Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-21 / 78. szám

8. oldal - Uj Dunántúli Napló POLITIKAI 2001. Március 21., szerda SM Üt T A F Ó R U M Pillanatkép a magyar közállapotokról A többpárti demokráciába vetett hitünk, és az intézményrend­szereibe vetett bizalmunk inog. Képviselőink olyan törvényeket hoztak, hogy közpénzek felhasználása üzleti titokká minősít­hető, megteremtve ezzel minden korrupció melegágyát. A választási ígéretek és pártprog­ramok elfelejtendő reklámszloge­nek. Az igazmondás erénye is elve­szett, politikuson nem kérhető szá­mon. Újra előny a csinovnyik-jel- lem. A legfőbb hatalmi tényező, a Fidesz tudatosan a társadalom megosztására törekszik, felelős­sége pedig annak közös érdekek melletti integrálása volna. Tud­ják, hogy a pártok közötti erővi­szonyok rövid idő alatt hihetetle­nül nagyot tudnak változni, mert alapvetően érzelmi alapú politizá­lás folyik az országban. Ezért hi­szik, hogy a hatalomban maradás jó reklámmunka és pénz kérdése csupán. Figyelmük elsősorban a következő választásokig terjed a következő nemzedékek sorsa he­lyett. Van kétéves költségvetésünk, mely több szempontból elfogad­hatatlan, kezdve azzal a prognó­zissal, amire épül. Van Széchenyi- tervünk, melyben a romakérdés­től a falusi turizmusig, a tudomá­nyos kutatásoktól a szociális fel­adatokig össze van zagyválva minden. Az Országjelentés lakosságnak szánt kommunikált változata kedvezményekről, sikerekről szól, a számok kevésbé. Nyoma sem látszik a közigaz­gatás 2001-re ígért korszerűsítésé­nek, az még mindig csak ötletro­ham stádiumában van. Nem tör­tént meg az önkormányzati finan­szírozás reformja. Akik sikeresek: a multik magyarországi leányvál­lalatai, az 5 százalékos GDP-növe- kedést ők produkálják. A csodálatos lakásépítési kamat- támogatás a számok nyelvén azt je­lenti, hogy hitelből történő szerény építkezésnél is havi 80-100 ezer fo­rint törlesztést kellene majd fi- zetni. Ha ehhez ■P'í i|, hozzátesszük, ™ * hogy a végzős fiatalok na­gyobbik fele munkanélküli­ként kezdi az életét, értékel­hetjük igazán az elhangzó dicshimnuszokat. Az ígért ingyenes oktatás helyett fel szabad venni tandíjhitelt. A 40 000 forintos minimálbér be­vezetése ezen a módon, ahogy történt, 100 milliárdos plusz be­vétel a kormánynak, s a maga­sabb bérek kifizetésén felül 100 milliárdos plusz járulék és adó­teher a munkáltatóknak, vállal­kozóknak, egyéni gazdálkodók­nak. Bizonyos alacsony jövedelmező­képességű ágazatokban ez kiter- melhetetlen. Azért, hogy minden érintett megkaphassa az emelt fize­tést elbocsátások és részmunka- idős beosztás kockázata nélkül, ezen ágazatoknak a többlet bevéte­lekből legalább átmenetileg támo­gatást kellene kapniuk. A fentiek miatt az önkormány­zatok közmunkaprogramjai is erő­sen beszűkülnek. A környezetvédelem, a mező- gazdaság helyzete már-már tragiko­mikus. Átfogó stratégiai fejlesztési tervek, melyek az EU-tagságra való felkészítést szolgálnák, nincsenek. Osztogatás folyik. A több mint 50- féle támogatási jogcím nem haté­kony, nem átlátható. A padláslesöprő korszakot oly gyakran emlegetők, a klientúra, most nagy buzgalommal tömi a közpénzekből egymás zsebeit, mi­közben Istent, Hazát és Családot emlegetnek. Dr. Sütő László, Baksa Közvélemény-kutatók Esélyegyenlőséget a nőknek! A mondás szerint a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Ha elég kitartóan és konzekvensen vizsgálódunk, a hazug közvé­lemény-kutatók szintén könnyen tetten érhetők. A legkirívóbb példa a mindig egyszázalékos, sőt sokszor csak „egyéb pártként” jegy­zett MIEP '98-as sikere. Vagy itt van a közvélemény-befo- lyásolók közelmúltbeli csendes, nagy bukása. A kisgazdapártot szisztematikusan elkezdték „alul­írni” már 2000 elején, amikor még semmiféle botrány nem volt a párt körül. A Szonda és a Tárki már ak­kor öt-hét százalékot mutatott. (Va­lójában tizenöt volt.) Majd a meg­indult és folyamatos botrányok ha­tására már nemigen tudtak elvenni belőle - így tavaly decemberben négy-öt százalékot jeleztek, Ezek szerint a kisgazdák szétesésével fe­nyegető botrányos hónapok mind­össze két százalék népszerűség- vesztéssel jártak. Hihető? Ugyanennyire valószerű, hogy mióta a világvárost építő Demszky „világország” építési terveket szö­vögetve az SZDSZ elnöke lett, egycsapásra megduplázódott a tá­mogatottságuk. Az pedig egyenesen tragikus, ahogyan egyes pártok még mindig megfelelni akarnak. Szánalmas, ahogyan az MSZP reagált arra a hírre, miszerint csökkent az addig vélelmezett előnye a Fidesszel szemben. Riadtan új stratégiák után kutatnak. Horn és Kovács is úgy vélekedett, hogy sok minde­nen változtatniuk kell, hiszen fogy a (valójában sohasem volt) tete­mes előny. Ez a kijelentés viszont leleplezi az MSZP elvtelenségét is. Nem kevesebbet állítottak, mint hogy ha valami nem elég népsze­rű, akkor attól el kell fordulni, mást kell mondani. Ezzel szemben a MIÉP megala­kulása óta ugyanazt mondja ugyanúgy, és láss csodát, a nép­szerűsége mégis folyamatosan nő. No nem a köz­vélemény-kuta­tók körében. Ők ebben az egy kérdésben mintha össze­beszéltek vol­na, olyan kon­zekvensen és egységesen tor­zítanak. Szerin­tük a MIÉP ma két-három százalé­kon áll, így most sem kerülne a parlamentbe, miközben jobb-, és baloldali politológuspk szerint is a párt támogatottsága már tíz száza­lék feletti, amivel a MIÉP ma har­madikként jutna be. Úgy tűnik, a MIÉP esetében ma is érvényes a 198-ban használt - valós eredmény osztva öttel - képlet. Létezik azért egy üdítő kivétel is. A Magyar Demokrata című he­tilap minden hónapban elkészíti a maga listáját egy ötszázas minta alapján, amely messze a legponto­sabbnak bizonyult eddig. A '98-as választások idején már hónapok­kal előre szinte száz százalék pon­tossággal jelezte a későbbi vég­eredményt. Ugyanakkor a Szonda Ipsos még az utolsó órákban is azt mu­tatta, hogy az MSZP győz, és a MIÉP nem kerül be. S még vannak, akik hitelt ad­nak görbéiknek! Batik Imre, MIÉP, Harkány Valamennyi politikai tényező­nek az országban egyértelműen meg kell fogalmaznia, hogy szükség van a nők fokozottabb társadalmi és politikai szerep- vállalására, bevonására a politi­kai döntések előkészítésébe és végrehajtásába. E nemes cél megvalósítását nem úgy képzeljük el, hogy kvó­ta szerint határozzuk meg a nők arányát a parlamentben és az önkormányzatokban, hanem úgy, hogy az arra érdemes és po­litikailag aktív hölgyek tevé­kenységét segítenünk kell, olyan helyzetet teremteni, hogy a férfi­akéhoz hasonló eséllyel rendel­kezzenek a különböző posztok betöltésénél. Meggyőződésünk, hogy ezzel elősegíthetjük a poli­tika megtisztulását, javíthatjuk a politika társadalmi elfogadottsá­gát, lényegesen megváltozik a mai eldurvult politikai légkör, és talán megvalósul az a társadalmi kívánalom is: a politikai viták­ban a meggyőzésen legyen a fő hangsúly. A Munkáspárt kéri a választópolgárokat, ne ódzkod­janak a női képviselőjelöltekre szavazni, döntésüket a jelölt rá­termettsége határozza meg. A jó nőpolitika fontos kritéri­uma a jó családpolitika. A csalá­dokat olyan helyzetbe kell hoz­ni, amely elősegíti a nők társa­dalmi és politikai szerepvállalá­sának lehetőségét. Fejleszteni kell és mindenki számára megfi­zethetővé tenni azokat a szolgál­tatásokat, amelyek megkönnyí­tik a nők háztartási munkáját. A családokban szakítani kell, az­zal a beidegződéssel, amely sze­rint a gyermeknevelés, a háztar­tási munka kizárólag az anya, a feleség dolga. Olyan társadalmi légkört kell kialakítani (új csa­ládmodell megjelenítése az álta­lános iskolák tananyagaiban és a médiákban), amelyben az apá­nak nem kell „restellnie” ha el­megy bevásárolni, nem kell „szégyellnie” azt, hogy a felesé­gének több a fizetése, és azt sem, ha időn­ként neki kell elvégeznie ott­hon a háztartá­si munkát. Ugyanakkor a politikának is vannak fon­tos tartozásai a nőkkel szem­ben. A kisgyer­meket nevelő, dolgozó anya ré­szére biztosítani kell az óvoda-, ill. iskolakezdéshez igazodó munkavégzés lehetőségét. Tör­vényben kell biztosítani a szülő anyát arról, hogy a munkáltató köteles őt a gyes, ül. gyed után az eredeti munkakörben foglal­koztatni! Felül kell vizsgálni és vissza kell állítani az 55 éves nyugdíjkorhatárt a nőknél, ami­vel biztosíthatja a társadalom a nők „boldog nagymama” szere­pét. A női munkaerő negatív megkülönböztetésének megaka­dályozása érdekében törvény ál­tal kell biztosítani és fokozottan ellenőrizni az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét. A Munkáspárt az országos és helyi politikában igen fontosnak tartja a nők esélyegyenlőségét és minden tőle telhetőt megtesz a jelenlegi állapotok megváltozta­tása érdekében. Fratanoló János Munkáspárt Régió - Made in Hungary A régiót építeni ma már diva­tos dolog, az Unióba készülő eminens tanulóként szajkóz­zuk a regionalizmus szüksé­gességét nap mint nap. Ami­kor azonban források felett döntünk, gondolkodásunk horizontja összeszűkül arra a városra, arra a megyére, kis­térségre, amelyikben élünk. Nem lehet persze szűklátókörű­séggel vádolni azt a polgármestert, aki saját városában szeretne min­den fejlesztést megvalósítani, ha ringbe száll minden egyes támoga­tási forintért. A baj a bíróval van, aki nemcsak rosszul alakította ki a játékszabályokat, de aztán be sem tartja azokat. Pécs mérete, funkciói, gazdasá­gi, szellemi potenciálja révén okkal számított arra, hogy a régió köz­pontjává válik, úgy tűnik, mégis alul marad a forrásokért indult vá­rosversenyben. Bizonyára többen emlékeznek rá, müyen viták zajlot­tak különböző adminisztratív in­tézmények székhelyének kijelölé­se kapcsán (regionális fejlesztési tanács munkaszervezete, ifjúsági és sporttanács, táblabíróság, vér- adóállomás stb.). A megszületett döntések sem igazgatástudomá­nyi, sem politikai szempontból nem voltak elegánsak. Túl lehetett azonban lépni rajtuk, mert a régió tényleges központja nem néhány fős szervezeti ápparátusok letelepí­tésén múlik. Ha a hatalom a reál­funkciók elosztásába is beleszól, akkor a következmények sajnos súlyosabbak lesznek, még akkor is, ha nem azonnal jelentkeznek. Az utóbbi hónapokban a repü­lőtér és a konferenciaközpont fej­lesztése került porondra, olyan fej­lesztési célok, amelyek valóban re­gionális léptékben ésszerűek, nemcsak azért, mert nincs annyi pénzünk, hogy minden megyében építsünk egyet, hanem azért is, mert ezek kihasználtsága, tehát működőképessége legfeljebb regi­onális vonzáskörrel biztosítható. Eleve kudarcra van ítélve tehát a regionális, fejlesztési tanácsban született kompromisszum, ame­lyiknek a logikája az volt, hogy mindenkinek jusson egy kicsi, s így senkinek se legyen elég. A kompromisszum legalább a váro­sok, megyék együttműködésének készségét szimbolizálta, ami eb­ben az összetételű szervezetben szinte hőstett. A komprornisz- szumnak bizonyos mértéke azon­ban már senkinek az érdekét nem szolgálja. Azzal, hogy a Széchenyi-terv keretében támogatást kaptunk a Nádor konferenciatermének felépí­téséhez, nem jutottunk a regionális konferenciaközpont megvalósulá­sához közelebb (sőt távolabb ke­rültünk, hiszen üyen címen nem remélhetünk újabb állami forrást). Persze, örülni kell neki, hiszen a város szegénységének (tehetetlen­ségének?) már-már szimbólumává vált a főterén omladozó szálloda, csak ne fogjuk rá, hogy ez regiona­lizmus, vagy éppen programozás, hanem puszta rögtönzés, aktuális politikai érdek (ami egyébként is körüllengi a Széchenyi-terv egészét, min­den jó szándé­ka és technok­rata frazeológiá­ja ellenére). A pogányi, taszári, (őcsé­nyi, siófoki) repülőtérvitában már a politikai kompromisszum sem érvényesül. A bíró türelmetlenül közbelép, behúz maga is egyet a kevésbé rokonszenvesnek és lojá­lisnak minősített félnek, hogy mi­nél előbb eredményt hirdethessen - (a „bolsevikliberális” vezetésű Pécs és Baranya nem tartozik a kedvencek közé, sajnos ezt szá­mok bizonyítják). Hogy ki lesz a győztes? Egyik, vagy másik város, megye, párt? Nem tudom, a régió azonban biztosan nem! Az unióban, ahova igyekszünk, a regionalizmus alatt elsősorban nem léptéket, nem hatalompoliti­kai szempontokat követő forrásel­osztást, nem elvtelen rivalizálást értenek, hanem az együttműkö­dés, partnerség kultúráját. A régió magyar receptje, amelyik centrali­zál, konfliktusokat élez, de ennek árán sem tud modernizációt fel­mutatni, aligha kerül be az unió szakácskönyvébe. A szabad de­mokraták programja demokratiku­sabb és hatékonyabb régiót céloz meg, a helyi és megyei önkor­mányzatok pedig nagyon kevés sa­ját pénzükből is próbálják a régiót építgetni. Pálné Kovács Ilona Baranya Megyá Önkormányzat, frakcióvezető, SZDSZ Az MSZP baranyai nőtagozata Mohácson tartották a Magyar Szocialista Párt baranyai nőtagozatai­nak konferenciáját, ahol a vendégek előadásai után a résztvevők me­gyei vezetőséget választottak. Az ideiglenes megyei elnökség tagjai: a négy baranyai tagozat elnö­ke, valamint Síkné Hegyi Edit, a dél-dunántúli régió nőtagozatainak koordinátora. A vezetőség ideiglenes elnökévé Nyúlné Zátonyi Zitát, a Mohács és Térsége Nőtagozat elnökét választották. A vezetőség el­sődleges feladata egy egységes szervezeti és működési szabályzat, valamint az idei év programtervezetének elkészítése lesz. Valóban nézőpont kérdése? Dr. Ács Imre, a FKgP megyei elnökének „Nézőpont” című írásából idézek (DN 2001. március 14.): „Ok ígértek 1990-ben Kánaánt, (földren­dezést, olcsó nyugati gépet, termelési támogatást stb.), de hatalomra jutásuk után csak Kánig (saját vagyonuk gyara­pításáig) tartották meg ígére­tüket.” Ez valóban igaz, csak tér­ben és időben egy kis módosí­tás szükséges. Ugyanis a va­gyongyarapítók valóban elju­tottak Kánig, de Goricán ke­resztül, legázolva mindazt, amit mások építettek. Annak idején a DN és a tv többször is hírt adott arról, hogy Gorica faluközössége nem akarván Gyűrűfű sorsára jutni, saját pénzük és közmunkájuk ré­vén 1985-ben egy 2 T-ás úthoz jutottak (azóta saját erőből kétszer javítva). Ezt az utat és a felújított házakat teszi tönk­re az a teherautó-forgalom, amely 1998-ban megindult Kánba (vagyongyarapítási cél­lal). Minden tiltakozás ellené­re (igénybe vehető lehetséges fórumok) ezen romboláshoz asszisztálnak Kán és Gorica polgármesterei és ön is, tisz­telt Ács Imre úr, amikor is dr. Torgyán József káni látogatá­sakor a goricai faluvédők rendőri őrizetet kaptak, ne­hogy véleményt nyilvánítsa­nak, holott előzetesen csak azt kérték Önöktől (FKgP), hallgattassák meg a másik fél is. Valóban nézőpont kérdése: a halastavak nem szólnak vis­sza, nem kérnek számon sem­mit. Tamai Péter Gorica Állampolgári megfigyelés Az első „szabad választás” óta, amit az utóbbi tíz esztendő­ben tapasztaltak függvényében stílszerűbb lenne a manipu­lált tömegek urnákhoz járulásának nevezni, ciklusról cik­lusra figyeltem az egymást váltogató hazai parlamentek ügyködését. Mivel a kabaré-műsorokat és a cirkuszi attrak­ciókat csak a helyükön szeretem nézni, a plenáris üléseken hangoztatott alpári szövegek helyett igazából csak a képvi­selőállomány személyi összetételére összpontosítottam. Az 1990-es választás eredménye - véleményem szerint - jobbára az egykori „politikai ellenállókból és a buzgólkodókból” alakuló parlament volt. A politikai ellenállóké, akiket az ötvenes években bántottak, megbé­lyegeztek, a politikai közélet pere­mére sodortak, 1956 után szankcio­náltak, illetve a pártból kizártak. Esetleg pártonkívüliek voltak, de al­kotó tevékenységükben korlátozták őket. E parlament képviselőinek másik részét a buzgólkodók csoportja al­kotta. Ők voltak, akik a rendszervál­tást közvetlenül megelőző években szerveződő pártok gyűléseire nap mint nap elmentek, ott ültek; nem volt különleges képességük, adottsá­guk, elhivatottságuk a politikai pá­lyára; a kitartás volt a fő erényük. Je­lesül, hogy részt vettek, agitáltak, plakátokat ragasztottak. Szem előtt voltak, nyüzsögtek, s beválasztották őket különféle bizottságokba, aztán a nagyválasztmányba. E tisztség bir­tokában később törvényhozókká avanzsáltak. A második választási ciklust a po­litikai renegátok és udvaroncaik ha­talomra kerülése fémjelzi. Többsé­gük a hajdani MSZMP tagja, Kádár fegyelmezett pártkatonája, tisztség- viselője, szimpatizánsa volt. A hazai gazdaság termelő- és szolgáltató­szervezeteinek döntő többsége az ő négy esztendei országosukkal csú­szott át a hazai újburzsoázia és a külföldi multinacionális cégek kezé­be. Ők azok, akik a baloldaliság jel­vényét fitogtatva készséggél vállal­tak részt a szocializmus keresztre fe­szítését célzó mesterkedésekben. S mivel fixa ideájuk volt, hogy az álla­mi tulajdont képtelenség eredmé­nyesen működtetni, a kapitalizmus­nál nem tudtak hasznosabb társa­dalmi formációt a magyar nép szá­mára elképzelni. A harmadik ciklusban jól öltözött, tősgyökeres marketingmagyarok, snájdig és szilaj honfiak, harvardi vagy oxfordi tanítványok vették ke­zükbe a nemzet sorsát. Ők vállalták fel az ország - előző két ciklus­ban dohosodó - szénájának rend­betételét. Az ifjú titánokból verbu­válódott hata­lomgyakorlóink képtelenek belát­ni: a fiatal életkor mindössze egy adott állapot, s nem feltétlen garanciája az alaposabb szakmai hozzáértésnek. Talán ezért fordulhat elő, hogy különféle műbal­hék kreálásával, vagy a valós elvte- lenségek országos üggyé dagasztá- sával igyekeznek a figyelmet a társa­dalom létező gondjairól elterelni. A rendszerváltás utáni ország- gyűlések tízéves története arról szól, hogy a pártok és politikusaik csak önmagukat képviselték a szavazók helyett. Dr. Südi Bertalan < d

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom