Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-21 / 20. szám

Iilesiei Hajnali Glóbusz A Golden Globe a Los Angelesben dol­gozó külföldi kriti­kusok által 1954-ben alapított díj. Ezzel emlékeztették a szakmát és a világot arra, hogy filmeket nemcsak az USA- ban néznek. A díjra ma már „elő-Oscar”-ként gondolnak, merthogy az Arany Glóbusz megelőzi az Oscart, és sajátos je­gye, hogy rászáll a televíziós produkciókra. Külön kategó­riában versengenek a drámai alkotások, a vígjátékok, a zenés filmek, valamint a te­levíziós produkciók. A díjátadásra min­den január harmadik vasárnapján kerül sor, ez most magyar idő szerint hétfőn hajnali két órai kez­detet jelent. Az idei esemény magyar vonatkozása, hogy a leg­jobb rendező - kategóriájában Szabó István is jelölt A napfény íze című filmjével. (d) Négymilliós (Folytatás az 1. oldalról) A rektor és a szobrász végül is abban egyezett meg, hogy egy cég és egy különleges belga ragasztó- anyag segítségével a szobrot hely­reállíttatják, s ennek költségeit az egyetem finanszírozza. A költsé­gek azonban így is tetemesek lesz­nek, feltehetően elérik a néhány milliót, így szponzort nem utasíta­nának vissza. Az újjávarázsolt szobrot a megállapodásuk értel­mében az egyetem más helyén ál­lítják fel. Tóth József rektor utasításba adta az egyetem területén a van­dalizmus által bekövetkezett károk felmérését, a tettesek felde­rítését. Az a két hallgató már elő­került, akik az autónak gurították a követ. A Reneszánsz Rt.-től rendelik meg a helyreállítási munkát, mondja Bencsik István profesz- szor, ez a cég rendelkezik azzal a különleges belga anyaggal, amely alkalmas a helyreállításhoz. A szo­bor abból a baranyai mészkőből készült, amely normális körülmé­nyek között 500 évet is kibír, a kő­vé merevedő ragasztóanyag azon­ban a becslések szerint feltehető­en csak fél évszázadot. Ám ennek is örülni kell, hiszen a hagyomá­nyos műgyantás kőragasztó még ennél is rövidebb idő - tíz év - után szétporlik. Bencsik István megerősítette, hogy a mű a ’70-es években felállí­tott igen kevés avantgárd szobor egyike, amely az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a tananyag része. Ő is furcsának tartja, hogy manapság egy autó, amely a mű­alkotásokkal szemben nem éppen az örökkévalóságnak készülő tucattermék, nagyobb becsben áll, mint egy szobor, amelynek meg­semmisítése - ez volt a szakzsűri megállapítása - alig szúr szemet néhány embernek. Bencsik el­mondta azt is, hogy a pécsi Rét ut­cai alkotásának megcsúfítása és a mostani összetörése közötti idő­szakban Szolnokon ellopták a szobrát. Művei tehát, úgy tűnik, semmiképpen nem közömbösek az emberek számára. Cseri L. Szezonja van a főhullásnak... FOTO: MULLER A. 2001. január 21. * M AGYARORSZÁG-DÉL-DUNÁNTl'L * szobordöntögetés Tejbezrí az iskolában (Folytatás az 1. oldalról) Most azért mondták le az is­kolatejet, állítja Francz Re- zsőné, mert a gyerekek fociztak vele az udvaron. De az is gond volt, hogy nem voltak megelé­gedve a minőségével, ugyanis nem tudták megaltatni - ez viszont az ügyvezető szerint in­kább dicséret, a jó minőség jele. Azt is kérdezték tőle a peda­gógusok az akció elején, hogy ki fogja majd szétosztani ezt a rengeteg poharat, és főleg ki szedi össze az üreseket, ame­lyeket a gyerekek szanaszét do­bálnak, és vissza veszi-e? Érde­kes, mondja, hogy a konyhának szállított ötliteres tej, amely ugyanaz a minőség, megfelelő. Az egyetlen különbség, hogy az iskolatejre rá van írva: térítés­mentes. Ebből a termékből az elmúlt évben öt és fél milliót szállítottak, de egyetlen darab sem jött vissza azért, mert meg- savanyodott volna, vagy kelle­Az iskolatej-támogatás mértéke teljes tejnél a tej irányárának 95%-a, s ennek forrását a FEOGA metlennek találta vol­na valaki az ízét. Meg­próbálkoztak kakaó­val és karamellás tej­jel is ugyanazért az árért. A kacsótai export­üzem, nagyon szigorú minőségi feltételek­nek kell megfelelnie. Iskolatejre hat megye jogosult, a Dunántúlon csak So­mogyba szállítanak, s azért vál­lalták ezt a nyereségesnek nem (Európai Mezőgazdasági Orientá­ciós és Garancia Alap, amely a mezőgazdaságnak és bizonyos mértékig a vidékfejlesztésre nyúj­tott EU-támogatások finanszírozá­sát szolgálja) biztosítja. Az egy ta­nulóra eső támogatott mennyiség nem haladhatja meg a napi 0,25 liter tejet. mondható akciót, mert más gyártó errefelé nem akadt. Cs. L. Út az elithez? Pécsváradon elkészült egy út, amelynek a kültelki családo­kon kívül leginkább az ide lá­togatók örvendezhetnek. Lét­rejöttének tisztességes mód­jához kétség sem férhet. Oe mindig akadnak emberek, akiknek az is gyanús, ami nem gyanús... Egy magát megnevezni nem kívá­nó olvasó levelet küldött szer­kesztőségünknek, amelyben Pécsváradon történt visszássá­gokra hívja fel a figyelmet. Töb­bek között említést tesz egy „bi- cikliútról”, amely véleménye sze­rint a helyi „elit” pincéihez, hét­végi házaihoz épült. A polgármester és a képviselők véleménye szerint aljas rágalom­ról van szó. A tények másról szólnak. Az önkormányzat négyéves tervé­ben, mint a négy kiemelt program egyike, éppen lakossági kezdemé­nyezésre szerepelt a Dombay- tótól a zengővárkonyi gesztenyé­sig tartó 4-5 kilométeres földút szilárd burkolatúvá építése. Még ’99-ben, pályázat révén sikerült a felére állami pénzeket kapni, majd az elmúlt évben a másik felére, melyet kiegészített a lakossági sa­ját erő. Az út legalább 500 ingaüan mellett halad el, melyek tulajdo­nosai nem éppen a „felsőbb osztá­lyokhoz” tartoznak - bár óhatatla­nul akad az út mentén néhány olyan pince is, melyek esetében megválaszolhatatlan az a kérdés, hogy tulajdonosai az elithez tar- toznak-e vagy sem. Az viszont biz­tos, hogy a szilárd burkolatú útból leginkább az idegenforgalom pro­fitál. Az pedig nem kizárt, hogy az ide vetődök között felbukkan egy- egy, a saját életközösségében az elithez tarozó vendég is. Ez azon­ban kivédhetetlen. Cs. L. Denevér költözött a komlói hivatalba (Folytatás az 1. oldalról) Az eset azért is rendkívüli, mert meglehetősen ritka, hogy télvíz idején találkozhatunk a repkedő emlőssel. Biológiai rit­musa szerint pihennie kellett volna inkább, mint az irodában dolgozókat ijesztgetni. Az eset mindenki számára szerencsés végkifejlete egy bátor ifjú hölgy lélekjelenlété­nek köszönhe­tő: hősiesen megfogta, és a természetvé­dők kiérkezé­séig dobozba zárta a riadt szárnyast. Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságá­nak tájegység­vezetője sze­rint a legcél­szerűbb eljá­rást követték. - Ilyen esetben hívjanak ben­nünket az 517-200-as telefon­számon, mi segítünk megfogni és visszajuttatni életterükbe az állatokat - mondta. - A kisállat- menhelyekkel igen jó a kapcso­latunk, átmenetileg náluk is meghúzhatják magukat példá­ul az eltévedt szárnyasok. Az ember közelségéhez szokott madarak visszavadítására már létezik intézmény, ahol segíte­nek természetes körülménye­ikhez szoktatni őket. Egyéb­ként a denevért egy barlangba vittem, és a társai közelében engedtem el.- Az ökológiai körülmények megváltozása miatt a búvó­helyükhöz hasonló helyen húzzák meg magukat a dene­vérek, melyeknek összes faja védett hazánkban - mondja Fa­zekas Imre, a komlói termé­szettudományi gyűjtemény vezetője. - Ez az oka, hogy a panelházak re- pedéseiben mind gyakrab­ban bukkanha­tunk rájuk. Az erdők kiirtásá­val kénytele­nek urbanizá- lódni, régeb­ben a temp­lomtornyok la­kói voltak. Az egyébként faodvakban, barlan­gokban élő kis emlősök cso­portosan telelnek át. Az, hogy most előjöttek rejtekükről, a melegebb időnek köszönhető. Ilyenkor a rovarok is röpköd­nek, és táplálékul szolgálnak a denevérnek. A bőregértől való félelem in­dokolatlan, ám nem jó, ha az ember közelében élnek, mert baktériumok, fertőzések hor­dozói. Németh L. Orvosi csapdába esett kábítószerfüggők (Folytatás az 1. oldalról) Mire az ÁNTSZ-engedély nél­kül is kiadható gyógyszer, a Métádon megkapta a törzsköny­vet, sok, a heroin hálójába került fiatal ismét visszaesett. A fájda­lomcsillapítóként is használatos tablettára ugyanis az ő gyógyítá­sukhoz van szükség. Éppen a nagy kárt okozó ren­delet életbelépését megelőző egy hónap alatt több mint hatva- nan jelentkeztek a pécsi ambu­lancián Békéscsabáról. Az or­szág keleü felét ekkor lepte el a rendkívül olcsó román ópiát, Bé­késcsabán, Gyulán és Szegeden pedig jelenleg nem működik a drogosokkal foglalkozó intéz­mény. Az utóbbi városban egyébként éppen az ottani tiszti főorvos ellenállása miatt.- A keletről hozzánk látoga­tók mintegy húsz százaléka meggyógyult, tudtommal már munkába is álltak - mondja Szemelyácz János. - Közülük öt- venen azonban az ÁNTSZ ren­delkezése következtében nem jöttek vissza, most ugyanúgy ko­moly veszélyben vannak, mint azelőtt. Ha számba vesszük, hogy a származási helye és ára ellenére N drága heroin élvezői közül ennyien egészen Baranyáig, több száz kilométeres utazáso­kat engedhettek meg maguk­nak, felmerül a kérdés, hogy há­nyán lehetnek még az ópiát- származék rabságában, akiknek erre nem tellett? Információink szerint Békéscsabán komoly erőfeszítéseket tesznek egy am­bulancia létrehozására, hiszen a gondokat leginkább helyben le­het orvosolni. A kelet-magyarországi bajok persze nem jelentik azt, hogy megyénk mentes a kábítósze­rektől. Ugyanakkor téves példá­ul az a Mohácsról kialakult né­zet, hogy a hasonló lakosságszá­mú városoknál itt jóval nagyobb a drogot használók aránya.- Szerintem inkább a rendőr­ség nagyobb aktivitásáról van szó - véli a pécsi drogcentrum vezetője. - Ugyanaz lehet a hely­zet, mint az iskolák tekinteté­ben: szinte mindenütt jelen van, de csak akkor tudódik ki, ha va­lamelyikben kipattan a botrány. B. B. MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁGNES nevű kedves olvasóinkat! A Nap kél 7.21, nyugszik 16.30 órakor Hírek, tudósítások események közölhetők 14-16 óráig az 505-039-es telefonon. Hírszerkesztő: CSERI LÁSZLÓ A szűzies A mai Ágnes nevünk görög eredetű, jelentése: szűzies, tiszta, szemérmes. A közép­korban a latin agnus (bárány) szóval azonosították, a nagyon hasonló hangzás és a bárány jelképes jelentése alapján. LOTTÓSZÁMOK Ötös lottó: Jokerszám: 149189 Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 296 cm, apadó, 2,8 fok, Őrti­los -17 cm, apadó, 2,0 fok, Barcs 34 cm, áradó, 2,6 fok, Drávaszabolcs 137 cm, áradó, 2,4 fok. Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinaplo.hu Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001

Next

/
Oldalképek
Tartalom