Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-29 / 355. szám
4. oldal - Új Dunántúli Naplő BÁRÁNY A I TÜKÖR 2000. December 29., péntek Halászati jogok: döntés elnapolva A horgászok érdekei elvileg nem sérülhetnek a késlekedéssel A korábbi ígéretek ellenére nem született döntés az állami vizekre kiírt haszonbérleti pályázatok ügyében: így a verdikt kimondásáig továbbra is a régi kezelők kötelesek gondoskodni a területekről. A késlekedés - a szakemberek szerint - a horgászok számára nem jelent majd érezhető problémát, azonban a vesztesek és győztesek között jócskán elhúzódhatnak a kártérítési ügyek. Baranyai körkép Amint arról lapunkban korábban folyamatosan beszámoltunk, a halászati törvény értelmében a tizenöt évre szóló szerződések lejárta után az összes állami tulajdonban lévő víz hasznosítási joga 2001-től kezdődően pályázatok révén nyerhető el. Baranyában az áprilisban napvilágot látott kiírás szerint harmincegy, vízterületre várták a jelentkezőket. Az anyagokat - máig pontosan nem tisztázott okok következtében: mint például úgymond „nyomdahiba” miatt - némi vita és zavar után az eredeti június harmincadikai határidő helyett július végéig adhatták be a vállalkozó kedvűek. A megyei földművelésügyi hivatal ajánlását követően egy, a szaktárca által felkért szakértői bizottság volt hivatott dönteni a pályázatokról, amit Torgyán Józsefnek, az agrártárca első emberének is jóvá kell hagynia. A 2000-es esztendő utolsó napján lejáró határidő ellenére még mindig nem született hivatalos döntés a pályázatokról, ezért mind a területgazdák, mind pedig a horgásztársadalom bizonytalan a jövőt illetően. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM) kérdésünkre úgy fogalmaztak, a bizottsági döntés részben már megvan, azonban a miniszteri aláírás továbbra is - Nem hiszem, hogy a horgászokat érinti hiányzik, így egyelőre nem áll módjukban az elhúzódó döntés - szögezte le ár. Kovács közzé tenni az eredményt. A tárcától szárma- Zoltán, a Horgász Egyesületek Baranya mezó információink szerint a döntésben ugyan- gyei Szövetségének ügyvezető elnöke. - A te- csak kulcsszerepet játszó Környezetvédelmi rületek mostani használóinak minden mun- Minisztérium élén történt vezércsere miatt kát el kell végeznie, így például a halasítást is, nem került még mindig pecsét a dokumentu- Szerintem ezért mindenki nyugodtan hor- mokra. A megyei földművelésügyi hivatalban megerősítették, hogy nem kaptak hivatalos értesítést. Addig, amíg az meg nem érkezik, a területek régi gazdái maradnak birtokon belül, és ők végzik el az aktuális munkálatokat is. A harmincegy pályázható vízterület közül a Dunára, a Belső-bédai holtágra, a Böki- és az Izsépi-Dunára volt egynél több pályázó, a többi víz esetében csak a régi kezelők indultak újra. A legnagyobb, nyilatkozatháborúval is fűszerezett csata Bédáért dúl: mindez sejtetni engedi, hogy a fecsegő felszín alatt a mélyben komoly üzleti remények is meghúzódnak. Amennyiben nem az eddigi használó lesz a befutó, akkor az új haszonbérlőnek kártalanítást kell fizetnie. Ennek összege a halászati tevékenységgel összefüggő korábbi beruházások értékéből számítható ki. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ezt a számítást március közepéig az érintetteknek már le kellett adnia, csakhogy a gászhat tovább. Ugyanakkor ez jelentheü azt döntés hiányában a régi használó kénytelen is, hogy a korábbi kártérítési igények a csú- újabb beruházásokat elvégezni, s a kártalaní- szás hatására módosulhatnak. A régi és új tásnak majd erre is ki kell terjednie. gazdák között a megegyezést az is sürgetheMindez persze a horgászokat, s a halakat ti majd, hogy mindaddig, amíg ez meg nem érdekli a legkevésbé. Előbbiek ugyanúgy ki történik, a hivatalos döntés ellenére sem ve- szeretnék váltani éves engedélyeiket mint ko- heük birtokba a területet, rábban, s természetesen fogni is szeretnének. ________________________________máté Balázs A PÁLYÁZTATÁSRA KIJELÖLT VÍZTERÜLETEK BARANYÁBAN 1.: Duna (1433,5-1465,7 fkm), 2.: Mocskos-Duna, 3.: Kölkedi Holt-Duna 4.: Külsö-Béda, 5.: Belső-Béda*, 6.: Belső-Béda, 7.: Boki-Duna*, 8.: Izsépi- Duna*, Dráva (68-90 fkm), 10.: Dráva (90-130,5 fkm), 11.: Boros-Dráva, 12.: Lajos-tanyai Ó-Dráva-meder, 13. Vájás-tó, 14.: Recski-tő, 15.: KisincHó, 16.: Rücker-aknai tó. 17.: Kétújfalui agyaggödör, 18.: Fekete-víz, 19.: Feketevíz, 20.: Fekete-víz, 21.: Sumonyi árok, 22.: Névtelen patak, 23.: Bíikkösdi víz, 24.: Karasica és Püspökszentlászlói patak, 25.: Birján-Vokány-ViF lánykövesd-Palkonyai patak, 26.: Lanka-csat., 27.: Egerszegi-csat., 28.: Ba- ranya-csat., 29.: Mattyi-csat., 30.: Korcsinstcsatorna, 31.: Kanda-csat., Nagy- Csata, Hosszú-örvényes, Mohácsi Fertős-csat., és a névtelen vízállások Drágul a szociális ellátás Szigetvár Többet kell majd fizetni a szigetvári Dr. Raksányi Árpád Gondozási Központ lakóinak január elsejétől. A szociális otthon megközelítőleg 12 százalékos díjemelése az inflációs áremelkedést hivatott kompenzálni. A gondozási központban a bentlakásért fizetett alapdíj a tavalyi 25 ezer forintról 28 ezer forintra módosul. A térítési díjak megállapításánál továbbra is figyelembe veszik a lakók átlagjövedelmét, így az intézmény 100 lakója közül harmincán fizetik majd a 28 ezer forintos maximumdíjat, az alacsonyabb, 20 és 30 ezer forint közötti nyugdíjjal rendelkezők továbbra is jelentős, 40-60 százalékos kedvezményben részesülnek. A gondozási központban hasonló mértékben drágul az étkeztetés is. A bentlakókat érintő emelések mellett változik még az átmeneti szállás használatának díja, és többet kell majd félretenni a nyugdíjból a házi gondozásban részesülőknek is. SZ. A. Közös erővel javítanak Siklós A városban szinte minden család érintett a hegyi utak jelenlegi állapotának megváltoztatásában, az éves ősz- szeg azonban édeskevés a gyors sikerhez. A pincékhez vezető utak hosszúsága jócskán meghaladja a város belterületén találhatókét. Közöttük kevés „pormentesített” akad, noha mind a gazdáknak, mind a turizmusnak jelentős előrelépést jelentene a szakasz növelése. Épp ezért örvendetes, hogy a minap felújították a köznyelvben csak „Epres útnak” nevezett rész egy szakaszát. Mint megtudtuk, a munka több mint 300 ezer forintba került, a teljes rekonstrukció azonban 1,5 milliót igényelt volna. Ebben az évben egymillió forint volt a költségvetésben ilyen célra - tudtuk meg Szarka Tibor pénzügyi osztályvezetőtől, aki egyben elmondta, a jövő esztendőben minimum ugyanennyit kívánnak erre a célra fordítani. Hasonló okból a Tenkes hegyközség is létrehozott egy közhasznú társaságot - túl azon, hogy a közutak gondozása az önkormányzati törvény értelmében a város feladata -, mely talán pályázatok révén külső forrásokhoz is hozzájuthat, s így a mai kor követelményeinek megfelelő hegyi úthálózat hamarabb megvalósulhat. Az együttműködésben némi problémát jelent, hogy legutóbb nem tudtak közös nevezőre jutni, ám az érintett felek megnyilatkozásai szerint ez „félrehallások” miatt történt. AZ ÉVEZREDKÖSZÖNTÖ a megyeházán című rendezvény keretében ma leplezik le az egykori pécsi takarékpénztár homlokzatán a Baranya-címert és a megyeháza-feliratot. A fagyálló, samottos, pirogránit típusú anyagból készült alkotás (amelyet Boda Péter keramikus készített) színben is illik az épület tetején száz éve díszelgő méhkaptárhoz. ________________________________________fotó! tóth l. Ra blókat kerestek, de végül pénzbehajtókat fogtak el Egy furcsa diósviszlói esetet követően eredetileg rablás miatt indult eljárás a Siklósi Rendőrkapitányságon, de időközben kiderült, hogy pénzbehajtók jártak a családi házban. Elfogásukat a sajtóban megjelent információk is nagyban segítették. meghallgatások során kiderült, hogy az ismeretlenek nem öncélúan bántalmazták a ház lakóit, hanem egy tartozás behajtása miatt keresték fel őket. Az eset után a gyanúsítottak személyleírása és fantomképe a Dunántúli Naplóban is megjelent.- A rendkívül összehangolt rendőri akciót a nyilvánosságra került körözés is nagyban segítette, mondhatnám, hogy döntő jelentőségű volt a jó személyleírás- mondta Horváth László zászlós, a Siklósi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának munkatársa.- Huszonheteikén sikerült elfognunk a diósviszlói rablás három gyanúsítottját, egy pécsi, egy pogányi és egy bicsérdi férfit, mindhárman harmincas éveikben járnak. Diósviszló-Siklós Amint arról lapunkban is beszámoltunk, december tizennyolca- dikán, kora este három - önmagát rendőrnek valló - férfi állított be egy diósviszlói családhoz, és egy körözött hölgy után érdeklődött. Miután kiderült, hogy az állítólagos zsaruk rossz helyen járnak, a férfiak sarkon fordultak, és elhagyták a lakást. Nem telt bele egy perc, az ismeretlenek dörömbölni kezdtek az ajtón, majd a házba bejutva megverték az asz- szonyt és a zajra felébredő férjét is. A férfiak ezután késsel fenyegették meg az otthoniakat, értékek után kutattak, végül kétezer forinttal távoztak. A rendőrség a nyomozás elején rablásra gyanakodott, de a Mint a meghallgatások és az adatgyűjtések során kiderült, a csoport nem először vállalt el hasonló, pénzbehajtói munkát Baranya megyében, leginkább pedig az Ormánságban. Hogy pontosan hány esetről, és mekkora összegekről van szó, arról egyelőre nem nyilatkozik a hatóság. A gyanúsítottak eddig csak részleges beismerő vallomást tettek. A három tettes egyike büntetett előéletű, de korábban más jellegű ügyek miatt ítélték el. A Siklósi Rendőrkapitányságon szerda éjszaka folyamatosan zajlottak a kihallgatások, egyre bizonyosabb, hogy Diósviszlón nem rablás, hanem csoportos önbíráskodás történt. A rendőrség mindhárom gyanúsítottat őrizetbe helyezte, és ha a bíróság jóváhagyja a hatóság kérelmét, akkor rövid időn belül előzetes letartóztatásba helyezik a fiatalembereket. Viták a föld miatt: kiosztották az osztatlant Előfordult, hogy önkényesen, bármilyen egyeztetés nélkül foglalták el a területet Hírcsatorna ÁRVÁLTOZÁSOK a Dunántúli Naplónál. Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy a folyamatosan növekedő előállítási költségek miatt 2001. január elsejétől lapunk ára is változik. Az újság előfizetői díja 1 hónapra 1045 forint lesz, negyedévre 3135, fél évre 6270, egy évre pedig 12540 forint. Mindez egy példányra lebontva naponta 41 forintos árat jelent. Az árus példányokat vásárlók (tehát akik nem előfizetőink) egy-egy számunkhoz hétfőtől szombatig 59, míg vasárnap 66 forintért juthatnak hozzá. Az új árak természetesen az áfát is tartalmazzák. VILLÁNYBAN idén több mint tíz megyei és országos rangú kulturális rendezvényt szervezett az önkormányzat. Az Eislingen téren találkoztak például a nemzetiségek, a vörösbor barátai, a bormulatságok kedvelői, az elszármazottak, a bordalosok vagy az elszármazottak is. Jövőre újabb milliókat áldoz a városvezetőség a település hírnevét öregbítő események lebonyolítására, (cs) A PÉCSI Közbiztonsági Egyesület éjjel is működő járőrszolgálata személyautót kapott ajándékba a megyei rendőr-főkapitányságtól. A járművel figyelő- és felderítőszolgálatot tudnak ellátni. (cs) A fizetésképtelenség miatt felszámolásra ítélt termelőszövetkezet több hónapja nem fizette a bérleti díjat, ezért a gazdák felbontották a szerződést. A korábban osztatlan közös tulajdonban lévő területeken megkezdték a földosztást, hogy az őszi mélyszántást el tudják végezni, ne maradjon parlagon a föld. Dencsháza A rózsafai termelőszövetkezettől hónapok óta nem kaptuk meg a bérleti díjat, hát miért kell azon csodálkozni, hogy a tulajdonosok kezükbe vették tulajdonuk sorsát - indokolja döntésüket Cserveni Csaba, akinek Dencsháza környékén van öt hektár földje, s nemrégiben úgy döntött, felbontja a szerződést a felszámolás alatt lévő téesszel, s ezentúl maga műveli meg a földjét. Többen ismét bérbe adták területüket, de nem a szövetkezetei felszámoló által megbízott kft.-nek, hanem olyanoknak, akik ott akarták bővíteni az általuk megművelt területet. A baj akkor kezdődött, amikor az osztatlan közös tulajdonba adott földeket akarta néhány gazda bérbe adni. Ahhoz ugyanis, hogy ezekből kihasítsanak egy részt, előbb ki kellett jelölni, s a változtatást jóvá kellett hagyatni a többi tulajdonostárssal. Az őszi mezőgazdasági munkákat viszont sürgősen el kellett kezdeni, emiatt olyan eset is előfordult, hogy önkényesen foglaltak területet anélkül, hogy a többiekkel egyeztettek volna. A dencsházai polgármesterasszony, Gyalus Dezsőné a későbbiek folyamán nem kis vitákat kiváltó megoldás miatt azokat kárhoztatja, akik annak idején a termelő- szövetkezetek vagyonát nem személyre szólóan osztották szét, hanem a tagok az aranykorona-értéknek megfelelően osztatlan közös tulajdonban kapták meg. Szerinte ugyanis a termelő- szövetkezetnek egyszerűbb volt egybefüggő területet tulajdonba adni, mint a felosztással bajlódni.- Először is, nem a téesz osztotta a földet, hanem a földkiadó bizottságok - cáfolja Gyalusné véleményét Tóth Sándor, a Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal igazgatóhelyettese (képünkön). - Másodszor: az 1993-ban életbe lépett földosztásról szóló törvényt később módosították, ezt követően már csak osztatlan tulajdonban lehetett nevesíteni a területeket. Az igazgatóhelyettes szerint az ilyen területek önkényes feldarabolása - még ha jóhiszeműen történik is - törvénytelen, hiszen ezt meghatározott szabályok szerint csak a földhivatal végezheti el. A rózsafai termelőszövetkezet felszámolása - amelyet a Vectigalis Rt. végez - szeptemberben kezdődött el, a pénzügyi nehézségek miatt egy ideje valóban nem fizettek a földbérletért, sőt a település igazgatási környezetében lévő földek után önkormányzatnak járó adót sem utalták át. Az öt évre szóló földbérleti szerződések viszont érvényben maradtak, s a felszámoló - hogy a területek ősszel se maradjanak parlagon - egy kft.-vei kötött egyezséget a bérelt területek művelésére. Ezt a gazdák többsége el is fogadta, abban bízva, hogy a termésből előbb-utóbb csak hozzájutnak a bérleti díjhoz is. A vagyonértékesítés függvényében fizetni fogunk - mondja határozottan Weintraut József felszámoló, de ennek időpontját nem tudta meghatározni. B.O. AZ ORMÁNSÁGI Dráva-síkban az utóbbi időszak legnagyobb magán erdejét hozta létre száz hektáron egy fővárosi befektető. A drávafoki, a marócsai és a kákicsi határban akácot, valamint őshonos kocsányos tölgyet telepített a gazda, (cs) KÖRZETI MŰSOR ma az ml programján. 13.00-tól 13.50-ig „Sétatér”, előszilveszteri magazin. A tartalomból: Latinamerikai táncok. Szilveszteri coctailok. Paródiák. Jóslás. Látogatóban Jászai Joli néninél. Vendégeink: Demjén Ferenc, azaz „Rózsi”, Schmidt József és Pandúr Petra táncosok, Erdős Csaba jós. Az adás telefonszáma: 06-80-210-224. i <