Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-30 / 87. szám

I 2001. Március 30., péntek KOZÁRMISLENY BEMUTATKOZ I K Űj Dunántúli Napló - 11. oldal K ozármisleny. A település történetére utaló első régészeti lele­tek a bronzkor korai szakaszából valók. Számos tárgyi emlék is a felszínre került a mai falu területén a római időkből. A VI-IX. század között a régióban élt avarok is hagytak emléket maguk után. A falu két kisebb településből, Kiskozár és Misleny egyesülésé­ből 1928-ban alakult. Kiskozár neve az írott forrásokban az 1332-1335 közötti pápai tizedjegyzékben bukkan fel először Kosár alakban. Misleny neve egy 1266-ból származó okiratban olvasható először Myslen néven. A környék jelentős szerepet játszott Baranya vármegye kialakulásában. Két jelentősebb várispánság létezett, kö­zéppontjában a földvárral. Az egyik a baranyavári, a másik a koaszti, amelynek központja Kozármisleny és Nagykozár környéke volt. A falu jelenleg teljes infrastruktúrával rendelkező, dinamikusan fejlődő tele­pülés. Martonfa , Dinamikus a fejlődésünk Hogy Kozármislenyt mi különbözteti meg a többi Pécs kör­nyékbeli településtől? Hát az, hogy a térség legdinamiku­sabban fejlődő faluja. A gazdasági növekedés évente több mint tízszázalékos, a lakosság száma az utóbbi évtizedben megduplázódott. Völgyesi Gyula polgármesterről az a hír'járja, hogy nem irodában ülő ember, naponta terepjárójával járja a környéket, s ha valami hiá­nyosságot tapasztal, nem átallja az önkormányzati testületi ülésen is szóba hozni. Szót ért még a ki­sebbségekkel is, ha valaki egy szál cigarettát kér tőle, odaadja az egész dobozzal. Tipikus lokálpat­rióta, büszke a falujára, az elért eredményekre.- Határozottan állítom, hogy a településünk a térség legdinami­Népesség alakulása G 1960 1970 1980 1990 2000 kusabban fejlődő térsége. Kö­szönhetjük mindezt annak, hogy Pécs közelsége miatt jó a gazda­sági környezetünk, de annak is, hogy az önkormányzat tudatos infrastrukturális fejlesztésének következtében minden építkező­nek és iparosnak komplett inf­rastruktúrával ellátott telket tu­dunk felajánlani. Jönnek is ide az érdeklődők, a teljes igényt nem is tudjuk kielégíteni. Kétségtelen, az utóbbi években a városi lakosság kitelepülési szándéka is megnövelte a falu ázsióját. Ezt a település vezetői jól kihasználják, és lehetőséget is teremtenek a letelepedéshez szükséges területek kialakításá­ban. A polgármester meghatáro­zása szerint az évente kialakított 20-40 közművesített telek első­sorban azt szolgálja, hogy a tele­pülés dinamikus fejlődése folya­matos legyen.- A vállalkozókat nemcsak a közművesített telkekkel csábítot­tuk, hanem az adópolitikával is. Egészen az elmúlt évig például nem vezettük be az iparűzési adót, hogy azok a vállalkozások, amelyek a faluban megteleped­™.o . Szilagy “"'V V (J' Rónád Pereked y x 0 - °. | , j \ ° oRomonya aJ Pécs . VL3 \ Berkesdö X W b ( \ Nagykozár Q Eilend tek, megerősödtek, továbbra is a falu gazdaságát gyarapítsák. Az idén már beve­zettük az ipar­űzési adót, mert a testület úgy ítélte meg, hogy a működő vál­lalkozások már anyagilag annyi­ra megerősöd­tek, hogy talán gondtalanul vál­lalhatják a kö­zösségi terhek költségeihez va­ló hozzájáru­lást. Egyébként ez az adónem nem túlságosan megterhelő egy aránylag jól mű­ködő vállalko- Völgyesi Gyulát ritkán zásnak, az árbe­vétel egy százaléka. A településen 268 vállalkozás működik, legtöbbjük a szolgálta­tásban tevékenykedik (van itt sok szolgáltató - mondja a falu első embere - az ékszerésztől kezdve a pékig minden szakma képvisel­ve van), de az iparosok sem a fa­lu fizetőképes keresletére alapoz­nak elsősorban, hanem a kör­nyék, leginkább a közeli nagyvá­ros, Pécs megrendelőire. Az utóbbi években főleg az építkezé­si vállalkozók „arattak”, ugyanis a családi házak építését főleg a he­lyi vállalkozókkal végeztették a megrendelők.- Ipari zónát is ki akarunk ala­kítani - mondja végezetül Völgyesi Gyula -, aminek kezde­ménye már létezik a település északi részén, a kereskedelmi övezetben. Ennek továbbfejlesz­lehet elérni hivatali szobájában téseként ipari parkot is létre aka­runk hozni, mert úgy gondoljuk, hogy a feldolgozóipar és a szol­gáltatás újabb munkahelyeket te­remt majd, s akkor a jelenlegi, a megyei átlaghoz képest nem nagy, 4,6 százalékos munkanél­küliséget is lejjebb tudjuk szoríta­ni egy-két százalékkal. A gondos gazdák A település képviselő-testülete: Völgyesi Gyula polgármester, Vö­rös István, Jámbor Attila alpol­gármesterek, Tarcsay Gyöngyvér, dr. Rabovszky Gábor, Pohl Imre, Szolga Antal, Vidákovics Zoltán, Szieberth Péter, dr. Ruzicska Zsolt, Tóth Sándor, Ferencz Mik­lós. Megbízott körjegyző dr. Bíró Károly. Az önkormányzat három bi­zottságot hozott létre. A pénzügyi és területfejlesztési bizottság el­nöke dr. Rabovszky Gábor, tagjai: Pohl Imre, Szolga Antal, valamint Sebestyén Pál, Nagy István (kül­sősök). A szociális és egészség- ügyi bizottság elnöke Tarcsay Gyöngyvér, tagjai: Sziebert Péter, Vidákovics Zoltán, dr. Ruzicska Zsolt, valamint Bohár Emőné, Lőrincz Lászlóné (külsősök). A kulturális és sportbizottság elnö­ke Tóth Sándor, tagjai: Vidákovics Zoltán, Szolga Antal, Ferencz Miklós, valamint Horváth László, Győrök Ferencné, Kovácsevics Ti­bor (külsősök). Szeressünk itt élni! Tóth Sándor érdemes művész, a Pécsi Nemzeti Színház koreográ­fusa (képünkön) tíz éve él Kozármislenyben. 1998 óta az önkormányzat képviselője, a kul­turális és sportbizottság elnöke, így fogalmazza meg tevékenysé­géről a gondolatait:- A bizottság feladata elősegí­teni, hogy a lakosság jól érezze magát községünkben. Ennek fel­tételeit igyekszünk megteremte­ni. Én magam is szeretek itt élni, nagyon jó a közérzetem. Arra tö­rekszem, hogy sokan úgy gon­dolkodjanak mint én: jó kozár- mislenyi lakosnak lenni! Ezért szívesen vállaltam a bizottság ve­zetését. Azt tapasztalom, hogy van igény a kulturális és sportélet lehetőségeinek kihasználására. Ennek példáit hosszan lehetne sorolni. Többek között: a község­ben élő német és horvát nemzeti­ségiek szívesen ápolják hagyo­mányaikat, nyelvüket, kultúráju­kat. A németek szervezik nálunk a pünkösdi ünnepek közösségi rendezvényeit, jól működik fú­vószenekaruk. Országos és nem­zetközi hírnevet szerzett a Józsa Gergely nevét viselő néptánccso­portunk. A különböző osztályok­ban játszó labdarúgócsapataink­nak népes szurkológárdája van. Évente megrendezésre kerülő majálisunk, melyhez kapcsoló­dik a 24 órás horgászverseny, a családi vidám vetélkedés, a kis­pályás labdarúgókupa, a főzőver­seny, a gyermekeket szórakozta­tó minividámpark letelepítése, az utcabál, szinte az egész község lakosságának részvételével zaj-lik. Sze­mély szerint örülök a sike­reknek, mely­nek eléréséhez sokaktól, sok segítséget ka­pok. Természe­tesen az önkor­mányzat elismeri a kiemelkedő segítők munkáját. 2000-ben ala­pítottuk meg a „Faluért, Kozármis-lenyért Érdemérem” kitüntetést, melyet évente 6 fő­nek adományozunk az augusz­tus 20-i ünnepségünkön. •Új lakótelep előkészítése Az idei beruházási és fejlesztési programban kiemelt helyen szerepel az új lakótelep infrastrukturális elő­készítése. Az úgynevezett északi la­kótelkek (az idén 28 kialakítására ke­rül sor) víz, villany, gáz és csatorná­zásának kiépítésére 65 millió forintot költenek. Ugyancsak kiemelhető a fejlesztések közül az útépítés, erre 30 milliót szándékoznak fordítani. A kiskertek vízellátásának megoldására 2,7 milliót szánnak. Elhatározásuk szerint a fiatalok lakásproblémáinak megoldására garzonházakat építtet­nének, pályáznak a Széchenyi-terv- ből erre a célra szánt pénzekre. Az önkormányzat saját forrásából 45 milliót tartalékolt a 30 garzonos lakótelep kialakítására. A kincstári tulajdonban lévő erdők megvásárlá­sára és parkok kialakítására 10 millió forint áll rendelkezésre. Tovább bőví­tették a közcélú munkák elvégzésére szánt gépparkjukat egy erőgép vásár­lásával. Kiemelt figyelem a kultúrára Kozármisleny önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a kultúra és a sport támogatására. A kulturális- és sportbi­zottság önálló költségvetéssel rendelkezik. Ez évben közel tízmillió forintot rendszeres támogatásra, mintegy másfél- millió forintot egyszeri támogatásokra és több mint hatmil­liót beruházásokra fordíthatnak. Kacsa volt A település vezetői már régóta szeretnének kiala­kítani egy olyan parkot, ahol a szabadtéri színpa­dot igénylő rendezvénye­ken túl, a társas összejö­vetelek megrendezéséig mindent egy helyen le­hetne lebonyolítani. Az elképzelésekbe beleillik egy tó kialakítása is, van erre mód, hiszen a településen át­folyó bővizű patak nemcsak a horgászegyesület tavát ké­pes ellátni friss vízzel, ha­nem a falun keresztülvezető út mellett létesítendő közös­ségi tavat is. A meder kitisztítására, a vízszintet szabályozó zsilip építésére már eddig is ko­moly összegeket fordított az önkormányzat, az ez évi költségvetésben a tóépítésre, a kacsafarm a területén lévő, magántulaj­donban lévő telkek megvá­sárlására 6 millió forintot költenek. Korábban viszont elterjedt a faluban, hogy az önkor­mányzat vállalkozónak akar­ja bérbe adni a területet, aki kacsatenyésztő farmot létesí­tene a tó közelségében. A horgászegyesület azonnal tiltakozott, hiszen ha a terv megvalósulna, a horgásztóba olyan szervesanyagok kerül­nének, amely veszélyeztetné a halállományt.- Szó sincs ilyen tervről - mondja a polgármester - to­vábbra is a közösségi tó ki­alakítása a cél, s a területet a távolabbi jövőben is a közös­ségi rendezvények színvona­las megtartására szeretnék használni. A rendszeres támogatások között szerepelnek az olyan rendezvé­nyek, mint például május elseje, gyermeknap, augusztus 20. költ­ségei. Hagyományosan Péter és Pál napján rendezik meg a német és horvát önkormányzattal együttműködve falunapjukat. Ide sorolható, hogy jelentős anyagi támogatást kapnak működésük­höz a németek és horvátok helyi egyesületei. Közel hatszáz nyug­díjas él a községben, akik részére különböző programokat szervez a Nyugdíjasok Egymásért nevű egyesületük. Hagyományőrző te­vékenységet folytat a Józsa Ger­gely nevét viselő 30 tagú nép­táncegyüttes. A Tornádó Sport­tánc Egyesület gyerekek és felnőt­tek oktatását vállalja, hazai és nemzetközi versenyeken szép si­kereket érnek el. Támogatásban részesül a ritmikus sportgim­nasztika csoport, a nagycsaládo­sok községi egyesülete, az úgyne­vezett Érdeklődők Klubja, ahol különböző tudományos és kultu­rális témákban tartanak előadá­sokat, a község „Csevegő” című havonta megjelenő újságja. Szé­les körű sporttevékenységre van lehetőség: van megyei I. és II. osztályú , ifjúsági és serdülő lab­darúgócsapatuk, három kézilab­dacsapatuk, asztalitenisz- és sakk­szakosztályuk. Támogatják az is­kolai, óvodai úszásoktatást. A beruházások között kiemelt figyelmet fordítanak a község mű­velődési háza színpadtechnikájá­nak korszerűsítésére. Működtetik a falutelevíziót, heti kétszeri önál­ló adásra biztosítanak lehetősé­get. A tervek között szerepel egy 8x10 méteres mobilszínpad elké­szítése, mely jól szolgálja majd a szabadtéri rendezvényeket. A község további szépítését jelenti majd a Március 15. tér fásítása, padok, szobrok elhelyezése, egy napóra elkészítése. A község ki­emelkedő épületének, az Assisi Szent Ferenc templom kivilágítá­sa igazi látványosságnak ígérke­zik. Augusztus 20-ra szeretnék el­készíteni a Kozármisleny történe­tét tartalmazó könyvet. Mindezek megvalósítása szer­vezett tevékenységet, odafigye- lést, összefogást igényel. ______■ TA VASZI KERÍTÉSFONAT AKCIÓ! amíg a készlet tart. Műanyaggal bevont kerítésfonat: 1,2 m magas: 6.000 Ft/tekercs (25 fm) 1,5 m magas: 7.000 Ft/tekercs (25 fm) Horganyzott fonatok is nagy választékban kaphatók. Új termék! Ponthegesztett kerítésháló: 115 Ftflm-től Cím: SM-Huzal Kft. Drótüzem Áfás árak! : H-P-ig: 7-16.00-ig Kozármisleny Pécsi u. 1/A. Ipartelep Tel.: 72/370-037 Fax: 370-307 1< NEW ENGLAND D00R Hörmann - Novoferm GARÁZSKAPU kedvező áron rendelhető. Kézi és motoros változatban. Kaputelefon, kapuvasalat forgalmazás. Szakszerű szerelés, szervizelés „Kér-Kap” Bt. Kozármisleny, Mikszáth K. út 19. 72/371-501 •72499‘ K+S KFT. Nemzetközi és belföldi fuvarozás 1,5 és 3,5 tonnás zárt és ponyvás gépjárművel. „TUTTI JÓ” cipőbolt Olasz női és férfi cipők Pécs, Király u. 53. •7250V Vezetői tanácsadó cég ÉRTÉKESÍTŐ munkatársat keres. Jelentkezni lehet fény­képes önéletrajzzal „Berill” jeligére az Engel J. úti hirdetőben. Előny: korábbi sikeres értékesítői tevékenység, szándék a tovább­fejlődésre,saját személygépkocsi. Oldalszerkesztő: Békéssy Gábor Az oldal a kozármislenyi önkormányzat támogatásával készült seya PANZIÓ Panziók 26 férőhelyes, Pécstől 3 km-re található. Recepciónkon társalgási, étkezési és bár lehetőséget ____ kínálunk. 2­3-4 ágyas, fürdőszobás szobáink tv-vel és telefonnal ellátva kényelmes pihenést biztosítanak. - Szauna - Zárt, udvari parkolási lehetőség - Konferencia-terem 7761 Kozármisleny, Orgona u. 11. Tel./fax: 72/370-426 Mobil: 30/315-9374 E-mail: seva@dravanet.hu Közösségi sportház Tavaly 80 millió forintot fordítot­tak fejlesztésre. A közösségi sportház építkezése 2000-ben kezdődött el, az idén fejezik be, hamarosan átadásra kerül. El­odázhatatlan beruházást is el kell végezniük, az úgynevezett mo­sógát rekultivációját társadalmi összefogással, munka-felajánlás­sal, önkormányzati, valamint a bányarekonstrukciós pályázati pénzekből kívánják megoldani. A Közútkezelői Kht. 2 kilométer közutat épített az elmúlt évben. Elkészült a település teljes belső forgalmi rendjét meghatározó terv, a forgalmi táblák is helyük­re kerültek. Ötmillió forintot köl­töttek az utak kátyúzására, egy­milliót pedig a járdafelújításra. A közvilágítás korszerűsítésére (a Dédász kedvező ajánlatát ki­használva) 500 ezer forintot köl­töttek. A közmunkák megköny- nyítésére gépeket vásároltak 5 millió forint értékben. ■ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom