Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)
2001-02-10 / 40. szám
HAZA I T Ü K Ö R Új Dunántúli Napló - 3. oldal 2001. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Torgyán maga döntött új tisztségéről A kisgazdaelnök és volt államtitkára lemondott Fradi-tisztségéről is FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY párttag, kizárt, illetve kilépett - kisgazda képviselők csoportjának egyik legismertebb alakja nem tartja elképzelhetőnek, hogy Torgyán önként lemondana a pártelnökségről. Úgy fogalmazott: amennyiben két hónapon belül Torgyán József nem teszi lehetővé, hogy a nagyválasztmány titkos szavazással kinyilvánítsa véleményét vezetőjéről, úgy a kisgazdapárt nem juthat be a 2002. évi választáson a parlamentbe. A földművelésügyi tárca várományosát, Gyimóthy Gézát Torgyán József szolgai fegyverhordozójának nevezte Lányi Zsolt, akinek kinevezésével szerinte nem oldódik meg a kisgazda- párt válsága. Torgyán József most, amikor kék lámpás Mercedes nélkül utazik majd vidéki körútra, kénytelen lesz szembenézni azzal a ténnyel, hogy a tagság nincs mellette - vélekedett Lányi Zsolt. Marad-e az őrizet? Még nem lehet tudni, hogy Torgyán József február 15. után milyen személyi védelemben részesül. A távozó miniszter személyi védelmének esetleges változásáról és a tárca új vezetőjének védelméről egyelőre sem az ORFK Kommunikációs Igazgatósága, sem a Köztársasági Őrezred vezetése nem tudott tájékoztatást adni. A Független Kisgazdapárt elnöke még a parlamenti választások előtt, 1998 márciusában kapott ideiglenes védelmet, miután lakásánál robbantásos merényletet követtek el. Torgyán József ideiglenes védelmét az új kormány első ülésén, 1998 júliusában véglegesítette a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről rendelkező 1996. évi kormány- rendelet módosításával. Ezzel az állandó személyi védelemben részesülő állami vezetők körét kiegészítette a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter személyével. A kisgazdapárt frakcióelnökséggel kiegészült országos elnöksége tegnap kétórás tanácskozás után tudomásul vette Torgyán József személyi döntéseit. Ezek szerint az FKGP elnöke az agrártárca élére Gyimóthy Gézát, az Országgyűlés kisgazdaalelnökét jelöli. Bánk Attila frakcióvezető az Országgyűlés alelnöke lesz, míg Torgyán József pártelnök a parlamentben a képviselőcsoport vezetőjeként tevékenykedne a jövőben. Budapest Túri-Kovács Béla miniszter szolgálati gépkocsijával érkezett a pártszékházhoz A Független Kisgazdapárt vezetősége nem döntéseket hozott tegnapi ülésén, hanem tudomásul vette a pártelnök személyi elképzeléseit - tájékoztatta a kétórás tanácskozás után a sajtót a szerda este miniszteri tisztségéről lemondott pártelnök. Torgyán József szerint nem volt szükség szavazásra, hiszen a frakció- elnökséggel kibővített országos elnökség szemmel látható többsége egyetértett vezetőjével. így a kisgazdapárt vezető tisztségviselői elfogadták, hogy a lemondott agrárminiszter Gyimóthy Gézát jelölje utódjául. A leendő miniszter feladata és joga, hogy kiválassza munkatársait, így a Szabadi Béla távozása után megüresedett politikai államtitkári poszt betöltőjét is. Kovács Zoltán helyettes államtitkár Torgyán József vélekedése szerint esélyes lehet e tisztség betöltésére. Gyimóthy a közeljövő legfontosabb feladatának a nemzeti földalapról és a birtok- rendezésről szóló törvények meghozatalát nevezte. Szavazás nélkül adták egyetértésüket az elnökség tagjai arra is, hogy Torgyán József töltse be a jövőben a párt ország- gyűlési frakcióvezetői tisztséget. A kisgazdaelnök azt mondta, hogy pusztán formalitásból kikéri majd a frakció véleményét is. Magáról annyit közölt, hogy bizonyára megfelelően ellátja majd ezt a feladatot is, miután kiemelkedő frakció- vezetői múlttal bír. Torgyán József fontosnak tartotta elismételni azon indokait, melyek agrármiA lehetséges utódok niszteri tisztségéről való lemondásához vezettek. Véleménye szerint már a koalíció létét veszélyeztető hajtóvadászat indult személye ellen, amely „ártatlan fiát” is elérte. Azért, hogy a kormánykoalíció - amelyért a választások után ő maga is rengeteget tett - a továbbiakban is jól működjön, visszalépett az agrártárca vezetésétől. Az FKGP elnökének döntésében az is szerepet játszott, hogy - mint mondta - minden erejét a kisgazdapárt választási sikerének szentelhesse ezután, mert szerinte a párt a 2002. évi választások idején olyan erőt képvisel majd, amelyet a következő évtizedek kormányzati struktúráiból kihagyni nem lehet. Az együttes ülésen eldőlt, hogy az agrártárca élére kerülő Gyimóthy Géza helyébe, az Országgyűlés alelnöki posztjára Bánk Attilát jelölik. Torgyán József szerint Bánk megfelelően reprezentálja majd az FKGP középpárti politikáját. Torgyán és Szabadi tegnap írásos nyilatkozatban jelentette be, hogy mindketten lemondanak az FTC-ben betöltött vezetői posztjukról. A nyilatkozat szerint az elmúlt két évben sikeresen stabilizálták a klub anyagi helyzetét. (Erről bővebben a 15. oldcdon olvashatnak.) HORVÁTH MAGDOLHA Vélemények, visszhangok Kovács László, a legnagyobb ellenzéki párt, a szocialisták elnöke szerint Torgyán József lépése sajnos éveket késett. így az egész országot, valamennyiünket kár érte, és ezért a miniszterelnököt terheli a felelősség. Az MSZP első embere azt hangsúlyozta, hogy el lehetett volna kerülni a magyar mezőgazdaság tönkretételét, meg lehetett volna óvni az ország politikai tekintélyét, ha Orbán Viktor nem köt koalíciót Torgyán Józseffel. • Torgyán doktor miniszteri lemondásának tényét a kisebbik koalíciós partner, az MDF el ""ke is üdvözölte szándékosan szűkszavúra szabott nyilatkozataiban. Dávid Ibolya csupán azt hangsúlyozta, hogy a kormány munkája iránti bizalmat ez a lépés növeli. A szabaddemokraták üdvözölték a „komédia” végét, Csarka István pedig úgy fogalmazott, hogy a lemondás az utolsó pillanatban történt meg, hiszen hétfőn kezdődik a tavaszi ülésszak a parlamentben, s a koalíció nem indulhatott el ezzel a tehertétellel.- A miniszteri tisztségétől megvált Torgyán József továbbra is hatalmas tehertételt jelent a kisgazdapárt számára - fejtette ki véleményét lapunk kérésére Lányi Zsolt. A koalíciós hűségnyilatkozatot csütörtökön aláírt - immár nem Az agrárminisztérium élére a távozó Torgyán József egyik leghűségesebbnek tartott hívét, Gyimóthy Gézát javasolta a miniszterelnöknek. Gyimóthy a mostani parlamenti ciklusban a párt képviseletében az Országgyűlés alelnökének posztját látta el. Orbán Viktor várhatóan a jövő hét elején ül le tárgyalni a miniszterjelölttel, és a találkozó után dönti el, hogy elfogadja-e a pártelnök jelöltjét. A koalíciós szerződés értelmében az agrártárca teljes egészében a kisgazdáké, a tárca valamennyi posztjára ők állíthatnak vezetőket. Az agrártárca politikai államtitkári székébe a távozó Torgyán József egyik eddigi helyettes államtitkárát, Kovács Zoltánt ajánlotta, akiről Gyimóthy Géza még csütörtök este sietett kijelenteNévjegy: Gyimóthy Géza Született: 1952, Tata református lelkészi családban Végzettsége: Gödöllői Agrártudományi Egyetem (1976) Református Teológia (1982) Párttagsága: 1990-től az FKGP tagja 1992-től országos főtitkár 1994-től országgyűlési képviselő 1994-98: a mezőgazdasági bizottság alelnöke 1998-től az Országgyűlés alelnöke Család: felesége védőnő, három gyermeke van ni, hogy elfogadja a személyét. Kovács 1984- ben szerzett jogi diplomát, később pedig adó- tanácsadói szakvizsgát is tett. Cég-, ingatlan- és földügyekkel foglalkozott, minisztériumi megbízatása előtt Torgyán doktor földügyi tanácsadójaként tevékenykedett. Tavaly áprilisban került az agrártárcához. Hírcsatorna F-16-OSOK. Használt F-16-os vadászrepülőgépek beszerzéséről döntött csütörtökön a nemzetbiztonsági kabinet; az egyeztető tárgyalások a jövő héten kezdődnek az Egyesült Államokban - jelentette be honvédelmi tárca vezetője, Szabó János pénteken. A MiG-29-esek még három évig lesznek hadrendben, helyüket a felújított F-16-osok 2004 közepétől-végé- től veszik át. A teljes program 140-150 milliárd forintba kerül. Pénteken a svéd kormány azt ajánlotta fel, hogy 24 Gripen vadászrepülőgépet kölcsön adna a magyar kormánynak. VÁLASZ. A nyugdíj nem méltányossági kegydíj, hanem járulékfizetéssel megvásárolt jog, a járulékból a többi nyugdíjas sérelmére szociális segélyezés nem folytatható - tartalmazza a Szociális és Családügyi Minisztérium közleménye, amelyet az MSZP országgyűlési frakciójának pénteken elhangzott javaslatára reagálva hozott nyilvánosságra a tárca. EREDMÉNYTELENSÉG. A szocialista párt Szájer József fideszes és Nagy Sándor MSZP-s frakcióvezető csütörtöki megbeszélésének tapasztalatai alapján úgy értékeli, hogy értelmetlen rendszeres találkozókat szervezni a két képviselőcsoport között, mert nem szolgálná az ország javát. SZOCIALISTA JELÖLT. Az MSZP semmiképpen sem egy 2002 utáni nagykoalíció kialakítására, hanem a jelenlegi kormány leváltására törekszik, s azt szeretné elérni, hogy Orbán, Torgyán, Kövér és Csurka semmilyen kormánytisztséget se vállalhasson - jelentette ki Kovács László szocialista pártelnök pénteken Dabason, ahol bemutatta az időközi választáson induló szocialista jelöltet, Kovács Istvánt, Örkény polgármesterét. VIZSGÁLATKÉRÉS. Az SZDSZ szerint a köztévé pazarló gazdálkodása miatt megalapozott lenne, hogy az ügyészség vizsgálatot indítson az MTV elnöke és a vagyongazdálkodást végző elnökség felelősségének megállapítására - áll Haraszti Miklós szabaddemokrata ügyvivő pénteki közleményében. TANÉVKEZDÉS. Az Oktatási Minisztérium tervei szerint az iskolák dönthetnének arról, hogy augusztus 29-én vagy szeptember 3-án kezdődjön a tanítás - jelentette be Kömyei László közoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken. A tárca illetékese elmondta: amennyiben már augusztus 29-én elkezdenék a tanítást, akkor június 14-én befe- jeződhetne a tanév. __________■ Fö ldre szállt tegnap a Malév Este engedett a szakszervezet: fölfüggesztik a sztrájkot A Ferihegyi repülőtéren egyébként a külföldi légitársaságok gépeinek le- és felszállása zavartalan, mivel saját szerelőiket is maFOTÓ: EUROPRESS gukkal hozzák Budapestre. A reptér forgalmának csak mindössze felét biztosítja a Malév. Hegedűs Tibortól, a Repülőgép-műszakiak Független Szakszervezetének elnökétől pénteken délben megtudtuk, hogy új stratégiával készülEddig példátlan intézkedéssel - repülésbiztonsági okokból - üzemszünetet rendeltek el a Malévnál. A szakszervezeti vezetők szerint nem igaz, hogy 240 eze- forint a bruttó átlagbére a sztrájkoló repülőgép-karbantartóknak. Budapest, malév Pető György, a Légügyi Igazgatóság kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta, hogy a repülés fekete napjaként tartják majd számon Ferihegyen ezt a pénteket. A Malév Rt. dolgozóit tömörítő öt szakszervezet 20 ezer munkahely jövőjét féltve, mielőbbi megegyezésre szólította fel a sztrájkban érintett feleket. Közben utasok százainak kellett szembesülnie azzal, hogy csak késve, külföldi légitársaságok gépeivel utazhatnak el a távolabbi országokba. Veszteglő gépek Ferihegyen tek a Malév Rt. vezetőivel folytatandó egyeztető tárgyalásra. Cáfolta, hogy 240 ezer forintos bruttó átlagkeresete lenne a karbantartóknak. A sztrájkoló dolgozók nettó jövedelme, mint mondta, 70- 150 ezer forint közötti. Ő maga repülőgép-szerelőként a legutóbbi fizetéskor 119 ezer forintot vitt haza. A lapzártánkkor érkezett hír szerint a repülőgép-karbantartók hajlandók felfüggeszteni délután megkezdett sztrájkjukat és korábbi 15 százalékos bérkövetelésük helyett elfogadni a Malév Rt. 7 plusz 2 százalékos béremelésre .tett javaslatát, amennyiben a légi- társaság elfogadja szakszervezetük feltételeit - közölte Hegedűs Tibor ügyvivője pénteken este. NÉMETH ZSUZSA Kisebbségek egy asztalnál NEKH Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) elnöke tegnap első alkalommal találkozott a hazai kisebbségek vezetőivel. A tanácskozáson szó volt az etnikumok, illetve a nemzetiségek televízió- műsorainak sorsáról is. A NEKH elnöke bejelentette, hogy a Magyar Televízió nemzetiségi adásaira a jövőben sem jut kevesebb pénz, noha a közszolgálati médium többi műsorának költségvetését jelentősen megkurtították. Keményebb diónak , bizonyulhat a kisebbségi törvény módosítása. A tegnapi találkozón Báthory János azt javasolta, hogy a tárgyalások során válasszák el egymástól a kulturális autonómia megvalósításának útjában álló problémák megoldását és a választójog rendezését. Utóbbi kérdésben ugyanis a kisebbségek képviselői és a kormányzat várhatóan csak kemény és hosszas viták után jut majd megegyezésre, ez pedig hátráltatná a nemzetiségi óvodák, iskolák és színházak működését érintő gondok orvoslását. A nemzetiségek kulturális önállóságának kiteljesedését jelenleg gátolja, hogy nem a kisebbségek kezelik saját intézményeiket. Az ellentmondás mögött a pénzelosztás módja áll. Ennek oka, hogy jelenleg a kisebbségi önkormányzatok helyett a települések kapnak pénzt a nemzetiségi iskolák fenntartására.- A megoldás látszólag egyszerű, mert csak át kellene irányítani a támogatást a kisebbségeknek, mondta el Heizer Antal, a kisebb- ségi hivatal elnökhelyettese, -wí i