Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-04 / 34. szám

2001. február 4. ★ MAGYARORSZÁG-DÉL-DUNÁNTÚL ★ 3 Bottal itt a kéregetó Egykoron a siklósi tüzéptelep fuvarosainak királya volt az a férfi, aki mellesleg a cigány ki­sebbség hierarchiájában is veze­tő tisztséget töltött be. Egy sú­lyos betegséget követően ma már teljesen más „foglalkozást” űz a belvárosban közlekedők nem kis ellenérzését kiváltva. Az illető kisebb-nagyobb ösz- szegeket kér a járókelőktől, s ha nemleges a válasz, suhog a tá­masztékként használt bot. Nem ritkán egy több éve elhunyt, helyben ismert ember temetésé­re kéri a pénzt. Egy 80 év feletti hölgytől az utóbbi időben már napi rendszerességgel követeli a szerinte jogos jussát. A rendőrök eddig két alka­lommal vitték be az erőszakos kéregetőt, igaz, mindkét eset­ben lopás miatt, koldulás köz­ben ugyanis meglátogatta a vá­rosi kórházat is, s ott ezt-azt el­csent. A kéregetés egyébként önma­gában nem bűncselekmény, amíg erőszakos cselekedettel nem jár együtt, addig személyes szabadságában egy koldus nem korlátozható. K. J. (Folytatás az 1. oldalról)- Túlzás, hogy ezeket a dal­lamokat egy az egyben felis­mertük volna - mesélte Rácz Géza de mégis nagyon ismerősen csengtek a magyar fülnek. És ismerősek voltak Rajasthanban azok a kackiás természetes módon éreztük magunkat otthon. Mást ne mondjak, például Bihar állam­ban, ám ez a név lehet persze teljesen véletlen hasonlóság is. Ami azonban tudnivaló: amikor időszámításunk előtt 400 évvel a hunok elindultak, Hinduk Pécsett A Magyar Vaisnava Hindu Misszió Pécsett 1992- ben hozta létre az asramot (szó szerint: mene­dék), ahol általános életminőség-javítással fog­lalkoznak, biztosítják az embereknek a hindu tannal való ismerkedés lehetőségét, és - első­sorban a közben Hásságyon létrejött rendház­ban - az életmód gyakorlását is. Jelenleg mint­egy 20 szerzetes él a megyében, azonban ren­dezvényeiket, előadásaikat általában 100-150 fő látogatja. bajszú, szilaj, szikár emberek egy részük (az ún. fehér is, akik folyton a magyar hunok), délnek fordult, és parasztokra emlékeztettek, és Észak-India, Nepál vidékén akiknek a társaságában olyan hadakoztak, majd valószínű­Zenélés a pécsi hindu közösségben - Távol és mégis közel? fotó: laufer László leg itt telepedtek le. Nepálban ma is van­nak mgar törzsek. Várai László Körösi Csorna Sándor intését idézte:- „Keressetek, kutas­satok, mert egy nép sem talál annyi érdekes, közös szálat az indiai kultúrával, mint a ma­gyar” - írta Körösi 200 éve, de nem sokan hall­gattak a szavára. Egyébként Bartók is, amikor 1938-ban az Eufrátesz mellett gyűjtött zenét, azt a megjegyzést tette: „Még keletebbre kellene menni!” Kérdés persze, hogy rokoníthatóak vagyunk-e bármely Indiában élő népcsoporttal az alapján, hogy az ő dallamvilágukban is kimu­tatható a nyolc szótagú kvintváltós zene? Egy biztos: mi ide Európában a legtávolabbi Keletről érkeztünk, messzeb­bről mindenkinél, csak még nem tudni, hogy az Urál és Japán között hol terült el ez a terület. Természetesen a következő időszak a 25 darab, 74 perces mini diszken hazahozott anyag feldolgozása lesz, az ott járt kutatókban kialakult hangula­tok és érzések tudományos megalapozása. Mindenesetre a mostani kutatóutat Rácz Gézáék mintavételnek tekintik, és két év múlva szeretnének visszatérni, amikor már pontosan tudják, hová érdemes. Méhes Károly A Mohácson élő Forró József Tibor a vitézi rend tagja, hadirokkant, hábo­rús emlékérem és köztársasági el­nöki kitüntetés tulajdonosa. A Pé­csi Püspöki Líceum és Tanítóképző Baráti Kör tagja, az egykori pécsi tanítóképző végzőseinek elismeré­seiből állandó kiállítást szervez. En­nek kapcsán választják meg a XX. század pedagógusát, a címre a volt szanitéc jó eséllyel pályázik. A Szálasi által 1944 őszén meghirde­tett teljes mozgósítás a pécsi tanító­képzőben érte utol Forró Józsefet, ekkor tizennyolc éves vente volt. így is vonult be, katonakönyvet soha nem kapott. Mint mondta: az ő korosztálya akko­riban egyáltalán nem foglalkozott politikával, azt sem tudták, éppen ki a miniszterel­nök. Az alapki­képzést Grazban kapta meg, ezt kö­vetően Szentgotthárdon egészségügyi oktatásban részesült, majd szanitécként szolgált a Görgey hadosztályban.- Az egységem papíron soha nem léte­zett - magyarázta a mohácsi veterán. - A háború után számtalan levéltárat felkutat­tam, hiába. _ Az első bombázást már a kiképzés helyszínéül szolgáló kórházban átél­te: egy megsérült ameri­kai B-24-es repülőgép az intézménytől néhány dobta le felesle­gessé vált terhét. Élelmiszert a hadseregtől kaptak utoljára, amikor kikerültek a frontra. Egyéb­ként a Görgey hadosz­tály volt az egyetlen magyar alakulat, ame­lyik az akkor igen modern technikának számító vállról indít­ható páncélöklöket használta. Forró Jó­zsef elmondta: kö­zelről a fegyver igen hatékony volt az orosz tankok ellen. A levente részt vett Székesfehérvár visszafoglalásában és az azt követő visszavonulásban.- Kétszer is fogságba eshettem volna - meséli a nyugdíjas pedagógus. - Meglát­tam két sebesült katonát, melléjük tűztem a vöröskeresztes zászlót. A magyar már halott volt, az orosznak a lábán találták el az ütőeret. Őt elláttam, és mire fel­néztem, egy szovjet raj vett körül. Hálából, hogy társukat tem, elengedtek. A magyar-osztrák határon állomásoztak, amikor Ausztriába szökött kedve­sétől a tábor felé tartva három fekete és egy fehér amerikait ta­lált. A lelőtt bom­bázó legénysége segítséget kért tő­le. Forró József Tibor akkori ba­rátnője házában szál­lásolta el az ellenségnek számító katonákat. Hadirokkant egy grá­náttól lett, ami negyven centiméteres sebet ütött rajta. Életét a zubbonyzsebében tartott holmik mentették meg. Három nap múlva sebesülten küldték vissza a frontra, a né­met orvos előtte elmagyarázta, hogyan szedje ki a saját varratait. Az osztrák határon szakaszával álmuk­ban estek fogságba: arra ébredtek, hogy egy orosz katona fegyvert fog rájuk. Forró József Tibor csaknem kétéves hadifogság után térhetett haza, a szibériai kényszermunkától a flekk­tífusz mentette meg, amiből ki­gyógyult. A negyvenezer fős szé­kesfehérvári fogolytáborban sok em­bert gyógyított meg. Közvetlenül a háború után az egyik települé­sen - mivel a pap túl drágán kí­nálta a „szolgáltatást” - a volt szanitéc temetett is. Forró József Tibor leszere­lése után elvégezte a tanító­képzőt, és - mivel az új ha­talommal nem szimpati­zált és az sem ővele - ap­ró falvakban, tanyákon,’ sőt, olykor cigány koló­niákon tanított - egészen nyugdíjazásáig. B. B. MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából RÁHEL, CSENGE nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.08, nyugszik 16.49 órakor. Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 16 óráig az 505-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: Bebessi Károly A Ráhel név bibliai erede­tű, jelentése: bárány. Virá­ga a hibiszkusz. A Csen­ge bizonytalan jelentésű ómagyar név. Virága a hó­virág. lilesíel Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Alig van esélye a volt birkózó pártjának Történelmi Szociáldemokrata Párt né­ven jött létre új politikai formáció né­hány hónappal ezelőtt. Egyik fontos szereplője a pécsi Bakonyi Péter, hú­zónévként pedig ott van Növényi Nor­bert, az 1980-as moszkvai olimpia bir­kózó-bajnoka. A Történelmi Szociáldemokrata Párt a ha­gyományos értékeket igyekszik felmutat­ni, mégpedig úgy, hogy a baloldalon alter­natívát adjon az MSZP mellett (vagy vele szemben). Tény, hogy kicsit sok az egyéb szociáldemokrata pártok száma (a Kapolyi László és a Magyar György-féle irány ismert), ám külön-külön nem sokra mennének, ezért kezdték pedzegetni egy reménybeli unió lehetőségét, hátha együtt, összefogva... Mint megtudtuk, az utóbbi egy évben or­szágszerte száz alapszervezet jött létre, és annak különösen örülnek Bakonyiék, hogy a tagok túlnyomó része fiatal és ebben (is) látják a zálogát annak, képesek lesznek 176 jelölt állítására, valamint megvetni a lábukat a balközépen. A volt olimpiai bajnok egyébiránt a párt sportbizottságának elnöke, s mint ilyen, fő­képp az iskoláskorúak testi nevelésének programján dolgozik.- Az iskolasport a legfontosabb, hiszen az ember ebben a korban a legfogékonyabb az életmódmintákra. Túl sok a gerincfer- dült, elhízott, gyomorbajos már gyerekkor­ban is, márpedig aki a fizikai munkát nem veszi komolyan, az a szellemiekben sem juthat messzire. Csak komplex egészséggel lehet működő társadalmat alkotni, valami új értéket létrehozni. Növényi szerint nem igaz, hogy az MSZP lenne Magyarországon a szociáldemokrata értékek letéteményese.- A szocialisták csak hangoztatják a szoci- áldemokrataságukat, azonban a cselekede­teik nem ezt bizonyítják. Ezért kell még egy választási lehetőséget kínálni az embereknek. Ettől függetlenül Növényi Norbert to­vábbra is a színészetet tartja élete fő céljá­nak. Mi több, már zenél is, a közelmúltban alakult Gladiátor együttes tagjaként próbál­gatja a politikusi mellett a zenészi szárnya­kat. Horváth Csaba pécsi politológus szerint a szociáldemokrácia már rég eljátszotta min­den esélyét. Az MSZDP 1988-ban alakult új­já, és komoly vetélytársa lehetett volna az MSZMP-nek, majd az MSZP-nek, voltak ko­moly embereik is, mint Bihari Mihály vagy Király Zoltán, ám Petrasovics Anna tönkre­vágta az egészet. Horváth Csaba szerint eze­ket a bomlasztó embereket nem más, mint a MSZMP „delegálta” az MSZDP-be, és jó munkát végeztek: ugyanis csak antikommu- nizmussal nem lehetett semmire sem men­ni. Annak ellenére, hogy külföldi szocdem pártok külföldről számolatlanul nyomták a pénzt az MSZDP-be, az 1990-es parlamenti választásokon csúfos vereséget szenvedtek, nem lehettek tagjai az országgyűlésnek. A politológus úgy látja, ezzel a sorsuk megpe­csételődött, és a töredékpártoknak már nincs esélyük a megerősödésre, főképp, hogy az MSZP rég elhappolta előlük a szoc­dem eszmeiséget. M. K. Guinness-rekorder lehet a pécsi író A pécsi születésű Pozsgai Zsoltnak (képünkön) ebben az évadban 13 da­rabja szerepel a színházak műsorán. Ezzel a teljesítménnyel Guinness- rekorder lehet belőle.- Két színművész barátom, Kautzky Armand és Kelemen István vették a fejük­be, hogy utánajárnak ennek a rekord-ügynek. Kiderült, hogy eddig egy finn szerző tartotta a csúcsot, akinek 11 darabja volt egyidejűleg mű­soron - mesélte Pozsgai Zsolt. - Tény, hogy nekem most a Kolibri Színházban és a Pesti Vigadóban 2-2, a Ma­dách Színházban, a Neve- sincs Színházban, a Bábszínházban, a Bu­daörsi Színházban, valamint Komámé­ban, Szegeden, Sopronban, Kecskeméten és Grazban 1-1 darabom fut, tehát össze­jön a 13. A két színész elvállalta a rekord hitelesíté­sének minden procedúráját, leveleztek, befi­zették a pénzt. Arra, hogy vajon milyen haszna lehet egy efféle akciónak, Pozsgai Zsoltnak szilárd vé­leménye van:- Egy író manapság kevés szenzációval tud szolgálni. Sok szempontból az a lényeg, milyen cirkuszt lehet valaki körül csinálni. A drámaíró azonban nem nagyon pihen­het a babérokon- A Mikroszkóp Színpad igazgatója, Sas József engem kért fel, hogy Kabos Gyuláról írjak egy színművet. Méhes K. Ősi étkek * Nemrég mutatta be új könyvét Pécsett a Gasztronómiai Világ- szövetség elnöke, Cey-Bert Ró­bert Gyula. A professzor az ős­magyarok ételeivel kapcsolato­san is folytatott kutatásokat.- Az áldozati étkek tanulmá­nyozása nyomán jutottam el egy ősrégi választóvonalhoz, amely a régi Perzsiával esik egybe - magyarázta a szakember -, észak-déli irányban szelvén át az országot. Megállapítottam, hogy az ettől a vonaltól nyugatra eső területeken általában sütöt­ték, a keleti ősnépek viszont főz­ték az ételeket. A magyarok el­sősorban főztek. Két alaptípusa volt étkeiknek: a hosszú- és a rö- vidlevű ételek. Az ételek tartósí­tása szárítással és erjesztéssel történt. Ami az ízeket illeti, Ke­leten az édes-savanyú kombiná­ciójával játszottak. B. K. Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinaplo.hu LOTTÓSZÁMOK Ötös lottó: Jokerszám: 667837 Vízállások és -hőfokok a Dunán és a Dráván: Mo­hács 291 cm, apadó, 3,0, Őrtilos 1 cm, áradó, 2,8, Barcs 23 cm, apadó, 2,9, Drávaszabolcs 156 cm, apa­dó, 3,2 fok. AUTÓALKATRÉSZEK raktárról és megrendelésre, az importőrök’ teljes választékával I I 11 I II I Ml 10-15-20°/. KEDVEZMÉNY Pécs, Bolgár köz 4. Telefon: 72/253-488, 551 -691 e-mail: ricalfa@matavnet.hu MINDEN TÍPUSHOZ t i > » Magyar népzene nyomában -. Indiában

Next

/
Oldalképek
Tartalom