Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-25 / 82. szám
2 ★ KÖRKÉP * 2001. március 25. RÁKHALÁLOZÁSBAN VILÁGELSŐK VAGYUNK ■ TÍZ ÉVVEL RÖVIDEBB IDEIG ÉLÜNK, MINT A JAPÁNOK ÉS AZ OSZTRÁKOK Megszűrik a fél országot Magyarország az első a daganatos halálozás világrangsorában. Tíz évvel rövldebb ideig élünk, mint a japánok vagy az osztrákok. Még idén országos szűrőprogram indul, amely több millió embert érint.- Az év végétől várhatják a névre szóló értesítést a 25 és 65 év közötti nők, illetve a 45 és 65 év közötti férfiak, hogy mikor és hol jelenjenek meg méhnyak-, mell- vagy vastagbélrákszűrésen - nyilatkozta lapunknak Pintér Alán, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) országos tisztifőorvosa. A három kiválasztott betegségcsoportban évről évre 8 ezer ember hal meg. A szakember szerint ha mindenki részt vesz a szűrővizsgálatokon, évente több mint ezer ember idő előtti halála lesz elkerülhető. A szűrés önkéntes és ingyenes lesz.- Az ENSZ Egészségügyi Szervezetének (WHO) tavalyi jelentése szerint Magyar- ország a daganatos halálozásban a világ összes államát megelőzte - közölte kérdésünkre dr. Petrányi Győző akadémikus, annak a tudós- csoportnak a vezetője, amely az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság megbízásából tanulmányt készített Magyarország lakosságának egészségi állapotáról. A tanulmány szerint a népesség egészségi állapota kritikus. A nők halálozási aránya a 40-54 év közötti korcsoportban magasabb, mint 1960-ban volt.A középkorú férfiak helyzete a legválságosabb. „Ebben a népességcsoportban a halandóság az 1930-as évek halálozási gyakoriságát idézi” - szögezi le a jelentés. A magyarok tíz évvel rövidebb ideig élnek, mint a japánok vagy az osztrákok. Az átlagéletkor 70 év, a férfiaké még ennél is alacsonyabb. Minden ötödik férfi halálát szívkoszorúér-betegség okozza. Gyakori halálok az agyérbetegség, a tüdőrák (hétszer annyian halnak bele, mint ötven évvel ezelőtt), májzsugor (fél évszázad alatt tizenegyszeres emelkedés) és az öngyilkosság. A dohányzással és alkoholizmussal kapcsolatos kórképekben a férfiak halálozási aránya háromszor illetve hétszer olyan magas, mint a nőké. A lakosság egészségi állapotának drámai romlásáért főképpen a társadalom elszegényedése illetve az életmód a felelős. A férfiak 58, a nők 62 százaléka számít elhízottnak. Túl sok húst eszünk és (különösen télen) nagyon kevés nyers zöldséget, gyümölcsöt. A lakosság 84 százaléka semmilyen testedzést nem folytat. A dohányzás közvetlenül vagy közvetve az összes halálozás 27 százalékáért hibáztatható. A rendszeresen italozó férfiak 81,2 százaléka, míg a nők 46,5 százaléka a nemzetközi normák szerint alkoholbetegnek számítanak. A halálozási arányok romlásáért az egészségügy finanszírozása is felelős. 1990 óta a gyógyítás-megelőzésre fordított összeg reálértékben harmadával csökkent. Ha a legfontosabb népbetegségek esetében a magyar halálozási arányt az Európai Unió átlagára lehetne leszorítani, évente 54 ezer ember menekülne meg, s megállna a népesség folyamatos csökkenése - állítja a jelentés. Ehhez azonban a finnországihoz hasonló átfogó egészségügyi programot kellene beindítani. Az egészségügyi tárca hamarosan a kormány elé terjeszti azt a tíz évre szóló programot, amelynek révén a megelőzésekkel, szűrésekkel húsz százalékkal csökkenthető lenne a szívinfarktus és tíz százalékkal a daganatos betegségekben elhunytak száma. A szűrésekre illetve a lakosság felvilágosítására épülő program beindítására idén két és fél milliárd forintra lenne szükség. események Arab csúcs: kuvaiti remények Ammán - Szabah el-Ahmad el-Dzsábir kuvaiti külügyminiszter tegnap arab garanciákat sürgetett arra, hogy Irak soha többé nem indít támadást országa ellen. Reményét fejezte ki, hogy az arab vezetők jövő heti csúcs- találkozója felelős döntést hoz majd Irak és Kuvait viszonyáról. Amerikai figyelmeztetés Washington - Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint nem újulhatnak fel az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalások, ha nem csökkennek jelentősen az erőszakos cselekmények a térségben. Washington nem akarja elkerülni a kapcsolatfelvételt Jasszer Arafattal, de hozzátette, jelenleg nem tervezik a palesztin vezető meghívását. Békés ukrán gyászmenet 1 L I p| pl ' ■ ws ■ ■ ■ s»« JHi ;1 % EZ v A0, jfä&K JÉÍ j. jjgjfT/ jsg | \ üw# * * * S^r f j í-íS'i i. ' 2 H Mi ■ V Kijev - Békés „gyászmenetet” rendezett tegnap az ukrán fővárosban az ellenzék „a Kucsma-rendszer áldozatainak” emlékére. A tavaly meggyilkolt Georgij Gongadze internetes újságíró halálában gyanúba keveredett Leonyid Kucsma államfő távozását és parlamenti köztársaság létrehozását követelő résztvevők némán, lehajtott zászlókkal vonultak végig Kijev főutcáján, a Hrescsatikon. Hatástalan szankciók New York - Az Afganisztánt sújtó ENSZ- szankciók megszigorítása nem gyakorolt érzékelhető hatást az áüagemberek életére, de a nemzeti légitársaság működését hihetetlenül megnehezítette. Ezt tartalmazza Kofi Annan ENSZ-főütkár jelentése, amelyet a Biztonsági Tanács vitatott meg. Fellángoltak a harcok Tetovóban Tetovo - A macedón biztonsági erők tegnap ismét tűz alá vették a szakadár albán fegyveresek állásait a Tetovót környező dombokon. A szakadárok orvlövészei eközben a különleges rendőri egységnek a stadion mellett létesített, homokzsákokkal megerősített állásait lőtték a város északi peremén álló elhagyott házakból. Litván remények ■ Dennis Hastert, az amerikai kongresszus képviselőházának elnöke személyes támogatásáról biztosította Litvánia 2002-ben történő NATO-csatlakozásának gondolatát, amennyiben a balti köztársaság teljesíti a belépéshez szükséges feltételt. Oroszország ellenzi Litvánia NATO-csatlako- zását. Tömeges hazugságvizsgálat ■ Az FBI azt tervezi, hogy a jövő héten hazugságvizsgálatnak veti alá csaknem 500 alkalmazottját. Az intézkedést a Robert Philip Hanssen FBI-ügynök nevéhez fűződő friss kémbotrány váltotta ki. Emelkedik a Tisza vízszintje, lezárták a szegedi rakpartot ■ Tegnap lezárták a Tisza alsó rakpartját Szegeden, s a Csongrádtól Algyőig tartó folyószakaszon első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezetője, Bánfalvi Zoltán elmondta, hogy a Tisza a szegedi szakaszon hajnalra elérte az 563 centiméteres magasságot, a víz már az alsó rakpartra szivárog. Nincs még döntés az egyszeri nyugdíj-kiegészítésről ■ A kormány még nem döntött a nyugdíjak egyszeri kiegészítésére tavaly elkülönített 15 milliárd forint elosztásáról és kifizetéséről - közölte Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára. Hangsúlyozta, az egyszeri kiegészítésre nem vállalt kötelezettséget a kormány, a 15 milliárd szétosztása lehetőségként merült fel a nyugdíjasok körében. Szerb-albán találkozó egy koszovói faluban ■ A jugoszláv vezetés képviselői találkoztak a dél-szerbiai albánok küldöttségével az északkelet-koszovói Livadica falunál lévő brit támaszponton. Nebojsa Covic szerb kormányfőhelyettes a párbeszéd jövője kapcsán a március közepén kötött tűzszünet jelentőségét emelte ki. Nyomultak a szakszervezetek A magyar munkavállalói tömörülések mellett Európa más országaiból is képviseltették magukat szakszervezetek a kormány tervezett munkatörvónykönyv-módosítása ellen tiltakozó megmozduláson. A tervezet egyik, a kormány által megnevezett oka az uniós jogharmonizáció volt. A csaknem 15 ezres megmozduláson 800 baranyai is részt vett. Baranya megye munkavállalói is jelen voltak azon az országos szak- szervezeti demonstráción, amit tegnap a budapesti Hősök terén tartottak meg. A nagygyűlés összehívására azért került sor, mert a szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a munka törvénykönyvének a kormány által tervezett módosítását. Vagy 15 ezer ember volt jelen a megmozduláson, megyénkből mintegy 800 fő utazott a fővárosba.- Nagy Imre temetése óta nem volt ennyi ember a Hősök terén - állítja Medvetzky Antal, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége megyei vezetője. Azt is elmondta: azért kényszerültek erre a drasztikus lépésre, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány a meghirdetett családbarát politikája ellenére olyan törvényt szeretne hozni, mely „cselédsorba döntene sok munkavállalót”. Tiltakoznak az ellen, hogy a gazdasági növekedés kedvező hatásait csak egy szűk réteg élvezheti. Őri Csaba - a Miniszterelnöki Hivatal gazdaságpolitikai államtitkára - korábbi nyilatkozatára reagálva, miszerint a törvénytervezet kifejezetten javítja a munkavállalók helyzetét, elmondta, hogy ő nem tud a tervezetből olyan pontra rámutatni, ami könnyítené a dolgozók helyzetét. A demonstrációt követő budapesti gyűlésen állásfoglalást készítettek el a szakszervezetiek, amit a kormánynak fognak benyújtani. Tóth Gergely STOP CASTOR'. ... ; v : ,«*./ • .'< Lüneburg - Németország minden tájáról több ezer környezetvédő sereglett össze tegnap, hogy tiltakozzon a Franciaország és Németország között felújított atom- hulladék-szállítás ellen. A tiltakozó megmozduláson a szervezők szerint tizenötezren vettek részt. TÚL SOS VOLT EZ A REPI Csaknem háromhavi vállalkozói háborgás és méltatlankodás után meghátrált a kormányzat: mégiscsak lesz egy határ, amely alatt adómentesen lehet majd elszámolni a reprezentációs költségeket. Ez az első alkalom, hogy a pénzügyi vezetés magától visszavon egy már érvényben lévő jogszabályt. A Magyar Adó- tanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint a „repiadót” nem előzte meg semmilyen felmérés vagy hatástanulmány, a jogszabályt lehetetlen volt védeni. A reprezentációs költségeket 2001. január 1-jé- től 44 százalék személyi jövedelemadó, valamint 11 százalékos egészség- ügyi hozzájárulás sújtja. Erre a legtöbbet emlegetett indok szerint azért volt szükség, mert állítólag sok kisvállalkozás a saját, személyes fogyasztását is reprezentatív költségként számolja el. Ám a rändelet visszafelé sült el: a nagy nemzetközi üzleteket lebonyolító vállalatok sorra jelezték, számukra elfogadhatatlan, hogy az üzleti tárgyalásokat kísérő munkaebédekre is adót vet ki az állam, de a konferenciaturizmusban érdekeltek is felháborodtak, mondván, indokolatlanul sújtják többlet- költségekkel a működésüket. Végül is nem telt el negyedév, s minden visszazökken a régi kerékvágásba: a társas vállalkozások az árbevétel 0,5 százalékáig, de maximum 2,5 millió forintig adómentesen számolhatják el a protokoll- események költségeit, míg az egyéni vállalkozók esetében 100 ezer forint a limit. Zara László, a Magyar Adótanács- adók Országos Egyesületének elnöke nem csodálkozik a kormányzati visszakozáson, mivel szerinte a törvényalkotók kellő körültekintés nélkül jártak el.- Semmiféle országos adat nem volt arról, hogy mekkora az ösz- szes reprezentációra fordított költség, így aztán megfelelő előzetes hatásvizsgálat sem készülhetett az adóztatás várható következményeiről. A cégek persze dühöngtek, s joggal, hiszen jelentősen megnőtt az adminisztráció, ráadásul a protokolláris költség ugyanolyan kiadás, mint a többi, sehol sem vetnek ki rá különadót. Ha tehát az volt a cél, hogy a kisvállalkozások ne írhassák le egyéni fogyasztásaikat költségként, a jogalkotók alaposan melléfogtak. Ráadásul eme következetlenségükhöz még a mostani módosítás során is ragaszkodnak, hiszen a visszavonás éppen az igazán nagy repiköltséggel dolgozó nagyvállalatokat nem érinti. Ezek ugyanis bőven túllépik a 2,5 millió forintos keretet, azaz ilyen kiadásaikat továbbra is 55 százalékos közteher sújtja. Holott egy 5 milliárdos árbevételű cégre (ennek a 0,5 százaléka a 2,5 millió forint) nem igazán jellemző, hogy saját fogyasztást számolna el repiköltségként... Persze vannak olyanok, akik havi bevallók, azoknak természetesen most önrevíziót kell majd benyújtaniuk, akárcsak azoknak, akik negyedévente tesznek bevallást - mivel addig a törvénymódosítás vélhetőleg már nem következik be. A várható visz- szarendeződés a befizetések alól sem ad felmentést: az adóalany lerója a repiköltséget sújtó közterheket, majd ha a jogszabály-módosítás életbe lép, visszakérheti a pénzt, vagy kérheti annak jóváírását más jogcímen. D. T. » 1 *