Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)
2001-02-14 / 44. szám
éi HI 2001. Február 14., szerda R P ŐRT Új Dunántúli Naplö - 7. oldal KULTÚRARégi Story, mai színház Február 9-én mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház Leonard Bernstein klasszikussá vált musicaljét, a West Side Storyt. Érdekes, hogy az előző mondat olvastán kevés embernek van hiányérzete. Holott a Story szövegkönyvét, dialógusait csak megírta valaki (Arthur Laurents), a dalszövegeket is kitalálta (Stephen Sondheim), ám ők csak alázatos elemei a világsikernek, amely Bernstein nevéhez kötődik, ezzel is jelezve, hogy zeneműről van szó. A XX. században megszületett rendezői színház után az ezredfordulóra kialakult a rendező vezényletével produkciókká érő együttes színház. S úgy tűnik, ez a XXI. század tendenciája. Ebben a törekvésben az egyéni teljesítmények egy komplex művészi hatás összetevői. Kiegészítik, ellensúlyozzák egymást, s így eltüntetik a kisebb-nagyobb fogyatékosságokat is. Ami szervesül a produkcióban, annak az egyedi értékét nem illő mérlegelni. Ám a kritika illetlen műfaj. Kár. Valló Péter végsőkig stilizált díszlete variábilis játéktereket ad. Különböző magassági szintjeivel a színpadot szinte a zsinóipadlásig bejátszhatóvá teszi. Tresz Zsuzsa jelmezei mentesek minden extrémségtől, finom utalásokkal szolgálják a rendezői koncepciót. Figyelemre méltó például, hogy a Cápák zakóban, pantallóban járnak, majdhogynem öltönyben, ezzel is jelezve asszimilációs törekvésüket. A mozgás (értsd: verekedések) beállításában a küzdősportok kiváló mestere, Heckenberger Iván segédkezett. Az eredmény: látványos, az igazira megtévesztően hasonlító, feszültségteremtő, de visszatetszést nem szülő akciók sora. Ladányi Andrea kulturált koreográfiája különösen a tánciskola és a nászéjszaka jelenetekben tetszett. Finoman, mégis látványosan érzékeltette a főszereplők más dimenzióba kerülését. Ugyanakkor a „valóság” dimenzióban egy-egy még vadabb táncbetétért sem haragudtam volna. De ezt csak az emlékek íratják velem. A zenekar teljesítménye kapcsán is hasonlót éreztem. A Cser Miklós vezényelte zenekar nagyon kulturáltan, többnyire pontosan, illúziókeltően szólt. Ám néha elementárisabb hangzást is elviseltem volna. Böhm György dramaturg keményen meghúzta, most úgy mondjuk, lekerekítette a történetet. Csak a lényegre koncentrált, s arra, hogy a Kertvárosban lakók is elérjék még az utolsó buszt. A népes szereplőgárdát egyenként értékelni e terjedelemben lehetetlen. A balett-táncosok, s a kórus biztos pillérei voltak a produkciónak. Már megszoktuk Rubin Pétertől, Ujláb Tamástól, Urban Tibortól a karakterfeladatok emlékezetes megoldását. Most több volt a vállukon s megérdemelték a bizalmat. Velük egyenrangú teljesítményt nyújtott számomra két új név, Csajághy Szabolcs és Nagy Veronika. Igen erőteljes volt Köles Ferenc Chino alakítása. Kemény Henriette pénteken még kissé indiszponált volt, szombaton már tisztán s szuggesztí- ven énekelte a Somewhere című dalt. Szebeni János, az öreg rocker, a tizenéves Action szerepében őszinte önmagát hozta. Nem csak tapsos fekvőtámaszaival kápráztatott el, hanem azzal is, milyen magabiztossággal uralja ezt a műfajt. KrúmÁdám, mint jóságos Doc, Németh János arrogáns rendőrfelügyelőként, Lipics Zsolt a meleg tánctanár szerepében szerez emlékezetes pillanatokat. Bóta István személyiségétől távol áll az úrhatnám őrmester figurája. Nehezen húzta magára. Mellbevágó Szél Horváth Lajos Riff alakítása. Csupa dinamizmus ez a karcsú ember, rajta sokat segített a hangerősítés. Egyáltalán nem zavart, hogy a művész nem egy operaénekes. Pénteken Harsányi Attila, másnap Gregorovics Tamás játszotta a Puerto Ricó-iak vezérét, Bemardot. Valamiért Gregorovics hatott rám jobban, bár a szerep nem kínálta meg kiemelkedő énekesi feladatokkal. Átsütött rajta, hogy frontember. Figurálisán Pintér Tibor az ideális Tony. Csak föláll és elhiszem, hogy ő a nagy mélák pólyák, akibe első látásra beleszeretnek a bakfisok. Sajnos énekhangja nem ezekre az áriákra a legalkalmasabb. Csengén Attila, ha nem is olyan jó színész mint Pintér, énekével könnyeket csal a nézők szemébe. Az Anitát alakítók közül Fábián Anitát és Siménfalvy Ágotát láttam. Az utóbbi a képzettebb énekes, az előbbi viszont szíhészüeg igen meggyőző és énekben is elkapta a stílust. Szél Horváthoz hasonlóan neki is segít a hangerősítés, kivéve egy pillanatot. Legalábbis a bemutatón. Mariával való duettjében rövid ideig egyszerre énekeltek Kovács Marával. Nagyon kell szeretni Fábián Anitát, hogy ezt a fél percet gyorsan elfelejtsük. De ő eddigi alakításaival megérdemli e szeretetet. Mert Kovács Mara hangjáról csak kalaple- véve szabad szót ejteni. A darab kezdetén ugyandasz- tóan amatőr volt prózai beszéde, de később az is feljavult. Énekteljesítményét nem vagyok méltó méltatni. Fergeteges ritmusban a tánciskola-jelenetben fotó: tóth László Balikó Tamásnak a fentiek támogatásával aztán sikerült frappáns, jól pergő, humortól sem mentes, ám többször megrendítő, egységes előadást rendezni, amelyben az ősi Rómeó és Júlia-történet is jelen van, a társadalmi problémák sem sikkadnak el. Mai színház, mai nézőknek anélkül, hogy erőszakolt kikacsintásokkal aktualizálna. S miután a szájbarágás elmarad, még félelmetesebb a felismerés: hát ilyenek vagyunk? Ez a pechje a gyönyörű Bállá Eszternek, aki figurálisán is ideáüs Maria, s ha kamasz lennék, csak vele akarnám látni a darabot. Összességében: a Jézus Krisztus Szupersztár után ismét egy jó, mai színházi produkció született Pécsett. Csak azt a harmincegy évvel ezelőtti, Győry Kusival, Holl-lal, Csifóval, Vári Évivel, Uhrik Dórával, Ágoston Edittel, Sólyom Katival... csak az ne jutna folyvást az eszembe! Bükkösdi László Hírcsatorna IDEGENVEZETŐK világnapja. Idén 11. alkalommal 18-án, vasárnap rendezik meg az Idegen- vezetők világnapját. Ez alkalomból a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ TOURINFORM irodájával közösen ingyenes idegenvezetői, városnéző pécsi sétára hív minden érdeklődőt. Az 1,5-2 órás séták 18-án, vasárnap 10 és 14 órakor indulnak a Jókai tér 6. szám alól. (bk) TÖRTÉNÉSZ HABILITÁCIÓ. A Pécsi Tudományegyetem Rókus utca 2. alatti épületének 207. számú tantermében tartja február 14-én 10.30-as kezdettel a PTE doktori és habilitá- ciós bizottság történész szakbizottsága Vonyó József docens nyilvános habilitációs eljárását. A tantermi előadás címe: Hasonlóság és különbözőség. Szempontok a jobb- és baloldali diktatúrák összehasonlításához. A tudományos előadás címe: A Nemzeti Egység Pátjának szociológiai jellemzői és politikai funkciói. Az összefoglaló nyelve német. (b) EMLÉKEZÉS Czine Mihályra. A Népi írók Baráti Társasága ma délután 15.30-tól irodalmi délután keretében emlékező beszélgetést rendez Czine Mihály- ról, az irodalomtörténész halálának 2. évfordulóján a pécsi Civil Közösségek Házában (Szent István tér 17.) A beszélgetés résztvevői barátok, tanítványok, Czine Mihály özvegye, veje és unokája. _________________________ül Fa rsangtoborzó Szolnokon Millenniumi kézfogás mohácsi szereplőkkel A néhány éve már hazánk idegenforgalmi évadnyitójának számító mohácsi farsang hangulatából kaptak ízelítőt hétfőn a szolnokiak, míg az ottani művészeti csoportok a Duna-parti város májusi jeles ünnepének programját színesítik. Millenniumi kézfogásnak nevezték el azt a programsorozatot tavaly Szolnokon, amelynek keretében Magyarország tizenkilenc megyéjéből néhány várost választva közelebbi ismeretséget kívánnak kötni a településekkel, s elsősorban kulturális cserekapcsolatot létesítem velük. Baranyából Pécs mellett Mohácsra esett Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyvárosának a választása, így az utóbbi település esetében a bemutatkozás apropója a busójárás lett. A már határainkon túl is ismert téltemető-tavasztváró népszokásról pedig a szolnoki művelődési házban a február 12- én nyílt és március elejéig tartó kiállítással kaphatnak ízelítőt a város polgárai, illetve Ferkov Jakab, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatójának nagy sikert aratott tárlatnyitó beszéde előtt a Zora táncosai farsangra csalogató, busós koreográfiára épített műsorát láthatták. Maga a kiállítás is a busójárásra koncentrált: a mohácsi múzeum negyven maszkját vitték el, a 60- as évek farsangvasárnapjain készült húsz fekete-fehér fényképen, továbbá Hemrich Károly fotográfusnak (képünkön) az utóbbi néhány évben az eseményt megörökítő, 32 darabból álló, nagyméretű, színes fotósorozatán láttatja a speciális karnevált, melynek hangulatát idézve a kiállítást nyitó esemény népes közönségét az Orasje tamburazene- kar táncháza is szórakoztatta. Mindezek után remélve, hogy több szolnoki is eljön február 25- én a mohácsi busójárásra, április 6-án innen a képviselő-testületet fogadják majd Szolnok elöljárói, míg ők a Nepomuki Szent János ünnepségen lesznek a Duna-par- ti város vendégei május második felében. Akkor természetesen Mohácson Jász-Nagykun-Szolnok megye népművészetét bemutató kiállítás nyílik, az ottani helyőrségi fúvószenekar ad koncertet, sőt az ünnep előestéjén a szolnoki önkormányzat fenntartásában működő Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye is színesíti Mohács jeles ünnepét. BERTA MÁRIA Műhelytitkok a Műhelytitkokban A Pécsi Szimfonikus Zenekar rendhagyó bérleti koncertje Közös programsorozatot szervezett a Pécsi Szimfonikus Zenekar és a Művészetek Háza Műhelytitkok címmel. A beszélgetőestek célja a zenekar soron következő koncertjéhez való kapcsolódás az előadóművészek és a közönség aktív közreműködésével. A Filharmónia Dél-dunántúli Kht. szervezésében kerül sor ma este a Pécsi Nemzeti Színházban a Pécsi Szimfonikus Zenekar bérleti koncertjére, melynek során Beethoven-művek csendülnek fel. A hétfői Műhelytitkok beszélgetőesten a koncert karmestere, Lukács Ervin (képünkön) és szólistája, Jandó Jenő zongoraművész volt Kircsi László beszélgető partnere. Lukács Ervinről megtudhattuk, hogy mielőtt a Zeneakadémia karmesterképzőjét elvégezte volna, orvosi diplomát szerzett. 1962-ben pedig elnyerte a Római Nemzetközi Karmester- verseny I. díját. Városunkban már régen járt, a hatvanas években dirigálta többször is a pécsi zenekart. Húsz esztendeje tanítja a Zeneakadémián a karmesterség tudományát, s rendszeres résztvevője a karmesterversenyek zsűrijének. Nem lehet a klasszikusokat klisészerűen játszani, mondja a több nemzetközi zongoraverseny díjnyertesével, Jandó Jenővel egyetértésben, bár kétségtelen, hogy például Mozart a szükségesnél kevesebb karakterjelet rögzített, s ezért sok előadó nem meri saját magához és a közönséghez közelebb engedni a műveit. De bizonyos emberi tartalmaknak mindenképpen meg kell nyilvánulniuk bennük. Egyetértett Jandó Jenő megállapításával, miszerint a klasszikusokat romantikusan, a romantikusokat pedig klasszikusan kell játszani. Mozart minden darabjában drámából indul ki, s azért tér vissza újra és újra Mozarthoz egy Beethoven-est kapcsán is, mert ha egy lakatlan szigetre egyetlen kottát vihetne magával, az biztos hogy Mozart valamelyik műve lenne. A mai Beethoven-est különös sajátossága, derült ki, hogy a szokásrenddel ellentétben az Esz- dúr zongoraverseny nem a műsor elején, hanem záró számként hangzik el a szünet után. Lukács Ervin úgy gondolja, hogy a művek így a hangnemüket is figyelembe véve, egyre jobb kedvet sugároznak, másrészt pedig a műsor mindenképpen legsúlyosabb műve a zongoraverseny. Jandó Jenő korszakos jelentőségű műnek tartja a zene- történet első, kadenciával kezdődő zongoraversenyét, amelyet voltaképpen egy zongorára és zenekarra írt szimfóniának tart. CSERI LÁSZLÓ Gyógyító nemzettudat Lovaggá lett, elhunyt pécsi építész Egy szétlőtt magyarság mementója, a magyar nemzettudat megsemmisítésének kísérlete minden egyes olyan objektum, mint amit Kórógy vagy más, a Trianon által szomszédaikhoz csatolt, magyarlakta településen található, ilyen jellegű rom megtestesít. Megannyi világhírűvé, pontosabban hírhedetté vált háborús emlékmű. Tárca Temessék mellém a buszjegyemet Az embereket, családokat közösségeket, népcsoportokat sajnos nem lehet helyreállítani, újjáépíteni, mint a házakat, gránát által lefejezett templomtornyokat. És ha ez lehetséges volna is, mint amire a közelmúltban elhunyt, Ybl-díjas építész, Szigetvári János vállalkozott, emberöltőkig is eltarthatna anélkül, hogy látványos eredményekről adhatnánk számot. A háború végeztével a magyar kormány 200 milliós támogatást nyújtott a megsérült, lerombolt horvátországi magyar középületek rekonstrukciójára, és ennek felügyeletével, tervezésével Szigetvári János építészt bízták meg, a kivitelezést nagy részben a Határon Túli Magyarok Hivatala tartotta kézben. A neves pécsi építész özvegye az elmúlt héten tőlük kapott értesítést a kopácsi és kórógyi templomok állapotáról és a szentlászlói Petőfi Sándor Művelődési Házban zajló, egyelőre bizonytalan állapotú munkákról. Előtte röviddel arról adhattunk hírt, hogy a Magyar Kultúra Napján a Falvak Kultúrájáért alapítvány által létrehozott, A Magyar Kultúra Lovagja posztumusz kitüntetést ítélték oda Szigetvári Jánosnak a Magyarok Világszövetsége Baranya megyei szervezetének fölterjesztése alapján. A baranyaiak néhány évvel ezelőtt különbuszos szemlét és megemlékezést rendeztek Kórógyon, ahol a résztvevők előtt nyilvánvalóvá vált, milyen horderejű és súlyú is az a munka, amit Szigetvári János végzett a tárgyi vüág- hoz tartozó, ám mégis a nemzettudatunkon esett sebeken. A Szigetvári János tervei szerint, az ő gondolathullámainak energiájával rekonstruált, rehabilitált házak, épületek a szétlőtt nemzettudatra is gyógyítólag hatnak természetesen. Lassan hegedő sebekről lévén szó, naivitás volna azonban arra gondolni, hogy egyhamar valódi és teljes'gyógyulásról lehessen beszélni. Ehhez a legjobb esetben is évtizedek szükségeltetnek. BEBESSI K. Mennyire más dolga lesz ezer év múlva a régészeknek, amikor ezeket a mi évtizedeinket kutatják. Gondolom, az elektronikus archeológia lesz a legfontosabb. Mi már aligha temetkezünk tárgyainkkal, nem temetik mellénk fazék helyett a mikrohullámú sütőt, paripánk helyett egy metróvagont, vagy legalább robogót. Lesznek vajon táj házak? Milyen tárgyakat őriznek meg a mából, mostani ízlésünk, ügyességünk tanúságaképpen? Miként most helyi kézimunkák, fafaragások, festmények, rajzok, az iskolások agyagból gyúrt ötletei, a hímzett térítők, függönyök, sulykolók - csupa kézi és szívbéli szépség - vajon úgy áll majd akkor a sarokban a kikopott mosógép? Mint most a fából-bőrből készült öreg fújtató, úgy áll majd akkor ott a spraypalack? Mi lesz - nem ezer: csak száz, kétszáz év múltán a skanzenben? Volt szovjet laktanya, föld alatti kerozinenklávéval? Lakótelepi ház? Ipartörténeti kuriózumképp egy távfűtő berendezés - a pazarlás technológiájának tanúságaképpen? Avagy elég lesz skanzen helyett egy mai fizetési boríték, s mellette a felsorolás, hogy abból mire telt? Nem tudom. Inkább azzal vigasztalom magam, hogy megmaradnak legalább a mai tájházak, múzeumok a múlt századi bútorokkal, e századi kézimunkákkal, ízlésünk emlékeivel. S vajon elavultak lesznek a mai hipermodern festmények? Persze, ettől ma még beleszerethetek egy jó formájú, szexis gépkocsiba, s bármennyire meghatottan szemlélem a hímzett virágokat, nem maradok érzéketlen a fürdőszoba-berendezések, csaptelepek, kádak, de a fénymásolók, ultramodern fax- és telefonkészülékek műanyag esztétikája iránt sem. Legföljebb a zsebem marad érzéketlenebb. Vagy megtanulok házilag piros sport-gépkocsit horgolni, kézimunkázni. Elvégre előbb-utóbb a műszaki barkácsmunka esztétikáját is fölfedezhetjük - nem igaz? Bodor Pál (DIURNUS)
