Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-07 / 65. szám

ÉÜ 2001. Március 7., szerda N Ő I Űj Dunántűu Napló - 9. oldal Ü K Ö R Apróságok MARILYN AZ INTERNETEN. A világhálón tartották azt az ár­verést, amelyen Marilyn Mon­roe tárgyait, leveleit, fényképeit árusította ki az elhunyt film­csillag unokahúga és mostoha­testvére. A 74 tárgy között ott volt az az esküvői ruha is, ame­lyet a sztár 16 évesen első es­küvőjén viselt. A két évvel ez­előtti árverésen 13,4 millió dol­lárért keltek el a holmik. 1,27 millió dollárt fizettek azért a ruháért, amelyben Marilyn John F. Kennedy születésnap­ján énekelt. E-MAILES CSÁBÍTÓ. Egy né met férfi szerelmes e-mailekkel bombázott egy amerikai lányt, majd megszöktette. A 35 éves Konstantin Baehring és a mind­össze 15 éves Lindsay Shamrock tavaly augusztusban szökött meg. A párt Görögor­szágban fogta el a hatóság, a német férfit letartóztatták, ám a lány közölte: szerelmes online- on szerzett párjába. Baehring úr is azt állítja, feleségül akarja venni a lányt. PC-jét minden­esetre lefoglalták. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. SZLIVEN ÉTTEREM MAKÁRI FALATOZÓ Napi menük, ballagási ebédek, rendezvények, állófogadások, kitelepülések, esküvők: 300 főig. Telefon: 06-30-9930-686, 06-30-244-3202 Szervezetünk agresszív harcosai Egyre többször hallunk a szervezetünkben keletkező káros szabad gyökökről, valamint azokról az intelmekről, hogy egészségünk megvédése érdekében fogyasszunk minél több antioxidánst, amelyek megkötik a sza­bad gyököket. De mik azok a szabad gyökök? Egy szakcikkben az egyik orvos úgy fogalmazott: „A szabad gyökök agresszív harcosok, amelyek folyamatosan támadják szerve­zetünket.” A szabad gyökök ál­landó jelleggel „vadásznak”, ilyenkor egyetlen céljuk van: a szervezetünkben lévő stabil ké­miai vegyületeket próbálják megtámadni. Támadásaik követ­kezményei lehetnek a szív és az érrendszer bizonyos betegségei, a sejtek rosszindulatú daganatos elfajulása, de a bőr öregedéséért is ezek felelősek. A vegyészek szabad gyökök­nek az olyan molekulákat neve­zik, amelyek az elektron­párokon kívül még egy elekt­ronnal rendelkeznek. Ezek az egyedülálló elektronok úgy ke­letkeznek, hogy a normál, „egészséges” elektronpárok va­lamilyen külső hatás következtében felbomla­nak. Ilyen külső hatások lehetnek olyan kémiai anyagok, mint például a cigarettafüst, a vegysze­rek, festékek, tartósítószerek, a kipufogógázok. Az egyedülálló elektronok - mint a szabad vegyértékkel rendelkező kémiai elemek - kötőd­Véderő a növényekben ni akarnak valamihez, ezzel megbontják a kötő­déshez „megcélzott” egészséges molekulák szerkezetét. A molekulák szerkezetének megvál­tozása komoly egészségkárosító következmé­nyekkel járhat. Különösen veszélyes, amikor a szabad gyökök az öröklött tulajdonságokat hor­dozó géneket támadják meg. Ennek következ­ményeként alakulhatnak ki rákos daganatok. Ez a dohányosok rákkal kapcsolatos magas kocká­zati tényezőjének is egyik lehetséges oka. A szabad gyökök létezése azonban nem ki­védhetetlen átok. A normálisan, egészségesen működő szervezet védekezni tud ellenük, egy glutation nevű anyaggal, amely a szabad gyökök közömbösítésére termelődik a szövetekben. Azonban, ha valamilyen hatásra túlságosan fel­szaporodnak a szabad gyökök, a normálisnál több glutation használódik el, s ha a szervezet nem tudja kellő mennyiségben újratermelni, a szabad gyökök romboló hatása érvényesülni tud. Az újratermelődéséhez a szerve­zetnek szelénre van szüksége. Mivel a természetes tápláléka­inkkal kevés szelént fogyasztunk, más módon kell pótolni. Ma már kaphatók szeléntartalmú táplálék­kiegészítő készítmények padkák­ban, gyógynövényboltokban. Ha valaki biztos akar lenni benne, hogy szervezete megfele­lő módon védett, akkor egészítse ki táplálkozását olyan kombinált készítmények­kel, amelyek szelént és cinket is tartalmaznak. s. zs. Önmagunkra és környezetünkre egyaránt veszélyes fotó: tóth László Az egészséges táplálkozással is harcolhatunk a szabad gyökök káros hatásai ellen, mivel az A-, C-, E-vitaminok képe­sek közömbösíteni őket. Vannak növényi gyökfogó anyagok is, mint például a flavonoidok. Ezeket antioxidánsoknak nevezzük. Ilyen flavonoid található a hagymában, galagonyában, a ginko biloba nevű legyezőpálmában, a liliomfélékhez tartozó aloéban. (E két utóbbit Magyarországon csak különböző ké­szítmények formájában lehet megtalálni.) Horoszkóp Bak: Legyen bátorsága a maga módján csinálni a dolgait, vagy vál­toztasson állást, mert különben rámegy az egészsége a munkájára. Vízöntő: Legyen a héten roppant óvatos, kerülje a veszélyes helyzete­ket, mert nincs jó formában és üyenkor vonzza az egyik baj a másikat. Halak: Amihez hozzáfog, rosszul sül el. Ennek ellenére ne adja fel a terveit, várja meg, amíg önnek kedvez a szerencse. Kos: Végre kezdi visszanyerni a régi életkedvét. Egy rossz periódu­son van túl és ennek is megvolt a maga haszna, sok tapasztalatot gyűjtött. Bika: A szokásosnál sokkal aktívabb és ez a környezetét szinte meg­ijeszti. Mindenkinek feladatokat ad, állandóan dirigál, ráadásul min­denkit megkritizál. Ikrek: Egy jó szó, vagy egy mosoly általában hasonló választ ered­ményez. Ne fukarkodjon a kedvességével, ha másoktól szeretetet szeretne kapni. Rák: Az önsajnálattal nem jut semmire. Próbáljon változtatni a hely­zetén, ha másként nem megy, apró tettekkel. Előbb-utóbb munkát és barátokat is szerez. Oroszlán: Hihetetlen, mennyi energiája van. Nem kíméli magát és ez rosszul is elsülhet. Szervezete már jelzi, hogy túlhajszolja. Szűz: Nagy csalódás érte a szerelmi életében. Nem nagyon tud más­ra figyelni, hiába is erőlteti. Könnyen elsírja magát, nagyon sebezhe­tő ezekben a napokban. Mérleg: Megszeppent mint egy kisgyermek. Megbántották az önérzetét, ráadásul mások előtt. Legszívesebben begubózna és nyalogatná a sebeit. Skorpió: Észre sem veszi és mindenkibe belemar. Még egyszerűnek látszó kérdéssel is meg tud bántani másokat. Nyilas: Ábrándos kedvében van, legszívesebben egész nap csak he- verészne és fantáziálna. A valóságban most nem sok öröme van. A szerelem hangjai Egy ausztrál kutató hangos­kodásra biztatja a szerel- meskedőket. Szerinte a nagy ordítás energiát és lendüle­tet kölcsönöz a szexhez. A tudós lebeszél mindenkit arról, hogy szeretkezés közben tekin­tettel legyen a hallgatózó, irigyke­dő vagy éppen bosszús szomszé­dokra. Dr. David Lewis tanul­mányt írt arról, hogy miért hasz­nos az ember számára ez a fajta hangos megnyilvánulás, amely­nek nemcsak lelki, de testi elő­nyei is vannak. Akár fogyókúra kiegészítéseként is alkalmazha­tó, mivel kiabálás közben szerve­zetünk kalóriát éget el. A kutató pontos méréseket is végzett. Az általa eddig regiszt­rált szenvedélyes ordítás ereje el­érte a 105 decibelt. Ez a hangerő túlszárnyalja egy szimfonikus ze­nekar fortissimóját, de még egy mozdony fülsiketítő zakatolását is. Aki ilyen vehemenciával ké­pes hangot kihozni magából, mi­re lehet képes az ágyban? A tu­dós választ is ad a kérdésre: sze­rinte ugyanis a hangos sóhajok és kiáltások lendületbe hozzák a szerelmeskedőket, és meghosz- szabbítják a szexuális együttlét időtartamát is. Dr. Lewis mindezt több párral végzett kísérletek se­gítségével tesztelte le. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara munkatársat keres sejtbiológiai kutatásokhoz, vala­mint a kutatómunkában használt modern nagymilszer (áramlási citométer) üzemeltetéséhez és felügyeletéhez. A felvétel feltételei: egyetemi diploma (előny a fizikus, biológus vagy orvosi végzettség), angol nyelvtudás, a modern biológiai kutatások felé való elkötelezettség. Nem feltétel az áramlási citometriában való jártasság. Fizetés a közalkalmazotti bérezés szerint. Jelentkezni a (72) 536-260-as telefonszámon lehet. Önéletrajzokat á (72) 536-261 -es faxszámra vagy a sombel@apacs.pote.hu e-mail címre várunk. Ül HAUNI HUNGÁRIA Felvételt hirdetünk Alkatrészgyártás területére az alábbi munkakörök betöltésére 1. Minőségellenőr Elvárásaink:-jártasság gépipari alkatrészek mérésében, mérőeszközismeret Felvételnél németnyelv-tudás előnyt jelent. 2. Szerszámbeállító-raktáros Elvárásaink:- középfokú műszaki végzettség- fémforgácsolási- és szerszámismeretek- számítógép felhasználói szintű ismerete (Word, Excel) Felvételnél németnyelv-tudás előnyt jelent. Az 1. pontban megjelölt munkakörre a jelentkezés személyesen, előzetes telefonegyeztetés után a ME0 vezetőnél. Tel.: 72/505-300 A 2. pontban megjelölt munkakörre a jelentkezés személyesen, előzetes telefonegyeztetés után a szerszámgazdálkodás vezetőiénél. Tel.: 72/505-313 Nemzetközi gépgyártás Pécsett A Hauni Hungária egy 30 termelő- vállalattal rendelkező, multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja, melynek központja Hamburg. Pécsi gyáregységünkben 440 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. Címünk: HAUNI HUNGÁRIA Kft. Személyzeti osztály 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 505-261 Fax: (72) 505-202 A KORBER csoport tagja Harkánvfíirdő a Pécsi Utazási Börzén! A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő standján, a „Turizmus 2001 Utazási Börze” kiállításon, a Lauber Dezső Sportcsarnokban márc. 9-11.-én kedvezményes fürdőbérleteket kín nk Strandfürdő bérlet 7 alkatomra Felnőtt 2400 1.500Ft Nyugdíjas, diák 2SO0 I.OOOFt Gyógyfürdő bérlet 7 alkatomra Felnőtt z.eooFt Nyugdíjas, diák 4£00 2.250Ft Hét alkalomra szóló fürdőbérletek M f £ nC-t' SÍK engedménnyel! A fürdőbérletek 2001. dec. 31-ig érvényesek. Minden nap 9-től 17 óráig várjuk, sőt a strandfürdőben pénteken, szombaton és vasárnap 22 óráig! Harkányfürdő közel van! információ: 72/480-063; E-mail: harkany fürdő C L « HARKÁNY harkanyfurdo(g)matavnet.hu Í NŐNAPI ÉKSZERVÁSÁR ajesco Ékszerüzletben Arany, ezüst ékszerek 20-30-40%-os árengedménnyel Izraeli, olasz, magyar 14 karátos arany ékszerek 3700-4700 Ft/gr áron. Az ország legalacsonyabb áraival (véleményünk szerint). Felújított arany ékszerek 2800 Ft/gr ártól. Ezüst ékszerek 290 Ft/gr ártól. Arany gyűrűk 3200 Ft helyett l 2490 Ft/db SJ Direct Injection Diesel Mitsubishi Space Star 3 325 000 Ft-től" Dl-D motorral 5 038 000 Ft-TÓL* Az új, 1,9 literes Dl-D (közvetlen dízelbefecskendezésü) motor a korszerű common-rail technológiának köszönhetően tökéletesen egyesíti a benzinmotorok nagy teljesítményét a dízelmotorok gazdasá­gosságával. A 102, illletve 115 lóerő és a nagy nyomaték kiváló gyorsulást és nagy végsebességet biztosít, ráadásul igen csendes. A korszerű Dl-D motorokkal a Mitsubishi új távlatokat nyit Önnek. Take a different road A MITSUBISHI MOTORS Békéscsaba, Nugymihuly Autóhoz Kft., 5600 Szaboks u. 38. Td/Fax: 166) 322-012 Budqxst, Dura Interservxe, 1037 Zoy u. 24.Telj (I) 250-4065, Tel/Fax: (II 388 9175,1134 Róbert K. lot. 47. Tel.: (1) 350-2121, Fax: III 350-2122 Rárz Hórom Gyémánt Kb, 1163 Kerepesi út 176. Fet/Fox: 111 404-0404, (II 404-1404 Ddxeron, MoM-Cor Kb, 4031 Füredi úl 100. Iá: (521 443-693, Fox: (521 521-635 Eger, Universal Autoren!» Kb, 3300 Rákóczi u. 95. Td/Fax: (36) 412-122 Gy», Ékes Autó Kb, 9027 Pépei u. (Mécs u. 5.| Fd: (96) 516-500, (96) 516-501, Fax: (96) 516-502 Kaposvd, Sió-Motor Kb, 7400 Árpád úl Fd: 1821411 -445, Fox: (82) 510 804 Kdtudxdm, Király Autoservice, 6400 Szabadkai u. 35. Fd: (77) 523-215, Td/Ftrx: (77) 423-215 Komárom, Geringer Autó Kb, 2900 Báthory u. 1. Fd: (34) 340-490, Tel/Fax: (34) 346-132 Miskde, I0P Automobile Kb, 3526 József A. u. 25. Td/Fax: (46) 329-000, Fax: (46) 411-908 NyVegyházn, Autó S: 8 8 Kb, 4400 Kert u. 25-27. Td/Fax: (42) 465119 Páa, Satum Servke Kb, 7632 Siklósi u. 70. Td: (721 448-203 Fax: (721 445415 Kétség. Autó Kocsis Kb, 2651 Rákóczi út 294/5. Fd: (351 351-259, (271 305537, Fax: 135) 351-258, 127) 319-405 Sálak, Sió Motor Kb, 8600 Szekszárdi út Td/Fax: (84) 318181 Fax: (84) 318-182 Szeged, Nagymihály Autóház Kb, 6728 Algyn út 147. Fd/Fax: (62) 470-875 Szókesfehénfr, Ugrics és Szabó Kb, 8000 Zámoly o. 50. Fd: (22) 511-470, Fax: (22) 511-471 Szoksz«, Mobil lend Kb, 7100 Palánki úl 5/a Fel.: (74) 319-544, Tel/Fax: (74) 319-676 Szoktok, Tóth Autószerviz, 5000 Nagysándor J. u. 29. Tel/Fax: (561 513-271, (56) 51 3270 Szombnlhdy, Krepli Fiber, 9700 Zenei! úl 27. Tel.: (94) 512-530, (94) 512-531, Td/Fax: (94) 512-532 Veszprém, Autó Anteus Kb, 8200 Házgyári u. 1. Tel/Fax: (88) 326-958, Td: (88) 581 -880 Zdoegerszeg Péter Tibor és Fia Automobil Kb, 8900 Kaszaházi u. 45. Tel/Fax: (92) 326-853 ■1 ATS - 19,3 Ft Arfolyahon Dl-D motorral 5 375 000 Ft-től* Mitsubishi Carisma 3 668 000 Ft-tól* > i < i \

Next

/
Oldalképek
Tartalom