. szám

I 2001. ÁPRILIS 13., PÉNTEK KULTÚRA RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal Rugalmas tanév a PTE-n Összehangolják a közoktatási és az egyetemi szüneteket Szinte példátlanul korán kezdődik ősszel a következő tanév a Pécsi Tudományegyete­men: mindjárt szeptember első hétfőjén. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint az oktatott tananyag, illetve annak időigénye a szakok tete­mes hányadánál nemigen fér bele a tanév szor­galmi időszakának megszabott hetekbe. Az egyetem rektora és az egyetemi hallgatók ön- kormányzatának elnöke megállapodott a 2001/2002. tanév időbeosztásáról és közös ja­vaslatukat jóváhagyta a PTE szenátusa. Az elfogadott időbeosztás lehetőséget hagyott annak a problémának a megoldására, amely rég­óta kellemetlenkedett elsősorban az egyetem ok­tatóinak és a munkájukkal az oktatás rendjéhez közvetlenül kötődő adminisztratív dolgozóknak: a közoktatási és az egyetemi szünetek idejének eltérése. Ha egy egyetemi dolgozó - és persze hallgató - családjában van általános iskolás vagy középfokon tanuló diák, akkor annak tavaszi is- . kólái szünete aligha esett egybe az egyetemivel: ha az egyik húsvét előtt volt, a másik szinte biz­tosan az ünnep után kezdődött, vagy éppen for­dítva történt, de mindenképpen a családi együtt- lét idejét meglopva, ahogy ezen a tavaszon is. Az új tanévi időbeosztás szerint a tanévnyitó ünnepség már szeptember első hétfőjén, 3-án meglesz. A szorgalmi időszak az őszi szemesz­terben december 14-ig fart. Közben október 24-26. között szünet lesz. A téli vizsgaidőszak (utóvizsgákkal együtt) december 17-től február 1-jéig tart. A tavaszi szemeszter szorgalmi idő­szaka 2002. február 4-től május 17-ig, a tavaszi szünet április 1-jétől 5-ig tart, a vizsgaidőszak május 21-én kezdődik. Az utóvizsgák július, il­letve szeptember első napjaiban lesznek. A karoknak azonban megadatott, hogy a sze­mesztereket egy héttel meghosszabbítsák, vagy megkurtítsák, s ezzel összhangban egyidejűleg határozzák meg a félévek kezdetének és befeje­zésének dátumát. Az őszi szünet kari tanácsi döntésre elhagyható. A tavaszi szünet időpontja az oktatási miniszter által később - szokás sze­rint jogszabályban - meghatározandó közokta- tási szünettel megegyező időpontra tolódhat, d. i, „SZUMMA IRU” - „MARADJ CSENDES” címmel Ottó László (felvételünkön) festményeiből nyílt ki­állítás a pécsi Művészetek Házában. Az először műszaki pályán elinduló, majd Németországba települt ifjú művész tíz éve újra Pécsett alkot. A tárlat április végéig látogatható. _________ fotó: tóth László Má r egy telefonra sem futja Műhely nélkül a hazai kisebbségi kutatók Miközben a magyar kormány joggal elvárja, hogy a határon túli kisebbség kellő infrastruktúrával rendelkezzen (iskolá­val, egyetemmel, színházzal, napilappal, kulturális folyó­irattal, tévével, kutatóintézettel), eközben hat év óta a mű­ködéséhez egyetlen fillért sem kap a pécsi székhelyű Hor- vát Tudományos Kutatók Egyesülete. _______________Borkultúra_______________ Ke vés az értő fogyasztó Az új Jelenkor Megjelent a Pécsett szer­kesztett Jelenkor áprilisi száma, melynek élén Ber- tók László, Marno János és Solymosi Bálint versei ol­vashatók. Podmaniczky Szilárd Két kézzel búcsúzik a leopárd című készü­lő regényéből közöl egy fejeze­tet, ezt követik Schein Gábor és Vörös István versei. Kaszás Má­té Új nap című novellája mellett a szépirodalmi rovatban Peer Krisztián verse és Prágai Tamás rövidprózai írása olvasható. Az áprilisi Jelenkorban befejező ré­széhez érkezett Bodor Adám A börtön szaga című életinterjúja. A tanulmányrovat Fűzi Lász­ló Az etika jegyében című esszé­jével indul, amely a száz éve született Németh László hatva­nas évekbeli gondolkodását elemzi, majd Bacsó Béla közöl tanulmányt a német romantika irónia-fogalmának' keletkezésé­ről, Garaczi László drámáiról pedig Bónus Tibor Maszkok diszkurzív játéka címmel írt dol­gozatot. A kritikarovatban Bertók László Februári kés című verses­kötetét Bedecs László méltatja, Szilágyi Márton Vörös István A darázs tanításai című könyvéről írt recenziót. Takáts József A profi identitása címmel bírálja Szilasi László tanulmányköte­tét. A számot Anghy András Gellér B. István A növekvő város című képzőművészeti munkájá­ról szóló kritikája zárja. Hogy a témánál maradjunk: arcpi­rítóan kevés pénzről volna szó az üdvösséghez. Dr Barks Ernő (ké­pünkön), a Pécsi Tudományegye­tem tanszékvezető docense, a Horvát Tudományos Kutatók Egyesületének elnöke szerint évi 3-5 millió forinttal meg tudnák te­remteni azt az infrastruktúrát, mellyel a főleg Dunántúlon élő 30-35 horvát * I * * * 5 É anyanyelvű fu­tató alapította ködtetni lehet­ne. Levelezni, telefonálni, oly­kor összehívni I egy-egy konfe­renciát, s ebből a néhány millióból netán a segí­tőknek némi tiszteletdíjra is futná. Az említett egyesület („jog­elődje” az egykori pécsi Horvát Intézet) utoljára 1995-ben kapott 5 millió forintot a kulturális tár­cától (1994-ben 3 milliót), s azóta akárhova fordulnak, a válasz el­utasító. Illetve nem elutasító, csupán annyi, hogy ez nem az adott tárca kompetenciájába tar­tozik. Illetékesség hiányára hi­vatkozva mindenütt lesöprik a kérvényt az asztalról. Ekként még a Nemzeti és Etnikai Ki­sebbségi Hivatalhoz is eljutottak, de pénzt nem adtak sehol, mond­ván; a kisebbségek előtt is renge­teg más út is van ahhoz, hogy kü­lönféle célzott pályázatokon részt vegyenek, kutatóik tudo­mányos értekezéseit publikálják. Ez így is van. Célfeladatra jut, de lassan egyebek híján már nincs, aki a célokat kijelölje. Hiszen alapvető biztonság és háttér nél­kül e kisebbségi műhelyek halál­ra vannak ítélve. Postaköltség hí­ján nemhogy a nemzetközi kap­csolataik ápolására nem futja, az országban élő kutatók közti kommunikáció is akadozik. Karagics Mihály, a Budapesten székelő Országos Horvát Önkor­mányzat elnöke ismerve e gondot mélységesen felháborítónak tartja a kormányzati hozzáállást. Mint la­punknak elmondotta, a közelmúlt­ban több hazai kisebbség e témáról tartott viharos konzultációt, ahol kiderült, a hazai német kisebbsé­gen kívül (szerencsés helyzetben vannak, hiszen Manherz Károly, az ELTE dékánja Germanisztikai Inté­zetet „működtet”, s e köré tudja tö­möríteni a német kisebbség tudo­mányos elitjét) mindegyik hasonló cipőben jár. A horvátokon kívül kü­lönösen a hazai szlovákok és romá­nok sérelmezik a mára kialakult helyzetet. Karagics Mihály szerint már az is megoldás volna, ha az Or­szágos Horvát Önkormányzat „pántlikázva” kapna évente 4-5 millió forintot, kifejezetten a pécsi kutatóműhely és a műhelyben tö­mörülő kutatók számára. Dr. Barics Ernő nem tételez fel szándékosságot abban, hogy a támogatást megvonták, jóindu­lattal úgy gondolja csupán, hogy a döntéshozó nem volt tisztában döntése következményeivel. Mi­szerint minden nemzetiségi nép­csoportnak identitása megtartá­sához szüksége van a saját értel­miségére (!), ám ez az értelmi­ség, tudományos műhelyek nél­kül felmorzsolódik, hovatovább nem tudja kinevelni utánpótlá­sát, nem képes a fiatalokat magá­hoz vonzani. Másrészt egyene­sen kívánatos, hogy az adott ha­zai nemzetiség néprajzának, nyelvének, történetének, irodal­mának vagy éppen iskolaügyé­nek kutatásában fokozottan ve­gyenek részt az érintett nemzeti­séghez tartozó szakemberek. Kissé sarkítva a dolgot: a Vajda­ságban a magyarok elleni háború utáni atrocitásokat szerb kutatók tollából nemigen olvashattuk vol­na, de például a mádéfalvi vesze­delemről sem értesülünk, ha ro­mán történészekre lett volna bíz­va a dolog. KOZMA FERENC A hétvégén lezajlott borár­verés tanulsága szerint Ma­gyarországon a boriiéit job­bára még mindig a gyűjtők­ről, nem pedig az értő, fize­tőképes fogyasztókról szól. Amíg a borkedvelők többsé­ge nem teheti meg, hogy megismerje a minőségi ter­mékeket, és vásároljon is közülük, addig nem is cso­da, hogy a laikusok számá­ra a bormustra úri huncut­ság marad. Az elmúlt hétvégén immár har­madik alkalommal rendeztek borárverést Budapesten, a Gel- lért Szállóban. A száztizenhá­rom kalapács alá került tétel szinte kivétel nélkül mind ma­gyar borvidéken termett, magyar borász által készített borokat tar­talmazott, egyedül Malatinszky Csaba villányi termelő ajánlott fel az érdeklődők számára né­hány különleges francia bort a gyűjteményéből. A licitre felkí­nált borok között volt mindössze egyetlen palack, 1912-es évjára­tú, hatputtonyos tokaji aszúból álló árverési tárgy (75 000 forin­tos kikiáltási áron) is, de az első tételek között mindjárt egy hu­szonnégy palackból álló, Brillant Holding által termelt, 1992-es Szekszárdi Cabernet Franc (60 000) szerepelt. A kétnapos rendezvény érde­kessége volt, hogy nem csupán palackozott borok cseréltek gaz­dát, hanem lehetőség volt primőr borok jegyzésére is. Idén hét ma­gyarországi termelő kínált fel ki- sebb-nagyobb mennyiséget kü­lönleges évjáratú, egyedi házasí- tással készült, vagy kereskedelmi forgalomba nem kerülő, jelenleg még hordóban lévő borából. A helyszínen a hozzáértők kóstolás alapján dönthették el, hogy me­lyik tételnek adnak nagy jövőt, és melyikhez szeretnének hozzájut­ni a palackozás után. A jegyzé­seknél minden esetben meghatá­rozott volt egy minimális palack­szám, ami borásztól, mennyiség­től függően lehetett harminc, de akár háromszáz üvegnyi is.- Évekkel ezelőtt még előfor­dult, hogy egy-egy tétel a valós értékének a tízszereséért kelt el az árverésen, ma szerencsére el­jutottunk odáig, hogy a borok többnyire azon az áron cserélnek gazdát, amennyit valójában meg­érnek - mondta Rippl Béla, az ár­verés egyik szervezője, pécsi bor- kereskedő és vendéglő-tulajdo­nos. - Az árverés ennek ellenére nálunk még leginkább a gyűjtők­ről szól, egyelőre kevés az olyan értő fogyasztó, aki érdeklődőként megjelenik egy ilyen rendezvé­nyen. A hétvégi árverésen a felkínált tételek fele cserélt gazdát, és mintegy ezer palack primőr bort jegyeztek. Hasonló aukciót leg­közelebb jövő decemberben ren­deznek Magyarországon. S. G. __________________________________Negyvenéves a Pécsi Balett 4.__________________________________ Herczog István kilenc esztendeje Herczog István 1992-ben lett a Pécsi Balett igazgatója. Kül­földön ismert, jónevű koreográfus, Európa első színházai­ban táncol, és a legkiválóbb táncosokkal dolgozik együtt. Pécs előtt a dortmundi színház balettigazgatója. Kilenc évadon át vezette a Pécsi Balettet. Herczog az úgynevezett neoklasszicista irányzat művelő­je, nagyon épít a tánc technikájá­ra és a művészi érzékenységre. Kezdetben korábbi nagysikerű koreográfiáit - általában szimfo­nikus műveket - alkalmazta a pé­csi társulatra, később eredeti, önálló műveket hozott létre. Új­szerű megoldásokat választott Az élet állomásai című egyfelvo- násosában, az egész estét betöltő Coppelia, Orpheus, Carmina Bu- rana, Rómeó és Júlia, Nosferatu, Zorba, Kaméliás hölgy nagy kö­zönségsikert aratott. Az egész es- tés balettek népszerűek Pécsett, egy olyan városban, ahol a szín­ház vezetése a népszínházi kon­cepció mellett kötelezte el magát. A nézők szerették ezeket a pro­dukciókat, hiszen kerek történe­tet láttak, együtt érezhették a szereplőkkel, végigkísérhették a sorsukat, és mindezt szép, tán­cos megfogalmazásban kapták. „Minden pillanat érdekes, állan­dóan történik valami, Herczog István koreográfiájának világa intenzíven tüntető, már-már zak­latott. A modem tánc eredménye­it, újításait, eszköztárát a klasz- szikus balett és a néptánc mellé helyezte, finoman egymásba si- mulóan, minden kényszeredett- ség és görcsösség nélkül." (A Színház című folyóirat 2000. márciusi számában Farkas Bog­lárka a Zorba című balettről.) Előbb évadonként két balett­bemutató volt, aztán csak egy - a közönség ennyit érzékelt a válto­zásokból. A színfalak mögötti problémákról kevesebben tud­tak. A figyelmesebb nézők szá­mára azért az feltűnt, hogy sok az ismeretlen név a színlapon, s mi­re egy-egy fiatal táncos nevét megtanulná a közönség, az már elszerződött máshova. Közben ugyanis megváltoztak a színházi munkafeltételek. Eredetileg volt egy együttes, amely feladata sze­rint balettprodukciókat állított színpadra, és emellett kiszolgálta az operát és az operettet is - sok­kal kisebb arányban, mint ma. Később alakult egy tánckar, de ennek nem volt elég munkája, mert akkoriban még nem játszot­tak annyi musicalt az operett mellett, így megszűnt a tánckar, és a húsz balett-táncosra várt az évi egy balettbemutató mellett az opera és az összes operett és mu­sical tánca.- Amikor kijön egy fiatal a Táncművészeti Főiskoláról, nem életcélja - és az iskolai képzés sem erre irányul -, hogy operet­tekben statisztáljon: ezt ki kell mondani - szögezi le Uhrik Dó­ra, az első, 1960-as társulat alapí­tó tagja. - Mi annak idején ele­gáns betétekben szerepeltünk, de most túlsúlyba került az operett és a musical. Ezért nem igazán vonzó szakmai perspektíva ma a Pécsi Balett, ezért nem szerződ­nek ide az emberek, vagy csak át­menetileg. Aki Pesten él, tízszer annyi lehetőségből választhat, többet szerepelhet, több pénzért. Újságcikkekből, interjúkból tudjuk: a Pécsi Balett társulatá­ban az utóbbi években a munka­terheléssel egyenes arányban nem nőtt a fizetés. Korábban sem voltak magasak a gázsik, de a sok külföldi és hazai vendég- szereplés anyagi pótlást, kiegé­szítést jelentett a szerény alap­hoz. A kilencvenes évek közepé­től azonban nem utazott a Pécsi Balett. Egyrészt nem volt rá ide­je, hiszen a táncosoknak annyi volt a kötelező szolgálatuk ope­rában, balettben, operettben, musicalban. Másrészt Herczog István nem szervezett külföldi turnékat. Ugyanis ahonnan ő jött - az úgynevezett intendatúra rendszerű színházból -, ott a ba­lettigazgatónak, koreográfusnak csak a művészi alkotó munkával kellett foglalkoznia - a munka feltételeinek megteremtését (a társulat menedzselését is példá­ul) mások végezték. Az utóbbi egy-két évben sorra szerződtek el tehetséges fiatalok a Pécsi Balettből, és alig jöttek néhányan. 2001 tavaszára Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója változtatást határozott el: kilenc év után meghirdette a balettigazgató állását. Herczog István az évad végéig marad: he­lyére hatan pályáztak, ősztől az új balettigazgató Keveházi Gá­bor, művészeti vezető Egerházi Attila. GÁRDONYI TAMÁS A k H

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom