Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-11 / 41. szám

4 * RIPORT ★ 2001. február 11. Özvegyi vallomás 1993-ban a jogászbálon megismertem Imit. Ő ak­kor ott zongorázott és énekelt. Már akkor is mindenkit megfogott gyönyörű hangjával. Mondhatnám: szerelem első látásra. Miközben megbabonázva hallgat­tam dalait, pillantásunk találkozott, és ez elég volt ahhoz, hogy az egyik szünetben udvari­asan megszólítson. Én magam konzervatív lé­vén megnyerő volt, hogy nem tegezett le, rendkí­vül előzékeny volt. Meg­kérdezte, hol tud elérni telefonon, mire én azt válaszoltam, hogy ha az élet úgy akarja, ak­kor fogunk találkoz­ni, de telefon­számot nem adok. De ő odaad- É ja a telefonszámát - mondta -, amit én meg­köszönve visszautasítot­tam, hiszen még alig vol­tam túl egy csalódáson. Aztán pár nap múlva „véletlenül” találkoz­tunk a Deák Ferenc utcá­ban. Éppen a munkahe­lyemről jöttem ki, és ő ott állt velem szemben a járdán. Mint kiderült, várt rám. Nem tudtunk sokat beszélgetni, mert én a kislányomért, Ani­táért mentem az óvodá­ba. El akart kísérni, de én nem tartottam sze­rencsés ötletnek. Megér­tette, és telefonszámot váltottunk. Este meg­csörrent a telefonom: ő hívott. Sokáig beszél­gettünk, így elmondta, hogy a saját házassága is megromlott, és van egy kétéves kisfia, Krisztián. Ezután minden nap be­széltünk, de csak telefo­non, mivel állandó idő­hiányban szenvedtem, hiszen a két gyermekem és a munkám sok időt igényelt. Egy hét múlva találkoztunk személye­sen, és egy óriási, igaz szerelem bontakozott ki. Szerelmünket mind­kettőnk szülei ellenez­ték. Utólag persze már megértem az aggódá­sukat, hiszen mindket­tőnknek volt már család­ja. Az én szüleim előíté­letét is megértem, hiszen egy zenész az ő szemük­ben nem volt megbízha­tó társ. Szerettük egy­mást, így minden aka­dályt le tudtunk győzni. Nem járt énektanárhoz, naponta zongorázott és énekelt. Hangját csak mézzel és tojássárgájá­val tartotta karban, no meg a na­pi két do­boz ciga­rettával. Sokszor aggódtam is emiatt. A manduláira vi­szont nagyon kellett vi­gyáznia, mert retten­tő nagyok voltak, és könnyen begyulladtak. Ezért aztán fagylaltot vagy hideget sohasem fogyasztott. Jégkrémet vettem neki, csak akkor ette meg, ha már egé­szen elolvadt. Háziorvo­sunk is csodálkozott, el­mondása szerint ritka az ilyen nagy mandula, Nem vállalta az eltávolí­tásukat. Sajnos ezt a gye­rekek is megörökölték. A férjem egyre többet turnézott, egyre több és nagyobb lett a siker, jöt­tek a lemezek. Rajongó­tábora egyre nagyobb lett, egyre kevesebb ide­je maradt ránk. Nagyon vártuk második közös gyermekünket, aki 1995- ben született, Adrián Márk. Teljes volt az öröm, a boldogság. Nagy szerelem volt a miénk. Ha azt monda­nám, hogy soha nem volt köztünk veszeke­dés, akkor hazudnék, de mindig kitartottunk egy­más mellett. Volt olyan is, hogy egy évre elköltö­zött, de én visszavártam. Ez persze igazából a mi magánügyünk, meg­bocsátottam neki, kár hánytorgatni a múltat. A tragédia és a teme­tés között eltelt 18 nap alatt sok-sok tennivalóm volt. Sokat segítettek a barátaim. Bár az RTL Klub és Magneoton saját halottjuknak tekintették a férjemet, és a temetés­sel kapcsolatos ügyek intézését nagyrészt ma­gukra vállalták, nekem is akadt tennivalóm bőven. A fájdalomtól sokszor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Adrián még nem tud­ta, mi történt. Bár egy­két elkapott szó, a testvé­rei bánata valami nagy bajt sejtettek vele. Két bátyja az emlékműsoro­kat látva keserves sírásra fakadt, nem találták he­lyüket a lakásban. El­mentek a barátaikhoz, csakhogy ne kelljen itt­hon lenniük. Ilyenkor a kicsit is többször el­vitték, ezzel is segítem akartak nekem. Prodán Gábor először felajánlot­ta a templomban lévő ra­vatalt, mivel férjem két koncert bevételével segí­tette a templom építteté­sét. Meghatottan fogad­tam el, és beleegyeztem abba, hogy a ravatal 19- én du. 2-kor legyen fel­állítva, s emlékkönyvet csináltasson. A bevételt szintén felajánlottam a templomnak. A temetés előtti na­pokban egy megbeszé­lésre hívtak, ahol Prodán Gábor közölte velem, nem engedi, hogy a rava­tal a templomban le­Zámbó Edit: „Ha azt mondanám, hogy soha nem volt köztünk veszekedés, akkor hazudnék, de mindig kitartottunk egymás mellett.” meg Prodán Gábor. Meg­értem, hogy a kivitele­zést nem tudta elképzel­ni ennek a kis templom­nak a lelkésze. Végül is a szakemberek fegyel­mezetten vezényelték le Hangját csak mézzel és tojás- sárgájával tartotta karban, no meg két doboz cigarettával. gyen. Felajánlotta a templomkertet, ahol egy sátorban helyezték vol­na el a koporsót. Féltette a templomot a tömegtől. A megdöbbenéstől szólni sem tudtam. Pár perc múlva a döbbenetét fájdalmas düh váltotta fel. Sértettségemnek eré­lyesen hangot adtam, közöltem, hogy nem fo­gadom el, inkább a te­mető ravatalozóját vá­lasztom. Végül még aznap este úgy fordult, hogy mégis az első, a templomi rava­talozás maradt. Mint ké­sőbb kiderült, a média találgatásai miatt ijedt a rajongók kegyeletének lerovását. Elérkezett az egyik legfájdalmasabb pilla­nat. Adrián 18-án meg­kérdezte:- Anyuci! Nem hi­ányzik Apuci?- De nagyon hiányzik - mondtam.- Ugye meghalt? - kérdezte.- Igen - válaszoltam.- Es most hol van? Összeszorult torok­kal mondtam:- Apuci már az égben van az angyalkáknál.- Az angyalkáknál? Akkor jó! Látszólag megnyu­godott. Pénteken több­ször voltam a templom­ban délelőtt is és dél­után is. Azután a bará­taimmal és a gyerekek­kel késő este újra el­mentünk. Adrián is kér­te, hogy jöhessen, így elvittük. Beültünk a padokba és néma féle­lemmel figyeltük a kicsi reagálását. Tiszta ártatlan leiké­vel megérezte a veszte­séget, kicsi kezeit imára kulcsolta, és mereven nézte a koporsót. A szí­vem majd megszakadt. Kérte, menjünk oda a koporsóhoz, el szeretne búcsúzni. Odamentünk, egyik kezében Apuci fényképével ráborult a koporsóra és keservesen sírt, majd a fényképet puszilgatta. Közben lát­ta, hogy az emberek lete­szik virágaikat és meg­kérdezte, hogy mi miért nem hoztunk. Megmu­tattam a nagy fehér csok­rot, amin az ő neve állt. Ez megnyugtatta. Jimmy a fő művem A király címmel a Hungalibri Kiadó gondozásában könyv készül Jimmyről. A kiadó engedélyével közöljük az alábbi visszaemlékezéseket. „Csak turnézik valahol...” Kezdetben Zámbó Jimmyt legfeljebb egy jó torkú vendég­látósnak tartották, mégis akadt egy menedzser, aki meg nézte őt „munka” kézben, majd elviselve a kollégák gúnyolódó nevetéseit, kitartott mellette. így lett Joós István 1990-ben Jimmy producere, menedzsere.- Ha hinni lehet a pletykák­nak, már a megismerkedésük is megért egy misét...- Első feleségemmel, Zoltán Erikával már válófélben voltunk, amikor Erika megkért, hogy talál­kozzam az egyik kollégájával. Jimmy volt ez a kolléga, aki fel­figyelt feleségem sikereire, és megkérte őt, hogy hozza velem össze, mert ő is sztár szeretne lenni Magyarországon. 1990-et írtunk, amikor lementem a Casa­novába, hogy ígéretemhez híven egyszer meghallgassam, mit is tud valójában Jimmy. A vendég­kör kicsit megijesztett. Persze ak­koriban egy ilyen mulatóban va­lódi produkcióval lehetett csak sikeres valaki. Mindenesetre haj­nali fél egy körül, amikor Jimmy lépett a zongorához, a közönség egy pillanat alatt elcsendesedett, és rajongva figyelte a fiatal zon­gorista-énekes produkcióját.- Még azon a hajnalon alá­írták a szerződést?- Hát nem egészen, még két- szer-háromszor megnéztem Jim­myt, de be kell vallanom, már az első előadásával meggyőzött. Megbeszéltük, hogy segítek neki, és a már elkészített demofelvé- teleket felnyalábolva meg sem álltunk egy komoly stúdióig. Ka­szás Péter pesterzsébeti stúdiójá­ban rövidesen elkészült Jimmy első CD-je, a Csak egy vallomás, amelyen Péteren kívül rengeteget segített Novai Gábor is. Ezt a hanghordozót azonban nem a Magneoton, hanem akkori társ­cége, a Magneton adta ki. Egy biztos, a munka alatt rájöttem, hogy ennek a fiúnak mindenkép­pen szerepelnie kell az éppen fel­vétel alatt lévő Filmslágerek ma­gyarul című albumon is. Onnan­tól kezdve pedig teljesen össze­kötöttük az életünket, hiszen több mint ü'z éven át én irányítot­tam Jimmy reklámjait, szlogenje­it, klipjeit és fotózásait.- A szakmában hogyan fo­gadták az ifjú titánt?- Eleinte mindenki azt mond­ta, hogy mit akarsz ezzel az éne­kessel, hangja ugyan van, de a külleme miatt lehetetlen lesz el­adni. Amikor Jimmy a Fészekbén játszott, fogadást ajánlottam Ró­zsa Istvánnak, a Rózsa Records vezetőjének, hogy Jimmyből rö­videsen Magyarország ünnepelt sztárja válik. Az asztalnál ülők nevettek a kijelentésemen. Ist­vánnal egy láda francia pezsgő­ben fogadtunk, amelyet igaz, leg­alább egy év késéssel, de meg­küldött nekem. Ő is elismerte, hogy a jó hangú vendéglátósnak tartott Jimmy az ország legna­gyobb popsztárja lett.- Milyen volt Jimmy azután, hogy sztár lett?- Akárhová mentünk szóra­kozni, ha volt zongora, Jimmy odakönyörögte magát a hangszer mellé, és néhány nótát eljátszva megmutatta a közönségnek, hogy ő bizony nem akárki. A ki­lencvenes évek második felétől kezdve aztán leszokott erről. Emlékszem, amikor kint vol­tunk Görögországban a Jimmy's Roussos című lemez klipjeit for­gatni, az ötcsillagos szállodában is megkérte a bárzongoristát, en­gedje egy kicsit zenélni. Amikor odaült a zongorához és elkezdte egymás után énekelni Roussos dalait, a közönség majd szét­szedte a bárt.- Jimmy saját kiadó alakí­tását tervezte, az önök kapcso­lata hogyan alakult volna?- Életem egyik legkegyetle­nebb döntése lett volna. Am re­ménykedtünk Pásztor Lászlóval, hogy Jimmy elfogadja az álta­lunk készített szerződést. Ha mégsem, a mi munkakapcsola­tunknak is vége szakadt volna.- Hogyan értesült a tragé­diáról?- Negyed hét lehetett, amikor felhívott az a mester, aki Jimmy arany- és platinalemezeit készí­tette, és csak annyit mondott a te­lefonba: ,Jimmy főbe lőtte ma­gát.” Azonnal felébredtem, de nem hittem el, amit hallottam. Akkor kezdtem el felfogni, ami­kor a rádióban is bemondták a tragédia hírét. Tíz év közös munkája elveszett, nem könnyű ezt feldolgozni. Ráadásul, nekem Jimmy volt a fő művem mene­dzserként. Manapság a kiadóhoz való hűség olyan, mint a fehér holló. Zámbó Jimmy mégis egy évtizede kitartott egykori választottja, a Magneoton és annak vezetője, Pásztor László mellett.- Éppen idén lett volna tíz éve, hogy egymás tenyerébe csaptak Jimmyvel.- A tragédia óta szinte alig mú­lik el óra, hogy ne jutna eszembe az elmúlt tíz esztendő számtalan együtt eltöltött perce. 1991-ben kötöttünk szerződést egymással, és azóta, noha ebben a szakmá­ban tényleg nem jellemző a hű­ség, jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett. Igazi zenész­barátság alakult ki köztünk, hi­szen az első albumait nemcsak ki­adtuk, hanem én magam zenész­ként, zeneszerzőként és zenei rendezőként is részt vállaltam bennük. A közös munkával eltelt napok alatt 1991-ben a Filmsláge­rek magyarul című hanghordozó anyagát készítettük, bejött a stú­dióba, és szinte azonnal hiba nélkül felénekelte a Ghost című film betétdalát, a Unchained Melodyt, azaz a Nagy út vár rámot. Ahogy ezt hallgattuk, rájöttem, hogy ez az ember úgy énekel, ahogy akar. A felvétel olyan fantasztikusan sikerült, hogy elhatároztuk, Jimmy kell nekünk.- Milyen volt Jimmy mint munkatárs?- Van egy . mondás: a .:SÍMÉ s ze gé a profi előlegre vár. Noha Jimmy teljesen profi volt, neki mindig ih­letre volt szüksége a jó munká­hoz. Az egyik legnagyobb sikert arató albuma, a Jimmy’s Roussos felvételeinek kezdetén két szám szövegét mással írattam meg. Amikor Jimmy a kezébe vette a szövegeket, félrehúzott és közölte velem: „Lacikám, ez nem én va­gyok!” Elvonult a világtól egy hét­re, majd amikor ugyanolyan vá­ratlanul előkerült, már kész volt az egész album szövege.- Érezni a hangján, még min­dig nem hiszi el, hogy Jimmy nincs többé.- Akkor, január másodikán reggel sem tudtam elhinni, ami­kor egy ismerősöm felhívott a hírrel, de még most is leginkább az van bennem, hogy nem ment el, csak turnézik valahol. A hírt hallván egyébként egy percig sem hittem, hogy öngyilkos lett, hiszen pár nappal előtte még a terveiről, terveinkről beszélget­tünk, és úgy nyilatkozott, hogy a saját ki­adóját is azért akarja létrehoz­ni, mert még na- y o b b anyagi biz­tonságban akarja tudni a család­ját. Én végig bíztam abban, hogy aláírja majd az újabb hároméves szerződést, amelyet szinte kizá­rólag az ő igényei szerint állítot­tam össze. Biztos, hogy belátta volna, hogy a lemezkiadás nem­csak éneklésből és pénzszámo­lásból áll, hiszen a promóció, a marketing és a szállítások fel­ügyelete külön-külön is egy teljes embert igényel. Persze azon a ja­nuári reggelen nem ezek a dol­gok jártak a fejemben. Amikor nem sokkal tíz óra előtt felhívott Kozsó, és elfúló hangon csak annyit tudott mondani, hogy kész, vége, Jimmy halott, rádöb­bentem én is a szomorú és meg­változtathatatlan valóságra. Bár sokszor próbáltam, de csak dél körül tudtam beszélni Edittel, akinek az első, részvétet nyilvá­nító mondatok után azonnal fel­ajánlottam a segítségemet.- Állítólag többen nem kap­tak VIP-belépőt a temetésre és az azt megelőző búcsúztatásra.- Bárki megkereshetett volna telefonon, hogy legyek a segítsé­gére, mert el szeretné kísérni Jimmyt az utolsó útjára. Aki pe­dig jelezte részvételi szándékát, annak biztosítottunk a VIP- belépőkből. Egyébként pedig azt mindenkinek illett volna tudomá­sul venni, hogy ez nem esküvő, nem küldözgettünk meghívókat. Az nem igaz, hogy a testőrök egy- egy neves művészt nem engedtek volna be a kordonon belülre. Erre jó példa Bálint Antónia esete, aki mindenféle belépő és előzetes telefon nélkül jött el a temetésre, de fel­ismerte a testőr, és ermészetesen beengedte őt a templomi szer­tartásra. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom