Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)

2001-04-12 / 100. szám

16. oldal - Új Dunántúli Napló S P ŐRT 2001. Április 12., csütörtök | Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. A bűvös szó: zárszámadás? A PÁC ismét a sportbizottságtól várja, hogy kihúzza a pácból A Pécsi Atlétikai Club polgármesterhez írt levelének megtárgyalása volt a legfontosabb napirendi pontja a sportbizottság tegnapi ülésének, amelyen tiszteletét tette dr. Papp Judit, a város jegyzőasszonya is - mégpedig egy másik panaszos beadvány kapcsán. PÉCS, VÁROSHÁZA A sportbizottság legutóbbi pár ülésének témái rendre a sportpályázatok körül forognak. Annak megítélésében, hogy a rendelkezésre álló 160 millió forint nagyon kevés, még csak egyeznek ugyanis a vélemények, ám a fölosztás arányainak helyességét újabb és újabb klubok kérdőjelezik meg. Bödő László, a bizottság elnöke a PAC-nak a polgármes­terhez írt levelét tárgyaló tegnapi napirendi pontot azzal a megjegyzéssel nyitotta meg, hogy elismeri ugyan a pályázati rendszer apróbb, javítás előtt álló hiányosságait, ám szerinte 99%-ban jól dolgoztak. A helyzet igazán rossz pedig jövőre lesz, mert ha ez az összeg nem emelkedik, az önkormányzat a mos­taninál sokkal több, a feltételeknek meg nem felelő klubtól vonja meg végleg a támogatását - tudva, hogy ez akár azok megszűnéséhez is vezethet. A cél ugyanis egyre inkább a szakmai, minőségi ala­pokon nyugvó elosztás kell legyen. Ennek tükrében vázolta föl Garay Elemér társa­dalmi elnök és Fogarasi Sándor ügyvezető azt a helyzetet, amely a 4,5 milliós összeg mostam elnye­rése után előállhat a klubnál. Mint elmondták, csak maga a Tüzér utcai szociális épület fenntartása há­rommillióra rúg, a maradék pénz pedig édeskevés a működésre, versenyeztetésre, az edzők ennélfogva már hónapok óta nem is kaptak bért. A menet köz­ben láthatóan csak a jegyzőasszony jelenléte miatt az úriemberek között még elfogadható szinten ma­radó véleménykülönbség érvei között a PÁC részé­ről elhangzott, hogy nekik már csak azért is több jár­na, mert évekkel ezelőtt, amikor a pályát eladta az önkormányzat a fejük fölül, köttetett egy olyan szer­ződés köztük, amelyben a város garantál egy éves támogatási összeget és ezt még sosem kapták meg, valamint, hogy több száz gyereket tartanak távol a sporttal zülléstől, drogoktól, diszkótól, egyszóval a negatív értékektől - akik közül 18-an ráadásul a ma­gyar bajnoki cím megnyeréséig jutottak. A másik oldal azt hangsúlyozta, hogy a sportbi­zottság már a megkötésekor sem értett egyet e szer­ződéssel, ennélfogva nem is tartja magára nézve kötelezőnek és sajnálja, hogy a PÁC visszavonta a város ellen e címen benyújtott kere­setét, mert ha ezt nem teszi, a bíró­ság eldönthette volna, ki is szegi meg a szerződés pontjait. Másrészt lehetőségeihez képest ez a 4,5 mil­lió sem nevezhető kevésnek, pláne azt figyelembe véve, hogy a dekla­ráltan utánpótlás-nevelő egyesület végül is senkinek sem nevel után­pótlást, hiszen a felnőttkor küszö­bére érve az atléták többsége - to­vábbi anyagi támogatás híján - ab­bahagyja a sportolást. Mindennek ellenére a grémium megszavazta, hogy a gazdasági bizottság, ill. a közgyűlés elé terjeszti azt a javasla­tot, hogy a pályafenntartás terheit a PAC-éról tegyék át a Sportlétesítmé­nyek Igazgatóságának vállára, a felszabaduló pénzt pedig a klub működésére lehetne fordítani. További támogatási és kompenzációs lehetősé­get lát a testület az önkormányzat költségvetésének zárszámadását követően a remények és ígéretek szerint még a birtokába jutó 16 milliós ISM-pénz- ben, amelyre azonban szintén túl sokan pályáznak már most a „hoppon maradtak” közül. SZŰCS ZSOLT DOZSO-panasz - jegyzői vizsgálat Amint arról korábban beszámoltunk (DN ápr. 06., 24. old.), a DOZSO SE elnöke panasszal fordult az önkormányzat illeté­kes szerveihez, amelyben a klubja által elnyert pályázati pén­zek összegét, ill. az elutasítás indokait kifogásolta. Részben e levél kapcsán, részben, mert az egyébként is szerepel szá­mos feladata sorában, dr. Papp Judit, a város jegyzője teljes kön] törvényességi ellenőrzést és belső vizsgálatot rendelt el az önkormányzat valamennyi bizottságánál. A sort már csak a beadvány miatt is a sportbizottság nyitja, ennek részeként, ahogy fogalmazott, segítő szándékkal, a jegyzőasszony sze­mélyesen is részt vett a tegnapi ülésen, és mint ígérte, a jövő­ben e látogatásokat többször megismétli. A vizsgálat a sportot érintő kérdésekben várhatóan két hetet vesz igénybe. Röviden 2001 perc komlói kosár Tegnap este küenc órakor épp az első harmadán jutottak túl a vállalt feladatnak azok a komlói fiatalok, akik szerda reggeltől csütörtök estig egy 2001 perces maratoni kosármeccsen bizonyítják álóképességüket Amint azt a szervezőktől megtudtuk, a találkozó ekkor a 2100. pontjá­nál tartott (a két, pontosabban fehér és kék színbe öltözött, egymást váltó 6-6 csapat kosarait egybe számolják). A folyamatosan 100-200 né­ző előtt zajló esemény hangulata a rájuk váró éjszaka előtt remek volt, mindenki egészségesen, a fair play szellemében gyűjtögette a ponto­kat. A játék a tervek szerint ma este fél hét előtt pár perccel ér véget, ha minden jól megy, egy perccel megdöntve a tavalyi rekordot, (szz) Jól gurítottak A teke NB III. Délnyugati csoportjának eddig nem közölt baranyai vo­natkozású eredményei: KBSKII. - KBSK1.2-6 (2350-2442). A legjobb pontszerzők: László R. 409, Czukor 404, ill. Schindler 415, László F. 414. Kaposvári Pinceklub - KBSK II. 5-3 (2268-2240). A legjobb kom­lói pontszerzők: Vincze 393, Bugyi 384. A bajnokság állása: 1. Kapos­vár 26 pont, 2. Szekszárd 26,3. Komlói Bányász I. 26, ...6. Komlói Bányász II. 17.___________________________________________iszzi Még lehet javítani Harkány Baranya HDT - Kanárik FC 3-4 (0-3) Teremlabdarúgó NB II., ráját­szás. 200 néző. V.: Földi, Rózsa. Baranya Hotel Dream Team: Lázár - Pál, Soós, Schweitzer, Kaszás. Cs.: Iliin, Szíjas, Faludi, Borsos, Korosecz, Juhos. Edző: András Géza. Hiába támadott 35 percen keresztül a harkányi csapat, az okosan játszó fővárosi együttes tökéletesen kontrázott, így a Harkánynak már nem szabad nagyot hibáznia, ha fel akar ke­rülni az NB I-be. G.: Pál (2), Schweitzer. Az élmezőny: 1. Kanárik 27 pont, 2. Baranya HDT 26,3. Kük- lopsz 24,4. Inter Beton 24. K. P. _______________Kosárlabda NB I. nők, NB I. B férfiak________ Vi lutyte: négyszer kettő Pécs-Tiszaújváros ma* értékelés adha­tó egy olyan ösz- szecsapása, amely­nek az első 12 per­ce végén még 31-2-t mutat az ered­ményjelző? A pécsiek számá­ra még edzőpartner­nek is gyönge volt ez a szerda esti Szol­nok, a találkozó iga­zi különlegessége végül abban rejlett, hogy Iványi Dalma tripla-duplája (10 assziszt, 12 szerzett labda, 12 pont) mel­lett Vilutyte Jolanta a vüágritkaságnak számító, épp ezért igazából nevesincs „quattro-dupláfg”, azaz négyszer két számjegyig jutott, miután Í0 assziszt, 10 szerzett labda, 11 lepattanó és 18 pont lett a játéka mate­matikai mérlege. Az elődöntőbe a A pécsiek messze a Szolnok fölé nőttek fotó: tóth l. MiZo-Pécsi VSK - Szolnoki MÁV 101-29 (26-2, 21-8,22-4, 32-1S) 1500 néző. V.: Major, Nagy II. MiZo-Pécsi VSK: IVÁNYI 12/6, CSÁK 17/3, Tu vies 16, VILUTYTE 18/3, KÁROLYI 16/6. Cs.: Béres 12, Keller, Pretreger 8, Burgmann 2, Darida 2. Edző: Rátgéber László. Szolnoki MÁV-Coop SE: Delmis 8, Berkó 7/3, Gutau, Horváth 2, Tóth 2. Cs.: Bujdosó 6, Sonyák, Kurucz 2, Szalay 2. Edző: Palkovits Tamás. Az eredmény alakulása: 4. p.: 9-2,12. p.: 31-4,16. p.: 39-8,24. p.: 53-12,27. p.: 62-14,32. p.: 76-16,34. p.: 84-18,37. p.: 93-23. Kipontozódott: Gutau, 35. p. Ünnepélyes ceremóniával indult a találkozó: Csák Magdolna és Rát­géber László itt vehette át a 2000. év legjobbja címért járó emlékplakettet. Rózsa Gábor a legjobb szakosztály­vezetőségért dukálót csak azért nem, mert éppen Messinából tartott hazafelé, ahol egyrészt a MiZo-szur- kolók jegyeit vásárolta meg (ezekért ma már lehet is jelentkezni a sport­csarnokban lévő PVSK-irodában), másrészt a PVSK szálláshelyéül szol­gáló hotelt és a mérkőzések szín­helyé, az ottani sportcsarnokot is feltérképezte. A Final Four négy résztvevőjét egyaránt a Hotel Euro Palace-ban helyezik el Ez a mérkőzés másra nem volt jó, mint hogy összezavarja a tudó­sító lelkivilágát: most akkor azért ujjongjunk, hogy Pécsett egy ilyen remek, világverő csapat formáló­dott, vagy azon sopánkodjunk, hogy a MiZo - GYSEV párharcokat leszámítva immár élvezhetetlen magyar női bajnokság (reménybe­li) első és immár legrosszabb eset­ben is 8., tehát még csak nem is az utolsó helyezettje között ilyen ir­datlan a különbség? Mert milyen jelzők is illenének és milyen szak­MiZo-Pécsi VSK ju­tott 3-0-lal. Ott a BSE vár rá a döntő­be jutásért, az első összecsapást áp­rilis 28-án tartják Pécsett. Rátgéber László: - Úgy men­tünk mint a rakéták, igazi gálát ren­deztünk annak a „kevés" nézőnek, aki itt is kitartott mellettünk. Az egész csapat teljesítményével elége­dett voltam. Palkovits Tamás: - A párosmér­kőzés során mi egyre fogytunk, apé- csiek egyre jobban játszottak, így alakult ki a nagy különbség. Tiszaújváms - PVSK 94-64 (23-9, 22-20, 21-17, 16-9, 12-9) Rájátszás az 5-8: helyért, 2. mér­kőzés. 600 néző, V.: Kótay, Földhá­zy. PVSK: Petőfi 4, Béres 5, Hoff­mann 12, Móricz 8/6, Radnóti 9/3. Cs.: BARTA 18/3, Nemes 4, Sági, Buzogány 4. Edző: Zalay Zoltán. Az első mérkőzés 27 pontos pé­csi előnyét (113-86) a lefújás pilla­natára ledolgozták a vendéglátók, így hosszabbítás következett, ahol a Tiszaújváros három pont­tal nyert. így ők az 5., a PVSK a 7. helyért játszhat a folytatásban. Zalay Zoltán: - A gyűrű alatti harcot nem egyformán mérték a já­tékvezetők Ismét bebizonyosodott, ahhoz, hogy az üyen bírói felfogás­hoz igazodjunk, elsősorban tömeg­növelést kell elérni játékosainknál. Vízben üldözték egymást A magyar evezősélet meghatározó résztvevői az idén elő­ször adtak egymásnak randevút a fővárosban. A mohácsi színeket Bencsik Gábor és Verőci Lídia képviselte. Mohács—Budapest ~ Ezeken az erőpróbákon nem szoktunk nagyobb eredményeket Az MTE evezősszakosztályának elérni, evezőseink idei teljesítmé- sportolói a hétvégén Csepelen, a nye megfelelt az elvárásoknak - 2001. évi hosszú távú üldözéses értékelte az eredményeket Laka- evezősversenyen vettek részt. Az tos Tamás edző. - A férfi felnőtt országos rangsorverseny érdekes- kategóriában Bencsik Gábor sége, hogy a rajtnál megjelent negyvenkét másodperccel ma­sportolókat egymás után egyper- radt le az első helyezettől, az cenként indították, és összesen olimpikon Pető Tibortól. Ugyan­hatezer métert kellett megtenniük ebben a kategóriában Vajas Ba- a borongós, szeles időben. A két lázs ötödik lett. mohácsi válogatott kerettagnak, A felnőtt nők között Vámosi Bencsik Gábornak és Verőci Lidid- Anikó tizenkilencedikként ért cél­nak kötelező volt a részvétel. ba, vele kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy négy év kiha­gyás után szállt ismét hajóba. Az edző reményei szerint ideje ver­senyről versenyre jobb lesz. Ta­valy Verőci Lídia utcahosszal nyert az ifjúságiak között, így idén a fel­nőttek küzdelmébe nevezett be. **!- Lídia eredménye bizakodás^ ad okot, hiszen csak fél perecéi húzott rosszabb időt, mint az elsfó helyezett Székely Viktória, ez az> ötödik helyre volt elegendő - tette hozzá Lakatos Tamás. - Az ifjúsá" gi világbajnokságra készülő re­ménység hajóproblémája is meg­oldódott, hiszen a Magyar Evezős Szövetség jóvoltából májustól egy német hajóban készülhet. BALÁS Á. Sportré Nem is tudom, mi lenne ve­le, ha az orvos eltiltaná a kosárlabdától. Biztosan be­lebetegedne, mert ott van minden jelentősebb mécs­esén a megyében, sőt, még a Vasutas-lányok edzésein is.- Más ember örül, ha nyugdíjba megy, Ön pedig még ráhúz né­hány évet. Selyemhernyókkal a diáksportért- Nem tudok meglenni gyer­mekzsivaj nélkül, az iskolában ér­zem jól magam. 1952 óta tanítok.- Edzett női és férficsapatot is, melyik volt az igazi?- Már főiskolás koromban edzősködtem, később összesen öt együttesnél dolgoztam. Első­sorban női edző­nek vallom ma­gam.- Mindenhol nagy tisztelettel beszélnek Egyed Mihályról, külö­nösen Szigetvá­ron dicsérik.- Az ottani gimnáziumban 18 évet tanítottam, sikerült azalatt Szigetvárt a kosárlabda baranyai fellegvárává tenni. Amikor 1971- ben eljöttem onnan, a női csapat hatodik volt az NB I-ben. Fájda­lom, ma a megyebajnokságban játszanak az ottani kosaraslányok. Ez elkeserít, nincs szponzor, ezért a magasabb osztály sem jön ösz- sze. Pedig gyerek lenne elég. Em­lékszem, a hőskorban Szigetváron tanárként két hold kukoricaföld járt nekem. Annak termését a játé­Egyed Mihály 1931. szeptember 28-án született Pécsett, ma is üt él Tanárképző, majd Tesmevelési Főiskolát végzett, évtize­dekig testnevelő tanár volt, nyugdíjasként még ma is hetente 15 órát ad a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában. Nagy szerelme a kosárlabda, NB l-es játékos és edző is volt, jelenleg az országos és a Baranya megyei szövetség elnökségé­nek tiszteletbeü tagja Özvegy, a fia harmadéves egyetemista. kosokkal betakarítottuk, meg se­lyemhernyót tenyésztettünk, az is jól fizetett. Ezekből a pénzekből teremtettük meg a gimnáziumi sportkör anyagi alapjait.- Úgy tudjuk, utazik Messinába- Igen, a fiammal együtt. Na­gyon rendes volt ä Megyei Önkor­mányzat alelnöke, Bokor Béla úr, aki a személyi keretéből 50 ezer forintot adott, így járult hozzá az utazási költségeimhez. Boldog va­gyok, hogy ott lehetek az Euroliga négyes döntőjében. Kimondhatat­lanul örülök, hogy idáig eljutottak a MiZo-lányok, és ezzel rengeteg embernek szerez­tek örömet.- A fiából is ko­sárlabdabarátot nevelt?- Ez csak természetes, a srác já­tékvezető a megyebajnokságban. Remélem, nem áll meg ott, ha­nem többre is viszi síppal a szájá­ban. HORVÁTH LÁSZLÓ Dünántúli Napló Az Axel Springer-MagyarországJtft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. január 1-jétől egy hónapra 1045 forint, negyed évre 3135 forint, fél évre 6270 fo­rint, egy évre 12 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^/(ATESZ saira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 tag|a Az újság a # F> A N DA szerkesztőségi rendszerrel készült t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom