Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-26 / 25. szám

I 2001. Január 26., péntek HAZAI T Ü K Ö R Új Dunántúli Napló - 3. oldal Önkormányzatok milliárdjai Az idén jelentősen, jövőre érezhetően emelkednek az ön­kormányzatok rendelkezésére álló pénzösszegek. A köz­ponti támogatás és a személyi jövedelemadó negyven szá­zalékának visszajuttatása mellett majdnem egyharmaddal több jut címzett és céltámogatásokra is. Belügyminisztérium Kontrát Károly, a Belügyminiszté­rium politikai államtitkára tegna­pi sajtótájékoztatóján hangsú­lyozta, hogy az önkormányzatok költségvetését nem terhelik az egészségügy dologi és bérköltsé­gei, mert ezeket az egészségügyi tárca külön keretből fedezi. Ma­rad persze bőven fizetnivaló a közoktatási feladatokon át a szo­ciális gondoskodásig. Kontrát Károly megerősítette, hogy idén júliusban megkezdik a köztisztviselői életpálya beveze­tését, amely után várhatóan akár hatvan-hetven százalékkal is emelkedhetnek majd a köztiszt­viselői bérek. Jelentős - tizenöt- milliárd forintos - többletkiadást hozott viszont ebben az évben a negyvenezer forintos minimálbér bevezetése. Tavaly megszűnt a jövedelem- pótló támogatás, amelyet a Mun­kaerő-piaci Alap fedezett. Az érintett munkanélküliek többsé­ge átkerült a szociális támogatot­tak körébe, így erre a célra a tava­lyinál harminc százalékkal töb­bet kell fordítani az önkormány­zatoknak. Nem biztosított pénzt a'költségvetés az energiaárak nö­vekedésének kifizetésére sem. A helyi önkormányzatok cím­zett és céltámogatási előirányzata a tavalyi összegnél 29 százalék­kal magasabb, de jövőre megint csökken, mert kevesebb lesz a céltámogatások­ból finanszíro­zott beruházá­sok száma. A címzett támoga­tások között új­donság, hogy 2002-től a regio­nális hulladék­égető művek megvalósítására is igényelhető pénz. A céltámo­gatási rendszer újdonsága, hogy csak az egymilliárd forint alatti fejlesztésekre igényelhető pénz, aminek költsége ezt meghaladja, arra a címzett támogatási keret­ből lehet forrást kérni. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az önkormányzatok hajla­mosak pontatlan adatokat közöl: ni, ha a beruházásokhoz szüksé­ges saját forrás meglétéről kell nyilatkozniuk. Ez oda vezetett, hogy megkapták ugyan a céltá­mogatást, de a megkövetelt saját forrás hiányában mégsem tudták azt befejezni. Ezért született az a parlamenti döntés, miszerint az önkormányzatoknak ígér­vénnyel kell igazolni a szükséges anyagi fedezet meglétét. Lehet ez saját bevétel, lakossági hozzájá­rulás, hitel vagy egyéb állami tá­mogatás. A kistelepülé­seket érintő ked­vező változás, hogy az állami normatíva módo­sul. Általában a községeket to­vábbra is tizenöt­ezer forint illeti meg minden ott élő lakos után, ami az esetek többségében legföljebb három­millió forintot jelent. Az ötszáz fő alatti kistelepülések azonban et­től az évtől kezdve ennél többet, ötmillió forintot is kaphatnak. (KOÓS) ÖNKORMÁNYZATOKNAK (VISSZA)JUTTATOTT FORRÁSOK Esély a rokkantaknak Emelkedik a foglalkoztatás után járó támogatás összege Mintegy 650 ezerre tehető a megváltozott munkaképességűek száma fotó: europress Január 1-jétől emelkedett a megváltozott munkaképes­ségűek foglalkoztatása után járó állami támogatás össze­ge. Ennek mértéke attól füg­gően változik, hogy az adott munkaadó milyen arányban foglalkoztat ilyen munkavál­lalókat. A társadalmi esély- egyenlőségről rendezett nemzetközi konferencián nyilván ez is szóba kerül. Országos körkép A Magyarországi Megváltozott Munkaképességűeket Foglal­koztatók Országos Szövetsége idén már másodszor házigaz­dája egy nemzetközi konferen­ciának, mert mint azt Holler Lajos elnöktől megtudtuk, ha­zánkban nemzetközi mércével mérve is jónak minősíthető a megváltozott munkaképessé­gűek helyzete, aktivitási ará­nya. A KSH adatai szerint mintegy 650 ezerre tehető a magyarországi megváltozott munkaképességűek száma. Ebből 60 ezer tartósan foglalkoztatott, kétharmaduk különféle vállalkozásoknál dolgozik, egyharma- duk pedig célszervezeteknél, illetőleg szociális foglalkoztatóknál kapott állást. Bár a támogatási kulcsok csökkentek, ezek forintösszege nőtt - derül ki a szociális tárca közleményéből. A támogatás megállapítását szolgáló szorzószámokat a társas vállalkozások, a célszervezetek és a szociális foglalkoztatók esetében egységes elvek alapján alakították ki. A mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségén Dékány Lajosné, a Mozgássérültek Állarrtí Inté­zetének szociális igazgatója szerint oktatással, képzéssel lehet legtöbbet javítani. Ők ebben vállalnak oroszlánrészt. Mint mondja, a 14 év feletti fiataloknak segítenek szakmát, képesítést szerezni, illetve ehhez megadnak minden támo­gatást __________________(SZALÓKY) Kü lső tanácsadók segítenek Kovács László: „Szívekhez is szóló’’pártot szeretnék Budapest, Köztársaság tér Júliusra a most felállított ti­zenhat kabinet segítségével elkészülnek a szocialisták választási programjának szakmai fejezetei, amelye­ket az év végéig egy oldalba sűrítve mind a nyolcmillió választóhoz eljuttatnak. Kovács László pártelnökkel egyebek mellett a munka kulisszatitkairól, valamint Németh Miklós szerepéről is beszélgettünk.- Elnök úr! Hamarosan különbö­ző létszámú és összetételű csapa­tok látnak hozzá a párt választá­si, illetve kormányprogramjának kidolgozásához. Kikből állnak ezek a csoportok?- Az egyes területeken ránk váró teendőket 16 szakmai kabi­net dolgozza ki, s teszi le az asztalra. Egy-egy kabinet öt-hat főből áll, élén az adott témát legjobban ismerő - nem feltétle­nül MSZP-tag - szakemberrel. A programkészítés politikai irá­nyítása és a szükséges döntések előkészítése a pártelnök, vala­mint Szili Katalin, Juhász Fe­renc, Lendvai Ildikó, Nagy Sán­dor és Jánosi György dolga lesz, míg a dokumentum szellemisé­gét egy 8-12 fős, neves közéleti személyiségekből álló független tanácsadó testület segít kiala­kítani.- Honnan tudja az MSZP, hogy mire vágynak, mire várnak az emberek?- Elkezdtük a 176 egyéni vá­lasztókerület egyfajta „tükrének” elkészítését. Felmérjük a problé­mákat, és közvélemény-kutatók­kal megvizsgáltatjuk azt is, hogy ezek közül melyek megoldását igénylik leginkább az ott élők. Képviselőjelöltjeink egyéni prog­Elkészítjük a kormányzás kézikönyvét. ramjainak ezekre kell választ ad­niuk. Olyan jelölteket fogunk állí­tani, akiknek elhiszik az embe­rek, hogy amit a választási kam­pányban ígérünk, azt győzel­münk esetén maradéktalanul meg is valósítjuk.- A szakmai nyelven íródott brosúrákkal - ha egyáltalán hoz­zájutnak - aligha tudnak mit kez­deni a választók...- így igaz. Ezért fogalmazzuk majd át közérthető nyelvezetre, és sűrítjük egyetlen oldalba a kongresszus által véglegesített programot, s azt szóban vagy írásban eljuttatjuk mind a nyolc­millió választópolgárhoz. Közben elkészítjük a „kormányzás kézi­könyvét”, s azokat a törvényter­vezeteket is, melyeket az új parla­ment felállása utáni hetekben - tehát szinte azonnal - benyúj­tunk a törvényhozásnak.- Mint pár napja kiderült, e ha­talmas munkában - a várakozá­sokkal ellentétben - nem vállal szerepet Németh Miklós...- Németh Miklós nem kívánt élni azzal az ajánlattal, hogy a programkészítést irányító bizott­ság tagjaként vegyen részt a mun­kában. Ugyanakkor megerősítet­te: egyetért az MSZP céljaival, és támogatja a párt politikáját, segí­teni fogja szereplésünket.- Milyen „csomagolásban” jele­nik majd meg a szocialisták mon­danivalója?- Már a kampány megkezdésé­ig is az eddiginél nagyobb hang­súlyt kívánunk helyezni megszó­lalásaink összehangolására, idő­zítésére, közérthetőségére, azaz a fegyelmezettebb, hatékony kom­munikációra. Ehhez igénybe vesszük egy szakértői csoport se­gítségét is. Azt akarjuk elérni, hogy mondanivalónk ne csak az emberek eszéhez, de szívéhez is eljusson, megérintse őket. ___________________TAKÁCS MARIANN Hír ek röviden Gyed: változó szabályok A tervek szerint hamarosan módosulhatnak a gyer­mekgondozási díj (gyed) folyósításának szabályai, amelynek eredményeként azok a szülők, akik ta­valy az 51 ezer forintos maximumban részesültek, az idén ennél magasabb összeget kaphatnának ko­rábbi jövedelmük arányában - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön. Lakner Zoltán elmondta, hogy a jelen­legi szabályok szerint azok, akik már tavaly is ré­szesültek az ellátásban, az idén akkor sem kaphat­nak az elmúlt évben megállapítottnál több pénzt, ha a szülés előtti jövedelmük ezt lehetővé tenné. A szocialisták indítványa Az MSZP azt szeretné, hogy a kormány az Orszá­gos Munkaügyi Tanáccsal és a pártokkal egyaránt folytasson egyeztetést a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása kapcsán - közölte csütörtö­kön Tóbiás József szocialista képviselő. Hangsú­lyozta: a szocialisták szorgalmazzák, hogy a hu­szonhat év alatti munkavállalóknak több szabadság járjon, valamint, hogy a munka melletti tanulás ne a szabadságok terhére történjen. Az MDF saját útja Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt szombati, XVI. Országos Gyűlése előtt a koalíciós együttműködés­sel kapcsolatban leszögezte: mindhárom pártnak megvan a maga sajátos stílusa, arculata, értékrend­je, emiatt a három koalíciós erőt összemosni nem lehet. Az elmúlt egy év rávilágított arra, hogy a Ma­gyar Demokrata Fórumnak világos, saját útja van.. Gazdakörök a támogatásról Csak az 1 hektárnál nagyobb és 300 hektárnál ki­sebb földterületen folyó mezőgazdasági termelés támogatását javasolja a Magyar Gazdakörök és Gaz­daszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) az agrártá­mogatási rendelettervezetről kialakított véleményé­ben. Jakab István, az érdekképviselet elnöke csü­törtökön elmondta: a felső határt azért a szóban forgó területnagyságban szabták meg, mert 300 hektár az egyéni birtokmaximum felső határa. Épül a Nemzeti Színház A kivitelező ígérete szerint több évtizedes hányattatás után 2002. március 15-én végre felgördülhet a függöny a leendő Nemzeti Színház színpadán. Az alapozási mun­kálatok befejeződtek, a majdani fő és hátsó színpad ma­gasan kiemelkedő betontömbjeit a pesti Duna-parti telek mellett elhaladók már láthatják. Budapest Több helyszín, több pályázat és nyertes, bankszámlán sza­porodó adományok és hosszú évek csatározása után tavaly szeptember 14-én, közel másfél hónapos késéssel az Arcadom Rt. kezdhette meg a kivitele­zést. Az építkezés ellen tavaly ősszel sokan tiltakoztak. Schneller István szakmai, etikai és jogi ellenérvei ellenére azonban a Fővárosi Közgyűlés nem fellebbezett a helyszínt biztosító XI. kerület építést jó­váhagyó döntése ellen, így az Arcadom belekezdhetett a mélyépítési munkálatokba. Mára az épület alapozásával el­készültek, a vasbeton szerke­zet előreláthatóan május köze­pére kész lesz - fogalmazott az Euro-pressnek Turkovics Móni­ka, a kivitelező cég kommuni­kációs vezetője. A munkálatok látványosan haladnak, a fő­színpad, illetve a hátsó színpad szerkezetének kivitelezése már be is fejeződött. A kommuniká­ciós vezető tájékoztatása sze­rint ezekben a napokban készí­tik elő az oldalszínpad zsaluzá­sát, és az üzemi szárnyon be­betonozták az első emeleti fö­démet is. Az egész épület tető­szigetelésével előreláthatóan ez év szeptemberében végez­nek a munkások. Ekkora ígérik a homlokzat elkészültét is, mi­közben már folyhatnak az elektromos, a gépészeti, a szín­háztechnikai és a belsőépíté­szeti munkálatok. A kivitelező a Nemzeti Szín­ház közműellátását, valamint a külső környezet kialakítását is szeretné befejezni még ebben az évben. Amennyiben min­den az eredeti ütemterv szerint halad, úgy a színház beüzeme­lése, a próbák akár egy év múl­va elkezdődhetnek. Ebben az esetben a 680 férőhelyes, stú­diószínházzal, szabadtéri szín­paddal kibővített, közel 19 ezer négyzetméter beépített térfogatú Nemzeti 2002. márci­us 15-én készen várhatja első látogatóit. HORVÁTH MAGDOLNA FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE Nem sikkasztott az OEP-főigazgató Budapest Megszüntette a Cser Ágnes ellen sikkasztás bűntette miatt indult büntetőeljárást a Pes­ti Központi Kerületi Bíróság. Sándor Zsu­zsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője utalt arra, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) volt főigazgatója 1997 már­ciusában helyettesével hivatalos kikülde­tésben egy nemzetközi konferencián vett részt az Amerikai Egyesült Államokban. A hivatalos felhasználás céljából náluk lévő Visa-kártyával Cser Ágnes magáncélra is vásárolt, amit később három részletben visszafizetett az OEP bankszámlájára. A tájékoztatás szerint a bíróság a végzés in­doklásában kifejtette: az OEP egyik belső utasítása - részletesen leírva a feltételeket - lehetővé teszi a hivatalos bankkártya ma­gáncélú használatát. Emellett a bíróság szerint az a tény, hogy a felhasznált összeg utolsó két részletét késedelmesen fizette vissza, nem alkalmas a sikkasztás megálla­pítására, így Cser Ágnes nem követett el bűncselekményt. _________________■ i l I

Next

/
Oldalképek
Tartalom