Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-09 / 67. szám
8. oldal - Uj Dunántúli Naplő HITÉLET 2001. Március 9., péntek Erkölcs és egészség Mikoia István egészségügyi miniszter örömmel elfogadta Mayer Mihály pécsi püspök meghívását, mégsem tudott neki eleget tenni. „Foglya az országos feladatainak” - mentette ki felettesét közvetlen munkatársa a baranyai orvosok és egészségügyi dolgozók előtt, akik nagy számban gyűltek össze Pécsett, az Alapítványi Székházban hétfőn tartott Pax et Justitia rendezvényre. Dr. Bácsy Ernő orvostanár „Erkölcs és egészség” című előadását Goják János, a Justiüa et Pax Bizottság titkára vezette be, rávilágítva a magyar egészségügy gyengélkedésének mélyebb összefüggéseire:- Értékrendről van szó. Hogy mire értékelek valakit, az lemérhető azon, mennyire taksálom a munkát, amit végez. Másik összetevője, hogy milyen lehetőségük nyílik a gyógyulásra a társadalom alsóbb rétegeiben élőknek. Minden embernek azonos a méltósága. A keresztény tanítás, de az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat szerint is „az Istentől kapott jogok között első az élet joga”. Az ember nem rendelkezhet vele, csak óvhatja. Hogyan? Bácsy Ernő a felelősség oldaláról közelített: - Az erkölcsi fejlődés nem tudott lépést tartani a tudomány és technika fejlődésével. A nemzetközi tudomány kiemelkedő alkotói és alkalmazói szerencsére felismerték a haladás etikai követelményeinek sorsdöntő jelentőségét, és ebben saját szerepüket. Pontos példát is mondott rá. Egyelőre csak néhány tucat szakember ismeri, hogy milyen az ember örökletes anyagának kémiai összetétele, de már most széleskörűen vitatják meg a felhasználásával kapcsolatos buktatókat. Jogi és etikai kérdéseket igyekeznek tisztázni. Azt készítik elő, hogy a vívmány bevezetése ne avatkozzon bele a teremtés dolgába, ne változtasson az emberi faj fejlődésének természetes menetén, ugyanakkor felhasználhassuk betegségek megelőzésére. Az élet őrzésével kapcsolatos felelősség mellett nagy hangsúlyt kapott annak minősége. Ez összefügg természeti és épített környezettel, az emberek egymás közti viszonyával. Az előadó szemléletesen ecsetelte, mi a módja a környezeti ártalmak elkerülésének. Szennyező mérgek mértékének csökkentése mellett ide sorolta a szolidaritást, az emberi szó értékét, a bizalmat, a köz- és jogbiztonságot, a megélhetés biztonságát. Meghatározó, milyen a családi háttér, a műveltség általános színvonala, mennyire szélsőségesek az életszínvonal-különbségek. Egyértelmű a statisztikai összefüggés az életminőség, a képzettségi szint és a lelkibetegségek között. Nem számszerűsíthető anyagi érték viszont az egészség. Birtoklása az alkotmányban is biztosított alapvető emberi jog, ugyanakkor az egyén erkölcsi felelősséggel tartozik a saját jó fizikai állapotának fenntartásáért.- Igaz-e, hogy csökkentik a közgyógyellátást, behatárolják, mennyi gyógyszert kaphat ingyen a rászoruló, egészségi állapotától teljesen függetlenül? - terelték gyakorlati síkra a témát a problémákkal nap mint nap küzdő hozzászólók.- Hogy áll az iskolai egészségtan-tanítás ügye? Miért nem vonják be az orvosokat az oktatásba?- Az emberek nagy többsége egyszerűen nem mer táppénzre menni. Azt mondja, ne írjam ki, mert akkor elveszíti az állását. Rákszűrésre nem engedik el a dolgozókat a munkahelyükről.- Szemérmetlenül sokat költenek reklámra a gyógyszergyárak. Orvosokat, gyógyszerészeket utaztatnak horribilis pénzekért. Nyilvánvaló, hogy ezek a költségek beépülnek a gyógyszerárakba, tehát a drágulás egyik kiváltója is. Dr. Bácsy Ernő a miniszter helyett állta a sarat. Elmondta, az orvosok és gyógyszergyárak anyagi ösz- szefüggése a korrupció egy formája, amellyel szemben Mikola István miniszter „statáriumot” hirdetett meg. Dolgozó és munkáltató. Amerikában már szakirodalma van annak, mennyivel jobban számíthat az alkalmazottaira az a cég, amely hozzájárul egészségük megőrzéséhez, mint azok, akiket a rövid távú érdek vezérel. Nálunk most dúl az őskapitalizmus. Dr. Bácsy Ernő előadása fotó: müller a. Jó hír, hogy a Testnevelési Főiskolán két évvel ezelőtt megkezdték az egészségtan-tanárok képzését, külön szakot indítottak. Kaposváron, a Pedagógiai Főiskolán ugyancsak előkészületek folynak, hogy bevezessék az egészségtan oktatására való felkészítést. Az orvosok bevonása csak úgy elképzelhető, ha megfelelő módszertani képzésben részesülnének. Mayer Mihály püspök derűs zárszóval igyekezett reményt és bizakodást kelteni, hogy erkölcs és egészségügy előbb-utóbb egymásra talál. Rezes Zsuzsa A zsidók örömünnepe A pécsi zsidó közösség március 8-án istentisztelettel köszöntötte örömünnepüket, a Purimot. Ekkor került sor a Megilla olvasására is. A Megilla Eszter történetét és a perzsiai zsidók pusztulásuk előli szerencsés megmenekülését idézi fel. Rendkívüli bíborosi konzisztórium II. János Pál pápa rendkívüli kon- zisztóriumot hirdetett meg, amely során az egyház harmadik évezredi perspektíváival kapcsolatban fejtik ki véleményüket a bíborosi kollégium tagjai. A megbeszélése hivatalos a testülethez tartozó valamennyi, 183 bíboros, függetlenül attól, pápaválasztójoggal rendelkeznének-e egy esetleges konklávén, azaz 80 év alattiak-e, vagy sem. A megbeszélést május 21-24. között tartják. A szentatya pápasága során immár hatodik alkalommal hívja egybe a teljes bíborosi kollégiumot. A májusi ülés figyelmének középpontjában az áll, hogy miként valósítsák meg a világ minden egyházmegyéjében a „Novo millennio ineunte” útmutatásait, mely apostoli levelét a pápa január 6-án a Szent Péter tér nyilvánossága előtt, a szentév ünnepi záró szertartásán írta alá. ■ Egy százalék Magyarországon működő közel 300 egyház és egyházi státusban lévő szervezet számára lehet a személyi jövedelemadóból egy százalékot felajánlani. Ez a szám, ha azt az országgyűlés elfogadja, az új „regisztrálási törvénnyel” bizonyosan módosul majd. A hazai történelmi egyházak (keresztény felekezetek) számára felajánlható egy százalék technikai kódja az alábbiak. A Magya Katolikus Egyház 0011, Magyaországi Evangélikus Egyház 0035, Magyaországi Református Egyház 0066, Magyaországi Metodista Egyház 0073, Evangéliumi Pünkösdi Közösség 0138, H. N. Adventista Egyház 0248, Magyaországi Baptista Egyház 0286 és a Magyaországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 0358. ■ „Jobbá legyetek!” A betegek, szegények, bajbajutottak helyzete, az ezeréves ma- gyaság mesterségei, kézművessége, az Árpád-házi szentek élete, a keresztény hagyományok és szokások a témái annak a millenniumi képzőművészeti pályázatnak, amelyet a Magya Málta Szeretetszolgálat több minisztérium és szervezet támogatásával 4-18 év közötti gyerek számára hirdetett meg. Mint a szociális minisztériumban megtudtuk, a Jobbá legyetek! - Magya Millennium” elnevezésű pályázaton Magyarországon és határon túl élők is részt vehetnek, egyénileg vagy csoportosan, s az elbírálása során külön kategóriában szerepelnek a nevelőotthoni és a fogyatékos gyermekek, fiatalok. A pályamunkákat - legfeljebb két alkotást - a Magya Máltai Szeretetszolgálat címére (1125 Budapest, Szavas Gábor út 58-60.) április 30-ig lehet beküldeni. ■ A történet feleleveníti, hogy Hámán, Ahasvérus perzsa nagykirály minisztere magánbosszújától vezérelve az egész perzsa zsidóság elpusztítására tört. Eszternek, a király feleségének kérése és Mordechájnak, a nevelőapjának bölcsessége mentette meg a pusztulástól az ártatlanokat. Hámán családja és párthívei elbuktak. A csodás menekülés eseményei elevenedtek fel ezen az örömünnepen. Hámán alakja azóta úgy él a zsidóság körében, mint a minden korok zsidógyűlölőjének típusa. Eszter pedig a szépségével diadalmaskodó zsidó asszony alakjaként maradt meg az emlékezetben. A későbbi korok zsidósága a Purim ünnepekor az ősmúlt szenvedéseiben adott idők megpróbáltatásait látta megjelenni, ugyanakkor mindenkor a csodás megmenekülés reményeit is. így vált az évek során Eszter Megillája felejthetetlen népkönyvvé, a Purim ünnepe pedig vidám, gyakorta szinte farsangszerű, zajos népünneppé. A Purim szó egy évezredes tapasztalat, melyet a történelem igazol: a zsidóság mindig túléli az őt érő halálos fenyegetéseket, túléli ellenségeit. A hagyományos vidám ünnepségeken, Purimkor az emberek megajándékozzák egymást, megsütik és fogyasztják az ún. mákosdiós kindlit, a Hámán fülének nevezett süteményt. A Pécsi Zsidó Hitközség március 11-én délután 16 órai kezdettel műsoros Purim ünnepséget rendez a Fürdő utcai dísztermében, melyen közreműködnek Nagy Adrien és Márton András, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. m. e. János testvér Negyvenéves volt János. Példának aligha állítható ifjúságát, kalandvágyó korszakát sok veszteséggel zárta. Végül megérett a változásra: elmúlt a hátborzongató negyven év sötétsége, s Granadában megtörtént a csoda. János, aki eddig sok szerencsétlen esemény hatására Isten nélkül, önmagára hagyatkozva kereste az életútját, most megtalálta azt. Váratlanul, az előkészület legkisebb biztató jele nélkül, egy szentmise alatt megértette az Isten üzenetét. Azt, ami eddig is elhangzóit, azt, amit más is hallhatott volna, de eddig ő sem értette, és más még akkor se fogta fel. Egy perc műve volt, hogy megfordult benne minden irány, új értelmet nyert az érték és máshová kerültek a hangsúlyok. Földi élete ezután már csak 15 évig folytatódott, de ebben olyat alkotott, hogy erről az utóbbiról tud az egész világ, s mellette eltörpül a korábbi csetlés-botlás. Mivel szomorú tapasztalatokat szerzett a betegápolás hiányosságairól, a lelkében most, ébredt hivatás arra szólította, hogy felkarolja a legelesettebbeket. Felismerte, hol szenved hiányt az emberiség, és oda állt, ahol a legnagyobb volt az ínség. Nem hozott létre szervezetet, nem toborzott társakat, hanem megjelent az utcán, és magányos jótékonykodóként segített a rászorulókon. Maga igyekezett megteremteni a szükséges feltételeket: koldult a javukra, hogy enni adhasson az éhezőknek. Biztos volt abban, hogy az adakozók nagylelkűsége megtérül, és saját leb kük hasznára válik, ezért fennhangon buzdította a gazdagokat: “Tegyetek jót magatokkal, testvérek!” Sokan megértették és támogatták, mások pedig gúnyolódtak rajta. János életében megismétlődött a Mester története: a nyitott lelkű emberek melléje szegődtek, mások pedig megkeményítették szívüket, elfordultak tőle. S hogy magukat legalább látszólag tisztázzák, gúnyt űztek annak idején Jézusból, most Jánosból. S ez a felismert hivatásától eltántoríthatatlan János létrehozott egy magánkórházat, s megtett mindent, amire - iskolázatlanságában - képes volt: szeretettel szolgálta a betegeket. Mikor megnövekvő feladatát egyedül már nem tudta ellátni, segítőtársak után nézett. Ebből az első néhány nagyszerű, lelkes emberből született meg a betegápoló Irgalmas Testvérek Rendje. A nép megszerette őket, s nagy tisztelet övezte elkötelezettségüket. János testvér eljutott a felebaráti szeretet legmagasabb csúcsára: egy fuldokló fiú kimentése kapcsán tüdőgyulladást kapott és meghalt. Hivatása arra szólította, hogy saját életét kevesebbre tartsa, mint a másikét. Azóta ezrek álltak az Irgalmas Testvérek rendjébe, hogy Istenes Szent János példáját követve életük egészével szolgálják a betegeket. Ma mégis alig találkozunk velük. Mintha a mai ember nem merné így, ennyire elkötelezni magát. Fontos lenne feltenni a kérdést: aki ennél kevesebbre mer csak vállalkozni, ugyan mire tartogatja a többi, visszatartott energiáját, bátorságát, élete lendületét? Mit akar vele megvalósítani, ami több a legnagyobb szeretetnél? Nyilván nem találunk vonzóbb magaslatot, mint életünk egészében szívből szolgálni, a földi viszonzás igénye nélkül. Erre tanít Jézus, ezt élte elénk János testvér. Ennek szenteli életét városunkban két irgalmas szerzetes atya, tucatnyi ferences nővér, megszámlálhatatlan nagyszerű orvos, ápoló, s az ő munkájukat segítő egészségügyi munkatárs. Ezt a szolgálatot teljesíti otthonában mindenki, aki áldozatos szeretettel áll rokona betegágyánál. Ma, mikor a világegyház Istenes Szent Jánost ünnepli, mondjunk köszönetét Istennek, hogy minden korban érzékennyé teszi néhányak szívét a szeretetszolgálat sajátos mélységei iránt, s ezek a megérintettek igent mertek mondani a hívásra. És kérjük, mi se legyünk gyávábbak elődeinknél, mi se legyünk kicsinyesebbek, önzőbbek, és ne önmagunkat akarjuk megvalósítani! Merjük meglátni a rászoruló embert és a saját lehetőségeinket, a nyomorúságot és a társadalmi összefogás szükségességét. Jánosnak negyven évébe telt, mire megértette az Úr szavát. Nekünk is van reményünk: a negyven év elmúlt. Már több is. Itt az ébredés ideje: felismerni a hiányokat és változtatni! Nem ímmel-ámmal, hanem gyökeresen. Egyéni életünkben is, szolgálatunkban is - hogy jót tegyünk magunkkal (is), testvérek! Garadnay Balázs Ismerni, érteni Emlékeztető Szavakkal és tettekkel A Szentlélek segítségével Jézus legyőzte a kísértéseket és hirdetni kezdte Isten országának örömhírét. Az örömhírt, amely arról tudósít bennünket, hogy Isten közöttünk munkálkodik és hogy az ember közvetlenebb kapcsolatba kerülhet Istennel. Jézus tanítását megörökítő evangéliumi részletek a következő témák köré csoportosíthatók: Az örömhír terjesztése a szegények között; Az apostolok hűsége, a nép tisztelete és a farizeusok támadásai; Isten országá- nák hirdetése; Isten országa Jézusban jött el; A tanítványok szétküldése. így megismerhetjük Jézus apostoli tevékenységét, főbb cselekedeteit és tanításának üzenetét. Jézussal sokféle ember került kapcsolatba: a tanítványok (közülük választotta ki a 12 apostolt), a nép, amely hallgatta és követte őt, végül pedig ellenségei, a farizeusok és írástudók. A tizenkét apostol kiválasztásáról Márk (3,13 ) és Lukács (6,12-16) evangéliumában olvashatunk. (Máté a 10,2-4-ben csak megnevezi őket.) Szent Márk a következőket emeli ki:- Jézus azokat választja ki, akiket nevelt (a küldetés Istentől származik);- azért hívja el őket, hogy mellette legyenek;- szétküldi őket, hogy tanítsanak és ördögöt űzzenek, vagyis hogy ugyanazt tegyék, mit ő: hirdessék az evangéliumot szavakkal és tettekkel. Hardi Szilvia A PÁLOS BARÁTI KÖR következő találkozója március 9-én, pénteken lesz a Pálos templomban. A találkozó vendége Eperjes Károly színművész, aki a 18 órakor kezdődő szentmisét követően „Szentévi morzsák” címmel tart előadást. B. KOLEP ILONA festőművész kiállítása nyílik március 10-én, szombat délután 4 órakor a pécsi Bazilika Kocsis László termében. A kiállítást dr. Páva István nyitja meg. Közreműködik a Pécsi Madrigál Kórus. IRGALMAS LELKÜLETTEL. Morvay Imre Pió gondolatai hangzanak el a Pécsi Rádió Kapocs műsorában szombaton 19 óráig, az esti krónikát követő műsorban. Szó lesz még a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményéről, melyet a vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatban tett a magyar családok belső sze- retetkapcsolatának megerősítése érdekében. VASÁRNAP, a fél 10 órakor kezdődő német nyelvű szentmisén a palotabozsoki nemzetiségi kórus énekel. A rádió fél 11-től ad közvetítést. ÉN ÉS A GYÓGYÍTÓ KRISZTUS címmel fej ti ki gondolatait Gál Károly római katolikus lelkész a Keresztény Orvosok Társasága és a Máltai Szeretetszolgálat szakmai és lelki programjának keretében, melyre március 12-én este hat órakor kerül sor a pécsi Zárda templom közösségi termében. Ez alkalommal tart előadást dr. Péter Sándor sebész főorvos a vénás betegségek és szövődményeinek kezeléséről. ISTENTISZTELET a nemzeti ünnepen. Immáron szokássá vált a pécsi Dischka Győző utcai evangélikus templomban, hogy minden év március 15-én, az idén is 10 órától istentiszteletre várják a híveket. BEÍRATÁS. A Miasszonyunk Kanonok Rend óvodája (Pécs, Apácza u. 21.) behatást tart március 27-én 13.00-tól 17.00 óráig és március 28-án 8.00- tól 12.00-ig. Várják a harmadik évet betöltött gyermekeket és szüleiket. A Rend iskolájában a Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskolában (Pécs, Szent István tér 10., telefon: 315-673) a leendő elsősök beiratkozása március 26-án 13.00-tól 17.00 óráig és 27-én 7.00 órától 12.00- ig lesz. Várják a szülőket gyermekeikkel. EGYHÁZKÖZSÉGI ZSINAT. Március 11 én, va sámap 18 órakor püspöki szentmisével nyitják meg a Bazilikában a Székesegyházi Egyházközség zsinatját. Ekkor lopják meg megbízásukat az egy-egy témakört kidolgozó szakemberek. A zsinat 2001 márciusától 2003 júniusáig tart. KONFIRMANDUSOK konferenciája. A református egyházmegyénk konfirmandusai, a 13- 14 éves fiatalok egész napos megyekonferenciára készülnek, melynek március 31-én ad majd otthont a Pécsi Református Kollégium. KÁLVÁRIA. Ma és a nagyböjt minden péntekjén délután fél 5 órakor keresztúti ájtatos- ságot tartanak a pécsi kálvárián. ZARÁNDOKLAT. Az idén több alkalommal is medjugorei zarándoklatot szerveznek pécsi indulássá. Júniusban a jelenések 20. évfordulójára, augusztusban, a Nagyboldogasszony ünnepére és szeptember elején is indulhatnak baranyaiak a szomszédos ország kegyhelyére. Információ Golob Ferenc a 72/318-653-as és Demeter Béláné a 72/254-144-es telefonon. M t