Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-30 / 356. szám

4: oldal - Új Dunántúli Napló B ARANYA I TÜKÖR 2000. December 30., szombat Hírcsatorna ÜNNEPI MEGJELENÉS. Hol nap, december 31-én Olvasóink kézbe vehetik a Vasárnapi Du­nántúli Naplót, lapunk köyetke- ző számával pedig 2001. január 2-án találkozhatnak. ELTÉVEDT VAD. Egy sánta őz botorkált be tegnap a déli órák­ban a siklósi belvárosba. Az el­tévedt állat háborítatlanul ban­dukolt az utcákon. (kj) ÉVZÁRÓ TÁNCHÁZ. A pél monostori, Baranya háromszögi tánccsoportok, a siófoki Balaton Táncegyüttes, helyi fiatalok, valamint a Pelikán Néptánc­együttes részvételével óévbú­csúztató táncházat tartottak tegnap este a siklósi művelődé­si központban. (kj) A MEGYE állatbarát közössé­gei kérik a gazdákat, hogy szil­veszter éjszakáján fokozottan vigyázzanak a kutyákra. Ugyan­is az ebek a petárdák zajától megvadulhatnak és akár el is szökhetnek. Tavaly az új év el­ső két napjában csak Pécsett közel ötven elkóborolt állatot gyűjtött be a gyepmesteri szol­gálat. (cs) BAKSÁN az idősek óévbúcsúz­tató napján először mutatkozott be a település nemrég szervező­dött húsz fős néptánccsoportja. A közösség koreográfusa egy komlói tanár. (cs) A PÉCSI farkas napi fák ve­szélybe kerültek. A növények téli álmának kezdetét jelző ún. farkas napon a Petőfi-szobornál két fenyőt ültettek el a termé­szetvédők. Az egyiket azonban karácsonyra ellopták, a másikat pedig az újabb tolvajlást meg­előzendő kitelepítették egy biz­tonságos helyre. ________________________te«) Óé vbúcsúztató összejövetel a Dunántúli Naplónál Rövid évértékeléssel és finom malacsülttel köszöntek el az óévtől a tegnap délután szer­kesztőségünk konferenciater­mében megtartott hagyományos összejövetelen a Dunántúli Nap­ló szerkesztőségének, kiadóhi­vatalának munkatársai és a Szikra Nyomda dolgozói. Az asztalok melletti beszélgetések közben lehetőség nyílt az elmúlt év értékelésére, és akár a 2001- es tervek megbeszélésére is. Az összejövetelről természetesen idén sem hiányozhattak a Pécsi Sörfőzde Rt. által készített sörök sem. ■ Nem emelkednek magasra a fogorvosi díjak A magánrendeléseken egyedi alku szerint alakulnak az árak Nem valószínű, hogy jelentősen emelkednek jövőre a fogorvosi díjak a megyében, árdrágulást esetleg a be­avatkozásoknál használt anyagok árainak változásai okozhatnak. Igaz, a magánpraxist folytató gyógyítók dí­jaira - mivel egyéni alkuk következ­ményei - alig van rálátás. Baranyai körkép Az önkormányzati fogászatok díjtételei Komlón öt éve nem változtak, ezért a Ma­gyar Fogorvosi Kamara ajánlását és a kör­nyező településeken tevékenykedő fogor­vosok árait figyelembe véve emelésre szánta el magát a képviselő-testület. A jö­Önkormányzati támogatás Fogászati beavatkozásokhoz is igényelhető átmeneti segély egyes önkormányzatoknál, a támogatás megítélése szigorú felté­telekhez kötött. Baranyában csak a megyeszékhelyen van lehető­ség ilyen jellegű segítség igénybevételére, a megítélhető juttatás - amely a város területi szociális központjaiban igényelhető - fel­ső határa csaknem 50 ezer forint. A jövedelemigazolások és a fogorvosi beavatkozás díjáról szóló orvosi igazolás bemutatása mellett a kérelmezőnél környezettanulmányt is végez a helyható­ság. Az illetékes bizottság évente mintegy öt-tíz esetben ítéli oda a juttatást, a tapasztalatok szerint a kérelmezők többsége - a szi­gorú feltételek miatt - nem jogosult a segélyre. vő év elejétől az amalgámos tömés 1500, egygyökerű fog gyökértömése 2000, por­celán korona készítése 5500, a részleges lemezes fogpótlás állcsontonként 15 ezer, a protézis 18 ezer forint lesz. A megye többi részén nem ilyen kön­nyen áttekinthető a helyzet, hiszen az önkormányzatok „alól” az elmúlt évek­ben kikerült körzeti fogorvosok által sza­bott, az OEP által részben „támogatott” díjak is igen széles skálán mozognak, az egészségbiztosítótól függetlenül, magán­praxisban tevékenykedők pedig gyakor­latilag annyit kérnek, amennyit akarnak. A fogorvosi ellátás tulajdonképpen sza­badáras - bár a kamarának van ajánlott árakat tartalmazó listája -, hiszen a vo­natkozó tör­vény szerint a szolgáltató szabja meg a mindenkori díjat.- Nem hi­szem, hogy jö­vőre jelentős árváltozásra kellene számí­tani, a díjakat csak az anyag­árak változása befolyásolhatja - tájékoztatta lapunkat dr. Olasz Lajos, a PTE Általános Órvosi Kar Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának osztályvezető docense, megyei szakfőor­vos. A fogorvosok keresetének nagyságát egyébként elsősorban nem a néhány ezer forintos tömések befolyásolják, ha­nem a hidak, koronák és protézisek. A magánrendeléseken egy húzás akár 7-8 ezer, egy tömés 10 ezer, egy da­rab korona 4 ezer, egy híd 25 ezer, egy protézis 40-50 ezer fo­rint is lehet. Ha a páciensnek sür­gősen szüksége van a teljes fog­pótlásra és van elég pénze, akkor nem ritkán 300 ezer forintot is el­kér a fogorvos. Ma már egyre gyakoribb, hogy sebészeti be­avatkozással fogakat ültetnek be a szájüregbe, ez darabonként 25-50 ezer forintba kerül Protézis beépítése esetén or­vosi díjra társadalombiztosítási támogatást a 18 és 60 év közötti­ek nem kapnak, nem kell fizetni­ük viszont - többek között - a 67 százalékban rokkant nyugdíjasoknak, a terhes anyáknak, valamint a nappali ta­gozatos középiskolásoknak. A fogtech­nikusnak fizetendő technikai díj ötven százalékát viszont minden biztosított esetében finanszírozza az egészségbiz­tosító, az üzemi balesetben sérülteknek és közgyógyellátásban részesülőknek ez a szolgáltatás is ingyenes. Rögzített fogpótlás (tömés, húzás, stb.) esetén a 18 év alattiaknak, a nappa­li tagozatos középiskolásoknak, a terhes anyáknak és a 60 év felettieknek nem kell orvosi díjat fizetniük, a technikai díj PIACI ALAPON NYÚJTOTT FOGORVOSI ELLÁTÁSOK h KÖRÜLBELÜLI ÁTLAGÁRAI szakvizsgálat 1500-2500 Ft húzás 2000-4000 Ft amalgám tömés 2000-3000 Ft fényrekötő tömés 2000-3500 Ft gyökértömés 1500-2500 Ft/csat. fogszabályzó 12 000-30 000 Ft röntgen 1000-2500 Ft porcelán korona 8000-15 000 Ft implantátum 25 000-100 000 Ft protézis 35 000-40 000 Ft --------------------------------------.-------■-*•**« ötven százalékát viszont csak a gyer­mekkornak és a kismamák esetében fi­nanszírozza az egészségbiztosító. Kártalanításra váró haltermelők A minisztériumtól várják a ségítséget az elmaradt Phare-pénz miatt Baranyai körkép A Földművelésügyi Minisztériumhoz fordultak kártalanítá­si kérelmükkel azok a haltermelő vállalkozók, akik Phare- segélyben bízva nagyarányú fejlesztésekbe fogtak. Választ egyelőre nem kaptak, ám bíznak abban, hogy a jövő évi tá­mogatási keretből megtérítik veszteségüket. nem Magyarországon történik (itt csak előkészítik és továbbít­ják), Brüsszel viszont a halter­melők elképzelését nem tartotta támogatásra érdemesnek.- Arra gondoltam, hogy újabb halastavat létesítek, s a 85 milli­ós költségem körülbelül 40 szá­zalékát megkapom az uniós se­gélyből - mondja az egyik tolnai vállalkozó, Czikk László. - A be­ruházást elkezdtem, ám félbe kellett hagynom, mert az erre szánt pénzem elfogyott. Leg­alább 5 millió forintos károm ke­letkezett. Horváth Zoltán baranyai hal­termelő már óvatosabb volt, ő csak a pályázat elkészítéséhez szükséges tanfolyamok díját, valamint a „beugrót” bukta el, de még így is több mint száz­ezer forintja bánja hiszékeny­ségét. - Amikor a pályázatbe­adási szerződéseket aláírtuk, azt gondoltuk, innentől kezdve simán megy minden - magya­rázza -, feltételezni sem mer­Két évvel ezelőtt értesült néhány tolnai és a baranyai haltermelés­sel foglalkozó vállalkozó, hogy fejlesztési elképzeléseikhez az Európai Unió által a gazdaságok fejlesztésére szánt Phare- keretből is kaphatnak pénzt. Az alaposan elő­készített, sok munkával és költséggel elő­készített pályá­zat szerintük minden formai követelmény­nek megfelelt, a regionális Phare-ügynökségek sem láttak benne semmi kifogásolnivalót. A vállalkozók már a zsebükben érezték a pénzt, ennek tudatá­ban az uniós támogatások elnye­réséhez szükséges, úgynevezett saját részből többen el is kezdték beruházásaik előkészítését. Igen ám, de a pályázatok elbírálása Megszűnhet a város cége? A közelmúltban határozott úgy a képviselő-testület, hogy megvizsgálják a Vékom Településüzemeltetési Kft. köz­hasznú társasággá történő átalakítási lehetőségét. A cég ál­tal végzett munkákat most vállalkozói csoport is átvállalná. Siklós Mindössze a vezetők munkavi­szonya szűnne meg, a dolgozó­kat hiánytalanul alkalmaznánk, tehát szó sincs arról, hogy növe­kedne a munkanélküliek száma - mondta el Tóth István, az ötlet szülőatyja. Megtudtuk, a Siklósi Ipari Park megteremtésén mun­kálkodó vállalkozó a közelmúlt­ban egy komplett építőbrigádot - kőművestől a vízvezeték-szere­lőig bezárólag minden szakem­ber megtalálható benne - is lét­rehozott, melyet szerinte kár lenne elkótyavetyélni, az a város összes intézményét ki tudná szolgálni, ráadásul az eddigiek­nél olcsóbb áron. Arra a kérdésre, hogy minden, a cég által végzett tevékenységet átvállalnának-e - lévén a Vékom az önkormányzati bérlakások fenntartásán kívül a közterületek parkosításával, fűnyírással, hul­ladékszállítással is foglalkozik többek között -, Tóth István úgy válaszolt, a szemétszállítás kivé­telével igen, arra azonban lehet­ne találni alvállalkozót. A cég ingatlanának sorsáról - a telephely a városközpontban ta­lálható, nagy területen - megtud­tuk, azzal a terv szerint a város szabadon gazdálkodhatna, amennyiben közös vállalkozást hoznának létre az ipari park üze­meltetésére. A vállalkozó vélemé­nye szerint, amikor a város veze­tése folyamatosan csak nyűglődik a belváros zsúfoltságával, a pia­con tapasztalható állapotokkal, ezek a problémák egy csapásra megoldódhatnának. Az új piac ki­alakítására a terület például azért is ideális, mert közel van a busz- pályaudvar, s egy nagyobb áruház is. A kirakodós árusok pedig von- zanák a butíkosokat is, s így a te­lephelyen lévő épületek is kihasz­nálhatók lennének, ráadásul a te­rületen parkoló is kialakítható. Mindez a belváros jelenlegi „bal­káni” képének változását is magá­val hozná. Egy másik elképzelés szerint a területen akár lakóházak is épül­hetnének, hiszen e téren már ko­rábban terv is született, s itt ala­kulhatott volna ki Siklós új utcája, ám az öüet akkor hamvába holt. Értesüléseink szerint a felvá­zolt ajánlat máris több ember fantáziáját (köztük több képvise­lőét) mozgatta meg, sőt a város­ban többen már azt is tudni vé­lik, hogy ki, milyen „reszortfele­lősi” beosztásba kerül. A felmerült téma kapcsán megkerestük Halmai Lászlót, az önkormányzat településüzemel­tetési bizottságának elnökét, aki úgy tájékoztatott, az ügy előttük sem ismeretlen, a vállalkozói ajánlatot januárban Tárgyalja a grémium, s az ott elfogadásra ke­rülő anyag kerül majd a testület elé. tűk, hogy az unió elutasítja ké­relmünket. A vállalkozások különféle be­ruházásokra kértek támogatást. Volt, aki új, a legmodernebb technikával működtetett tavat akart létesíteni, mások a halter­melést kiszolgáló gépek vásárlá­sához szerettek volna pénzügyi segítséget kapni. Az elutasító határozat után mindenki azt számolta, ménnyi vesztesége keletkezett. Gondolkoztunk a jogi lépésen is - mondja a pályá­zat gesztora, a Haltermelők Or­szágos Szövetségének igazgató­ja, Orosz Sándor (képünkön) -, ám hosszas elemzés után úgy döntöttünk, nem pereskedünk, hiszen kétséges a győzelem, s még a perköltséget is ki kell fi­zetni. A póruljárt haltermelők éppen ezért a teljes vagy részleges kár­talanításért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­umhoz fordultak. Szerintük a jö­vő évi agrártámogatások között több milliárd forinttal szereplő gazdahitelből nekik is juthatna pár millió. A december elején el­küldött levelükre egyelőre nem kaptak választ. Képzőművészeti telep nyílhat Alsómocsolád A község új, az önkormányzat által létesített diákszállójában szezonban működik már fafa­ragó- és tánctábor. Az utóbbit Miihlbert Józsefné kereskedő, a néptánccsoport vezetője irá­nyítja. Nemrég amatőr táncos közösség látogatott Fejér me­gyéből a hegyháti faluba. Jövő­re azonban már akár télen is fo­gadhatnak vendégeket, mert azt tervezik, hogy kialakítják a fűtést. Alkotók is érdeklődnek a szép fekvésű helység iránt. Nem véletlen, hogy egy magán- személy képzőművészeti telep kialakítását fontolgatja a mint­egy négyezer négyzetméteres portáján - a közeli Tormáson működő alkotótelep példája nyomán. A Sztankovánszky- kastély arborétumparkja is őriz újkori kézműves alkotásokat. Új külföldi tulajdonosa tán idő­vel a nagyközönség előtt is megnyitja a szabadtéri szobor­gyűjteményt. CS. J. Ismét repül a malac Pécs A hagyományoknak megfe­lelően ismét megrendezi a „Szárnyas malac” napját a Bóbita Bábszínház, a színé­szek zenekarának fellépé­sével. A bábszínház mai óévbúcsúztató mulatsága már 10 órakor meg­kezdődik a kisebbek számára, a szülők „hétpróbás lovagi játé­kokra” hozhatják gyermekeiket, nek. Az előadás este 8 órakor kezdődik, a játék színtere egy vi­lágvégi csárda, a közönség maga is teremmé nőtt színpadon, a gyertyás asztaloknál foglalhat he­lyet, az események aktív résztve­vőjeként. A darabot Sramó Gábor, a Bó­bita Bábszínház igazgatója ren­dezte, a főbb szerepekben a Janus Egyetemi Színpadról Tóth Andrást, a Bóbitából Zengő Ág­nest, a Pécsi Nemzeti Színházból Köles Ferencet láthatjuk, a csárda _ __ - - r— * L. 11! T, ^ sC ' * Az elmúlt években az utcára is kivitték a fesztivált FOTÓ: TÓTH L akik útvesztőket, mocsárt, go­nosz ördögöt és más furfangos akadályt legyőzve állhatják Id a próbákat, hogy a legügyesebbe­ket lovagokká üssék a küzdel­mek végén. A várfalakkal beren­dezett kamarateremben egészen 15 óráig folyhat majd többfordu­lós játék, a belépőjegy is igen ol­csó. Az idén kézművesfoglalko­zás is lesz a gyerekek számára Terényi Gyöngyi és Csille Márta vezetésével. Az óévbúcsúztató fő attrakció­ja, csakúgy mint tavaly, a „Rabló pandúr” című vidám színpadi já­ték, kimondottan felnőtt nézők­muzsikusa a neves és népszerű pécsi zenész, Rozs Tamás lesz. A díszleteket Balaskó Attila tervez­te, a szöveg Szász Ilona lelemé­nye, a mulatság jó íze pedig a kö­zönségé lehet. Az előszilveszter ezzel koránt­sem fejeződik be, 23 órától a Pécsi Nemzeti Színház színészzeneka­ra muzsikál át bennünket az év utolsó napjába, először jelentkez­ve a nagy nyilvánosság előtt. A csapatban díszítők, színészek, s egyebek közt Balikó Tamás szín­házigazgató is játszik majd. A hangulattól függően ki-ki táncra is perdülhet ezen az esten. b. r. 4 \ i l r

Next

/
Oldalképek
Tartalom