Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-10 / 40. szám

8. oldal - Új Dunántúli Naplő N Ő I 2001. Február 10., szombat A férfiak jelentős része hi­szi úgy, hogy a nők gyors kocsit hajtó, kemény iz­mokkal büszkélkedő, szív­döglesztő mosolyú, gazdag fickóra vágynak. Mindez azonban nagy tévedés, a hölgyek kívánságlistája ugyanis máshogy fest. Bár a külsőségek persze számíta­nak, a menő, drága holmi önma­gában nem izgatja a nőt. Egy sza­kadt póló ugyanis lehet rendkí­vül erotikus is, de éppen olyan vágylohasztó is. Úgyis az a lé­nyeg, ki van benne. Nem igaz, hogy a kissé nyers férfi tetszik a nőknek. A lovagias­ságtól a mai lányok és asszonyok is ugyanúgy elolvadnak, mint egykor nagyanyáik. A figyelmes­ség, egy kedves telefon napköz­ben, egy udvarias vacsorameghí­vás minden nőt levesz a lábáról. Nem férfiatlan, ha az úr bát­ran segít a háztartásban. A házi­as férj romantikus érzéseket vált ki a nőből, aki érzi, hogy számít­hat rá. Ha a férfi nem akarja, hogy a lángoló érzések pillanatokon be­lül kihűljenek, szemeit csak és kizárólag szíve választottjára füg­gessze. Pillanatokon belül elve­szítheti vonzerejét, ha más nőket is kitüntet figyelmével. A huszáros roham helyett az úr adja meg a módját. Az előjáték a nő számára nem az ágyban kezdődik, már egy romantikus séta, kellemes vacsora segítheti a ráhangolódást. Minél több időt fordítunk valakire, annál értéke­sebb a számunkra. A különlegesség az ágyban nem mindig nyerő. Ha a nő egy új variációra „nemet” mond, a férfi vegye tudomásul. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a höl­gyeknek szükségük van becézge- tésre, utójátékra. A legtöbben ar­ra panaszkodnak, hogy a párjuk pillanatokon belül elalszik mel­lettük. Aztán csodálkozik a férfi, ha nem lesz folytatás... _______■ Ba k: Jó szervezőkészségének köszönhetően minden feladatot megold, de több illúziója is szertefoszlik, mint a szappanbuborék. Vízöntő: Elhamarkodottan cselekszik, ezért gondolja meg kétszer is, mielőtt döntene egy fontos kérdésben. Ne keveredjen vitába a főnökével. Halak: Legyen óvatos a házimunkában, mert a leves forró, a kés éles, a konyha köve meg csúszik. Balesetveszélyt jeleznek a csillagok a közleke­désben is: legyen körültekintő! Kos: Nem kell mindenkit felöklelni, aki szemből érkezik. Jó hírt is hozhat. Zaklatott idegeit leginkább hosszú sétákkal tudja megnyugtatni. Bika: Partnerkapcsolatában feloldódnak a mindkettőjüket kínzó ellenté­tek, de ne bízzon meg idegenekben. Főleg pénzügyekben legyen óvatos. Ikrek: Izgalmas feladat várja, családi élete is harmonikusan alakul. Kiváló lehetőségek nyílnak a közös tervek megvalósítására. Rák: Bízzon a kreativitásában, ez az időszak különösen alkalmas az ön­megvalósításra, de ne járjon a fellegekben. Oroszlán: Szerencseperiódus közelít, érdemes lottóznia. Vegye észre, hogy valaki meleg érzelmekkel közelít Önhöz, s-viszonzást vár. Szűz: Egyszerre több dolog miatt is aggódik, feleslegesen. Anyagi helyze­te jobbra fordul, s a magánéletben is sok szeretetre számíthat. Mérleg: Öröm éri, mert jó hírt kap, s bankszámlája is szépen gyarapodik. Partnere kötözködését, makacsságát kezelje kellő nagyvonalúsággal, a vi­harok előbb-utóbb elmúlnak. Skorpió: Partnerkapcsolatában a szenvedély helyett a harmónia kerül előtérbe. Drága szabadidejét ne pazarolja felesleges dolgokra, inkább művelődjön, szórakozzon, kiránduljon. Nyilas: Számoljon tízig, mielőtt megszólal, s magánéletét helyezze a mun­kája elé, mielőtt késő lenne. A főnökeivel kár vitatkozni, most nem érhet el eredményt. Tévképzelgő férfiak A titokzatos macska Az ókori Egyiptomban is­tenként tisztelték, s ott ta­láljuk minden valamirevaló varázsló közelében is. Azt mondják, a macskának jel­leme van, s egyik sem ismer lehetetlent. Könnyű a macskatartóknak, mondják a kutyások, hiszen ne­kik nem kell sétáltatni kedvencü­ket. A macska ráadásul keveset eszik, és a négy fal között is jól érzi magát. Viszont imádja a kár­pitozott bútorokon koptatni a körmét, ezért sok szakembernek az a véleménye, a macskának is jobb, ha a kertben tartják. További kérdés, hogy fiút vá­lasszon-e a leendő gazda, vagy lányt, hiszen a kandúr és a nős­tény még ivartalanítás után is megőrzi a nemére jellemző visel­kedést. A lánymacskák nagyobb vadá­szok. Ez anyai ösztönükkel ma­gyarázható, hiszen a kölyköknek táplálékot kell szerezni. A nős­ténynél a vadászat célja kizárólag az élelemszerzés, játszani az egérrel általában a kandúrok szoktak. Utóbbiak felnőve is so­kat megőriznek játékosságukból. A nőstények sokkal ragaszko- dóbbak, szívesebben dorombol­nak gazdájuk ölében, s minden új jövevényre (főként, ha szintén macska érkezik) nagyon féltéke­nyek. Nem így a kandúrok, akik függetlenségük miatt hamarabb megszokják az új helyzetet. A macskák híresek kíváncsisá­gukról. Gyakran megfigyelték, hogy a fiúk figyelmét leginkább a vendégek, ismeretlenek vonják magukra, a nőstények viszont egy vámtiszt alaposságával kuta­kodnak a vásárlásból hazatérő gazda szatyrában akkor is, ha nem élelmiszer lapul benne. A kandúrok egészsége jóval tö­rékenyebb, mint a nőstényeké, le­het persze, hogy ezért a gyakoribb elkalandozások, verekedések a fe­lelősek. A kandúrok kitárulkozób- bak, hangjukat is többször hallat­ják. Kikövetelik a jól megérdemelt ennivalót, és gyakran addig nyá­vognak az ajtó előtt, amíg a gazda kiengedi őket. A lánymacskák sokkal titokzatosabbak és szeré­nyebbek, türelmesen várják, hogy foglalkozzanak velük, ám több szeretetet is igényelnek. Nagyon tanulékonyak: hamar rájönnek, hogyan nyílik a szekrény, amiben a finomságok találhatók. Igaz, eb­ben az egyben a kandúrokat sem kell félteni, ha ennivalóról van szó, legalább olyan ügyesek, mint nőstény társaik. Az is mindkét nemű macskára jellemző, hogy bár tud olyan hű­séges lenni, mint a kutya, mégis megőrzi titokzatos elkülönülését. Madarak a téli kertben CSALIZENE. A kutatók rég­óta állítják, hogy kereskedel­mi céllal is lehet hatni a tu­datalattira. Az emberi agy en­gedelmeskedik a nem tudato­sított információnak, sugallat­nak. Legutóbb Angliában meggyőző kísérletet végez­tek. Az egyik áruházban né­met és francia bort tettek ki a polcokra, majd az áruházi hangszórókból egy-egy órán át hol francia, hol német ze­nét sugároztak. Amikor fran­cia zene szólt, a vevők in­kább a francia, német zene hatására pedig a német bort vásárolták. NEM DUGJA. Tévhit, hogy veszély esetén a strucc ho­mokba dugja a fejét, és vakon várakozik. A legenda valószí­nűleg onnan ered, hogy köze­ledő veszély esetén a fejét először a földhöz szorítja, hogy ne látszódjon teljes (3 méteres) magasságában. Ha a lehetséges támadót egyre kö­zelebb érzi, futásnak ered. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Növény az ablakon innen és túl Amikor az idő hűvösebbé válik, ablakládáink sorra kiürül­nek, elnéptelenednek. Pedig a növények látványa sok öröm forrása lehetne lakásunk meleg biztonságából kitekintve, a hideg, szürke hónapok alatt is. Ha sorra ki is kell vennünk a pusztulófélben lévő egynyári nö­vényeinket, ablakládáinkat még­sem kell üresen hagynunk a télre. Telepíthetünk egy-egy, a hideget jól tűrő növényt, köréjük pedig örökzöld és bogyós ágakat tűz- ködhetünk a földbe. Használha­tunk fenyőféléket, tiszafát, boros­tyánt, babérmeggyágakat, vala­mint az őszi táj szépségéhez hoz­zájáruló növényeket, a csipkebo­gyó, a magyal, a babérmeggy, a galagonya, a tűztövis, a kökény bogyós ágait. Egy látványos balkonládához nem kell túl sok minden. A föld­del teli ablakláda közepére egy szépen fejlett erikát ültetünk, majd a következő lépésként bo­rostyánindákat szúrunk köré a földbe. A borostyán közé és az erika köré tiszafaágak kerülhet­nek, ezután jöhetnek tetszés sze­rinti mennyiségben a bogyók. Az ablakpárkányon akkor mu­tatnak a legjobban a virágládák, ha pontosan illeszkednek az ab­laknyílás méreteihez. Ha időn­ként megöntözzük a gyökér nél­küli növényeinket, élni fognak a ládában, nem száradnak el. Fa­gyos időben viszont ne öntöz­zünk, nehogy szétfagyjon a láda. Amikor odakinn lombjukat vesztett fák vészelik át a telet, a lakáson belül még szebbnek mu­tatkoznak ked­venc növényeink. Érdemes össze­rendezni őket, hi­szen gyakran a kü­lönállóan nem mutatós cserepek egy bokorba állít­va szépen díszítik a lakást. Válogassa össze azokat a nö­vényeit, melyek­nek azonos a fény- és melegigé­nyük, és ezeket rendezze szépen egymás mellé. A háttérben lévőket akár meg is emelheti, hogy magasabbnak látsszanak. Ily módon remekül elrejtheti a csupasz szárakat, fer­de növéseket, sérült leveleket is. A nagyon apró levelű növények, amelyek magukban jelentéktele­nek lennének, a nagy levelű faj­ták mellé téve életre kelnek, és az összeállítás fontos elemeivé válnak. Az elrendezés előnye, hogy minden növény a saját cse­repében marad, így a nagyon vízigényes fajtákat akár sivata­giakkal is párosíthatjuk. Gondo­zásuk is egyszerű, egy helyen vannak, könnyebb locsolni őket. A sok növény szoros közelsége, és a nagy felületű nedves föld megnöveli a páratartalmat a le­A téli ablakládához A téli ablakláda beültetéséhez szükséges:- erika (beszerezhető piacon, virágboltokban)- örökzöld ágak (tiszafa, de lehet bármilyen örökzöld)- borostyánhajtások- bogyós ágak (például csipkebogyó)- ablakláda (2 db 50 cm hosszú, műanyag) vélzet között, ezért itt olyan ké­nyesebb egyedeket is nevelhe­tünk, amelyek másképp nem maradnának meg a szárazabb környezetben. Ha a látványt még jobban egy­ségesíteni szeretnénk, ajánlatos minden cserepet azonos színűre festeni, esetleg egyszerű minták­kal is ellátni. Kerti madaraink nagy része vonuló. Közülük csak néhá- nyan, elsősorban az odúla­kók tartózkodnak itt egész évben. Októbertől áprilisig rendszeresen látogatja kertünket a kék- és a széncinege, a csíz, a süvöltő, a fe­nyőpinty, a csonttollú, a feketeri­gó. Bár a vörösbegy vonuló, né­hány példány minden évben átte­lel hazánkban. A pintyek közül is az idősebb hímek maradnak, míg a tojók és a fiatal hímek elvonulnak. Ezeknek az áttelelő és sok más vonuló énekesmadár­nak még mindig nem késő kihelyezni azokat a mester­séges odúkat, melyekben ta­vasszal majd a 16-25 fiókát kiköltik. Áttelelő madaraink számára függesszünk a fák ágaira fedett etetőket, hogy télen is a ház körül maradja­nak. A macskák és más raga­dozók ellen a fatörzsre tövi­ses ágakat kössünk. Mit tegyünk az etetőbe? Ablaketető Ne csak a már megszokott nyers napraforgót, dinnye- vagy tökmagot, hanem vegyes keveré­ket (úgynevezett „madárkalá­csot”) is. A keverékbe a magvakon kívül tegyünk túrót, főtt krumplit, sárgarépát, almát, levesben főtt csontoleól lekapart húst és zsírt. A földről szívesebben táplálkozó magevő madarakat kínáljuk meg a napraforgón kívül ocsúval, ku­koricakorpával, fénycirokkal, kö­lessel vagy muharral. Kenyérmor­zsával ne etessük a madarakat, mert az savanyodva bélhurutot, pusztulást okozhat. A téli etetésnél mindig a rend­szeresség a legfontosabb. Az ete­tőben minden nap legyen táplá­lék, amely ugyancsak kiegészíti a madarak napi szükségleteit, de ott is tartja őket a közelünkben. Mi hasznunk a kerti madarakból? Például a cinege táplálékának 65 százaléka (naponta a súlyának megfelelő mennyiségű) főleg ká­ros rovar. Álomszerű házasságok nincsenek A szerelem és a szenvedély eleinte elva­kítja a házasulókat, ám a nagy érzel­mek elmúltával sokan csak a partner rossz tulajdonságait veszik észre. Ideá­lis házasság kevés van, de minden hely­zet javítható. Sokféle felosztás létezik, de van négy há- zasságmodell, amelybe ki-ki elhelyezheti saját párkapcsolatát. Az ideális házasság könnyen felismerhe­tő. A résztvevők úgy gondolják: partnerük egyben a legjobb barátjuk is, élvezik egy­más társaságát, szexuális életük általában jó, s szinte nem létezik olyan dolog, amit ne tudnának megbeszélni. Ha mindez jellemző egy kapcsolatra, csak gratulálni lehet hozzá. Nem árt azon­ban vigyázni, mert az ilyen házasságban is történhet földrengés. Szerencsére elég, ha Házassági mérleg (A legutóbbi ismeri adatok a hazai házasságokról, 1996) 60 273 48 930 ■■■ ■I 22 590 82 863 Házasságok mérlege Házasság- Halál miatt Válás miatt Összes kötés megszűnt megszűnt felmondott házasság házasság házasság j */'. hetente kötelezően 15 percet szánnak há­zaséletük megbeszélésére. Mivel azonos hullámhosszon vannak, ez nem jelenthet nehézséget. Pénzügyi problémákkal terhelt a házasság, ha a részt­vevők fontosnak tartják a családi életet, egyetértenek a gyereknevelésben, általában jól veszik az akadályokat, de többször összekapnak az anyagiakon. Van, ahol a túl­zott költekezés, máshol a spórolt pénz felhasználása je­lenti a problémát. A konflik­tusok gyakran nem is a pénz­ről szólnak, hanem az általa nyújtott biztonságérzetről. A legjobb házasságot is megkeseríthetik a gyerekne­velési gondok. A házastársak elmondják, hogy boldogok egymással, élvezik az együtt- létet, különösen az ágyban, anyagi kérdésekről közösen döntenek, ám gyakran vitat­koznak a gyerek miatt. Az ilyen házasság sok-sok öröm forrása, a gyerekneve­lésben azonban egymás véle­ményét, érvelését sokszor A problémákat ki képtelenek elfogadni a párok. Hetente legalább egy órát szánjanak a gye­rekkel kapcsolatos gondok megbeszélésére. Jónak tűnik, mégis unalmas lehet a meg­egyezésen alapuló házasság. Ilyenkor a fe­lek könnyedén megoldják az anyagi gondo­kat, szeretnek mindent együtt csinálni, szé­pen kijönnek egymással, ám úgy érzik, köl­csönösen lehetnének gyengédebbek is egy­mással. kell teregetni FOTÓ: TÓTH L. Az ilyen kapcsolatokban előfordul, hogy a párok válásra is gondolnak, pedig tudják, hogy azzal mindketten csak veszí­tenének. Ha valakinek a házassága ebbe a kategóriába tartozik, kapcsoljon a nosztal­gia hullámhosszára, járjanak újra moziba, kirándulni, társaságba, mint a lángoló sze­relem idején. Horoszkóp Apróságok

Next

/
Oldalképek
Tartalom