Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-12 / 70. szám
2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2001. Március 12., hétfő MB1 Nem időszerű Sáron és Arafat találkozója Újabb egymillió zsidó betelepülésére készül fel Izrael Több keményvonalas izraeli politikus is felvetette: válaszul a palesztinok felkelésére, vissza kellene foglalni a már átadott ciszjordániai és Gáza- övezeti területeket. A nemrég beiktatott izraeli kormányfő szerint azonban ez nem megoldás. Jeruzsálem Ariel Sáron nem támogatja a szélsőségesek elképzelését. A miniszterelnök álláspontja szerint a palesztinoknak átadott területek . kérdésében a helyzet visszafordíthatatlan. Azt is kijelentette, hogy hivatali ideje alatt kiemelten kezeli a zsidók bevándorlásának ösztönzését. Reményei szerint a következő 10-12 évben újabb egymillióan telepedhetnek le Izraelben, s így 2020-ra a világ zsidóságának többsége itt élhet. A Jasszer Arafattal tervezett találkozót illetően a politikus megismételte korábbi kijelentését, miszerint béketárgyalásokra nem kerülhet sor „a terror és az erőszak nyomása” alatt, csak akkor, ha a paleszünok véget vetnek az öt hónapja tartó felkelésnek. Arafat ugyanakkor Izraelt szólította föl, hogy tegyen újabb erőfeszítéseket a béke megteremtésére. A Palesztin Törvényhozási Tanácsban elhangzott felszólalásában azt mondta, hogy a palesztin fél az „igazságos békét, a bátrak békéjét” akarja, amely az ENSZ határozatain alapul, és megteremti a biztonságot és a stabilitást a térség és a benne élő népek számára. Rádiónyilatkozatában Simon Peresz külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Arafat részéről nem hangzott el világos és egyértelmű felhívás a terrorizmus megállítására, így korai volna találkozót tartania a palesztin vezetővel. Peresz elismerte, hogy némileg csökkent az erőszak intenzitása, de abban már nem biztos, hogy a valóságot híven tükröző tendenciáról van szó, vagy csak a véletlenek egybeeséséről. A Nobel- békedíjas politikus ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „végeredményben ismét tárgyalóasztalhoz kell ülniük a feleknek”. ■ Újabb temetés a Gáza-övezetben - öt hónapja tart a palesztin felkelés FOTÓ: EUROPRESS/EPA Esterházy János emlékezete Emlékünnepséget tartottak tegnap a parlamentben a szlovákiai mártír politikus születésének 100. évfordulója alkalmából. „Igényelni kell a határainkon túl élő magyar kisebbségek egyenrangúságának biztosítását, erre tanít Esterházy János áldozata” - mondta Mádl Ferenc. A köztársasági elnök hangsúlyozta: eleget kell tennünk annak a jogos követelménynek is, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsuk a Magyarországon élő nemzetiségek egyenjogúságát. Abbamaradhat a rombolás Afganisztánban jogi véleményt, úgynevezett „fetvát” várnak a^ ország ultrakonzervatív vallási vezetői arra, hogy esetleg leállítsák a szoborromboló kampányt- A tálibok az irány- mutatást tekintélyes iszlám teológusoktól és afgán tudóstársaiktól várják. Tűzszünet Jugoszláviában? A NATO folytatta erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az albánok és a jugoszláv hadsereg között létrejöjjön a tűzszünet. Milan Kerkovic Hírek röviden kormányszóvivő szerint a jugoszláv csapatok felszámolták az albánok két bunkerét. A sza- kadárok ellenzik a szerb különleges rendőri egységek telepítését a vegyes népességű falvakban. A NATO megbízottja azt nyilatkozta, hogy közelebb jutott a tűzszüneti megállapodás aláírásához. Kucsma elnök Varsóban Ukrán honatyák utaznak a lengyel fővárosba, hogy előkészítsék Kucsma ukrán és Kwasniewski lengyel elnök csütörtöki találkozóját, és tájékoztassanak az ukrajnai esemé-' nyékről. A pénteki incidensek során megsérült személyek közül tízen kórházban vannak. Agyrázkódással ápolják Valentina Szemenyuk szocialista párti képviselőnőt, akit péntek reggel ütött fejen gumibottal egy rendőr, amikor a Sevcsenko-emlékműnél tartott állami koszorúzás során megpróbált áthatolni a rendőrkordonon. Ellenzékiek szabadlábon Bebörtönzött másként gondolkodókat engedtek szabadon Kínában, összhangban Pelting azon törekvésével, hogy elnyerje a 2008. évi nyári olimpia rendezési jogát. Ezzel már négyre emelkedett azoknak a diákvezetőknek a száma, akiket az 1989-es események kapcsán tartóztattak le, és kiszabott büntetésük lejárta előtt szabadon engedtek. Autóbusz katasztrófája Etiópiában huszonkét ember meghalt, har- miftc megsebesült, amikor szombaton szakadékba zuhant egy autóbusz. A fővárostól mintegy 270 kilométerre a jármű terepjáróval ütközött, irányíthatatlanná vált, és szakadékba zuhant. Német hús Phenjannak Berlinben megerősítették, hogy az ország marhahúst fog szállítani Észak-Koreának abból a szarvasmarha-kontingensből, amelyet a szivacsos agysorvadástól való félelem miatt kényszervágásra ítéltek. Németországban novemberben fedezték fel az első BSE-kóros szarvasmarhát. A marhahúsfogyasztás azóta több mint ötven százalékkal esett. Észak-Ko- reában 1995 óta kétmillió ember halt éhen. ■ Boldogokat avattak Állatorvost, szabásznőt, könyvelőt, vasutast... Vatikánváros It. János Pál pápa 233 olyan keresztény mártírt avatott boldoggá, akit a spanyol polgárháború idején gyilkoltak meg. A Szentatya tegnap a római Szent Péter téren tartott hagyományos szertartás keretében mintegy harmincezer fős tömeg előtt avatta boldoggá a mártírokat. Főleg papokról és apácákról van szó, de az életüket áldozottak között harminchét világi személy is található. Közöttük szakmájuk első boldogjai: egy-egy tűzijátékkészítő kisiparos, állatorvos, szabásznő, banktisztviselő, vegyész, földmérő, könyvelő és vasutas is akad. Mindannyiukat a spanyol polgárháború idején végezték ki anarchista és kommunista fegyveres csoportok. A pápa hangoztatta: ezek az emberek úgy váltak áldozattá, hogy nem vettek részt semmiféle politikai vagy ideológiai küzdelemben, pusztán a vallásukat védelmezték. Szentbeszédében a katolikus egyházfő felhívta a figyelmet a Spanyolországban mind a mai napig dúló terrorizmusra. „Spanyol földön immár évtizedek óta nem csillapodik a gyilkosságok, az erőszakos cselekmények hulláma. A terror újabb gyűlöletet szít, újratermeli az igazságtalanságokat, súlyosan sérti Istent és az emberi méltóságot” - mondta a Szentatya, aki szerint a terror révén mindenki csak vesztes lehet. „Csak a béke tarthatja össze a népeket, a terror az emberiség ellensége.” _____■ A törvényszék fenyeget A főügyésznél mind a két féllel elégedetlen Hága A nemzetközi törvényszék főügyésze kemény büntető- intézkedésekre fogja kérni a Biztonsági Tanácsot Jugoszlávia ellen, ha májusig nem adja ki a háborús főbűnösöket. Carla del Ponte csalódásának adott hangot Kostunica elnököt és a NATO-országok eltökéltségét illetően. A főügyész asszony felsorolta, mit vár a jugoszláv hatóságoktól: tegyék lehetővé a nemzetközi törvényszék nyomozóinak, hogy Belgrádban kihallgassanak tanúkat, betekinthessenek a levéltárakba, és vegyék őrizetbe az ott bujkáló, körözött boszniai háborús bűnösöket. Carla del Ponte - mint mondta - csalódott Kostunica elnökben. „Először nem is akart találkozni velem. Aztán mégis rávették. Hihetetlen nacionalizmussal átitatott emberrel találkoztam, aki nem a jövőbe tekint, hanem a múltba.” A főügyész asszony csalódott amiatt is, hogy a NATO-országok vonakodnak letartóztatni a háborús bűnösöket. „Nyilvánvalóan nincs meg hozzá a politikai akarat. Amerika ebben nem elég erős. A hágai törvényszéknek az a gyenge pontja, hogy nincs rendőrsége, amely végrehajtaná utasításait, házkutatásokat és letartóztatásokat foganatosíthatna. Májusban elmegyek az ENSZ Biztonsági Tanácsához, és eléjük tárom a helyzetet." _________■ Kö telező női jelöltek PÁRIZS Tegnap Franciaországban megkezdődtek a hely- hatósági választások. Az eseményt fokozott érdeklődés kíséri egy példátlan újítás miatt. A francia lakosság kétharmada él 3500 főnél népesebb településen: itt ugyanannyi női jelöltet kellett feltüntetni a választási listákon, mint ahány férfi indul az önkormányzati képviselői helyekért. A mostani helyhatósági választások nagyon fontosak Franciaországban, egyrészt mert világosan előrejelzik a jövő évi elnök-, illetve parlamenti választások erőviszonyait, másrészt alapvető változások várhatók a francia nagyvárosok, mindenekelőtt Párizs élén. A főváros valószínűleg baloldali vezetés alá kerül, amire évszázada nem volt példa. Az utolsó felmérések Bertrand Dealnoe szocialista főpolgármester-j elölt győzelmét jelzik a húsz párizsi kerület mintegy kétharmadában. Igaz azonban az is, hogy a megkérdezettek 37 százaléka egy héttel a voksolás előtt még bizonytalannak mondta magát. A fővárosban minden valószínűség szerint csak a második forduló dönti el az erőviszonyokat. Párizs sorsa egy évvel a 2002-es elnökválasztások előtt meghatározhatja az erőviszonyokat a hivatalban lévő elnök, Jacques Chirac és jövő évi kihívója, Lionel Jospin szocialista kormányfő között. __________■ Me gélhetési üldözöttek Kifizetődő dolog Romániában volt politikai üldözöttnek lenni. Némi kenőpénz ellenében ezt a „rangot” bárki megszerezheti, akár pár hónapos csecsemője számára is. Bukarest Az anyagi előnnyel járó, S ezért sokak által igen vágyott státus megadásánál gyakoriak a törvényszegések. A hivatalnokok némi borravaló fejében szó nélkül kiállítják az igazolást a kommunista rendszer általi üldöztetésről. Az 1989-es forradalom után az Ideiglenes Nemzeti Tanács törvényrendeletet hozott a kommunista rendszer üldözöttéinek kárpótlására. A kedvezmények sora 1997-ben, a Ciorbea-kormány alatt tovább bővült. Az érintettek ingyen utazhatnak a helyi és a helyközi közlekedésben, mentesülnek a rádió- és televízió, valamint telefon-előfizetés díjai alól, s átmenetileg (1998-ben) nem fizettek sem helyi illetékeket, sem jövedelemadót. Ez utóbbinak rögtön szemet kellett volna szúrnia, mert a kommunista rendszer üldözöttéi túlnyomórészt idősek voltak, akiknek amúgy sem akadt gondjuk az adóhivatallal. Csakhogy míg korábban a Volt Politikai Foglyok Szövetsége beleszólhatott az ügyintézésbe, és kiszűrte a csalókat, addig hamarosan az illetékes főhivatal már nem hallgatott a „jó szóra”. Aminek furcsa következményei lettek: a tisztségviselők ugyanis elkezdték - természetesen megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében - nyakra-főre osztogatni az üldöztetést tanúsító bizonylatokat. így számos esetben olyanokat is a kommunista rendszer üldözöttéinek minősítettek, akik annak idején hivatásos pártfunkcionáriusok voltak. Ez történt például Militaruék esetében, ahol mindkét családtag a pártapparátusban teljesített szolgálatot. Esetük különösségét csak fokozza, hogy politikai üldözöttnek minősíttették a lányukat is, akit a vezérigazgatóság által kibocsátott hivatalos papír tanúsága szerint 4 és 6 éves kora között üldözött a kommunista diktatúra elnyomó gépezete. Ráadásul a lány a Dőlj megyei Daneasán született, jóllehet a család az igazolás szerint a születés időpontjában és azt megelőzően is másutt volt „kényszerlakhelyen”. Egy bukaresti vállalatvezetőről a hivatalnokoknak sikerült kideríteniük, hogy már hat hónapos korában üldözte a rendszer. SIMON HUNOR SÉTA SÚLYTALANUL. A Discovery amerikai űrsikló két asztronautája, Voss és Helms tegnap kilépett a világűrbe, hogy szerelési munkákat végezzen a Nemzetközi Űrállomáson ________fotó: europress/epa * Í i *