Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-20 / 348. szám

. 19 2000. December 20., szerda SPORT Új Dunántúli Naplő - 15. oldal Külön az amatőrök és a profik Az országgyűlés elfogadta a sporttörvényt Pásztory Dóra a parasport élén Az idén is megszavazták az újságírók az év sportolóit A sport egészét - a verseny- és szabadidő- sportot, a fogyatékosok sportját - átfogó sportjogi kódex született a 2001. január 1-jé- vel hatályba lépő, az Országgyűlés által ked­den 206 igen, 142 nem szavazattal és 20 tar­tózkodással elfogadott sporttörvénnyel. Az Országgyűlés ugyanakkor - 205 igen, 155 nem vokssal és 8 tartózkodással - elutasítot­ta a jogszabály kétharmados többséget igénylő passzusait, amelyek az önkormány­zati, a képviselők jogállásáról szóló, továbbá az egyesülési jogról szóló törvényt érintik. Budapest A törvény értelmében a sportszervezetek köz­testületből társadalmi szervezetté alakulnak át, és alapvető változást jelent, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mellett három új köz­testület alakul: a Nemzeti Sport Szövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és a Fogya­tékosok Nemzeti Sportszövetsége. Ezek a köz­testületek osztják el saját területükön a sport rendelkezésére álló költségvetési forrásokat, il­letve képviselik az állami szervek, önkormány­zatok, a MOB és a sportközalapítványok felé tagjaik (szakszövetségek, sportszövetségek, fo­gyatékos szövetségek) érdekeit, s koordinálják azok tevékenységeit. A törvény - az eddigieknél jobban körülhatá­rolva - meghatározza a szövetségek jogállását, feladatait, legfelsőbb szervezeteit, gazdálkodási szabályzóit. A sportolók jogi helyzetét meghatározó új­donság, hogy a törvény vagyoni és személyi jel­lemzőkkel egyaránt felruházott kategóriaként határozza meg a versenyzők játékjogát; egyér­telműen elkülöníti az amatőr és a hivatásos sportoló fogalmát, rögzíti az átigazoláskor fize­tendő járulékos összegeket. A törvény a versenyrendszer tekintetében kü­lönbséget tesz az egyéni és a csapatsportok kö­zött: kimondja, hogy csapatsportnak számító sportágak hivatásos versenyrendszerében csak sportvállalkozások vehetnek részt. A törvény külön paragrafusban foglalkozik a sportfegyelmi kérdésével, amely szabályozza a sportoló vagy sportszakember ellen lefolytatandó vizsgálat módját, a büntetés mértékét, valamint a fegyelmi eljárás elleni fellebbezés lehetőségeit. A törvény - első ízben - létrehozza a sporttal kapcsolatos viták rendezésére a Sport Állandó Választott Bíróságot. A sporttörvény szabályozza az állam, az Or­szággyűlés, a kormány, az ifjúsági és sportmi­niszter, a megyei (fővárosi) közigazgatási hiva­tal sporttal kapcsolatos feladatait, a helyi önkor­mányzatok vonatkozásában pedig - szintén első ízben - kötelezővé teszi a helyi sporttevékeny­ség támogatását. Az állam sporttevékenység folytatásához évente a költségvetési törvényben foglaltak sze­rinti összegű támogatást nyújt, továbbá a buk­mékeri rendszerű fogadások játékadójának 15 százaléka a Nemzeti Szabadidősport Szövetsé­get, a sorsolásos játékok adójának 12 százaléka a Wesselényi Közalapítványt, a totó játékadója a labdarúgás fejlesztését illeti meg. A törvény foglalkozik a sportlétesítmények és a sportrendezvények témájával is: új sportléte­sítmény csak úgy építhető, ha az fogyatékos sportolók és nézők számára is használható, és az is előírás, hogy bármilyen okból értékesített sportlétesítményből származó bevétel csak sportcélokra használható fel. Ami a sportrendezvényeket illeti; a szurkolók és a rendezvények szervezői között a törvény szerint olyan szerződés jön létre, ami a nézőtéri biztonság érdekében többletjogokkal ruházza fel az események lebonyolítóit. Jelentős előrelépés, hogy jogszabályi keretek teszik kötelezővé a be­léptetési és kamerarendszer kiépítését, és beve­zeti a sporteseménytől való eltiltás fogalmát. Néhány egyéb rendelkezés:- jogszabály rögzíti az olimpiai járadék köte­lező bevezetését, az ohmpiai érmes, annak öz­vegye és edzője vonatkozásában,- a törvény értelmében a sport területén mű­ködő köztestületek és közalapítványok döntés­hozó és vezető testületéiben a női tagok arányát egy éven belül 10, négy éven belül 35 százalékra kell emelni.- a törvény meghatározza a sporttal kapcsola­tos szerződések, valamint közvetítési jogok hasznosítását, külön kiemelve, hogy a lakosság közérdeklődésére számot tartó sportrendezvé­nyeket csak közszolgálati és az ország területé­nek legalább 90 százalékán fogható, földi su­gárzású műsorszolgáltató közvetítheti. Idén negyvenharmadszor szavaztak a sportújságírók arról, hogy kik az év legjobb sportolói, edzői, csapatai. Amint vár­ható volt, a sydneyi olimpia évében szoros verseny alakult ki, a győzelmet csak ötkarikás aranyéremmel lehetett meg­szerezni. Az Év fogyatékos sportolója címről nem a sportúj­ságírók határoznak. A Magyar Értelmi Fogyatékosok Sport- szövetsége (MÉS), a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszö­vetsége (MMS), a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség (MSOSZ) és a Magyar Szervátültetettek Sportszövetsége (MSZSSZ) döntötte el a három kategória sorrendjét. Budapest Az év női sportolója Kovács Ágnes úszó, 2. Nagy Tí­mea vívó, 3. Márkus Erzsébet súlyemelő, 4. Igaly Diana sportlö­vő, 5. Vörös Zsuzsanna öttusázó, 6. Pessuth Rita kickbokszoló. Szavazatot kapott még: Bátorfi Csilla (asztaliteniszező), Farkas Andrea (kézilabdázó), Farkas Ág­nes (kézilabdázó), Kapros Anikó (teniszező), Kovács Katalin (kaja­kozó), Kőbán Rita (kajakozó), Polgár Judit (sakkozó), Radulo- vics Bojana (kézilabdázó), Sza­bolcsi Szilvia (kerékpáros). Az év férfisportolója Csollány Szilveszter tornász, 2. Kolonics György kenus, 3. Bárdosi Sándor birkózó, 4. Vereckei Ákos kajakozó, 5. Balogh Gábor öttusá­zó, 6. Kovács István ökölvívó. Szavazatot kapott még: Besenyei Péter (műrepülő), Bod­rogi László (kerékpáros), Dávid Kornél (kosárlabdázó), Erdei Zsolt (ökölvívó), Horváth Ferenc (labdarúgó), Kämmerer Zoltán (kajakozó), Király Gábor (labda­rúgó), Kiss Gergely (vízilabdá­zó), Kösz Zoltán (vízilabdázó), Kropkó Péter (triatlonista), Sipos István (ultramaratonista), Storcz Botond (kajakozó), Tóth Ferenc (műrepülő), ifj. Tóth János (au­tóversenyző), Vereczkei Zsolt (fogyatékos úszó). Az év csapata Férfi vízilabda-válogatott (Kósz Zoltán, Székely Bulcsú, Márcz Ta­más, Varga Zsolt, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Szécsi Zol­tán, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás, Biros Péter), 2. kajak né­gyes (Kämmerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor), 3. női kézilabda-váloga­tott (Farkas Andrea, Zsemberyné Simics Judit, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Deli Rita, Radulovics Bojana, Pigniczki Krisztina, Far­kas Ágnes, Kántor Anikó, Siti Be­áta, Kökény Beatrix, Pálinger Katalin, Lőwy Dóra, Kulcsár Anita, Balogh Beatrix), 4. ke­nu kettes 500 m (Pulai Imre, wmm Novák Ferenc), ' 5. kajak kettes 500 m (Käm­merer Zoltán, Storcz Botond), 6. női asztalitenisz páros (Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina). Szavazatot kapott még: a női asztalitenisz-válogatott, a Dunaferr férfi kézilabda- és labdarúgócsa­pata, a női kajak négyes, a kajak- kenu-válogatott, a labdarúgó-válo­gatott, a Lombard FC Tatabánya labdarúgócsapata, a férfi öttusa-vá­logatott, a női öttusa-válogatott, a PVSK női kosárlabdacsapata, a Statisztika női asztalitenisz-csapa­ta, a Symphonia Rallye Team, a női teniszválogatott. Az Év edzője Sári Nándor, kajak, 2. Limperger István, torna, 3. Udvar­helyi Gábor, vívás, 4. Ludasi Ró­bert, kenu, 5. Túri András, úszás, 6. Fábián László, kajak. Szavazatot kapott még: Antalo- vics Ferenc (súlyemelés), Egervári Sándor (labdarúgás), Fábiánná Rozsnyói Katalin (kajak), Fülöp Ist­ván (asztalitenisz), Igaly Józsefné (sportlövészet), Kiprich József (lab­darúgás), Kiss László (úszás), Mocsai Lajos (kézüabda), Mora- vetz Ferenc (cselgáncs), Rátgéber László (kosárlabda), Skaliczki László (kézilabda), Szabó Attila (kenu), Ubrankovics Csaba (birkó­zás), Vad Lajos (vízilabda). Az Év szövetségi kapitánya Kemény Dénes, vízilabda, 2. Angyal Zoltán, kajak-kenu, 3. Mocsai Lajos, kézilabda, 4. Kiss László, úszás, 5. Pécsi Gábor, öt­tusa, 6. Kovács Tamás, vívás. Szavazatot kapott még: Bicskei Bertalan (labdarúgás), Fülöp Ist­ván (asztalitenisz), Hammeri László (sportlövészet), Kulcsár Antal (öttusa), Szántó Imre (ököl­vívás), Vereczkei István (torna). Parasport Nők: Pásztori Dóra úszó (ké­pünkön), 2. Pálfi Judit vívó, 3. Krajnyák Zsuzsa vívó. Férfiak: Sánta Krisztián úszó, 2. Vereczkei Zsolt úszó, 3. Taczman Elek fogathajtó. Csapat: 4x50 m-es vegyes vál­tó (Sánta Krisztián, Rácz János, Majer Gábor, Szedő Tibor), 2. női kosárlabda-válogatott, 3. női asz­talitenisz páros (Berenta Judit, Farkas Piroska). ___________■ FE LVESSZÜK A RITMUSÁT s C1B BANK 7621 Pécs, Ferencesek utcája 33. Telefon:(72) 213-700 BETÉTI KAMATOK Lekötisl Idt Éves kamat. 1M Ft letett (%) (ESKÜ) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hél 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7.86) 12 hó 7,250 (7,35) CI6 Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft-5 MFt S-10MF1 10II Ft felett Lek ötös I Idő éves kamat (%) EBKM éves kamat (%] EBKM évet kamat (%) EMUI 1 hó 9,500 (9,63) 9,875 (10,01) 10,250 (10,39) 3 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8,125 (8,24) 8,500 (8,62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó fiamatsávjával megegyező CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classíc sévos Limit«; öves kamat (%) EBKM 0-100 E FI lg 2,500 2,56/2,56 100EFMMR 3,000 3,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) aávos kamata: éves kamat (%) EBKkl 0-50 E Fl-ig 2,500 2,56 50EFMMR 6.500 6,79 1 MFt (eteti 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) ♦vas kenet (N) EBKM 1 hónap 10,000 10,14 3 hónap 8,500 8.62 6 hónap 8,500 8.62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárai előtt! visszaváltás eseten a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%1 EHM' 3 hó 8,500 8.50 6hó 8.500 8,50 12 hó 8.000 8,00 ' Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉI YFK RÉK7ÉRF NYÚJTOTT HTEIEK Érvényei; 2000. rovembw 27-IŐI Éves kamat (\) Folyószámlahitel 20,00 Betótőrző hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 16,00- egyéb célú hitel kamata 18,00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 13,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CtB Új Otthon hitel 6.75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM; 27,88-33,66%, 3%-os kezelési költség mellett Éves kamat (S.) HUF prime rate 13,75 CIB0O64O242242 A BANCA COMMERCIALEITAUANA CSOPORT TAGJA Kézilabda megyei hátország NB I., ifi fiú Tiszaföldvár - Komlói Bányász 19-37 (8-19) Komlói Bányász: SZABÓ - BŐSZ 7, MOLNÁR 7, PÉTER SZA­BÓ 11, Vikor, Dömös 3, BODACZ 3. Cs.: Csipák K. (kapus), Gelen­csér 2, Gráber 2, Pap B. 1, Pécsi 1. Edző: Papp László. Országos serdülőbajnokság Pécsvárad-TÁSI - Komlói Bányász 28-32 (13-13) Fiúk. Pécsvárad-TASI: Ropoli- Rátz, KÁLMÁN 8, Ticz 3, AN­TAL Z. 8, Fodor 1, Stemler 1. Cs.: Kis-Lantos, Zádori A. 1, Jójárt 1, Csendes 3, Kázmér 1. Edző: Hal­mai Csaba. Komlói Bányász: Korcsmár - BŐSZ 4, Molnár 7, PÉTER SZABÓ 7, Pécsi 1, GUSZINGER 6, Gráber 2. Cs.: GE­LENCSÉR 5, Vincze. Edző: Czimmer Tamás. Siklós-Hajdú - Komlói Bányász 14-30 (6-16) Fiúk. Siklós-Hajdú: Petrovics- VÁRNAI 9, Katona 2, Grünfelder 1, Sipos, Tasselmajer, TÓTH 1. Cs.: Bíró, Sams, Török, Balogh 1. Edző: Ferencz Jenő. Komlói Bá­nyász: Korcsmár - BŐSZ 5, MOL­NÁR 6, PÉTER SZABÓ 9, Pécsi, Gelencsér 3, Németh 1. Cs.: Gráber 3, CSIPÁK Z. 3. Edző: Czimmer Tamás. Komlói Bányász - Kalocsa 26-21 (10-12) Fiúk. Komlói Bányász: Korcs­már - Németh, Gelencsér 3, PÉ­TER SZABÓ 6, Csipák Z„ MOL­NÁR 11, Bősz 3. Cs.: Pécsi, Gu- szinger 2. Edző: Czimmer Tamás. TÁSI-Pécs - Hosszúhetény 21-25(10-13) Fiúk. TÁSI-Pécs: Farkas - Dobi 2, Gyulasi 5, Kálóczi 5, Novák 1, Varga 6, Füzesi 1. Cs.: Antal 1. Hosszúhetény: Hűvös Krasznai, GALÁCZ 10, Tóth 4, Mészáros, BÓZSA 4, Szabó 2. Cs.: IGNÁCZ 3, Marton 1, Jobszt 1. Szuper Mini A-csoport TÁSII. - Hosszúhetény 23-7 (16-4) V.: Balog. G.: Horváth V. 10, Musztács 6, Kovács 3, Simara 3, Nagy 1, ül. Takács 4, Schuller 2, Götz. Anikó Siklós 5-13 (2-5) V.: Balog. G.: Vörös 3, Tóth 2, ill. Varga 6, Szobics 2, Teppert 2, Kovács 1, Jovánovics 1, Grün- felder 1. Hosszúhetény - Siklós 5-16 (2-9) V.: Balog. G.: Takács 2, Sánta 1, Csajkás 1, Schuller 1, UL Varga 5, Kovács 5, Grünfelder 3, Szobics 2, Gyufái 1. A csoport végeredménye: 1. Csokonai, Szabolcs 18 pont, 2. Siklós 16,3. TÁSI 1.14,4. Anikó 6, 5. Hosszúhetény 6,6. Kocsola 0. B-csoport Komló - Sellye 5-16 (3-8) V.: Balog. G.: Németh 3, Varjasi 1, Dávid 1, ill. Csimma 6, Dibusz 4, Kovács 3, Mező 2, Or­sós 1. TÁSIU. -Mecseknádasd 1-8 (0-0) V.: Balog. G.: Hollós 1, ill. Gólyák 5, Rósenberger 1, Hahn 1, Kófiás 1. Mecseknádasd - Sellye 2-16 (1-9) V.: Balog. G.: Hahn 1, Kófiás 1, ill. Csimma 5, Kovács 4, Mező 3, Dibusz 2, Simon 1, Makói 1. Komló - TÁSI II. 12-0 (7-0) V.: Balog. G.: Schwarcz 3, Né­meth 2, Dávid 2, Kriszt 2, Gazsi 1, Varjasi 1, Nemes 1. Á csoport végeredménye: 1. Sellye 20,2. Komló 16,3. Mecsek­nádasd 12, 4. Csokonai, Meszes 6,5. Bánki 6, 6. TÁSI II. 0. A rájátszás csoportbeosztása, A-csoport: Csokonai, Szabolcs, Siklós, Sellye, Komló. B-csoport: TÁSI L, Anikó, Mecseknádasd, Csokonai, Meszes. C-csoport: Hosszúhetény, Kocsola, Bánki, TÁSI II. 7. Ferenczy-kupa Nyolcadikos lányok számára kiírt nemzetközi tornán a hetedi­kes korosztályából vett részt két csapattal a TASI. Csoporteredmények TÁSI A - Angyalföldi SI II35-3 TÁSI góllövők: Ruzicska 12, Vasas 10, Kovács 4, Gogolák 3, Csenterics 3, Stier 2, Sebestyén 1. TÁSI A - Vas megye 9-6 TÁSI g.: Ruzicska 5, Vasas 3, Kovács 1. TÁSI A - Vasas 13 -12 TÁSI g.: Ruzicska 3, Sebestyén 3, Vasas 3, Kovács 2, Csenterics 2. TÁSI B - Angyalföldi SI I. 6-10 TÁSI g.: Kószó 2, Mislyenácz 2, Szabó 1, Abonyi 1. TÁSI B - ÁFOR SC 10-8 TÁSI g.: Kószó 5, Abonyi 4, Pinczés 1. TÁSI B-FTC 8-9 TÁSI g.: Kószó 2, Szabó 2, Abonyi 2, Mislyenácz 2. Helyosztók, elődöntő TÁSI A - Debrecen 10-12 TÁSI g.: Ruzicska 3, Gogolák 3, Sebestyén 2, Kovács 1, Vasas 1. A 3. helyért TÁSI A - Angyalföldi SI I. 15-6 TÁSI g.: Ruzicska 7, Gogolák 5, Vasas 3. A 9-12i helyért TÁSI B - Debrecen B 3-18 TÁSI g.: Kószó 1, Stier 1, Mislyenácz 1. TÁSI B - Budapest, Kerék u. 9-12 TÁSI g.: Kószó 5, Stier 2, Abonyi 1, Mislyenácz 1. A tornán a TÁSI A a 3. helyen végzett, míg a TÁSI B 12. lett. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: M. Z. A VILÁG SPORTJA BOSTON. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján: Boston Celtics - Dallas Mavericks 98-106. BUDAPEST. Az Európai Kézi­labda-szövetség (EHF) elkészí­tette a nemzetközi férfikupák negyeddöntőinek párosítását. A Kupagyőztesek Európa-kupájá­ban a Fotex KC Veszprém ide­genben kezd a német SG Flensburg-Handewitt ellen, az EHF-kupában szereplő Pick- Szeged a spanyol Bidasoa írunt fogadja. Az első mérkőzéseket február 24-25-én, a visszavágó­kat március 3-4-én rendezik. CANBERRA. Bertók Atilla sár­kányrepülő világrekordot ért el háromszög pályán és 200 km-es hurokfeladatban az ausztráliai Riverside-on. A távoli földré­szen élő, 34 éves versenyző - aki 20 magyar csúcsot tart - előbbi számban 300 km-t re­pült, utóbbiban a cseh Tomas Suchanek 3 évvel ezelőtt elért idejét javította meg. CANONSBURG. Három és fél éves kihagyás után visszatért a jégre Mario Lemieux, az észak­amerikai profi jégkorongliga (NHL) a nyolcszoros All-Star vá­logatott játékosa. A Pittsburgh Penguins jelenlegi résztulajdono­sa úgy tervezi, hogy december 27- én pályára lép a Pittsburgh hazai mérkőzésén. Lemieux-t három­szor választották az év legjobbjá­nak az NHL-ben, hatszor lett a legponterősebb játékos, kétszer ő volt a rájátszás legértékesebbje. Eddig 745 mérkőzésen lépett jég­re, 613 gólt ütött és összesen 1494 pontot gyűjtött. A PVSK-é a vándorserleg Komló Másodszor rendezték meg az Eger Montage Service - Nevada - Komló elnevezésű gyermek labdarúgó terem­tornát. A három megyéből érkezett csapatok szombat reggeltől vasárnap estig, nagy érdeklődés mellett rúgták a bőrt a díjakért. A teremtorna egyik szervezője, Halász László számolt be a két­napos rendezvényről. Az 1988- ban születettek korosztályában a PVSK csapata győzött, második helyen a Komlói Góliát, harmadi­kon pedig a Siklós végzett. A leg­jobb kapus Csaba Gergő (PVSK), a legjobb mezőnyjátékos Fellai József (Pécsi Góliát, a gólkirály Czár Tibor (Komlói Góliát) lett. A ’89-90-ben születettek csa­patmérkőzéseit a Mohács nyerte. A dobogó második fokára a Kom­lói Góliát, míg a harmadikra a Siklósi Lilliput csapata állhatott. Emszt János (Komlói Góliát) a legjobb kapus, Halmai Balázs (Komlói Góliát) a legjobb me­zőnyjátékos, míg Bohnek Roland (Mohács) a gólkirály címét sze­rezte meg. A legfiatalabbak, tehát az 1991-ben és 1992-ben születet­tek közötti a tornán a Pécsi Góli­át csapata diadalmaskodott, itt második a PVSK, harmadik a Szekszárd csapata lett. A leg­jobb kapus díját Ambrusics Ró­bert (PVSK), a legjobb mezőny- játékosét Haraszti Zsolt (Szek­szárd) nyerte, a gólkirály Zamostny Balázs (PVSK) lett. A szervezők és szponzorok által felajánlott vándorserleget a PVSK 1988-as korosztályú csa­pata őrzi egy évig. DEÁK Q. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom