Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-31 / 30. szám

4. oldal - Új Dunántúli Napló B A R A N Y A I TÜKÖR 2001. Január 31., szerda | Polgárosodhat a taszári repülőtér Kormányhatározat a katonai objektum kettős, részben civil közlekedési hasznosításáról Dél-Dunántúl régóta húzódó közleke­dés-fejlesztési ügyei közül eldőltnek látszik az egyik. Mindez azonban még nem mond ellent a régió közösen meg­fogalmazott céljainak, amelyben a pogányi reptér fejlesztése is szerepel. Budapest- Kaposvár- Pécs Zöld utat kapott a taszári katonai repülőtér polgári hasznosítása - jelentette be tegnap Szita Károly, Kaposvár polgármestere (képün­kön) és Mátrai Márta, a Fidesz pártigazgató­ja, országgyűlési képviselő, a honvédelmi bi­zottság alelnöke a kaposvári városházán meg­tartott sajtótájékoztatón. Mindketten hangsú­lyozták: Kaposvár, Somogy megye, de az egész dél-dunántúli régió - beleértve Zala me­gyét is - fejlődésének irányát hosszú távra, legalább 50 évre meghatározó döntést hozott a kormány a tegnapi ülésén, amelyen határo­zott a taszári katonai repülőtér kettős, azaz a katonai mellett polgári célú hasznosításáról. A kormányhatározat értelmében a miniszter- elnök felkéri a két érintett tárca vezetőjét - a közlekedési és a honvédelmi minisztert - ar­ra, hogy soron kívül intézkedjenek a szüksé­ges engedélyek kiadásáról, a nemzetközi szerződéseket pedig - a repülőteret jelenleg az Egyesült Államok hadserege bérli - május 31-ig módosítják - közölte Szita Károly. A polgármester tájékoztatása szerint a fogadó terminál építését várhatóan ebben az évben elkezdik, s jövőre akár megindulhat a polgá­ri célokat szolgáló légi forgalom a taszári re­pülőtéren. A taszári repülőtér katonai-polgári hasznosí­tásának elhatározásához a NATO-nak minden­képpen lesz szava. Ez a szó persze korántsem csak elutasító lehet, hiszen efféle kettős repülő­tér-hasznosításra van példa Nyugat-Európában. Zala megye kaposvári felemlegetése aligha­nem frászba hozta a sármellékieket, hiszen a korábbi kormányhatározatban csak a debre­ceni és sármelléld volt katonai repülőterek fej­lesztése szerepelt az állam által támogatandó­ként. A határozat a pécs- pogányi reptérfejlesztési elkép­zeléseket is érinteni látszik. Mint ahogy korábban írtunk ró­la, tavaly decemberben Dél-Du­nántúl megyei, illetve megyei jogú városai önkormányzatai­nak vezetői többek között meg­állapodtak a régiónak az állam­kasszából jutó mintegy kétmil­liárd forint fejlesztési összeg felosztásáról. A konszenzus ar­ról szólt, hogy a pécs-pogányinak mintegy egymilliárd forint jut, a taszári átalakítására pedig 500-600 millió. Vajon mennyire változott ehhez képest a helyzet? Kérdésünkre a taszári reptérrel kap­csolatos hírt kommentálva Papp Béla, Pécs al­polgármestere elmondta, sürgősen gratulál Szita Károlynak. Egyébként úgy látja, hogy a mostani kormányhatározat önmagában nem teszi félre a korábbi megegyezést. An­nak ugyanis része volt az is, hogy Pécs is támogatja a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsban a taszári repülőtér kettős hasznosításúvá alakítását, ahogy Kaposvár is a pogányi fejlesztését.- Most a decemberi megállapodás második lépcsőjének kellene következnie. Egyébként eleve az volt a terv, hogy a polgárosodó taszári reptéren lesz a nagy volumenű darab­áru teherforgalom, a pogányin a kisebb teher­forgalom és mindenekelőtt a Pécs és Baranya turisztikai vonzerejére épülő személyforga­lom. A pogányi repülőtér fejlesztésének enge­délyeztetési eljárása jelenleg a szakminiszté­riumban ott tart, hogy a Légügyi Főigazgató­ság januárban megküldte véleményezésre a tervet az Országos Rendőr-főkapitányságnak, a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancs­nokságának és a Határőrség Országos Pa­rancsnokságának. D. I. A tiltakozással nincs összefüggés Sokak számára furcsa egybeesés, hogy a Taszárról hozott határozat előtt heves aggodalmak fogalmazód­tak meg a pogányi lakosság egy részében a repülőtér fejlesztéséről.- Nem merek arra gondolni, hogy valóban lehet ösz- szefüggés - mondta erről az alpolgármester. - Elvég­re környezetvédelmi jellegű lakossági tiltakozások, fél­reértések másutt is, és nemcsak közlekedési fejlesz­téseknél adódnak. Tisztázandó költségvetés - vagy hiányos ismeretek? Beremend A településen a képviselő- testületen belüli széthúzást okozó kérdések egyikét a helyi általános iskola bőví­tése jelenti, mellyel kapcso­latban pedig már kész ter­vekkel rendelkezik az ön- kormányzat. Az iskolabővítés tervei impozán­sak, a kivitelezéshez azonban a tavalyi árakon számolva is száz­millió forint körüli összegre vol­na szükség. Heindl József polgármester (ké­pünkön) a kérdés kapcsán úgy vé­lekedett: mindenkinek össze kel­lene fognia a testületi tagok közül a megépítés érdekében, melynek két éven belüli megvalósítására adott a lehetőség. Úgy látja, a megoldást egyetlen dolog, a szét­húzás hátráltatja, ugyanis a szük­séges összeg rendelkezésre áll. Klingl Erzsébet, az intézmény igazgatója úgy ítéli meg, hogy jelen pillanatban borús a helyzet, mert nem látja, hogy miből valósulhat meg a beruházás. Mindezt egy pénzügyi bizottsági megbeszélés is alátámasztja. A községet nem lehet adósságba verni - mondja -, lévén erősen mérséklődött a település fej­lesztésére befolyt pénz, s ebből adó­dóan szerinte nem a hozzáállás, ha­nem a „miből” a kérdéses. Az új is- kolaszámy építésével kapcsolatban egészen a tavalyi év végéig bizako­dó volt, véleménye szerint minden­nek a legnagyobb vesztesei a gyere­kek. Az igazgató beszélt arról is, hogy a kialakult helyzetben sze­repet játszik az is, hogy még a település fenn­tartási költségeit sem fedezi a központi nor­matíva, így amennyiben az iskola ügyében előre kívánnak lépni, ahhoz sikeres pályázatokra is szükség van. A polgármester egyetért az in­tézményvezetőnek a település központi finanszírozásával és a pályázatokkal kapcsolatos véle­ményével, ugyanakkor aláhúzta: a hiányos ismeretek miatt alakul­hatott ki az iskolaszárny megépí­téséhez szükséges pénzösszeggel kapcsolatos álláspont, ugyanis az a kétéves kivitelezés esetében az önkormányzat rendelkezésére áll. Reméli, a testület a költségve­tés tárgyalásánál tisztázza az ön- kormányzat anyagi helyzetét. (Háttér: www.dunantniinaplo.ha) BUSÓK VENDÉGSÉGBEN. A mohácsi múzeum világszerte ismert álarcai a pécsi Ifjúsági Ház ma esti farsangi táncházának díszletéül szolgálnak majd, s egyben felhívják a figyelmet a közelgő busójárás- ra (február 25-e). fotó: tó™ l. Többe kerül a szociális ellátás A szaktárcáé lett a szentlőrinci mezőgazdasági iskola Többek között a megyei fenntartású szociális intézmények térítési díjainak emeléséről határoztak tegnap a megyei közgyűlés tagjai: mintegy tíz százalékkal többet kell fizetni az ellátásért. A képviselők arról egyelőre viszont nem dön­töttek, hogy mikor kapják meg a dolgozók a törvényben előírt béremelést. PÉCS A vonatkozó törvény szerint éven­te két alkalommal van mód a me­gyei önkormányzat által működte­tetett szociális intézményekben fi­zetendő térítési díjak módosításá­ra. A közgyűlés élt is e jogával, né­mi vita után átlagosan tíz százalék­kal emelte meg az ellátási díjakat. A határozat előkészítői figye­lembe vették a jövedelmek idei emelkedésének várható mértékét (a nyugdíjak, illetve a nyugdíjsze­rű szociális ellátások 10,3 száza­lékkal növekednek), illetve az egyes intézmények vezetőinek véleményét és a nyújtott szolgál­tatás színvonalát is. Az emelés ellenzői szerint az ellátást igénybe vevőknek csak­nem a fele már eddig is képtelen volt kifizetni saját erejéből a térí­tési díjat, így eztán még népesebb lesz a nem fizetők tábora. A javaslat támogatói úgy vélik, hogyha nem történne meg a mó­dosítás, az havi kétmillió forinttal emelné az önkormányzat kiadá­sait, amit szerintük nem bír el a költségvetés. Az emelés például a mozsgói értelmi fogyatékosok otthoná­ban ellátottak számára azt je­lenti, hogy a korábbi 24000 fo­rinttal szemben 26 ezret kell fi­zetniük, míg a kerekespusz­taiaknak ugyancsak kétezer fo­rinttal többet, vagyis huszon­hétezer forintot. A legnagyobb mértékben, húsz százalékkal az értelmi fogyatékos gyermekek bólyi otthonában drágul az ellá­tás. A napirendi pontok sorában a képviselők döntöttek arról is, hogy jóváhagyják a földművelés- ügyi tárca és az önkormányzat ál­tal kötendő szerződést, amely ér­telmében nyártól a minisztérium tartja fent a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgaz­dasági Szakközépiskolát és Kollé­giumot. Miután a megyének még nincs elfogadott költségvetése, azért, hogy az addig felmerülő ügyek - mint például a megyei kórház rekonstrukciójával kap­csolatos közbeszerzési eljárás, vagy egyéb ingatlanok megvásár­lása - se szenvedjenek késedel­met, a képviselők határoztak az úgynevezett átmeneti gazdálko­dásról is. Ennek vitája során dr. Hargitai János felvetette, hogy egy kalap alatt mód nyílna az önkormány­zat dolgozóinak januártól esedé­kes béremelése kifizetésére is. Ér­veit azzal is alátámasztotta, hogy az erre fordítandó összeg mind most, mind pedig a kassza meg­nyitásakor ugyanannyi lesz, miu­tán azt a költségvetési törvény­ben kikötötték. A javaslat komoly vitát váltott ki, ám végül úgy határoztak, hogy a későbbiek során bizottsá­gi ülésen megtárgyalják, van-e mód a büdzsé elfogadása előtt a fizetésre. MÁTÉ B. Hírcsatorna MEGYÉNK MECSEKI részein erőteljes havazás kezdődött kedden 18 órától. Ezért a közút­kezelő kht. sószórókat vezé­nyelt Sásd, Szászvár, Máza, Bol­dogasszonyfa, Komló, Pécsvárad, Mecseknádasd tér­ségébe. A hólepel vastagsága 19 órakor 2-3 centi volt. Baranya többi részén, tehát a Szigetvár-Pécs-Pécsvárad ten­gelytől délre továbbra is csak eső hullott kedd késő este. (cs) A MEGYEI gyermekkórházban mától a tömeges influenzasze­rű megbetegedések miatt szü­netel a látogatás. A kórházban fekvő betegek érdekeit szolgáló kényszerintézkedés feloldására a járvány lezajlását követően kerül sor. (wk) A HOSSZÚHETÉNYI önkor mányzat Heténycsat elnevezésű kft.-je a napokban rendezte a Komló-Víz Kft.-vel szembeni há­rom és fél millió forintnyi tarto­zását, így a két társaságnak nincs további követelése. Mint emlékezetes, a hetényiek szeret­nének egy új szolgáltatóval szerződést kötni a vízellátásra, ez ügyben a tárgyalások tovább folynak. (mb) Munkával a drog ellen A cechet a betegnek kell állnia Kovácsszénája Váratlan körtelefon, lakásügyben Milliárdok vannak a minisztériumnál építésre Az év első napjaiban a Miniszterelnöki Hivatalból váratlan körtelefon tudatta a kistelepülésekkel, hogy pályázzanak a Gazdasági Minisztérium lakáscélú támogatásra elkülönített milliárdjaira. Baranyai körkép A községben háromévi erő­feszítés után elkészült egy drogfogyasztásról leszokta­tó központ a pécsi Gyöngy­ház Egyesület szervezésé­ben. A legalább egyéves kú­ra havonta 40 ezer forintba is kerülhet. Az összeget a rászoruló fizeti. A létesítményt működtető, nem­rég alakult Mérföldkő Egyesület elnöke, Arató György kérdésünk­re elmondta, hogy kora tavasszal nyitnak, és a beköltözők állato­kat nevelnek, földet művelnek, elsajátítják a számítógép-keze­lést, a közösségi együttélés sza­bályait, továbbá angolt, valamint németet tanulnak. A szakmai fel­ügyeletet a Pécsi Drogambulan­cia munkatársai látják el dr. Szemelyácz János vezetésével. Ő és munkatársai a felvételnél is je­len lesznek, minősítik a drogfüg­gők lélektani állapotát, majd dön­tenek arról, hogy ki mennyi ideig tartózkodjon a munkaterápiás te­lepen. A szakemberek a legsúlyo­sabb betegek jelentkezését vár­ják, és ebben az esetben átlag egyéves kurzussal számolnak. A bajba jutott egyén egészségi és anyagi helyzetétől függően a kezelés legalacsonyabb ára 15 ezer, a legmagasabb pedig 40 ezer forint lehet havonta. Nem csekély összegről van szó. Mindenesetre jelzi azt, aki ennyit áldoz anyagi­lag önmaga lelki megújulására, az már elindult a gyógyulás útján. A 15 ágyas létesítménybe eddig el­sősorban Somogy megyéből je­lentkeztek, de felvételét kérte nem egy pécsi, komlói és mohácsi fia­tal is. A bejutás lehetőségéről a 06-20/39-81-444-es telefonon tá­jékoztatnak. A központ kialakítását holland alapítványok 20, három magyar minisztérium pedig 10 millió fo­rinttal segítették, az alapítványi önerő 5 millió forint. CSUTI J. Magyarhertelenden egy romos kastélyban több roma család is él, de rajtuk kívül is vannak rászoru­lók a faluban, tudtuk meg Vaskó Ernőtől (képünkön), a község jegyzőjétől. Ezért is döntöttek úgy, hogy a szociális célú lakás- programra - a körtelefonnak is köszönhetően - rövidesen pályá­zatot nyújtanak be. Ezt megelő­zően már csak abban kell dönte­ni, hogy új lakás felépítése vagy régi épület felújítása gazdaságo­sabb-e a számukra, és hogy a bér­beadás mely formájára pályázza­nak. A körtelefon arról árulkodott, hogy a lehetőség híre a falvakig talán el sem jutott. Vaskó szerint, ha tudtak is róla, nem vették fon­tolóra előnyeit, mivel többségük­nek nincs saját tulajdonú bérlaká­sa, így ebben gyakorlata sem. Ők viszont most élni akarnak a lehe­tőséggel, hiszen egy új beruházás költségének 80 százalékát az ál­lam fedezné sikeres pályázat ese­tén. Táhr Ferenc, a Gazdasági Mi­nisztérium főtanácsosa kérdé­sünkre elmondta, hogy a tavalyi év második felében a rendelke­zésre álló 9 milliárd 373 millió forintra 104 önkormányzat pá­lyázott - 84 sikeresen. Baranyá­ból Alsómocsolád kudarccal já­ró pályázatára emlékszik, a ré­gióból még Dombóvárra is. Mi­vel a lehetőséggel elsőként és zömmel a városok éltek, a Mi­niszterelnöki Hivatal ezért ösz­tökélte a falvakat is. Az idén 13 milliárd forint pályázható meg erre a célra, Baranyából tudomá­sa szerint újabban Komló adott be pályázatot. Nem kis lehető­ség, hiszen szakértők által felbe­csülve, apportként telket is föl lehet ajánlani saját erőként. A nyertes építhet, új épületet vásá­rolhat, vagy régit e célra átalakít­hat. A feltélel egyebek közt az, hogy az át- alakítandó, már használt épület vagy fel­újítandó lakás ne legyen az önkormányzat tulajdona. A település az új lakást bérbe adhatja a szociális bérlakás tarifáival, vagy az ön­költséges formában, amikor a beruházás összegének 2 száza­lékát kell kifizetni az átadás első évében. _______ ____ B. R. BO LYBAN a tegnapi testületi ülésen többek között a város rendezési tervének részleteiről, a minimálbérek emelkedésének önkormányzati intézmények­ben várható hatásairól, vala­mint a jövőre tervezett beruhá­zások sorrendjéről tárgyaltak a képviselők. (wk) AZ ELSŐ BARANYAI PR talál kozón, 2000. november 30-án a résztvevők záródokumentumot fogadtak el, melyben határoz­tak egy Kommunikációs Mun­kacsoport létrehozásáról. A munkacsoport első ülése ma 14 órakor lesz Pécsett, a Megyehá- zán, a 336-os tárgyalóban. ■ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy STEPÁN TIBOR életének 73. évében elhunyt. Temetése 2001. február 1- jén 13 órakor lesz a szászvá­ri temetőben. A gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom