Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-03 / 61. szám

I 2001. Március 3., szombat HAZAI TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 3. oldal Készül a státustörvény Miniszterelnöki Hivatal Várhatóan már a jövő héten a parlament elé kerülhet az egységes hírközlésről szóló törvény tervezete - jelentette be a kormány tegnapi ülését követően Stumpf István kan­celláriaminiszter. A kabinet első olvasatban tárgyalt az úgynevezett státustörvény­ről, megvitatta a munkaerő- piac korszerűsítésének feltét­eleit és az EU-csatlakozáshoz szükséges újabb lépéseket is. Olcsóbbá válhat a vezetékes és a mobiltelefon-használat, illetve a kábeltelevíziózás is a kormány ál­tal tegnap szen­tesített távköz­lési törvényter­vezet elfogadá­sa után mondta Stumpf István (képün­kön). A terve­zet lényege a meglévő mono­póliumok meg­szüntetése mellett olyan szabá­lyok bevezetése, amelyek egyben az EU-csatlakozás feltételei is. A kabinet első olvasatban tár­gyalt a státustörvény koncepció­járól. Borókay Gábor szóvivő sze­rint a határon túl élő magyarokat megillető majdani jogosítványok­nak köszönhetően az áttelepü­lési tervező 25 százaléknyi ma­gyar mintegy fele döntene úgy, hogy mégis otthon marad. A spe­ciális igazolvány felmutatása a tervek szerint elsősorban külön­féle szolgáltatási, oktatási és munkavállalási kedvezményt je­lentene az arra jogosultak számá­ra magyar földön. (Az Europress információi szerint az MSZP Közép- és Kelet-Európa-tagozata máris jelezte fenntartásait a tör­vény néhány pontjával kapcso­latban, egyben felkérte az MSZP frakcióját, hogy terjesszék a par­lament elé a határon túli magya­rok országgyűlési biztosáról szó­ló javaslatot is.) A kormány pénzügyi törvény- csomagba foglalta, s elfogadta azokat a tervezeteket, amelyek bevezetését az EU megköveteli. Mint azt Varga Mihály pénzügy- minisztertől megtudtuk, a cso­magba egyebek mellett az állam- háztartási törvény, a társasági adóról szóló törvény, a helyi adókról rendelkező jogszabály és az illetékek mértékét tartalmazó törvény módosítása került. Nagy­részt a meglévő kedvezmények egy részének eltörléséről van szó, bár például a kis- és közép- vállalkozások átruházása után fi­zetendő illeték 50 százalékkal csökkenne. TAKÁCS MARIANN „Szelídít” a Fidesz Kövér a harcos, Pokomi a megnyerő Budapest Az utóbbi napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Fidesz májusban esedékes kongresszusa után Kövér László megválik pártelnöki posztjától és a vezető kormánypárt válasz­tási kampányát irányítja majd. Utódként Pokomi Zoltán oktatási miniszter neve merült fel. Isépy Tamás, a Fidesz frakcióveze­tő-helyettese az utcán, ismerősei­től hallott Kövér László pártelnök esetleges távozásáról. A honatya megjegyezte: a vezető kormány­párt parlamenti képviselőcsoport­jában még pletykaszinten sem ke­ringenek olyan hírek, amelyek szerint Kövér megválni készülne posztjától. Isépy kifejtette, hogy jómaga racionalitása, következe­tessége, egyenessége miatt kedveli Kövért. Nem szeretne helyette mást látni a pártelnöki székben, ugyanis meggyőződése, hogy egy pártot csak kemény kézzel lehet összetartani. Pokomi Zoltán (ké­pünkön) egészen másfajta stílust képvisel. A miniszter egyéniségére jó példa, hogy annak idején, frak­cióvezetőként olykor egy versidé­zettel kezdte az ülés levezetését. Isépy sokakkal ellentétben még el­fogadható mértékűnek tartja Kö­vér „kirohanásait”. Simon János politológus la­punk érdeklődésre kizárta, hogy személyes okok állnának a terve­zett vezércsere mögött, nincs szó arról, hogy megbomlott volna Kö­vér és a miniszterelnök barátsága. Meglátása szerint Orbán Viktor a Fidesz érdekében jól „használja” Kövér személyiségét. Amikor pár­tok közötti pozíciók megszerzésé­ről van szó, jól jön Orbánnak Kövér László egyáltalán nem simulékony stí­lusa. Amikor azonban a nyil­vánosság elé kell lépni, hogy további, a még ingadozó vá­lasztókat a Fidesz felé fordítsa­nak, akkor a jelenlegi oktatási mi­niszter nyitottsága, kiegyensúlyo­zott kompromisszumkészsége le­het a nyerő. Az ő egyénisége sok­kal inkább megfelel a centrumhoz közeli választóknak, akiknek megnyerése a vezető kormány­párt legfontosabb célja lehet a 2002-es választási kampányban - véli a politológus. _________________________(TAKÁCS-HORVÁTH) A tisztaság sok pénzbe kerül A tizedik alkalommal meg­rendezett és tegnap befejező­dött Országos Önkormányza­ti Környezetvédelmi Napok résztvevői elsősorban azt vitatták meg, hogy a telepü­lések milyen feltételek telje­sülése esetén lesznek képe­sek megfelelni az új jogi sza­bályozásnak. Idén januárban lépett ugyanis életbe az új hulladékgazdálkodási törvény. Országos körkép A hosszas előkészítés után megalkotott törvény már alkal­mazkodik az Európai Unió el­várásaihoz. A szabályozó lé­nyeges, a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő eleme, hogy az önkormányzatok számára köte­lező feladattá teszi a szilárd és folyékony hulladék kezelését. Előírja továbbá azt is, hogy a te­lepülések kötelesek egymással együttműköd­ni, s ha lehet, regionális hulladékkezelőt üze mehetni. A közös szelektív szemétgyűjtés beindulásához előbb még ebben a félévben el kell készülnie egy országos hulladékgaz­dálkodási tervnek. Amikor ez eljut az önkor­mányzatokhoz, azt követően kilenc hónap alatt el kell készülnie a regionális terveknek, majd újabb kilenc hónap elteltével a telepü­lési önkormányzatoknak is le kell tenniük az asztalra saját hulladékgazdálkodási programjukat. Mint azt Tóth István, Túra polgármestere, a konferencia egyik előadója lapunknak el­mondta, alapvetően örülnek, hogy elkészült a törvény, de azért vannak „szépséghibái”. Szerinte egy kistelepülésen eddig is meg­oldották a keletkező hulladék eltakarítását. Ami ugyanis tovább hasznosítható volt, azt A nagyobb városokban már megoldották a szelektív szemétgyűjtést a parasztember felhasználta trágyázásra, vagy éppen fűtésre.- Nemrégiben a környező négy községben megmértük, hogy mennyi, és milyen össze­tételű hulladékot halmoznak fel az ott élők - sorolta a helyi példát. - Az derült ki, hogy egy ember egy év alatt 277,5 kiló hulladékot „termelt”. Ennek azonban majdnem a fele úgynevezett zöldtrágya volt, ami komposz­tálható. További 14 százalék újrahasznosítha­tó csomagolóeszköz, s csak a maradék volt a tényleges szemét. A túrái polgármester a többi települési vezető nevében is azt fogalmazta meg, hogy kevésnek tartják a tervek megvalósítására szánt idei kétmilliárd forintos központi keretet.- Eddig nálunk ezerötszáz forintot szed­tünk családonként a szemételhelyezésért FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE évente, s ugyanennyivel toldottuk meg ezt az összeget a község pénzéből. A mostani szabályozó nyomán egy távolabbi településre kellene áthordani a hulladékot, ráadásul sze­lektálva. Ez 9500 forintból jönne ki családon­ként, másrészt az emberek jelentős része nem látja át a szelektív szemétgyűjtés elő­nyeit. Úgy gondolom, hogy a törvényalkotók­nak azt kellene végre mérlegelniük, hogy a jelen jövedelmi viszonyok között egy család­ról mennyi pénzt lehet „legombolni” még a tisztesség határain belül. S ezzel párhuzamo­san az önkormányzatok anyagi helyzetét is figyelembe kellene venni. Tény, hogy meg­emelték az egy főre jutó támogatást, de ez korántsem fedezi a kötelező kiadásokat. Az elgondolás tehát jó, de a körülmények nem megfelelőek a megvalósításra. __________________ ____ SZALÓKY ESZTER Ad atainkat törvény védi Változnak a körözéssel kapcsolatos jogi szabályok Budapest Az ismeretlen helyen tar­tózkodó, védőoltásra, vagy fertőző betegsége miatt gyógykezelésre kötelezett személy ellen is elrendelhe­tő lesz a körözés, amennyi­ben a képviselők elfogadják a Belügyminisztérium (BM) törvénytervezetét. Az Országgyűlés illetékes bizott­ságai szerdán zöld utat adtak an­nak a Belügyminisztériumi tör­vényjavaslatnak, amely a sze­mély- és tárgykörözés szabályait, feltételeit, az adatok nyilvántartá­sának garanciális szabályait fog­lalja össze - tájékoztatta lapun­kat a belügyi tárca jogi főosztá­lyának helyettes vezetője. Balajcza Tibomé elmondta, hogy a hat törvényt is módosító új jogszabály először foglalja egységbe mindazokat a rendel­kezéseket, amelyek személyek és tárgyak eredményes felkutatásá­hoz hozzásegítik a nyomozó ha­tóságokat. Lényeges változás e témában a törvényjavaslat elfo­gadása után sem várható, mind­össze a jelenlegi, több jogsza­bályban szétszórtan, illetve hiá­nyosan szabályozott mindenna­pos gyakorlatot foglalták egysé­ges törvénybe. A várhatóan ősszel életbe lépő paragrafusok az ombudsman ajánlásának is megfelelnek. A kö­rözések elrendelése és nyilván­tartása személyes adatok kezelé­sével jár. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa korábban a körözéssel kapcsolatos rendezet­len viszonyokat kifogásolta. Az adatvédelmi törvény értelmében személyes adat csak akkor gyűjt­hető és tárolható, ha azt törvény rendeli el - vagy ha az érintett is hozzájárul. Mint azt a BM helyet­tes főosztályvezetője elmondta, a rendőrség csak meghatározott ideig tárolhatja a körözés során tudomására jutott adatokat. _______ __________ H. M. Hír ek röviden Elmaradt a költözés Szentgyörgyvölgyi Péter, az FKGP csütörtökön megválasztott frakcióvezetője egyelőre nem szándékozik beköltözni a parla­menti képviselőcsoport vezetőjének járó irodába - közölte pénte­ken a kisgazda-politikus. Megvárja, amíg Áder János, az Ország- gyűlés elnöke állást foglal abban az ügyben, hogy ki az FKGP frakcióvezetője. Vitaanyag a mezőgazdaságról Hat-nyolc éven keresztül évente mintegy 150-200 milliárd forintos többlettámogatásra volna szükség a magyar mezőgazdaság fejleszté­séhez - állítja a Zöldszalag Mozgalom vitaanyagában, amelyet a me­zőgazdaság megújításának támogatására alakult független civil szer­vezet pénteken ismertetett Budapesten. Új vezérigazgató-helyettesek az ÁPV Rt.-ben Három új vezérigazgató-helyettes kezdte meg a tevékenységét az ÁPV Rt.-ben március elsején. Macher Ákos a gazdasági, Székács Péter a va­gyonkezelési és tőkepiaci, Fülöp Róbert pedig a tranzakciós területért fe­lelős. Egyúttal megszűnt az eddigi vezérigazgató-helyettesi terület. A szakképzési alap sorsa Elutasította az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkavállalói és munkaadói oldala, hogy a Munkaerő-piaci Alap szakképzési részé­ből az Oktatási Minisztérium kizárólagos felügyelete alá tartozó önálló alapot hozzanak létre. A munkáltatói érdekképviseletek kifo­gásolták, hogy a javasolt megoldás alapján kevésbé szólhatnának be­le a szakképzési célú támogatások felhasználásába. „Az Elnök embere voltam” Tények és titkok Molnár Róbert kegyvesztett kisgazdavezető könyvéből A Torgyán előtti időktől a rendszerváltás megpróbáltatásain át a zűrzavaros jelenig követi végig a kisgazdapárt ügyeit hamarosan megjelenő könyvében Molnár Róbert, az FKGP exfőtitkára (képünkön). A kötet középpontjában a pártelnök személye áll. Az Elnök embere voltam című kötetnek a ter­vek szerint március 12-én utcán kell lennie, a végkövetkezte­tés levonását meghagyja az olvasónak. Az Europress - a szerző jóváhagyásával - elsőként közölhet részieteket a megjelenés előtt álló kéziratból. „Viharos elnökségi ülés volt. A nagyteremtől 15-20 méterre le­hetett az irodám. Akkora volt az ordibálás, hogy tisztán hal­lottunk mindent, miközben a Torgyán által meghirdetett kongresszus előkészületeivel foglalatoskodtunk. Torgyán so­főrének fia, az ifjabb Veczel Jocó meggyújtott egy petárdát, majd kidobta az utcára néző ablakon. Abban reménykedett, hogy majd a nagy durranástól megrémülnek és elhallgatnak. A Szoboszlai utca valamennyi lakója kint csüngött az ablakok­ban, de a kisgazdaelnökség az ordibálás közepette az ágyú­lövéssel felérő durranást nem is hallotta. Későig voltam ezen az estén az irodámban. Egyszer csak meg­jelent Torgyán és arra kért, hogy öt perc múlva jöjjek be az elnök­ségire és odasúgta, hogy mit mondjak. Úgy is történt. Kopog­tattam az ajtón, Torgyán ki­kiabált:- Tessék?!- Elnézést elnök úr, de Ger- bovits alelnök úr most telefonált, hogy nem tud az elnökségi ülés­re jönni, de a többség akaratával ő is egyetért, megszavazza azt! - mondtam. Torgyán megköszönte az „in­formációt”, ezután felfüggesztet­te Ómolnár Miklóst. Nagyon be voltunk havazva, ezért baromira bosszantott ben­nünket, amikor Németh Béla be­jött hozzánk és közölte:- Pakoljatok! El kell hagyno­tok a központot! El nem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett. Németh a kérdé­sünkre nem válaszolt, csak arro­gánsán tessékelt kifelé. Elmen­tünk. Sipeki Zoli mond­ta el pár nap múlva, hogy mi történt. Rovarirtás volt. No ne szó sze­rint értsék, s ne féregtelenítésre, inkább elektronikus poloskáta- lanításra gondoljanak. Ebben az egész ügyben az volt a meglepő, hogy a volt pártfőmufti, Apró Antal fia, egy korábbi kémelhárí­tó volt az akció vezetője. Állító­lag nem találtak semmit. Mi pedig meg voltunk győ­ződve arról, hogy ekkor tűzdel­ték tele mikrofonokkal a szobá­inkat. Ettől kezdve minden reg­gel először a miniszterelnöknek, a belügyminiszternek és a titkos­szolgálati miniszternek kíván­tunk jó reggelt! Torgyán mit sem tudott az egészről, így amikor értesült az ügyről nagyon mérges lett. Sze­rintem Németh Béla és Cseh Sán­dor - a poloskátalanítást megren­delők - ekkor egy nagy kép­zeletbeli fekete pontot kaptak. Emlékszem, egyszer hívás nélkül beállí­tottam Németh Béla főtitkár­hoz, valami fontos ügy megtárgyalása végett. A titkárságán nem volt senki, így benyitottam hozzá. Majd leesett az állam, amikor megpillantot­tam Bányász Rezső és Kapolyi László elvtársakat.- Most ne zavarj! Menj ki, menj! - mondta a főtitkár és nyomatékül kezével is kihesse- getett az irodájából. Később kér­deztem Béla bátyámat, hogy mit kerestek itt ezek a bolsik?- Fülest adtak Antallékról! - mondta. Pár nap múlva öles betűkkel hozta valamelyik lap Torgyán árnyékkormányának névsorát. Egyáltalán nem csodálkoztam, hogy ebben külügyminiszter­ként Bányász elvtárs, gazdasági miniszterként Kapolyi elvtárs szerepelt. Aznap izzottak a tele­fonok, minden megyéből hívtak, de a vezetők letagadtatták magu­kat, csak én álltam a frontot.- Hírlapi kacsa! Hazugság! Szó sincs semmiféle árnyékkor­mányról és nem járt itt egy kom­munista sem! - mondtam. Ké­sőbb Torgyán heves tiltakozásba kezdett, sorra azt nyilatkozta, hogy így akarják lejáratni őt. Megnyugtattam az Elnök urat, hogy semmi kacsa nem volt a dologban, hiszen a két szemem­mel láttam, hogy a két bolsi Némethtel cseverészett...” t I

Next

/
Oldalképek
Tartalom