Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-22 / 52. szám

2001. Február 22., csütörtök KULTÚRA -RIPORT Uj Dunántúli Napló - 7. oldal A taps előtti csend Beszélgetés Franki Péter zongoraművésszel Franki Péter, világhírű zongoraművész Mozart Esz-dúr zongoraversenyét játsz- sza ma este a Pécsi Nemzeti Színház­ban. A Londonban élő művész az ame­rikai Yale Egyetemen tanít, s rendszere­sen lép fel öt világrész pódiumain ko­runk legjelentősebb karmestereivel, ka­maraegyütteseivel és szólistáival.- Az utóbbi időben mintha megváltozott volna a közönség viszonya a zenéhez. Ta­lán közrejátszik ebben az is, hogy szinte fu­tószalagon állítják elő a virtuóz előadómű­vészeket.- A muzsikusok technikai felkészültsége valóban rendkívüli, s ennek egyik oka, hogy a tökéletes hanglemezek mindenna­possá válása következtében elvárják az elő­adóktól a tökélyhez való közelítést. Mindennek pozitívuma, hogy a zenekarok nagyon magas nívóra fejlődtek, negatívuma pedig az, hogy a szólisták gyorsaságra és hangosságra törekednek. Pedig a zene a művészetek közül a legemocionálisabb, és a technicizmus miatt a közönség minden­képpen veszít.- Megállapítható a közönség minősége?- A tapsból nem nagyon lehet következ­tetéseket levonni, mindössze annyit, hogy ha ütemes, az biztosan magyar. Ugyanak­kor például, ha Liszt h-moll szonátájának befejező pianissimója után rögtön kirobban a taps, feltehető, hogy a közönség nem ér­tette meg, miről van szó. Hollandiában mindig feláll a közönség, ha kell, ha nem, Amerikában csak akkor, ha valóban nagyon 'jó a produkció.- A zongoraművészek egy része erősen kö­tődik egy-egy szerzőhöz vagy zena korszak­hoz. Az ön esetében ez nem tapasz­talható.- Én vi- szolygok azoktól, akik specia­lizálják ma­gukat, an­nak ellené­re, hogy nyilvánva­lóan egy- egy szerző közelebb áll az em­berhez. Természetesen akadnak ezek között is kimagasló egyéniségek. Fischer Annie-hoz is leginkább Mozart, Beethoven vagy Schu­mann állt a legközelebb, de ő akármihez nyúlt is hozzá, azzal tökéletesen azonosult. Én valóban széles körű affinitást mutatok a legkülönbözőbb zeneszerzőkhöz, de példá­ul félek Bachtól, pedig a legnagyobb csodá­lattal tekintek rá, és tanítom is. A h-moll szonátát leszámítva alig játszom Lisztet, vi­szont valamennyi Debussy és Schumann zongoraművet lemezre játszottam.- Nem magányos, mint zongorista?- Már 27 éve kamarázok Pauk Györggyel és Ralph Kirschbaummal, az idei szezon­ban pedig együtt muzsikálok a Borodin, a Guarneri és a Tokyo String Quartettei.- Tanít a Yale Egyetemen. Pedig, úgy tu­dom, sokáig nem szándékozott tanítani.- Adtam ugyan Angliában és Budapesten is mesterkurzusokat, de valóban nem akar­tam tanítani. Azonban miután láttam, hogy rossz irányba halad a zenélés, túl tudomá­nyossá és gépiessé válik, úgy éreztem, tovább kell adnom azt, amit gondolok minderről.-Mi a véleménye arról az irányzatról, amely a zenét korabeli hangszereken és módszerekkel szólaltatja meg? Ez alól a zongora sem kivétel, gondolok például Makóim Bilsonra.- Én ellenzem mindezt, ugyanis a rekonst­rukció hasonlít az eredetire, de mégsem az. Nem lehet a múltat visszaállítani, a zeneszer­zők pedig inkább a jövő számára írtak. Pél­dául Mozart drámai erejű d-moll zongoraver­senye korabeli hangszeren előadva nevetsé­gessé válik. Ugyanakkor kétségtelen, hogy vannak ennek a műfajnak is kiválóságai.- Egy sor zongoraművész - Vásáry, Ko­csis, Ashkenazy, Barenboim - vezényel is. Ön nem kapott még ehhez kedvet?- Nem. Úgy tűnik, én ebben kivétel va­gyok. CSERI LÁSZLÓ Bolond Helga- Janus-arccal Sólyom Kati és Szabados Tímea fotó, tóth László Darvasi László Bolond Helgája nem egyszerűen egy gyilkosság és egy véget nem érő nyomozás törté­nete, bár a darab cselekményének kiindulópontja egy már megtör­tént, véres leszámolás, egy család kiirtásának érthetetlen, megoldás­ra váró rejtélye, és a mű közép­pontjában valóban a titok felderíté­sének és megértésének szándéka áll. Az események rekonstruálásá­nak mozzanatai, az újabb és újabb fordulatok folyamatos feszültséget teremtenek a műben, a dráma vé­gén azonban nem hull le a lepel, és a csavaros történetre frappáns megoldást váró krimifogyasztói el­várások kielégítetlenül maradnak. A mű ahelyett, hogy megoldást ad­na, kételyeket ébreszt és kérdése­ket hagy maga után. A Bolond Helga azon túl, hogy etikai problémákat vet fel, meg­pendít bizonyos metafizikai húro­kat is, Mikuli János mégsem az ideológiai kérdésekre helyezte a hangsúlyt, amikor a Janus Egyete­mi Színházzal a darabot színpad­ra állította. A müttenheimi szörny Darvasi által fel- majd átdolgozott legendája önmagában is elég erős, érdekes történet, és a rendező in­kább a darab cselekménye által kí­nált lehetőségeket igyekezett ki­használni, a nézőre bízva, hogy a látottak kapcsán elgondolkodjon a bűn, az ártatlanság, á tisztesség és a megalkuvás olykor nehezen érzékelhető határairól. A szörnyű tettel gyanúsított Himmel (csakúgy mint a többi, ez is beszélő név, az ég, a menny képviselője) úgy jelenik meg a da­rabban, akár a görög istenek Kleistnél, Amphytrion és szolgája képében. A titokzatos idegent ját­szó Horváth Csaba mindvégig a kívül- és felülálló személy hűvös sérthetetlenségének tudatában alakította a szerepét. Annál csa- pongóbb, ha tetszik bolondosabb Gelencsér Tünde, Helga szerepé­ben. A kettős szereposztás alkal­mat adott arra is, hogy megmutat­kozzék, milyen alternatívák lehet­ségesek a bolondnak mondott lány alakjának felfogásában. Sza­bados Tímea sokkal óvatosabban bánt a gyermeki szertelenségre utaló eszközökkel és az ártatlan mosollyal, alakítása kevésbé energikus, ugyanakkor - és talán éppen ezért - sokkal dialektiku- sabb. A néző számára a darab végére kiderül, hogy a gyilkos felderítése tulajdonképpen csak egyetlen embert érdekel igazán, de azt na­gyon. A német kisváros első pol­gárát alakító Tóth András Ernő ri­adt döbbeneté a színre lépésétől a dráma utolsó jelenetéig kitart. A Janus Egyetemi Színház im­már második alkalommal válasz­tott Darvasi-darabot, néhány évvel ezelőtt, a Harmadik Színház épü­letében mutatta be az író Vizsgálat a Rózsák ügyében című drámáját. „Fontos, hogy a mondatodnak le­gyen tekintete” - mondta egy inter­jújában az erős költőiségű szöve­geiről ismert a szerző. Az egyete­mi társulat - minden bizonnyal a közönség elégedettségére - most ismét vállalkozott rá, hogy tekinte­tet adjon az oly kevés magyar drá­ma egyikének. Janus-arcút. SCHNEIDER GÁBOR A hinduizmusról - itthon Az egészséges életviteli ismere­tekben, lellti tartalmakban gaz­dag, ősi alapokon nyugvó hindu­izmusnak egyre több hívet sze­rez az évek óta működő Hindu- Magyar Kulturális Alapítvány. B. Kamala Tirtha vaisnava hindu szerzetes, Andrássy Csongor, az alapítvány vezetője és Bodnár Dia titkár tájékoztatása szerint az alapítvány, továbbá a Vaisnava Hindu Misszió rendszeresen szervez előadásokat felsőoktatási intézményekben és művelődési házakban, országos rendezvé­nyeken, Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. Jótékonysági és közhasznú szervezeteket is tá­mogatnak. Kiadásukban jelenik meg a Kagylókürt és a Gangesz című folyóirat, könyvkiadásuk révén számos hindu alapmű vált hozzáférhetővé, 1996 óta műkö­dik Budapesten a Vaisnava Aka­démia és kialakult a Hindu Kultú­ra Házak hálózata. A Pécsett is meglévő aktív érdeklődésre épül az Ifjúsági Házban február 26-án kezdődő India ősi bölcsessége cí­mű előadássorozat, az Ércbá­nyász u. 30-ban március 5-én in­duló filmklub, a Civil Közösségek Házában pedig a minden hónap második szerdáján egybegyűlő Tiszta ízek klubja, valamint a Tompa Mihály utcai Hindu Kul­túra Házának főzőtanfolyama és más programsorozatok is. b.k. 'm Magyarul magyarán mm Nyelvi szintek Közismert nyelvi tény, hogy az egységes nemzeti nyelv­nek több változata van. A legismertebb a beszélt vál­tozat, amelyet köznyelvnek és az írott változat, amelyet irodalmi nyelvnek neve­zünk. Mindkettő önmagán belül tovább tagozódik. Az anyanyelvi műveltség fő kö­vetelménye, hogy a beszélő eliga­zodjék, sőt biztosan mozogjon a különböző változatokban, szinte­ken. A választást elsősorban a be­szédhelyzet (szituáció) határoz­za meg. Általánosítható tapaszta­lat, hogy az emberek egy része nehezen igazodik el a különféle beszédhelyzetekben. Fokozot­tabban érvényes ez az egyes is­kolatípusok tanulóira. Néhány példa talán érthetőbbé teszi ezt az állítást. Aligha jutunk közös nevezőre pl. a tegezés és a magá­zás tekintetében. Az általános is­kola megkérdezett tanulói asze­rint rangsorolták a tanáraikat, hogy kit lehet vagy szabad tegez­niük. Egyhangú volt a rádióban elhangzott vélemény: A legjobb „fej” a Zsolt, mert őt tegezni le­het. Meg is szólalt zengő bariton­ján a harminc körüli férfi tanári diplomával a zsebében. Egyre ál­talánosabbá válik, s az iménti esetet meg is magyarázza, hogy az anyuka Kató, az apuka Lipi, a család legjobb barátja a Gizi, aki­nek a férje a Pista. Miközben a család szeme fénye: Istvánka. Közben az ilyen nevelésben ré­szesülő csemete hall valamit ar­ról, hogy magázás is van a vilá­gon. Lépést akarván tartani a ke­vésbé modem neveltetésű társai­val, adott esetben így szól a taná­rához, utalva az előző napi sza­vaira: „Maga monda” Pedig ille­nék tudnia, hogy a maga meg­szólítás mostanság már a köz­nyelv alacsonyabb szintjét jelzi. Remélhetőleg hosszabb-rövi- debb idő után már így szól: A ta­nár úr tetszett mondani. Mit is je­lent a megfelelő nyelvi szint? Két szélsőséges példa. Képzeljük el, hogy egy ünnepi összejövetelen odamegy valaki a híres tudóshoz, és így szól hozzá: „Hogy van/vagy vén szivar? Vagy ha a diszkóban a fiúk méltóságos uramnak szólítanák egymást. Tévesen ítélték meg a beszéd­helyzetet, az alkalmat azok a gimnáziumi tanulók, akik balla­gáskor az osztályterembe össze­hívták tanáraikat, hogy megkö­szönjék négyéves fáradozásukat, virágot és ajándékot adjanak ne­kik. Az egyik tanárnak a megha­tott, megületődött közönség előtt a hála szavai helyett csipkelődő, ékelődő stílusban mondták el, hogy az óráin nem sokat tanul­tak, jól kipihenték napi fáradal­maikat. Az ünnepeknek utólag kellett megmagyarázni, hogy más alkalommal (farsangi bulin) lehet ilyen ékelődő megjegyzé­seket tenni, de ez alkalommal ez nem volt stílusos. Ami elgondol­kodtató: az osztályfőnök is a gyermek (ifjú) pártjára állt, mondván: A tanulónak joga van elmondani, megmondani a véle­ményét. Minden nyelvi megnyilatko­zásnak az iskolában is van meg­felelő (adekvát) nyelvi szintje, de a történetben szereplő tanuló az elfogadhatónál mélyebbre csú­szott. Rónai Béla A Jelenkorról jelen időben - a jövőről Immár a megyei és a városi vezetés is kényszerűen belátta, hogy Pécs hírnevének zengésekor a mediterrán hangulat mellett manapság leginkább már csak a „kulturális aspek­tust” lehet felemlegetni. E sorban többnyire évtizedekkel ko­rábban létrejött, s nem ritkán virágkorukat évtizedekkel ko­rábban élt intézmények szerepelnek. Szerencsére az, ame­lyik a pécsi irodalommal lett szinonim fogalom, a Jelenkor folyóirat, nevéhez méltóan még létezik - még akkor is, ha a hivatalok az 1990-es években nem tettek meg mindent fenn­maradásáért. A létező szocializmus évei alatt minden vidéki irodalmi-kulturális folyóirat a megyei tanácsok kebe­lén belül működött. A legrégebbie­ket az 1950-es években alapítottak - köztük 1958-ban a Jelenkort -, s tudunk róla, hogy ez a folyamat még gerjesztőleg is hatott: ha az egyik megyének már volt lapja, a szomszéd első titkára szinte presz­tízskérdést csinált belőle, hogy már pedig neki is kell az irodalom! A rendszerváltozással termé­szetesen mint minden fronton, itt is fenekestül felfordult a világ. Egyrészt az irodalmi folyóiratok egy perc alatt úgy elszaporodtak, mint a nyulak, másrészt - immár ennek eredményeképp - a régiek, még a kiemelkedően értékesek is, hirtelen fuldokolni kezdtek az áradatban. Arról nem is beszélve, hogy a korábbi fenntartó megyei tanácsok (később önkormányza­tok) a demokrácia és sajtószabad­ság kitörése után immár nem használhatták a lapokat „közvéle­mény-formáló” szócsőként, meg­szűnt a főszerkesztők raport-köte- lezettsége. A hivatal szemében a folyóiratoknak egyetlen markáns jellemzője tündökölt rosszat sej- tetően, nevezetesen: viszik a pénzt. Ettől függetlenül tudomá­sunk szerint 1990 után nem szűnt még meg megyei művészeti folyó­irat, csak éppen működésük kel­lett teljesen átalakuljon, többek között a helyi vezetők irodalmi af­finitása mellett az adott megye (vagy régió) gazdasági állóképes­ségétől is függően. A Jelenkor 1996 közepén me­nekült előre az alapítványi formá­ban való műkö­désbe, miután az akkori elnök Tóth Sándor nagyvonalúan lemondott vol­na a lap további létéről. Alelnö- ke, Hargitai Já­nos vállalta, hogy elnökleté­vel létrejöjjön a Jelenkor Alapít­vány, amelynek titkára Ágoston Zoltán főszerkesztő (képünkön), tagjai pedig Berták László, Parti Nagy Lajos, Thomka Beáta, Pász­tor Aígnes és Újvári Jenő. A megye végül is vállalta, hogy az 1998-as önkormányzati választásokig fo­lyamatosan átutalja a lapnak az addigi 5,7 millió forintot, ami jó is volt, meg rossz is: egyrészt ez az összeg fixen megvolt, miközben reálértékben évről évre apadt, to­vábbá a Jelenkor összköltségveté­sében is csökkent az aránya. Az újonnan felállt önkormányzat 1999- re már csak 3 milliót szava­zott meg, 2000-ben pedig mind­össze 1 milliót, amiből hosszas huzavona után, a nehéz anyagi helyzetre hivatkozva, az év végén 500.000 forintot utaltak át. Ha a nehéz anyagi helyzet valós tény is, ez a drasztikus támogatás- megvonás valóban elgondolkodta­tó annak fényében, hogy a megyei önkormányzat a mai napig alapít­ványtevőként jegyzi a Jelenkort. Annak nem is kell utánaszámolni, mi különbség van az 1995-ben megállapított 5,7 millió és a 2000- es félmillió között. Ami a várost illeti, tavaly sikerült elérni, hogy a Jelenkor az Echo és a Pécsi Szemle mellé felkerült a biz­tosan támogatandó lapok hármas listájára. Ennek eredménye volt a 2000- ben a kulturális bizottság ál­tal megszavazott 750.000 forint. Ám mivel a lap ideális működ­tetéséhez (és itt fejlesztésről még egy szó sem esett!) nagyjából évi 15 millióra van szükség, termé­szetesen a főszerkesztő idejének és energiájának nagy részét pályá­zatok írása és kilincselés teszi ki, szerencsére nem eredménytele­nül. A Nemzeti Kulturális Alap­programtól 1998-ban 4,5, 1999- ben 5, 2000-ben pedig 7,5 millió forint érkezett, míg a Soros Alapít­vány tavaly 2 millióval támogatta elsősorban a szerzői honoráriu­mok bruttó (vagyis adó- és járu­lékmentes) kifizetését. Úgy néz ki viszont, hogy 2001- ben a lap és megye ismét egymás­ra találhat. Ágoston Zoltán és Ké­kes Ferenc megyei elnök találkozó­ján elvi megállapodás született az újbóli támogatásról. A jelenkoro­sok ezúttal is a régi, jól bevált 5,7 milliót célozták meg kérelmük­ben, de az elnöki jó szándék eüe- nére várni kell a költségvetés elfo­gadásáig. Az egyébként is minden évben probléma, hogy míg a pá­lyázatokról döntenek, majd végül a megszavazott összegeket átutal­ják, sokszor az év fele is eltelik: te­hát mindenképp kell tartalékokkal rendelkeznie a lapoknak.- Azt szeretnénk elérni, hogy tu­datosuljon, a Jelenkor nem pusz­tán egy folyóirat, hanem nagyrészt Pécs irodalmi életét is jelenti - nyo­matékosította Ágoston Zoltán. - Rendezvényeink vannak, írók-köl- tők jönnek a városba, csak hogy mást ne említsek, tavaly Pécsett volt Esterházy Péter Harmonia Caelestis című könyvének orszá­gos bemutatója. Szakmai közössé­gek, műhelyek csoportosulnak a Jelenkor köré, amelyeknek szelle­mi kisugárzásuk van. Szoros a kap­csolat a tudományegyetemmel, most már a Pécsi Nemzeti Színház­zal is, és erős a szándék, hogy a ko­rábbi funkciónak megfelelően visz- szataláljunk Pécshez. Ebben a vá­rosban ez az egy lap van, nem úgy, mint a fővárosban. Ha ez nem len­ne, akkor szinte semmi sem lenne. Nem hinném, hogy ez bárkinek is az érdekében állna. M. K. O

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom