Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-03 / 61. szám
I 2001. MÁRCIUS 3., SZOMBAT SPORT Új Dunántúli Napló - 15. oldal Mélyen a kasszákba nyúltak a klubok Kapósak lettek a magyar labdarúgócsapatoknál a délszláv játékosok Lelátó Pető talonban A tegnapi Debrecen - MTK mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó NB I. tavaszi szezonja. A téli átigazolási időszakban talán éppen a kék-fehérek sikerén felbuzdulva újabb és újabb délszláv futballisták érkeztek magyar csapatokhoz. A Ferencváros szlovák Pintéjét is követte néhány honfitársa hazánkba. ,!!< Tegnap délután, a debreceni mérkőzés előtt még a tabella élén állt Csank János együttese, a Ferencváros. Szűcs Lajossal a kapuban valóban magabiztos, önbizalomnövelő teljesítményt nyújtottak a zöld-fehérek az őszi öt fordulóban, három győzelmük mellett kétszer döntetleneztek, a hálójukat pedig egyszer sem zörgették meg az ellenfelek. Kapott gól nélküli szériájukat ugyan nyilván nem tudják a szezon végéig megtartani, az első helyet azonban bizonyára nem akarják elveszteni Lipcseiék. Az átigazolási időszakban nagy mozgás ugyan nem történt a klubnál, ez mégsem jelentette azt, hogy csöndben és nyugalomban telt volna a játék nélküli pár hónap. Az egyesülettől távozott az elnök és az alel- nök, de néhány régi játékostól is szívesen megválna Szeiler József ügyvezető igazgató - ez már nem megy olyan könnyen. Az egyetlen új érkező az eddigi brazil, Alex Arruda MTK: gólparádé az idénynyitón Debrecen - MTK Hungária 0-4 (0-3) Debrecen, 4000 néző. V.: Bede. Debrecen: Fekete - Frida, Alekszics, Turján, Szatmári - Siklósi (Paróczai, 80.), Sándor (Ulveczki, a szünetben), Hanák, Szabó II. Zs. - Kerekes, Bajzát. MTK: Vlaszák - Komlósi, Kuttor, Szmiljanics, Szamosi - Erős, Golovics (Bükszegi, 77.), Jezdimirovics (Balaskó, 83.), Fűzi (Madar, 74.) - Illés - Ferenczi. G.: Illés (6. p.j, Ferenczi (23. p ), Golovics (30. p.), Erős (70. p.). A korán bekapott gól után a Debrecen összezuhant, a jóval erősebb MTK pedig kedvére futballozhatott. A helyzetek alapján nagyobb különbséggel is nyerhettek volna a vendégek. öccse, Alan, bár ő várhatóan csak a junioroknál kap helyet. A bajnoki.címről álmodozni nak a Hungária körúton is, tegH nap 18 óra előtt még csak & K ezüstérmes volt a csapat (19.45-re változott a helyzet, elorozták az első helyet a Fraditól). Pölöskei Gábornak megnyerték a tetszését az eddig a klub szolgálatában lévő szerb labdarúgók, az MTK felkészülési mérkőzésein ugyanis még öt délszláv futballistát teszteltek. Közülük csak a csatár Radovan Bunjacot tartották arra érdemesnek, hogy szerződést kapjon, így ő csatlakozhat Gobvicshoz, Jezdimirovics- hoz és Szmiljanicshoz. Nagyobb játékosmozgás nem történt az egyesületnél, a kapósabb labdarúgók (Illés, Balaskó) sem távoztak, így a szakvezető az évek óta megszokott kerettel dolgozhat az aranyéremért. A fővárosi lila-fehérek is megkaparinthatják az első helyet a bajnokság végén, főleg ha tartósan azzal a megalkuvást nem tűrő, harcos játékkal rukkolnak elő, mint a szezonban jópárszor. Kisteleki István vezetőedzőnek és a szurkolóiknak vélhetően a Ferencvárostól hazai pályán elszenvedett 1-0-ás vereség fáj a legjobban, ennek ellenére nem az átigazolásoktól volt hangos a Megyeri úti pálya. Egyedül Galaschek, az egykori angyalföldi középpályás- kedvenc érkezett a REAC-tól fél évre kölcsönbe az Újpesthez, míg Tóth István Sopronba, Kovács Péter Siófokra, Jena Sándor pedig Ercsibe távozott. A tavaly kiharcolt bajnoki címét szeretné megvédeni a Dunaferr, s erre - mindössze egy pontra lemaradva a Fraditól - minden esélye megvan Egervári Sándor együttesének. A dunaújvárosi gárda sokáig szárnyalt a baj-' nokságban, ám a nemzetközi terhelés miatt megtorpant és kissé megroppant a csapat. Nem történtek jelentős változások a keretben, főleg ami a távozókat illeti, csak Nagy Tamás igazolt Sopronba. Érkezett viszont két külföldi futballista, a jugoszláv középpályás Vojimir Szindjics és a szlovák válogatott csatár Marek Penksa, továbbá a Pápától a szintén középpályás Mészáros Norbert. Zavadszkyék azonnal vérbeli rangadóval kezdenek, az Üllői úton próbálnak pontot, pontokat szerezni. Az ötödik helyről vág neki a folytatásnak a Videoton, s vélhetőleg Székesfehérváron már nem a bajnoki címről, csak a biztos bentmaradásról álmodoznak. Csongrádi Ferenc csapata tovább erősödött, Rob Kornél (csatár) a Ferencvárosból, Kovács Attih (középpályás) a Tatabányától érkezett. A Videotonnál sem akartak lemaradni a délszlávok szerződtetésével, így leigazolták a szerb Alekszandr Arszovicsot, aki a csatársorban kaphat helyet. Győrben leginkább az anyagi helyzet határozza meg az egyesület felkészülését és az erősítési terveket, és mivel nem csörög túl sok forint az ETO kasszájában, nem kéri felszerelését sok új játékos sem a klubnál. Egyedül Szanyó Károly tette át a székhelyét Izraelből, további futballisták nem érkeztek és nem is távoztak. Kalapot emelt és búcsúzott viszont a főszponzor, a Rába Rt., így kapitális mínusszal indul Garami József csapata a bajnokságban. Nem voltak elégedettek az együttes eddigi teljesítményével a Vasasnál, a hatodik hely annyira kevésnek bizonyult, hogy Mezey György vezetőedzőnek is más munka után kellett néznie. Helyét Bozsik Péter foglalta el, aki rögtön rangadóval kezd, az Újpestet fogadják hazai pályán. Többek között azért is kellett távoznia a volt szövetségi kapitánynak, mert további erősítéseket akart, hiányában természetesen nem változott lényegesen a keret, csak a macedón Florian Makszimovszki kereshetett magának más klubot. d udjnu w MAIAV SOPRON NB 1. MTK 6 3 3 0 10-2 18 2. Ferencváros 5 3 2 0 8-0 15 3. Újpest 5 3 0 2 9-6 14 4. Dunaferr 5 3 0 2 6-9 14 5. Videoton 5 3 1 1 8-4 12 6. Győr 5 3 0 2 8-8 11 7. Vasas 5 2 0 3 4-5 10 8. Tatabánya 5 1 1 3 6-14 10 9. Kispest 5 2 1 2 11-8 8 10. Sopron 5 0 3 2 5-7 6 11. Debrecen 6 1 0 5 9-17 6 12. Zalaegerszeg 5 1 1 3 5-9 5 Az alapszakasz legjobbjának bizonyult a Tatabánya, az új bajnokság első öt fordulójában aztán már korántsem volt olyan acélos Kiprich József együttese, mindössze egyszer hagyták el győztesen a pályát. A szakvezetés ezért erőteljes igazolásokba fogott, Kovács Attilát, Zsivóczkyt és Virágot ugyan még elengedték, de helyükre Nyíregyházáról érkezett Nagy II. Sándor, valamint az Espanyoltól kölcsönbe Molnár Balázs (mindkettő középpályás). A legtöbb szerbet is a Lombard szerződtette, Szrdjan Obradovics (hátvéd), Dejan Pekovics (csatár) és Nebojsa Vignjevics (középpályás) alkothatja ezentúl a délszláv tengelyt. A Kispest az egyik legpatinásabb, legnagyobb múlttal rendelkező klub a magyar labdarúgás élvonalában, most korántsem a hagyományoknak megfelelően szerepel, s bizony akár a kiesés is elképzelhető Tomyi Barnabás csapatánál. Az egyesületnél nemcsak az anyagiakban, a jó játékosokban sem dúskálnak. Zalaegerszegre költözött a válogatott gólgyáros Egressy Gábor, helyét a csatársorban a román Marius Sasa foglalhatja el. A kispesti szurkolók rajta kívül még egy újoncnak, a szerb Vladimir Pasicsnak drukkolhatnak. Három döntetlenre futotta az öt őszi mérkőzés alatt a Sopron alakulatának, így Reszeli Soós István csapatának a bent- maradásért kell majd küzdenie a következő fordulókban. Ehhez már győzelmekre is szüksége lesz Preisingeréknek, ennek érdekében mindent meg is tettek a klub vezetői. A legnagyobb halnak a Dunaferrtől elcsábított Nagy Tamás bizonyult, de fontos feladat hárul majd a két szlovák légiósra, Karol Prazenicára (hátvéd) és Lubomir Orabinecre (középpályás) is. Debrecenben minden bizonynyal jobb szezonkezdetben reménykedtek a drukkerek, mint amit Komjáti András irányításával elértek. Egy győzelem mellett négyszer vereséget szenvedtek, így a kiesés szele már meglegyintette őket (tegnap erre még egy lapáttal rátettek, simán kikaptak hazai pályán az MTK-tól, így az ötödik fiaskót is elkönyvelhették). Ennek ellenére úgy tűnik nem az új játékosokban, hanem a kiváló szakmai munkában bíznak az egyetlen keleti csapatnál. Az egyedüli új szerzemény a szerb Drágán Radojicsics, aki a középpályán adhat lökést az együttesnek. Az utolsó helyről rugaszkodik neki a bajnokságnak a Zalaegerszeg, ahol kényszerűségből vezetőedzőt is cseréltek: az UEFA B-licenccel nem rendelkező Glázer Róbertét Madár Gábor váltotta a kispadon. A szakvezetés mellett a játékoskeretben is történt változás, hat labdarúgó érkezett. Egressy Gábor mellett a zalai városba költözött Telek András (hátvéd), Nagy Csaba (középpályás), Vámos János (kapus), Udvari Tamás (hátvéd), valamint a kazah Andrej Dobljanski (középpályás) is. A hatodik forduló párosítása: FTC - Dunaferr, Győr - ZTE, Kispest - Sopron, Vasas - ÚTÉ, Videoton - Tatabánya ________________________■ (k ozéppaiy V Egy héttel ezelőtt Bicskei Bertába szövetségi kapitány még azt tervezte, hogy a sérült, illetve betegeskedő Lendvai, valamint Dárdai helyettesítésére az egyik jelöltje a Vasas középpályása, Pető Tamás lesz. Az elképzelés nem valósult meg, mert a Vasas egyik pillanatról a másikra felfüggesztette Pető játékjogát, így természetesen a kapitány nem vehette számításba a válogatottnál. Ami az előzményeket illeti, nem csoda, hogy a Vasas vezetői így döntöttek. Petőnél betelt a pohár, így az elmúlt hét negatív szenzációját a piros-kékek középpályása szolgáltatta. A labdarúgó nyáron szerződött át Újpestről a Fáy utcába. Beszélték akkor, hogy az újpestieknél is amolyan rendbontó volt, de Vár- hídi Péter elnéző volt vele szembe. Ha kihagyott edzést, vagy vitatta a szakvezető döntéseit, senki se vonta felelősségre. Végül az újpestiek áron alul eladták, így megszabadultak egy renitenstől és némi pénz is érkezett helyette a klub pénztárába. A Vasasnál Pető Tamás egy ideig megemberelte magát, de hamarosan összetűzésbe került az akkori szakvezetővel, Mezey György vezetőedzővel. Mezey a nyilvánosság bevonásával igyekezett rendszabályozni a középpályást, több nyilatkozatban utalt Pető gyengéire. Sem ez, sem más nem használt, majd amikor a téli szünetben Mezey György Kosárlabda, Lejátszották a főcsoportdöntőket a kosárlabdázók országos kadett- kupáján. A TÁSI-PVSK eredményei. TÁSI-PVSK - Nagykőrös 67- 53. TÁSI: NYULI 23, DANKA 17, Egri 10/3, Kati 8, Őri 2. Cs.: Kővári 5, Czéh-Tóth, Osztromok, Erdei 2, Kutasi. Edző: Mintái Csaba. TÁSI-PVSK-Szeged 76-43. TÁSI: Nyuli 2, ŐRI 11, Danka 5, Kati 11, EGRI 16/6. Cs.: Osztromok 11, Czéh-Tóth 4, Kővári 2, Kutasi 4, Erdei 9. Bajai KK - TÁSI-PVSK 82-76. TÁSI: Erdei 10, NYULI 33, Kati 8, Danka 10, Egri 2. Cs.: Osztromok 6, Kővári 7/3, Őri. Nagykörös -TÁSI-PVSK 61-83. TÁSI: NYULI 19/3, DANKA 12/6, EGRI 10/9, Erdei 12, Kati 11. Cs.: Osztromok 2, Molnár, Kővári, Kutasi 3, Harci 3, Őri 11. SZEDEÁK -TÁSI-PVSK 29-114. TÁSI: EGRI 17/3, NYULI 16, KATI 12, Danka 11, Őri 13. Cs.: HARCI 9/6, Erdei 10/3, Osztromok 4, Kővári 11/3, Kutasi 4, Molnár 3, Kaltenecker 4. Bajai KK - TÁSI- PVSK 48-100. TASI: NYULI 18, Egri 10, Kati 8, Őri 6/3, Danka 9. Cs.: ERDEI 24, Kővári 5/3, távozott a Vasastól, Pető az új edzőnél, Bozsik Péternél is ott folytatta, ahol elődjénél. Nem tetszett neki semmi. Ha védekező febdatot kapott, akkor támadó középpályást szeretett volna játszani, ha viszont támadó feladattal bízta meg az edző, védekezni óhajtott. Bozsik gondban volt, mert ha lemond Petőről, akkor egy meghatározó játékosát veszti el. A türelemnek is van határa, s amikor az egyik alkalommal kiszólt az edzőnek a kispadra, a vezetők is úgy döntöttek, hogy nincs tovább. Bozsik egy szakmai észrevételt közölt a játékossal, mire Pető állítólag így válaszolt: „Ne szövegelj, neked van két meccsed a bajnokságban, azután úgyis lapátra tesznek. ” Most elkezdődött a találgatás, vajon meddig lesz talonban Pető Tamás. Vannak akik úgy tudják, a Vasasnak szüksége van a pénzre, igyekszik majd túbdni a középpályáson és így hamarosan visszatérhet a csapatba, mert kinek kell egy olyan játékos, aki nem szerepel tétmérkőzéseken. Mások viszont állítják, a piroskékek vezetői következetesek maradnak és csak akkor kaphat ismét lehetőséget Pető, ha belátja hibáit és bocsánatot kér. Az sem kizárt, hogy a labdarúgó megunja a várakozást, hiszen szerződése 2002 nyaráig szól és végleg hátat fordít a sportágnak. Lázár Lajos kadettkupa KALTENECKER 12, Osztromok 2, Harci. A TÁSI-PVSK csapata a főcsoportból az első helyen került tovább a középdöntőbe. NB I. B junior fiúmérkőzések Tiszaújváros - PVSK 63-100 (11-26, 15-27, 18-24, 19-25). PVSK: Sági 7/3, Buzogány 9, NEMES 21/9, Horváth 2, BOLDIZSÁR 25/3. Cs.: Tóth 2, Csáki, JUHÁSZ 18/6, HALMAI 16. Edző: Völgyi Péter. TÁSI-PVSK - Kecskemét 47-60. PVSK: Odrobina 8, Váradi, Havasi 2, Danka 2, Vígh 5. Cs.: Bosnyák 2, Kis, Falusy 5, Méhes, Onhausz 6, Janovics 16, Bercsényi. Edző: Zalay Zoltán. TÁSI-PVSK - Hódmezővásárhely 87-64. PVSK: Odrobina 9, Váradi 2, Havasi 2, Danka 6, Vígh 14. Cs.: Bosnyák, Kis 8, Falusy 6, Méhes 2, Onhausz 4, JANOVICS 34, Bercsényi. PVSK - Univer KSE 113-89. PVSK: BUZOGÁNY 21, NEMES 20/6, BOLDIZSÁR 19/9, Horváth 15/9, Sági 11/3. Cs.: Halmai 10, Juhász 9, Szokol 6, Csáki 2. Edző: Völgyi Péter. ________________ l«a) Lab darúgó-utánpótlástornák DUPLÁZOTT A HARKÁNY. Utánpótlás mérkőzéssorozat, befejező forduló, Szentlőrinc. Serdülők: 1. Harkány I., 2. Harkány II., 3. Szentlőrinc II., 4. Pécsvárad. Legjobb kapus: Salamon Dávid (Szentlőrinc), gólkirály: Béres Zoltán (Harkány). Ifik: 1. Szentlőrinc II., 2. Harkány I., 3. Szentlőrinc I., 4. Pécsvárad. Legjobb kapus: König Zsolt (Harkány), gólkirály: Varga László (Szentlőrinc). Amatőr kupa: 1. Anna Bár, 2. Boda, 3. Csütörtök SE. (n) TÁSI-TORNAGYŐZELEM. Az 1986-os korosztály számára labdarúgótornát rendeztek TÁSI- kupa néven Pécsett. Végeredmény: 1. TÁSI I. (edző: Bagoly Árpád), 2. Baranya válogatott (e.: Horváth János), 3. Bonyhád, 4. TÁSI II., 5. Szekszárd. Legjobb mezőnyjátékos: Lőrincz Balázs (TÁSI I.), gólkirály: Horváth Csaba (Bonyhád), legjobb kapus: Tasselmayer Adrián (Baranya vál.) (n) CZÁR LETT A KIRÁLY. A TÁSI-kupa serdülőcsapatok részére kiírt tornáján a PMFC-TÁSI I. csapata (Ritter József tanítványai) végzett az élen, megelőzve a Komlót és a Siklóst. A gólkirály Czár Tibor (Komló), a legjobb mezőnyjátékos Illés Zsolt (Bonyhád, a legjobb kapus Zierkelbach Péter (PMFC-TÁSI I.) lett. (szz) PFC-EZÜST. A Pécsi Futball Club 7. alkalommal rendezte meg az Óvári Judit labdarúgó- emléktornát az 1986 után született korosztály részére. A győzelmet a kaposvári Mézga-Koto szerezte meg. A további sorrend: 2. PFC, 3. Kozármisleny, 4. Siklós, 5. Villány. A torna legjobb játékosának Novák Jánost (PFC) választották. ________________________15=1 To mCat a pécsi Plazában Macskasegítség” oviknak, suliknak Szinte valamennyi vidéki Plaza bevásárló-központban megtalálhatók a TomCat Toys Kft. által üzemeltetett játék-kiskereskedelmi egységek, így természetesen Pécsett is. Az üzlet kedvenc állatkája Tom, a macska, aki szinte minden korosztály számára közismert figura. Természetes, hogy maga a cég és az üzletek is büszkén viselik ezt a nevet. A tágas, kényelmes vásárlást biztosító pécsi TomCat üzletben is óriási választékát kínálják a legkülönfélébb játékoknak: a hagyományosak (Götz babák, Lego, Ravensburger puzzle, Maisto fémautók, plüssök) mellett a különféle modellek és makettek (Italeri, Airfix, AMT, Academy) között is bőséges és változatos a kínálat. A vásárlást, az újdonságok közötti eligazodást segíti az áruházlánc által kiadott TomCat játékmagazin, amely negyedévente, 70 ezer példányban jut el az üzletekbe, a vásárlókhoz. A színes magazinban mindig talál valami meglepetést az olvasó. Az idei tavaszi számban a nyári nagy kaland, egy vízitáborozáson való részvétel lehetőségét ajánlják fel. A kiskereskedelmi lánc érdekes, igazi újdonsága, hogy tavaly decemberben gyermekek részére saját fizetőeszközt vezetett be, a TomCat dollárt, amelynek jelenlegi árfolyama 10 forint. Felhasználási lehetőségeiről bővebben az áruházban tájékoztatnak! Annyit elárulhatunk, hogy tavasszal előrukkolnak a szinte csak TomCat dollárért megszerezhető akciós termékkupaccal... A decemberi TomCat magazinban jelent meg a TomCat áruházak karácsonyi meglepetése a „TomCat a Suliért!” akció. A cég vezetése még az ősszel elhatározta, hogy kiske- reskedelmi árbevételé- lUR nek 5 százalékából támogatni kíván oktatási intézményeket. Amennyiben az iskola vagy óvoda megállapodással rendelkezik, s regisztráltatta magát, úgy az adott üzletben vásárlók maguk dönthetik el, hogy vásárlásuk 5 százalékát melyik oktatási intézmény alapítványi számlájára utalja át a TomCat Toys Kft. Szinte minden TomCat üzlet vonzáskörzetében található oktatási intézménnyel sikerült megállapodást kötni, ennek eredményeként jelentős összegek találtak új gazdá(k)ra. Természetesen az oktatási intézmények, ha akarják, ezt a pénzt le is vásárolhatták. A nagy sikerre való tekintettel egész évben folytatódik a „TomCat a Suliért!” program. Egyébként az óvodák és iskolák más módon is támogatást élveznek: a TomCat áruház nagykereskedelmi áron szolgálja ki azokat, akik igazolják, hogy oktatási intézmények részére vásárolnak. (hirdetés) > * 4