Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-30 / 87. szám

-I 2001. Március 30., péntek HÁZ A I T Ü KÖR Új Dunántúli Napló - 3. oldal Korai még a lista Kovács László önmérsékletre inti párttársait Budapest Nem kívánta kommentálni az MSZP lehetséges minisz­terelnök-jelöltjeinek szemé­lye körül folyó találgatáso­kat tegnapi sajtótájékozta­tóján Kovács László párt­elnök (képünkön). A politikus svéd- és finnországi látogatásáról számolt be az új­ságíróknak, akik azonban mind­untalan a szocialisták belügyei- re, a potenciális kormányfőjelöl­tekkel összefüggő megosztott­ságra, a felerősödött hatalmi harcra terelték a szót. Az elnök igyekezett kitérni az ostrom alól, s csak annyit mon­dott, hogy Orbán Viktor kihívóját a lehető legszélesebb körből kell kiválasztani, illetve olyan sze­mélynek kell majd a lista élén áll­nia, akinek * ^mt ismereíes' i hívja össze azt a kongresszust, ami nemcsak a választási program tervezetét vi­tatja majd meg, hanem dönt a mi­niszterelnök-jelölt személyéről is. Egyelőre négy név látott nap­világot a sajtóban: Horn Gyuláé, Kovács Lászlóé, Medgyessy Péteré és Németh Miklósé. Úgy tűnik, e személyek körül éles vita dúl, mi­közben például Suchman Tamás nyíltan hangoztatja, hogy a jelen­legi pártelnök jobban tenné, ha si­kerei csúcsán visszavonulna. Kovács László az Euro- pressnek kifejtette: teljesen ter­mészetes, hogy eltérőek a véle­mények, azonban amíg nem áll össze a végleges választási lista, illetve nem érnek véget a kor­mányfőjelölt személyéről szóló egyeztetések, addig jobb volna, ha minden politikus önmérsékle­tet tanúsítana, és nem egyéni am­bícióit, hanem a választási győ­zelmet helyezné előtérbe. Az esélylatolgatás egyébként is a megfelelő fórumok elé, s nem a sajtó hasábjaira kívánkozik. Ko­vács szerint az országos lista jú­niusi elfogadása korainak tűnik. Más forrásokból az Europress úgy tudja: az MSZP-n belül fel­gyorsult a klikkesedés. Mivel a közvélemény-kutatások szerint a pártnak jó esélye van a győze­lemre, mindenki a hozzá közelál­ló, esetleg baráti körébe tartozó jelöltet igyekszik nyerő pozíció­ba juttatni, egy esetleges minisz­teri vagy más fontos posztban bízva. Népegészségügyi program Megvan a fedezet a többletkiadásokra Egészségügyi Minisztérium Többmilliárdos kiegészítést kaphat az egészségügy és lesz amortizációs támo­gatás is - jelentette be Mikola István egészségügyi miniszter, miután tegnap tárgyalt a kormányfővel. Tíz év alatt a magyar lakosság megbetegedési és halálozási mu­tatói meg kell, hogy közelítsék az európai uniós átlagot. Az ennek megvalósítását célzó népegész­ségügyi programról hamarosan a kormányülésen tárgyalnak a mi­niszterek. Mikola István egész­ségügyi miniszter szerint mind a további gazdasági fejlődés, mind az uniós csatlakozás elképzelhe­tetlen beteg nemzettel. A tárca vezetője úgy látja, hogy a problé­mával tisztában van a kormány is, ezért várhatóan hathatós in­tézkedésekkel vetnek véget a ne­gatív tendenciáknak. Az európai felzárkózást segítő népegészségügyi program egyik fontos eleme a dohányzás vissza­szorítása. A tervek szerint tíz év alatt el kell érni, hogy minden ne­gyedik dohányos végleg elnyom­ja a cigarettát. Ebben fontos sze­repet szánnak a reklámoknak és a kötelezően bevezetendő iskolai egészségtan-oktatásnak. A szak­emberek szerint a fiataloknak el­sősorban nem tiltani kell a káros szenvedélyeket, hanem meg kell velük ismertetni azok káros hatását. Mikola István kiemelte, hogy a program nem csupán az egész­ségügyre épül, a tárcák szakmai és anyagi összefogása elkerülhe­tetlen. A tízéves offenzíva kereté­ben növelni kívánják a rendsze­resen sportolók körét, miközben csökkenteni szeretnék a szív- és érrendszeri, a daganatos, a moz­gásszervi és a mentális megbete­gedésben szenvedők arányát. A program kidolgozója, dr. Jávor András lapunknak elmondta, hogy további részletekről csak a kormány döntése után tájékoz­tatják a közvéleményt. Arról viszont már megszüle­tett a döntés, jelentette be tegnap a miniszter, hogy a műszerek el­használódása után már az idén is fizetnek valami csekély amorti­zációs átalánydíjat, később pedig kidolgozzák ennek elszámolási rendszerét. Ez főként az alapellá­tást segíti majd, mint ahogy az a több mint tízmilliárd forint is, amelyet ugyancsak erre a terület- re csoportosítanak át. _____w.zs. Re ndet keli tenni a tejekben Gyűjtenek a romáktól a kivándorlás megszervezéséért Lakatos Menyhért író, Farkas Flórián (középen) és Dávid Ibolya egyaránt a kivezető utat kereste fotó: europress/kallus oyörgy Először gyűltek össze a kormányzat kép­viselői és a roma értelmiségiek, hogy kötetlen beszélgetésen próbálják meg tisz­tázni a hazai cigányság problémáit. A sok­szor feszült hangulatú tanácskozás a jóin­dulatú bírálatok jegyében telt. Budapest- A tanácskozás előtt néhányan figyelmeztettek, hogy aki a mai kiélezett helyzetben egy ilyen be­szélgetést vállal, az az oroszlán barlangjába me­részkedik. Azt gondolom, a problémák megoldá­sára mégsincs más lehetőség - fejtette ki felszóla­lásában Dávid Ibolya igazságügy-miniszter. Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) elnöke szerint, ha a cigányság nem kap lehetőséget arra, hogy tisztességes adó­fizető állampolgárrá váljék, akkor nehéz lesz megállítani a kivándorlásokat. „Tudomásomra jutott, hogy az egyik településen bizonyos sze­mélyek pénzt gyűjtenek a romáktól, amiért cse­rébe a nyugati kiutazás megszervezését ígérik”- mondta el az OCÖ elnöke. A kisebbségi vezető sérelmezte, hogy a szakminisztériumok asztalára letett javaslataikra eddig egyáltalán nem érkezett válasz. Dávid Ibolya az árvízzel kapcsolatos, legége­tőbb kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az egyik Balaton melletti önkormányzat felajánlásá­nak köszönhetően a fedél nélkül maradt embere­ket átmenetileg téliesített üdülőkben lehet elhe­lyezni, tehát a katasztrófa miatt senkinek nem kell kivándorolnia. Az egyik roma felszólaló sze­rint az általános gondokat csak akkor lehet meg­oldani, ha rend lesz a fejekben, mert önmagában több milliárd forint sem elég ahhoz, hogy az ön- kormányzati alkalmazottak és hivatalnokok cigá­nyokkal kapcsolatos előítéletei megváltozzanak. A pénz felét kórházak kapják Minden megyének jut a támogatásból Az idén a kormány 30 új önkormányzati beruházást támo­gat, amelynek közel felét kórház-rekonstrukcióra fordítják. A képviselők a fegyvertartás szabályainak szigorításáról, valamint az ingatlanok elbirtoklási határidejének növelésé­ről is tárgyaltak tegnap a parlamentben. Parlament Az idén 30 olyan önkormányzati beruházás indulhat, amelyhez a költségvetés közvetlen támoga­tást ad. A kormány a pénz közel felét kórház-rekonstrukcióra kí­vánja fordítani. A költségvetési források elosztásánál ügyelnek arra, hogy lehetőség szerint min­den megye egy-egy települése ré­szesüljön belőle - hangsúlyozta a belügyi tárca politikai államtitká­ra. A vitában felszólaló ellenzéki képviselők nehezményezték, hogy a támogatások odaítélésé­nél előnyt élveznek azok a tele­pülések, amelyeknek kormány- párti vezetője van. Az MSZP mintegy 30 módosító indítványt nyújtott be a fegyver- tartásról szóló törvényjavaslat­hoz. Az ellenzéki párt nem ért egyet azzal a kormányzati elkép­zeléssel, amely szerint a vagyon­védelmi őrök a jövőben nem tart­hatnának maguknál fegyvert. Vé­leményük szerint a közbiztonság erősítése érdekében az illegális fegyverek birtoklása ellen kellene hatékonyabban fellépni. Kormányzati szándék szerint a közeljövőben módosul a Pol­gári törvénykönyv (Ptk.) elbir­toklásra vonatkozó rendelkezé­se. Az igazságügyi tárca terveze­te szerint elbirtoklás útján ingat­lantulajdont szerezni az eddigi 10 év helyett - amennyiben az Országgyűlés elfogadja - 15 év alatt lehet majd. Ingó dolgok ese­tében nem yáltozik a jelenlegi 10 éves elbirtoklási idő. A Ptk. 1991- es módosítása megnyitotta a le­hetőséget az állami tulajdon el­birtoklása előtt is, így már ebben az évben ezen a jogcímen is sze­rezhető tulajdonjog akár állami ingatlanok felett is. Az elbirtoklási idő meghosz- szabbításának egyik indoka a ha­zai ingatlan-nyilvántartás közis­mert állapota - ismerte el a mó­dosítást előterjesztő igazságügyi tárca illetékese. Nemes András tá­jékoztatása szerint az állami va­gyon teljes körű felleltározása még nem fejeződött be, pusztán ezen hiányosság miatt pedig nem volna szerencsés megengedni, hogy állami ingatlanok magán­kézbe kerülhessenek. H. M. Hírcsatorna ____ MS ZP-KEZDEMÉNYEZÉS. A szocialisták parlamenti frakciójá­nak jogi és ügyrendi munkacso­portja a képviselői vagyonvizsgá­ló bizottság feloszlatását kezde­ményezi, mivel álláspontja sze­rint a testület működése törvény- ellenes - derül ki a párt csütörtö­ki közleményéből. A dokumen­tum leszögezi: az adatvédelmi biztos március 23-án kelt állás- foglalásában megállapítja, hogy az Országgyűlés határozata és az ennek alapján felállított vizsgáló- bizottság működése sérti az adat­védelmi törvény számos rendel­kezését, ezért a határozat egészé­nek törvényessége és alkotmá­nyossága vitatható. ADÓSSÁGRENDEZÉS. Vár hatóan április első felében kap­nak értesítést az adósságrende­zés lehetőségeiről azok a csalá­dok, amelyek 1989 és 1993 kö­zött vettek fel hitelt, de törlesz­teni nem tudták - jelentette be a Szociális és Családügyi Mi­nisztérium helyettes államtitká­ra, Lakner Zoltán. A lakáshitel- tartozások rendezésére 1,4 mil­liárd forintos alapot hozott létre az OTP Bank Rt. és a szociális tárca 700-700 millió forinttal. LASSÚ APADÁS. A Tarpa és Tivadar közötti két gátszaka­dásnál elkészültek a földmun­kák, a szakadási helyek elzárá- si munkálatai befejeződtek - je­lentette be Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igaz­gatóság vezetője csütörtökön. Tiszabercel alatt igen lassú, naponta 8-10 centiméteres az apadás. Ezért még egy-két nap szükséges ahhoz, hogy mind a Tiszán, mind a Lónyay- főcsatornán az árvízvédelmi készültséget megszüntessék. DÖNTÉS A MALÉVRŐL. A Ma­lév támogatásáról szóló kor­mányhatározat csütörtökön ke­rült nyüvánosságra, miután Or­bán Viktor miniszterelnök aláír­ta a javaslatot. Ebben a kormány jóváhagyja, hogy a légitársaság­ban a szakmai befektetők mel­lett pénzügyi befektetői csopor­tok is tulajdont szerezzenek. A kikötés csupán annyi, hogy a Malév megemelt alaptőkéjének legalább 50 százalék plusz egy szavazatot kitevő hányada álla­mi tulajdonban maradjon. MÉLY VÁLSÁG. A magyar me­zőgazdaság felzárkóztatásához az uniós csatlakozásig évente legalább 200-250 milliárd forin­tos fejlesztésre volna szükség - hangzott el azon a tanácskozá­son, amelyet a Föld napja alkalmából a Magyar Agrár­kamara rendezett Ópusztasz­eren. Az előadók - az ágazat neves szakértői - egyetértettek abban, hogy a mezőgazdaság az elmúlt évtizedek leg- mélyebb válságát éli. ________■ CÍ MERKIÁLLÍTÁS. „Magyar főpapok, szerzetes- és lovagrendek” címmel heraldikai (címertörténeti), illetve viselettörténeti kiállítás nyílt tegnap Budapesten, a városligeti Millennium Szalonban. A kiállítás anyagában a magyar egyház története vonul végig, ét rendezvényt dr. Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök nyitotta meg. fotó: europress/körmendi imre A versenyképesség dönt Az utazási irodáknak csődbiztosítást kell kötniük Várhatóan az éves forgalom 25-30 százalékának megfelelő fedezettel kell majd az utazási irodáknak csődbiztosítást kötniük a Gazdasági Minisztérium (GM) szerint. Budapest Ha az utaztató iroda erre az eset­re a biztosítók által kínált megol­dások közül választ, akkor az éves díj átlagosan a biztosíték összegének 34 százaléka lehet. A lehetséges megoldások között szerepel még az igen magas kau­ció, vagy a bankgarancia. A terve­zet szerint egy közepes forgalom­mal rendelkező utazási irodának mintegy 80 millió forint kauciót kellene fizetnie a jövőben ahhoz, hogy különböző utazásokat szer­vezhessen, árusíthasson. Ez azt jelenti, hogy a fenti ösz- szeget egy bankszámlán kellene „parkoltatnia” arra az esetre, ha nem tudja teljesíteni az utasokkal kötött szerződésben foglaltakat, és ebből eredendően kártérítést, vagy előre nem látható kiadáso­kat kell fedeznie. Ehelyett vi­szonylag magas díjért bankga­ranciát is kérhet a működési en­gedélyért cselébe.- Másik kínálkozó lehetőség az úgynevezett inszolvencia-biz- tosítás, vagyis a csődbiztosítás, amely az utazások részvételi díját 3-4 százalékkal emelheti - nyilat­kozta lapunknak Trunkó Barna­bás, a Magyarországi Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitká­ra. A szakember szerint a kínál­kozó lehetőségek közül egyik sem jelent garanciát arra, hogy nem fordul elő a jövőben a tava­lyihoz hasonló utazásiiroda- csőd. Viszont a turisták afelől nyugodtak lehetnek, hogy nem kell heteket külföldön rostokolni­uk, és amíg nem indulnak vissza Magyarországra, addig szállásuk, adott esetben ellátásuk is bizto­sítva lesz. Trunkó elmondta: a ta­pasztalatok szerint az irodák leg­inkább a biztosítást választják majd, hiszen ez tűnik a legol­csóbb megoldásnak. Ennek a díja megjelenhet a túrák árában is, de végül is a piaci helyzet dönti majd el, hogy felszámolják-e a cégek, vagy sem ezt a többletkölt­séget az utasoknak. A MABISZ illetékese úgy véle­kedett, hogy a kellő tőkével ren­delkező, az utasoknak megfelelő biztonságot nyújtó irodák nem emelnek árakat emiatt. istsi * 4 i A

Next

/
Oldalképek
Tartalom