Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-12 / 70. szám

16. oldal - Uj Dunántúli Napló SPORT 2001. Március 12., hétfő IMI ■KÜSU' Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. üJesíel Labdarúgó NB I. B, Nyugati csoport, 6. forduló Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 6. forduló A PMFC eltékozolta a lehetőséget Tálcán kínálta a szombati mérkőzés előtt a lehetőséget a sors és a Haladás: a szombathelyi csapat pénteken folytatta tava­szi rossz sorozatát és csak döntetlent ért el a Kaposvár ellen, míg a sors megadta azt a lehetőséget a PMFC-nek, hogy ép­pen a tabellán egy ponttal előttük álló Celldömölköt fogad­hatták. A képlet egyszerűnek tűnt, ha legyőzik Pintér Attila együttesét, pontszámban beérik a Haladást, minimum há­romgólos siker esetén pedig meg is előzik a fő riválist. PÉCS Az első perctől kezdve látszott a piros-fekete játékosokon az aka­rás, de ez egyben görcsösséggel párosult. A fejekben nyilván ben­ne volt, hogy a Haladás pontvesz­tésének köszönhetően az őszi baj­noki nyitány óta először kerültek olyan helyzetbe, hogy befoghat­ják a tabellán a szombathelyieket, így talán nyomasztotta őket a tét, ez azonban nem lehet kifogás a szombati vereségre. Ráadásul az ellenfél eddigi veretlensége ellené­re sem tartozott a legyőzhetetle- nek kategóriájába: a Pintér Attilá­val a kispadon és Zsivóczkyval a bal szélen megerősített Celldö- mölk a múltban csak NB III-as szintű csapatként derenghetett fel az idősebb szurkolók emlékezeté­ben - mostantól azonban az NB I. B Nyugati csoportjának listaveze­tőjeként tekinthetünk rá. A szombati találkozó kimene­telét kétségkívül a helyzetkihasz­nálás döntötte el. A hazai csatá­rok, Sitku és Horváth Gyula hiába lőttek, fejeltek, emeltek bármilyen helyzetből kapura, a megátkozott játékszer sehogy sem akart Szép hálójában kikötni. Torna Árpád. vezetőedző nem is elégedetlen a játékkal, elmondása szerint eddig soha nem szorította be egyetlen ellenfelét sem úgy a PMFC a kapu­ja elé, mint a Celldömölköt, a szórványos vendégkontrákból mégis több eredmény született, mint a hazai tűzijátékból.- Tizenkét nagy helyzetet dol­goztunk ki és csak egyet tudtunk értékesíteni, ez az elkeserítő. Bal- szerencsénk volt az egész meccs alatt, egy kicsivel mindig a kapu fölé, mellé mentek a lövéseink. Az ellenfél vezető gólja is szerencsét­len körülmények között született, a játékvezető éppen visszaengedte a pályára a mezigazítás miatt le­küldött Fogarasit, akit Horváth Sándor nem láthatott, így véletle­nül odapasszolta neki a labdát, amiből a gólt eredményező akció indult. A nyolcvanadik percben egy-egynél lecseréltem a védő Ku­tast és harmadik csatárnak behoz­tam helyette Királyt abban a re­ményben, hogy megfordítjuk a mérkőzést. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a Celldö- mölk még egy gólt szerez - mond­ta a vereséget nehezen viselő szak­vezető, majd hozzátette, hogy so­káig nem szabad keseregniük az elszalasztott lehetőség miatt, a kö­vetkező mérkőzésen, Nagykani­zsán győzelemmel kell visszasze­rezni az elvesztegetett pontokat. PMFC - Celldömölk 1-2 (0-1) Újmecsekalja, 1500 néző. V.: Szabó Zs. Edző: Torna Árpád Edző: Pintér Attila Szögletarány: 6-3 (2-2). 43. perc: Az egész pécsi véde­lem szunyókált a jóleső nyárias napfényben, az éber Várszegi jobbról érkező beadása egyedül találta a 11-es ponton ácsorgó Zsivóczkyt, aki szemet gyönyör­ködtető fejessel küldte a labdát a bal alsó sarokba (0-1). 65. perc: Az állandósuló pécsi fölény meghozta gyümölcsét. Kulcsár adott be meredeken bal­ról, Márton pedig középen, min­denkit megelőzve villámgyors csukafejessel küldte a labdát a jobb alsó sarokba (1-1). 81. perc: A hazai helyzetek nem rémítették meg a Celldömöl­köt. Csernák adott be balról, az újra csak bámészkodó pécsi vé­dők között az ötösön várakozó csereember, Marius könnyedén fejelt Matus kapujába (1-2). Torna Árpád: - Annyi gólhely­zettel, amennyit kihagytunk, hú­rom mérkőzést fölényesen meg le­het nyerni. Sajnos ziccereink elle­nére ezt a fontos bajnokit el tud- ' tűk veszíteni. Pintér Attila: - Változatos mér­kőzésen a jobb helyzetkihaszná­lás döntött. Nagy dolog egy ilyen csapat életében, hogy hat forduló után még veretlen. Büszke vagyok a játékosaimra. További eredmények: Siófok - Nagykanizsa 2-1, Haladás - Ka­posvár 0-0, REAC - Százhalom­batta 2-2, Pápa - Hévíz 1-1, Dorog - Marcali 2-2. A 7. forduló párosítása: Ka­posvár - REAC, Százhalombatta - Siófok (szombat), Marcali - Pápa, Hévíz - Haladás, Nagykanizsa - PMFC, Celldömölk - Dorog (va­sárnap). NB I. B, Nyugati cs. 1. Celldömölk 6 4 2 0 12-5 14 2. Szombathely 6 4 1 1 13-5 13 3. Siófok 6 4 0 2 9-5 12 4. Hévíz 6 3 2 1 12-9 11 5. PMFC 6 3 1 2 14-10 10 6. Százhalombatta 6 2 3 1 10-7 9 7. REAC 6 2 2 2 9-9 8 8. Dorog 6 1 2 3 8-10 5 9. Kaposvár 6 1 3 4-6 5 10. Nagykanizsa 6 1 2 3 8-13 5 11. Pápa 6 1 2 3 4-12 5 12. Marcali 6 0 1 5 6-18 1 ____________________________Kosárlabda NB I. A, NB I. B nők, NB I. B férfiak ______________________ Zs ebben az alapszakasz-győzelem Szekszárd - MiZo-Pécsi VSK 50-79 (15-27, 8-18, 8-19, 19-15) Kosárlabda NB I., nők, alapsza­kasz. Szekszárd, 800 néző. V.: Ki­rály, Nagy II. Szekszárd: Bulatova 5/3, TÓTH 14, NYÍRÓ 17, Sztojkovics 4, Kajdacsi 4. Cs.: Tkalics 2, Papp 4. Edző: Újhelyi Gábor. MiZo-Pécsi VSK: IVÁNYI 6, Darida 2, Csák 2, VILUTYTE 13/3, TUVICS 24. Cs.: Burgmann 5/3, Béres 8, KÁROLYI 11/3, Pén­zes Kinga 2, Pretreger 6. Edző: Rátgéber László. Bár a pécsieknek a győzelem kellett ahhoz, hogy biztosan meg­szerezzék az alapszakasz első he­lyét, az igazi kérdést mégsem ez jelentette a találkozón, hiszen ab­ban viszonylag kevesen hittek, hogy a szekszárdiak képesek lesznek megverni a magyar baj­nokot. Kérdések viszont akadtak azért. Például, hogy a rejtélyes betegsége után milyen formában tér vissza Károlyi Andrea, a bara­nyaiak hárompontos vonalon túl­ról legveszélyesebb bedobója. Nos, a január 21. óta tartó kiha­gyás nagy nyomokat nem ha­gyott, Károlyi továbbra is életve­szélyes. A másik kérdést Keller hiánya jelentette. A center kidőlé­se már a sokadik problémát jelen­ti ebben a szezonban, szerencsé­re nem sérülés, hanem csak egy egészen pici vírus a ludas. Bár ab­ban eddig sem kételkedtek sokan, hogy Tuvics fantasztikus képes­ségekkel megáldott játékos az ötös posztra, 24 pontja, 10 lepat­tanója és a róla befújt 13 szek­szárdi személyi hiba jó formáról árulkodik a Magyar Kupa-döntő és az Euroliga-negyeddöntő előtt. Rátgéber László: - Gratulálok játékosaimnak az alapszakasz megnyeréséhez, a szimpatikus szekszárdiaknak pedig a hatodik helyezéshez. További eredmények: Soproni Postás - GYSEV-Ringa 71-78, Di­ósgyőr - BEAC-Siemens 85-76, ESC-Debrecen - Kecsketnét 49-88, BSE-ESMA - Szolnok 100-72. Szeged - PVSK 93-83 (23-14, 30-25, 23-19, 17-25) Kosárlabda NB I. B, férfiak, rá­játszás. PVSK: BÉRES 20, Hoffmann 14, Radnóti 11/3, Sági 8/3, Bartha 8. Cs.: Móricz 6, BU­ZOGÁNY 15, Kun 1. Edző: Zalay Zoltán. Szarvas - Autópark-PVSK 62-80 (15-19, 15-17, 13-27, 19-17) NB I. B-csoport, nők, rájátszás a 9-16. helyért. Szarvas, 100 néző. V.: Guoth, Vétek. Autópark-PVSK: KOCSIS 17/3, PÉNZES KINGA 18/3, Tamás 10, CZUKOR 12, Pén­zes Kitti 6. Cs.: Fegyvemeky 6, RÉDER 10, Szabó II. E. 1, Horváth. Edző: Füzy Ákos. Füzy Ákos: - Alattam a kispad- ként szolgáló műanyag szék ros- kadt össze, a Szarvas meg csapa­tom második félidei játéka láttán omlott össze. Összeállította: Móczárt Zoltán, K. Mayer A., Horváth László Baranyai góliszony „Zokogott” a labda az alacsony színvonalú mérkőzésen fotó: rórp l. PVSK - Petőháza 0-0 Pécs, Vasút-pálya, 300 néző. V.: Szabó G. PVSK: Horváth - Vessző, Tallósi, Jordanov - Balázs, Fülöp (Németh Zs. 66. p.), Dárdai B., Mosonyi, Hegedűs (Varga Zs. 59. p.) - Péter, Csordás (Éles 76. p.). Edző: Dárdai Pál. Petőháza: Ta­kács - Tompos, Csonka, Németh I. - Hollósi (Begovics 66. p.), Sterner, Preiner, Koronczi, Lengyel - Bodor (Piszinger 85. p.), Ábrahám (Berta 90. p.). Edző: Csorba János. Ha a mondás szerint rossz meccsen sír a labda, akkor most zokogott. A nagyobb hely­zeteket a Petőháza hagyta ki, bár a PVSK a 21. percben rúgott egy kapufát. Dárdai Pál: - A lelkes vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot. Pontatlanul játszottunk és kevés helyzetet dolgoztunk ki. Csorba János: - A gólszerzési le­hetőségeink alapján győzelmet ér­demeltünk volna. Balatonlelle - Komló 1-0 (0-0) Balatonlelle, 500 néző. V.: Sóthy. Balatonlelle: Gyenes - Czubelák, Buzsáki, Hollander - Szabadi, Ta­kács, Kolovics, Somogyi (Kiss 62. p.), Hosszú, Pécsi (Gosztonyi 80. p.) - Silimon (Hamics 52. p.). Edző: Kenéz István. Komlói Bá­nyász: Demhardt - Geisz, Augustin, Farkas T., Both - Tóth (Farkas 1.46. p.), Dömény, Müller, Méhn - Komáromi (Priol 80. p.), Mang. Edző: Koller Nándor. 59. perc: A mérkőzést eldöntő gólt Pécsi 5 m-ről szerezte (1-0). A vendégek védelmét nehe­zen tudták feltörni a kényelme­sen játszó hazaiak. Kenéz István: - Ezen a vasárna­pon csak a győzelemnek örülök. Koller Nándor: - A félidei kény­szercsere felbontotta a védelmün­ket, a csatárjátékunk gyenge volt, a hazaiak megérdemelten nyertek. További eredmények: Tapolca - Bük 2-5, Ajka - Tata 0-2, Bony- hád - Lenti 1-0, MTE-Motim - Veszprém 1-0. A 7. forduló párosítása: Veszp­rém - PVSK, Komló - Tapolca, Petőháza - Bonyhád, Lenti - Ajka, Tata - Balatonlelle, Bük - MTE- Motim. NB II. Nyugati cs. 1. Bük 6 4 1 1 14-8 13 2. Veszprém 6 4 1 1 9-4 13 3. PVSK 6 4 1 1 10-6 13 4. Petőháza 6 3 1 2 9-6 10 5. Balatonlelle 6 3 1 2 11-10 10 6. MTE-Motim 6 3 0 3 9-7 9 7. Bonyhád 6 2 2 2 9-8 8 8. Ajka 6 2 1 3 13-11 7 9. Tata 6 2 1 3 7-10 7 10. Tapolca 6 1 2 3 9-16 5 11. Komló 6 1 1 4 5-14 4 12. Lenti 6 1 0 5 4-9 3 Összeállította: Horváth László, Kenéz István _________Kézilabda NB I. B, férfiak_________ Eg yre szárnyal a Pelikán Kaszás talált csak be egyedül Harkány-Budapest Kanárik FC - Baranya HDT 3-1 (0-0) 4+1-es NB Il-es teremlabdarú­gó-mérkőzés. Budapest, 100 néző. A teremlabdarúgó NB II. rá­játszásának első mérkőzésén nem sikerült pontot szerezni a Keleti csoport egyik favoritja el­len. Az eddigi teljesítménye alapján jelenleg harmadik he­lyen áll a harkányi csapat a ta­bellán. A baranyaiak már ma este ja­víthatnak pozíciójukon, ehhez le kell győzniük a budapesti Reálprint csapatát. A mérkőzés ma este 7 órakor lesz a harkányi sportcsarnokban. A Harkány egyetlen gólját a budapesti találkozón Kaszás lőtte. _____ sz. zs. ____PÉCS-SzOMBATHELY____ Pé csvárad-Renax - Komárom 26-27 (15-12) 100 néző. V.: Belső, Sápi. Pécsvárad-Renax: Balló KOKAS 3, Vajda P. 1, Vajda K. 5, Bitter 1, KATZIRZ 8, Csíkos 2. Cs.: Gyulay (kapus), Hor­váth B., WERNER 2, Szappanos 4. Edző: Kovács Jenő. A szünet után érthetet­len módon visszaesett a Pécsvárad teljesítménye, pedig ha egy kicsit jobban koncentrál, és magasabb hőfokon kézilabdá­zik, gond nélkül megnyerhette volna a kiesés szempontjából számára annyira fontos találko­zót. • Kovács Jenő: - Az első félidő­ben elhittük, hogy miénk a mér­kőzés. Szombathelyi TK ­Pelikán-Siklós 13-33 (7-15) 100 néző. V.: Babiczki, Martinka. Pelikán-Siklós: JAN- DÓ (képünkön) - Ildzsa, BECS­KEI I. 8, MOLNÁR G. 8, Becskei T. 1, VIRÁG L. 9., Zádori Cs. 5. Cs.: SÁTORI (kapus), Balogh 1, Viola, Varga 1. Edző: Zádori László. Zádori László: - A kiesőjelölt szombathelyi csapat kevés ellen­állást tanúsított a kiválóan játszó együttesem ellen. Gratulálok csa­patomnak. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: M. Z. Totóeredmények 1. Bayern München - Cottbus 2-0 1 2. Bochum - 1. FC Köln 2-3 2 3. Freiburg - Dortmund 2-2 X 4. Hertha BSC - Rostock 1-0 1 5. E. Frankfurt - Schalke 04 0-0 X 6. Kaiserslautern - 1860 M. 3-2 1 7. Hamburg - VfB Stuttgart 2-2 X 8. Vicenza - Napoli 2-0 1 9. Bologna - Lazio 2-0 1 10. Internazionale - Verona 2-0 1 11. Lecce - Udinese 2-1 1 12. Perugia - Fiorentina 2-2 X 13. Roma - Brescia 3-1 1 +1 14. Atalanta - Milan 1-1 X A 10. heti totószelvényen az egyesek domináltak, vagyis a hazai csapatok bizonyultak si­keresebbeknek. A papírforma­győzelmek mellett (Bayern, Ró­ma, Hertha, Inter, Juventus) meglepetés a Lazio sima veresé­ge Bolognában. A Hertha győz- tes gólját Dárdai lőtte. _______■ Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, N1MMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája^ Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099'. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőméi közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. január 1-jétől egy hónapra 1045 forint, negyed évre 3135 forint, fél évre 6270 fo­rint, egy évre 12 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer & Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., : Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ • P A NA. sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltaié- ^ASATESZ szerkesztőségi Saira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ISSN Q865-9133 tagja I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom