Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)
2001-01-18 / 17. szám
I 2001. Január 18., csütörtök BÁRÁNY A I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal Az egyetemé lehet az ügyelet A kamara kérdőívet küld a háziorvosoknak a Lánc utca ügyében A város ragaszkodik az épülethez Toller szerint „bizonyos érdekcsoportoké” lesz az ingatlan A megyei orvosi kamara képviselői tegnap a helyszínen vették volna szemügyre a város központi háziorvosi ügyeletét, ám úgy döntöttek, előbb megkérdezik az orvosok véleményét a Lánc utcában kialakult állapotokról. Az egyetem befogadná az ügyeletet, s ez szerintük szakmai szempontból is üdvözítő lenne. Pécs A város Lánc utcai, központi háziorvosi ügyeletén korábban - a költségek csökkentése érdekében - az orvosi pihenőket a rendelőkkel egy folyosón alakították ki, aminek következtében a háziorvosok szerint méltatlan állapotok alakultak ki. Dr. Nagy Jenő, a megyei orvoskamara háziorvosi szekciójának vezetője korábban úgy fogalmazott, így akkor sem tudnának pihenni, ha ezt a munkájuk lehetővé tenné. S miután nekik másnap fáradtan is helyt kell állniuk, ez a betegellátás rovására is mehet. A kamara képviselői azt tervezték, hogy tegnap a helyszínen tájékozódnak, ám mégsem tartották meg a terepszemlét.- Úgy döntöttünk, hogy az ügyelet megítélését illetően előbb megszavaztatjuk a háziorvosokat, s a visz- szaérkezett kérdőívek tartalmának függvényében az EEI igazgatójával és a tisztiorvosi szolgálattal közösen megyünk ki a bejárásra - mondta Nagy Jenő. Információink szerint többen szívesen látnák a központí ügyeletet a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), s ettől a megoldástól az intézmény sem zárkózik el. - Már korábban is felvetődött, hogy az egyetemre kerüljön az ügyelet - nyilatkozta a Dunántúli Naplónak dr. Nagy Lajos, a PTE Családorvosi Intézetének vezetője. - Mi nyitottak vagyunk, szívesen befogadjuk őket, és ez elé szerintem a társadalombiztosító sem gördítene akadályt. Úgy vélem, ez szakmai szempontból is üdvözítő megoldás lenne. Persze minden érdekelttel egyeztetni kell, így a kar dékánjával és az önkormányzattal is. A professzor elmondta: konszenzus esetén a legkorszerűbb technikával felszerelt ügyeletet alakítanák ki vagy a Honvédkórházban, vagy a 400 ágyas klinikán. Mindez tíz-tizenöt millió forintba kerülne, aminek előteremtésére azért van esély, mert a Családorvosi Intézettel együtt lelhetne új otthonra az ügyelet. A működtetésről szólva Nagy Lajos megjegyezte, elég jól finanszírozott ez a tevékenység, így ez biztosan nem okozna gondot. Fratanolo János (képünkön), a város egészségügyi és szociális bizottságának elnöke a felvetés kapcsán kérdésünkre úgy fogalmazott, addig, amíg konkrét megkeresés nem érkezik hozzájuk, nem avatkoznak az ügybe. _____ MÁTÉ BALÁZS Om budsmani vizsgálat lesz az óvodai kérdőívek ügyében Pécs-Budapest Az adatvédelmi biztosi hivatal is vizsgálódni kezd annak nyomán, hogy az egyik pécsi óvodában kiosztott kérdőíveken a gyermekek fejlődésére utaló információkon túl a szülők személyes adataira is kíváncsiak voltak. Lapunkban tegnap részletesen beszámoltunk a Mezőszél Utcai Óvodában történtekről: az oda jáA kínos kérdések Olyan szövegrészek akadhatnak fent a hivatal rostáján, mint a szülőkre vonatkozó közvetlen adatok, például a foglalkozásuk, iskolai végzettségük, koruk, és egyéb családi körülményeiket firtatok. A személyiséglapon többek között ez a kérdés is szerepel: Akarta-e az anya ezt a gyermeket? ró mintegy százötven kisgyermek szüleinek egy kérdőívet osztottak ki, amelyben egyebek mellett foglalkozásukra, iskolai végzettségükre és családi viszonyaikra is kíváncsiak voltak. Az óvoda vezetője elmondta, a gyerekek egyéni fejlesztése érdekében kérték meg a szülőket az adatlapok kitöltésére. Ugyanakkor elismerte, nem volt túl szerencsés megoldás a kérdőív kiosztása. Az ügy az adatvédelmi biztosi hivatal figyelmét is felkeltette. Simó Judit, a hivatal képviselője a Dunántúli Naplónak elmondta, már tájékoztatást kértek az óvodától, mi, és miért történt. Ennek alapján egy feljegyzést készítenek, ami a további vizsgálódás alapja lehet. Szándékaik szerint - mivel vannak olyan információik is, hogy más intézményekben is folyt, illetve folyik hasonló adatgyűjtés - a pécsi önkormányzat segítségét is kérik az ügyben. Más, szintén a hivataltól származó információ szerint a kérdőívek kapcsán többek között azt kifogásolják, hogy azon nem tüntették fel, hogy a kitöltés nem kötelező, illetve azt sem, hogy ki és hogyan fogja kezelni az adatokat. Mindez súlyosan sérti az adatvédelmi törvényben foglaltakat. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) Hírcsatorna BARANYA rendőrsége az interneten. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőiről, működéséről, szervezed felépítéséről és feladatairól olvashatnak a rendőrség közelmúltban létrehozott honlapján, a www. police.pecs.hu, valamint a www.rendorseg.pecs.hu címeken. (sn) BODÁRÓL út a Dél-Zselicbe. A bodai központú Zöld Völgy Kistérségi Társulás idén azért pályázik, hogy támogatást nyerjen a tervezett kerékpárút építéséhez. A megvalósítás után Bodáról biciklivel el lehetne jutni a Dél- Zselic nagyobb falvaiba. (cs) MAGYARTELEKEN eladja a helyi mezőgazdasági üzem a Kammerer-kúriát és a hozzá tartozó védett arborétumot. Az ön- kormányzat másokkal társulva szeretné megvenni a területet, ahol, ha sikerül az üzlet, kulturális és szociális intézményt alakítanának ki. (cs) BIKALON, Köblényben és Mágocson köztéri vízaknák fedő fémrészét hurcolták el a fémtolvajok. A mágocsi önkormányzat most úgy védekezik, hogy le- moshataüan festékkel bekenik az aknafedőket. így az értékesítés során lebukhat a tolvaj. icsi Tisztességtelennek tartja Pécs polgármestere azt az eljárást, ahogyan az ÁPV Rt. a város megkérdezése nélkül árverezted el a körzeti stúdió épületét. A televízió azonban mint százszázalékos tulajdonos adta el az ingatlant a részvénytársaságnak. Pécs-Budapest Mint arról beszámoltunk, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) február tizennegyedikén, nyilvános árverésen értékesíteni kívánja a Magyar Televízió Rt. Pécsi Körzeti Stúdiójának székhelyét, vagyis a 16659-es helyrajzi számú, csaknem 6000 négyzetméteres telket, a hozzá tartozó 2000 négyzetméteres épülettel együtt. A kikiáltási ár 257 mülió forint. Toller László, Pécs polgármestere tegnap sajtótájékoztatót tartott, ahol a város - privatizációval kapcsolatos - álláspontját ismertette.- Nem tartom dsztességesnek az eljárást, hiszen mi semmilyen előzetes jelzést nem kaptunk arról, hogy a székház az értékesítési listára került - mondta a polgármester. - Meggyőződésem, hogy az úgynevezett privatizáció során bizonyos érdekcsoportok szerzik majd meg az ingatlant, jócskán a valós értéke alatt, ez lehet a közvetett oka annak, hogy a székházat „lakottan” kívánják eladni. Lapunk kérdésére a polgármester nem kívánta közelebbről megnevezni, hogy milyen érdekcsoportra gondol, ám hozzátette, hogy február 14-én „eljön az igazság pillanata”. Toller László bemutatta annak az 1976-ban készült szerződésnek a másolatát, amely arról szól, hogy a Pécsi Városi Tanács ellenérték nélkül ideiglenes használatba adja a szóban forgó Majorossy utcai épületet a Magyar Televíziónak, az MTV pedig üzemeltetésre veszi át az ingatlant. Egy másik határozat arról tanúskodik, hogy a Baranya Megyei Tanács 10 millió forint egyszeri támogatást ad a stúdió létesítéséhez. A pécsi önkormányzat levélben fordult az ÁPV Rt. vezér- igazgatójához, amelyben a következőt kéri: „Tekintettel arra, hogy a Pécs Önkormányzata jogelődje a fent megjelölt ingadant kizárólag a Pécsi Stúdió működtetésére - és csak ideiglenes jelleggel adta át térítés- mentesen - s mivel meghiúsulni látszik a körzeti stúdió további működése... szíveskedjék az ingadant az árverezésre kerülő ingatlanok listájából kivenni.” Gan- sperger Gyula válasza tegnap még nem érkezett meg az önkormányzat pénteken feladott levelére.- Az 1996-os médiatörvény minden olyan ingadant az MTV Rt. tulajdonába adott, amelyet akkor a Magyar Televízió használt, és ebbe a körbe tartozik a pécsi stúdió székháza is - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Bende Gyöngyi, az MTV Rt. szóvivője. Az ingatlan tulajdoni lapján ez a változás 1997. január 28-i bejegyzéssel van feltüntetve, itt az rt. már mint százszázalékos tulajdonos szerepel. Az irodaház apportként került az rt. birtokába, a tulajdon- váltást akkoriban nem kísérte tiltakozás. Mint a polgármester elmondta, a pécsi lakók érdekeinek védelmében akár a bíróságig is elmennek, mert szerintük a várost akár ingyen is megilletné az ingatlan. Ez ügyben a közeljövőben a miniszterelnököt is megkeresik. A lapunk online kiadásában megjelent cikkünkre reagálva Kerényi Éva, az ÁPV Rt. ügyveze- W tő igazgatóhelyettese költ zölte, a cég az ingatlant yg|r egy 2000. december 20án kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg az MTV Rt.-től, a kikiáltási árat pedig szakértői értékbecslés határozta meg. Kerényi Éva hozzátette, az árverésen kialakuló vételár a valós piaci árat fogja tükrözni. Az államnak és Pécsnek a műemléki védettségre való tekintettel egyébként elővásárlási joga van az ingadanra. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) SCHNEIDER G. Az átverés költségvetése? Az SZDSZ ügyvivői bírálják a kormányt Ittasan vezetett, a garázs bánta PÉCS PÉCS A dugipénzek költségvetése, amit 2001-re a parlament elé terjesztettek, a reménytelenség a fő jellemzője - jelentette ki tegnap Pécsett az SZDSZ újonnan választott testületének két ügyvivője.- Olyan az idei költségvetés, mint amikor a háztartásban a férj nem vall be minden pluszjövedelmet, a külön bevételeiből aztán olykor-olykor kedveskedik szeretteinek, de nem egyforma mértékben, és persze nem is vall be minden mellékest. A valós bevételeknél ugyanis lényegesen kevesebb szerepel az összesítésben, hogy a maradékot majd látványos és célirányos ajándékozásra fordítsák - fakadt ki tegnap pécsi sajtótájékoztatóján Rajk László, az SZDSZ egyik ügyvivője.- Ezeknek a pluszbevételeknek lenne helye - vélekedett Sértő-Radics István, a párt másik ügyvivője. Az egészségügy műszereinek az amortizációjára nincs fedezet, miként nem oldódik meg az ágazat áfavisszatérítési gondja sem (a legtöbb intézmény önkormányzati tulajdonú, így nem jogosult az általános forgalmi adó megtérítésére) . Ugyanakkor nincs keret az egészségügyi dolgozók bérének rendezésére. Másrészt a kistelepülések önkormányzatai is csődközeibe kerülnek, mert nem kapnak pénzt a dologi kiadásaikra. Többek között ezért átverés ez a költségvetés - tette hozzá. m. b. e. Tegnap a késő délutáni órákban, két, a körülményekhez képest szerencsésen végződő közlekedési baleset történt Pécsett. A Verseny utcában egy férfi Mer- cedesével megcsúszott az úton, nekicsapódott a villanyoszlopnak, megpördült és egy út menti garázsba hajtva méteres lyukat vájt abban. A helyszínelés során kiderült, a férfi ittasan a főnöke autóját vezette. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt. A másik balesetnek egy hölgy volt a szenvedő alanya, aki Komló felől érkezett Pécsre. Árpádtetőnél a síkos úton megpördült autójával és az árokban kötött ki. A nőt a Honvédkórházba szállították, de szerencsésen, zúzódásokkal megúszta a balesetet. SZ. A. Bekameráznák az egész belvárost Jelentősen csökkenhet a bűnözés a megfigyelt területeken A városi cég nem indít pert a vagyonkezelő kft. ellen Húszmillió forint elkülönítését javasolja az idei költségvetésből a pécsi önkormányzat jogi, igazgatási és ügyrendi bizottsága azzal a céllal, hogy a történelmi belvárosban kamerás térmegfigyelő rendszer épüljön ki, ha lehet, még ebben az évben. PÉCS A közelmúltban tárgyalta meg a pécsi önkormányzat jogi, igazgatási és ügyrendi bizottsága a Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötendő együttműködési megállapodás tervezetét. Az előterjesztés szerint Pécs 10 millió forinttal támogatná a város rendőrségét, ebből 6,8 milliót kapna a Közbiztonságért Alapítvány, a fennmaradó 3,2 milliót pedig szigorúan közterületi, egyenruhás szolgálatok túlóráira költhetné el a kapitányság. Ez az összeg azonban még a tavalyi évre vonatkozik, az idei támogatás részletei még kidolgozásra várnak. A rendőrség természetesen idén is igényt tartana a 10 millióra, de a megálmodott belvárosi kamerás figyelőrendszer kiépítésére további 20 milliós támogatást remél az önkormányzattól.- Eljuttattunk egy állásfoglalást a költségvetési bizottsághoz, amelyben azt kérjük, hogy az idei költségvetésbe tervezzenek be húszmillió forintot a rendszer kiépítésére - mondta Kablár János, a jogi, igazgatási és ügyrendi bizottság elnöke. - Várhatóan február közepéig eldől, hogy jut-e idén a fejlesztésre. Tízmillióból már elkezdődhetne a beruházás, ha a teljes összeget megszavazza az önkormányzat, akkor akár már idén kiépülhet a teljes rendszer. Dr Cserép Attila ezredes, pécsi rendőrkapitány a közelmúltban a budaörsi és a budapesti Vili. kerületi kapitányságokon járt, mindkét területen tavaly állították fel a közterületi kamerákat.- Az ottani tapasztalatok szerint a rendszer beindulása óta egyharmadával csökkent a bűn- cselekmények száma a kamerák által lefedett területeken - mondta az ezredes. - A részletes pécsi tervek előkészítése van csak folyamatban, de nálunk feltehetően tízhúsz kamera felállítása kellene ahhoz, hogy a szűk történelmi belvárost ellenőrizni tudjuk. A közelmúltban átadott pécsi központi rendőrségi ügyelet egyébként alkalmas arra, hogy befogadja a monitorokat. Jelenleg az ország több városában, például Barcson, Pakson és Kaposváron is működik hasonló rendszer. Az ipari kamerák által készített felvételek használatát az általános rendőrségi adatkezelésre vonatkozó törvények szabályozzák. A folyamatosan mozgó képet csak az erre a feladatra kijelölt rendőrök figyelhetik, az ügyeleti központba - néhány magas rangú vezetőn és az ott dolgozókon kívül - amúgy sem teheti be a lábát senki sem. Á felvételek csak akkor használhatók fel bizonyítékként, ha bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn, de akkor is csak megszorítáPÉCS A hasonló névhasználat miatt nem indít pert a Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Rt. a közelmúltban magánszemélyek által megalapított Pécsi Vagyonkezelő és Szaktanácsadó Kft. ellen. Amint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, több helyi szocialista politikus kifogásolta, hogy magánszemélyek Pécsi Vagyonkezelő és Szaktanácsadó Kft. névvel új céget alapítottak, mivel a név és a kft. tevékenységi köre kísértetiesen hasonlít a januárban megszűnt, önkormányzati tulajdonú Városi Vagyonkezelő Kft. nevéhez és tevékenységéhez. A cég alapítását kifogásolók véleménye szerint ez visszaélések alapja is lehet. Dr. Kelemen László, a néhány héttel ezelőtt a Pécsi Közüzemi Rt. és a Városi Vagyonkezelő Kft. ösz- szevonásával létrejött Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Rt. (PW Rt.) igazgatója kérdésünkre elmondta, a cégbíróságnál ugyan jelezték, hogy a nevek hasonlóságát kifogásolják, a PW Rt. jelzése előtt néhány nappal azonban az új céget már bejegyezték.- A hasonló névhasználatot etikátlannak tartom, ennek ellenére nem tervezzük, hogy pert indítunk a Pécsi Vagyonkezelő és Szaktanácsadó Kft. (PVSZ Kft.) ellen, amely konkurenciának semmiképpen nem tekinthető - hangsúlyozta. - A hasonló névhasználatnak éppúgy vannak előnyei, mint hátrányai az érintett cég számára, postai küldeményeik egy része például rendszeresen hozzánk érkezik. A hasonló esetek elkerülése érdekében - mivel a megszűnt városi vagyonkezelő korábbi vezetője, dr Zubán Ilona a PVSZ Kft. tagja - az önkormányzat velem kötött szerződésében kitételként az szerepel, hogy a társaság éléről való majdani távozásom után a jelenlegihez hasonló tevékenységet néhány évig nem folytathatok - tette hozzá az igazgató. (Háttér: www.dunantuhnaplo.hu) W. K. Egy hónapig megőrzik a felvételeket fotó: l. l. sokkal. A kazettákat egy hónapig archiválja a rendőrség, azután pedig megsemmisíti őket. S. G. t i á